Addie LaRue láthatatlan élete: V. E. Schwab

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy ​élet, amire senki nem fog emlékezni. Egy történet, amit soha nem felejtünk el.

Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségben fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.

Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.

Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.

Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének.”

Vélemény:

Ezt a könyvet egy nagyon jó barátnőm ajánlotta, és adta kölcsön hozzátéve azt, hogy ő eddig csak nagyon jó kritikákat hallott róla, és neki is tetszett. Mikor elkezdtem olvasni, én egyáltalán nem éreztem azt az átütő, kimagasló érzelmi hullámvasutat, amiről sokan mások beszéltek… mert igen én is elolvastam a kritikákat.

Először azt hittem velem van óriási probléma, majd később azért csak-csak feltűnt néhány nem olyan kedvező vélemény is és végre sikerült megnyugodnom. A könyv elolvasása után pedig arra jutottam, hogy megértem miért tetszik sokaknak ez a történet, az egészen más ügy, hogy sem az írónő könyvben ábrázolt némely világnézetével, sem pedig az írás módjával nem voltam kibékülve.

Persze nem mondom, hogy a könyv teljes időfecsérlés lett volna, és akadtak benne dolgok, amik tetszettek de néha úgy éreztem nagyobb számban lennék képes felsorolni mivel nem voltam barátságban.

Először is a könyv fülszövege… nem mondom, hogy nincs köszönőviszonyban a történettel, de nem is fedi teljesen. Inkább olyanok, mint a jó szomszédok, akik tudomást vesznek egymás létezéséről, de sok vizet nem zavarnak a másik életében. A leírás alapján én egy kalandos történetet vártam volna, ami felölel 300 évet, ahogy egy nő elkeseredetten próbál beilleszkedni a világba, miközben megküzd a problémájával, az átokkal ami körbeveszi őt. Azonban a könyv nagy százaléka 2014-ben játszódik, aztán Henry megjelenésével, idővel az ő történetét ismerhetjük meg kicsit hosszabban, mely idő alatt Addie szinte mellékszereplővé válik a könyvben, ami nem is lenne akkora probléma, ha nem ő lenne a rohadt címszereplő.

A könyv címe, nem „Alku az ördöggel” meg nem „Vigyázz mit kívánsz” szóval az, hogy Addie ennyire elveszik a lapok között nagyon nem illett ide.

Bár az írásmód volt az első olyan pont, ami miatt azt éreztem, nálam ez a könyv már alapból fél csillag mínusszal indul. Nagyon nem tetszett az E/3 és a jelen idő kapcsolása. Az, hogy minden percre pontosan az olvasó szeme előtt történik, még a múlt is. „elmegy” „épp ránéz” „eszébe jut”… Egy percre sem tudtunk kikapcsolni. Nem mondom, lehet ez egy átfontolt írói húzás volt azért, hogy az olvasó ne élhesse bele magát a könyvbe (legalábbis nálam épp ezt váltotta ki, lehet másoknál meg pont az ellenkezőjét), hanem kvázi csak szemlélőként állhasson az események előtt. Ezzel is elhidegítve az olvasótól a karaktereket…

A legnagyobb probléma talán az volt, hogy Addie semennyire nem fogott meg. Egy pillanatig sem tudtam őt sajnálni az alkuja miatt, hisz ő maga mászott be ebbe a kelepcébe azzal, hogy elvárta, hogy mások oldják meg a problémáit helyette. A hálátlan kis liba meg simán a semmiért elvárta volna, hogy minden álma teljesüljön, szóval mondhatjuk még ostoba is volt az elején és fuh de megutáltatta magát velem. De hát persze emellé gyönyörű és minden pasinak ő kellene és ez a lényeg nem? 

Henryt bírtam, de számomra Luc karaktere volt a legérdekesebb. Még ha ő is volt a sötétség, akkor is ki kell jelentsem ő volt az akinek a megjelenése mindig fényt hozott számomra az amúgy eléggé unalmas és szájbarágós sorok közé. Sosem zavart ha egy könyv túl van írva, vagy túlságosan belemegy a művésziségbe meg a lelki dolgokba viszont jelen esetben mind ez indokolatlanul volt túltolva. Tízszer elmondva ugyan azt a problémát, más körítésben. A könyvet egyértelműen számomra a vége mentette meg, ami egy baromi ütős és szép lezárás volt, de örültem volna ha már 600 oldalas a regény akkor ne csak az utolsó 100 oldalban történjen már minden fontos pillanat. Akár a jelenre, akár a múltra gondolok. Ja és a négy csillagot, a lezárás mellett, csak a múltbeli események árnyékai (mikor végre elvétve 4 oldalon keresztül olvashattuk azt is, hogy ja amúgy voltak a világban háborúk is jééé), valamint Luc megjelenései és az Addie-vel váltott szócsatái vívták ki maguknak.

Értékelés: 4 csillag (összehasonlítva korábbi olvasásaimmal és értékeléseimmel, azt állapítottam meg a 3,5-nél több, de azért ha dolgozat lenne, a 4 mellé kerülne egy alá jel)