A kincses sziget: Robert Louis Stevenson

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Kalózokról, elásott kincsekről sokat olvashat az ember. Ha Stevenson Kincses Szigetét nem olvasta, mégsem tudja, milyen is az igazi kalózregény! Páratlan feszültség, egymást kergető fordulatok jellemzik ezt az izgalmas regényt, a kalandos-romantikus irodalom klasszikus alkotását. Írója, Robert Louis Stevenson, a múlt század végének híres angol regényírója, a fia kedvéért kezdett bele Jim Hawkins és John Silver históriájába – ezért ifjúsági regény a szó szoros értelmében A Kincses Sziget. Ámde ifjúsági azért is, mert megjelenése, 1884 óta nemzedékek olvassák, fiatalok és öregek egyaránt, mindekor izgalommal, örömmel és egyformán fiatalos lelkesedéssel.”

Vélemény:

A történettel még nagyon fiatalon találkoztam, első emlékeim pedig a Muppet Kincses Szigethez kapcsolódnak. Ezt követően láttam A kincses bolygó című nagyszerű Disney alkotást (szerintem ahhoz képest mennyire fantasztikus animációs film, túlságosan kevés visszhangot kapott és kap a mai napig), majd a 90-as Kincses sziget filmadaptációt is, ami akkor nagyon tetszett.

Az utóbbi ideőben valahogy a fentebb sorolt alkotások közül úgy hozta a sors, hogy A kincses bolygóval ismét egymásra akadtunk, és akkor feléledt bennem a vágy, hogy ha már ennyire rákaptam az olvasásra, ráadásul a szépirodalomról sem kapok szívbajt, mi lenne ha megpróbálkoznék vele. Megvettem, aztán olvasni kezdtem és…

Elsőként igencsak meglepődtem rajta, hogy ugyan annak köszönhetjük ezt az alkotást, mint Jekyll és Hyde karakterét, de épp emiatt nem annyira döbbentem le a formátumon. Ahogy ott, itt is szereplők (Jim és a doktor) elmesélései alapján tárulnak elénk az események. Ezt már más hasonló irodalmaknál (pl. Dracula) tapasztaltam, hogy annyira nem állnak közel hozzám. Ilyenkor úgy érzem túlságosan egy adott szereplő megítélésére kell hagyatkoznom, és gyakran nem látunk mást, csak azt ami őt közvetlenül éri.

A könyvet épp emiatt tényleg ifjúsági regénynek mondanám, mert nagyrészt Jim Hawkins (egy fiatal fiú) szemén keresztül mutatja be a történéseket, és az eseményeket, vagyis hogy ő azokat miképpen tapasztalta meg. Ez nem vesz el a könyv értékéből mert néha Jim valóban egy kölyök szemléletével állt az eseményekhez, nem a harcot látta, hanem a kalandot, bár azért olyan dolgokat is meg kellett tapasztalnia, amiket alapvetően egy korabeli fiúnak nem.

A felnőtt karakterek egy-egy kisarkított jeggyel bírtak, annyira nem ismerhettem meg őket. Mind közül a leg kiismerhetetlenebb karakter, azonban az egyik kedvencemmé is vált. Ő nem más, mint John Silver…

Bizton állíthatom, hogy számomra:

- ő kapta a legérdekesebb megszólalásokat

- ő tudta a legjobban előadni magát

- ő volt az akinek már első megjelenése mosolyt csalt az arcomra…

mégis őt lehet a legkevésbé megítélni. Karaktere nem annyira egyértelműen hozott döntéseket, mint A kincses bolygóban róla mintázott cyborg és nem is azt az élet komolyságára fittyet hányó táncos-komikust (aki kicsit rémisztő is volt ettől független), mint akit Tim Curry jelenített meg a Muppet-nél. Azt mondanám, hogy ő azon személyeknek az archetípusa, aki a jég hátán is megél, mert mindig pontosan tudja mit kell mondani.

Manapság már szerintem a korában belőtt célcsoport sajnos nem találná meg benne a vágyott kalandot, lehet a kicsit idősebbek igen. Nekem alapvetően tetszett, érdekes volt, azonban ez az elbeszélő formátum még mindig nem áll túl közel a szívemhez.

Értékelés: 4,5 csillag

Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete: Robert Louis Stevenson

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Az először 1886-ban megjelent Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete – a három évvel korábban publikált ifjúsági kalandregény, A kincses sziget mellett – Robert Louis Stevenson (1850-1894) legismertebb műve. Az önmagán kísérletező orvosról és az általa létrehozott második – gonosz – énjéről szóló rémtörténet azon túl, hogy rendkívül izgalmas olvasmány, nagyon fontos és érdekes kérdéseket is felvet az orvosok – vagy általánosabban a tudósok és feltalálók – felelősségével, illetve az ember kettős természetével kapcsolatban. Stevenson e kisregénye igazi csemege azok számára, akik többre vágynak a ma oly divatos – gyakran rémesen bugyuta – horrortörténeteknél.

Szerb Antal A világirodalom történetében a következőképpen méltatja a szerzőt: „Aki megőriz magában annyi fiatalságot, hogy felnőtt korában is szívesen olvassa Jókai regényeit, annak Stevenson is nagyon kedves marad.””

Vélemény:

A történet szinte semmivel sem több, mint amit a fülszöveg elárul magáról. Még igazából regénynek sem mondanám, azt hittem a történet sokkal hosszabb, de alig 100 oldal az egész. Meglepett, hogy bár a címszerepben is jelen van Dr. Jekyll, mégsem ő a cselekmény végig vivője, hanem John Utterson, egy jó barátja és egyben ügyvéd.

Az eseményeket igazából rajta keresztül lehet látni, és minden, ami a későbbiekben kiderül az mind levelezések, elmesélések formájában tárul az olvasó elé, nem megélve a pillanatot. Kicsit többet vártam tőle, de mégis sikerült elgondolkodtatnia. A maga korában biztos hatalmas siker lehetett, hiszen olyan témákat boncolgat, ami akár a mai napig elgondolkodtatja az embert, ha a mélyére próbál látni. Mi lenne akkor, ha az ember teljesen külön tudná választani a rossz énjét a jótól, és megélhetné mindkettő vágyait, a másik „akadékoskodása” nélkül. Nem érezni bűntudatot, vagy épp bűnös gondolatokat.

Ha pedig nem ismertem volna a történetet, akkor valószínűleg még meg is lepődhettem volna rajta, így megpróbáltam egy az író korában élt kívülállóként tekinteni rá, hogy ez a kor emberének mit adhatott?

Értékelés: 4,5 csillag