Frigg rokkája I.: A. O. Esther

Leírás (forrás: moly.hu):

„Valaki ​vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.

A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…

Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.

A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…

Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…

Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?"

Vélemény:

A hónapom második időutazós könyve. De hogy muzsikáltak, a mi időben visszaröppent rockzenészeink?

(Mellékesen jegyezném meg, ezt a könyvet valójában nem az időutazás hanem a viking kor miatt kezdtem el olvasni, mert annyira kevés a könyv ebben a témában… úgy értem a kalandos regény, a sorozattal meg mindjárt végzek.)

Hm… a válasz nagyon nehéz lesz. Amiben A füredi lány gyengébb volt, az itt erősebb, de ugyan ez visszafelé is igaz. A történet alapja elképesztően átgondolt, tetszik az, hogy nem egy sablon időutazás alapot kaptunk napéjegyenlőséggel, meg mágikus helyekkel vegyítve, amikor csak hopp nyílt egy portál, hanem tényleg van egy elég erős alapja a visszakerülésnek. Einarr és Sonja kapcsolatának alakulása bár nagyon gyors, mégis szerintem sokkal érdekesebb és izgalmasabb problémákat kell közösen áthidalniuk, mint volt az a másik történet esetében.

Azonban amiben a könyv nagyon gyenge az maga a viking kor bemutatása. Ennyi erővel lehetett volna akár egy random fantasy világ is ahová átpottyannak a szereplőink. Mert hát vannak itt jarlok, meg rabszolgák, meg erős viking harcosok. De mit is ér a jelenlétük, amikor a beszélgetéseik teljesen karakter, pontosabban mondva népcsoport idegenek.

Mikor egy viking harcos elmondja szereplőinknek, hogy 924-ben járnak. Nocsak, már akkor is ismerték a Gergely naptárat? Ráadásul gondolom, a 924-et a delikvens fiatalember Krisztus után érti. Akkor „ha anyánk ezt megtudja, jön a hét szűk esztendő”… komolyan? Újabb dolog, amiről a vikingek nem is értesülhettek még?

Mi a helyzet a karakterekkel? Igazából csak annyi, hogy mindenkit nagyon tudtam élvezni. Einarr fantasztikusan férfias férfi lett bár itt kicsit még úgy érzem néha nem teljesedhetett ki. Alex, James és Leif nagyon jól hozzák az akciódúsabb jeleneteket és a nehézségeket, amiket ez a korszak szült a számukra. Sonja pedig, eléggé kis kettős megítélésű. A karakterét nem tudom utálni, mert egy nagyon szerethető lány, kissé csendes, nem az a nagyszájú kivagyi p*csak akiket mostanában előszeretettel ábrázolnak a könyvekben, azonban akad néhány olyan jellemvonása, amiket nem tudtam értékelni. Például amikor a húsról vitázott Einarral, az nekem már felért egyfajta vegán propagandával, ami csak azért rossz, mert Sonja nem ehet gabonát szóval semmi lisztes dolgot, de akkor már a húst sem fogja megenni, hacsak nem készen teszik az orra elé? Sajnos a múltban ragadt annak minden pozitívumával és árnyoldalával. De ezeken kívül nagyon tudtam szeretni.

Szóval a történet alapjai nagyon jók. Az időutazás, az, hogy miért is volt képes Einarr meg Sonja olyan villámgyorsan egymásba szeretni. Alex és barátai jelenetei a múltban… Mind-mind hatalmas pozitívum volt, azonban a viking kor világát kidolgozatlannak éreztem. Mégsem tudok erre a könyvre haragudni. Mert egy olyan témát dolgoz fel, ami közel áll a szívemhez. Nem is csúfolja meg, nem alázza porig. (Azt hiszem egy fentebb már nevezett másik könyvvel ez volt a bajom.) Csak túlságosan kidolgozatlan a mű, de ettől a történet érdekes ahhoz, hogy tovább akarjam olvasni.

Értékelés: 4 csillag

Kedvenc részletek:

„– Édesem – sóhajtott fel Laetitia. – Ezek így is, úgy is lefekszenek a rabul ejtett nőkkel, este majd magad is hallani fogod… De ha készséges vagy, és nem ellenkezel, hidd el, még jól is esik a szex. Mindannyian harcosok. Szép, izmos testük van… – a szőke lány pajkosan elmosolyodott. – Sörhasú pasit itt nem találsz. És imádják a nőket. Nem bántani, hanem szerelmeskedni akarnak velünk, érted? Ölelnek, csókolnak, kielégítenek. Élvezni fogod!”

„– És a jarl? Miért hagyja, hogy ezt műveljék az emberei velünk?
– Mert rabszolgák vagyunk. Dolgoztathatnak, megdughatnak, sőt, akár meg is ölhetnek minket… érted? Ne kérdezed, miért van ez így, kettes voltam történelemből.”

„ – Egy hajót szeretnénk – felelte Alex olyan könnyedén, mintha csak egy korsó sört kért volna.
A jarl elnevette magát.
– Mi a neved, fiam?
– Alex Sommerland, uram.
– Nos, Alex, azt kell mondjam, máris kedvellek téged. Nem köntörfalazol, ami a szíveden, a szádon. Szóval egy hajót szeretnétek?
– Igen, uram.
– Egy hajó igencsak drága mulatság. Hónapokba, talán évekbe telik, mire összezenéltek annyit, amiből kifizetitek. Ezzel tisztában vagy?
– Voltaképpen csak bérelni szeretnénk azt a hajót, aztán visszaküldenénk a legénységgel. Úgy azért lényegesen olcsóbb lenne.
A jarl most már hahotázott.
– Kereskedő vagy? Mondd, Alex Sommerland, hol tanultál meg így alkudozni?”

 

Együtt (A Szent Johanna gimi 2.): Leiner Laura

Leírás (forrás: moly.hu):

„Részlet a könyvből:

„Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam.

– Green Day szól a zsebedben – mondta.

Zavartan előkerestem a mobilom, és közben azon tanakodtam, hogy ki állíthatta be a telóm a Basket Case-re, és egyáltalán ki csörög arra, mert csak egy embert ismerek, aki szereti…

A kijelzőn Cortez neve villogott, alatta egy menő deszkás képpel.

– Cortez – suttogtam, és megtorpantam az úton.

– Vedd fel! És lélegezz. De előbb vedd fel. Vagy ne! Előbb lélegezz – ugrált körülöttem Virág.

– Mit mondjak? – kapkodtam a levegőt.

– Elsősorban ne mondj semmit, várd meg, hogy mit akar. De ha beszélni akarsz vele, javaslom, hogy vedd fel – tanácsolta Arnold."

Vélemény:

Na… Vagy kidobtam az agyam az ablakon, vagy én tényleg nem tudom mi ütött belém. A könyv továbbra sem tökéletes. Akadnak még itt mindig szép számban életszerűtlen karakterek, nevetséges szituációk, és idióta döntések.

Elsőként azt kell mondjam, számomra Reni szülei teljesen érthetetlenek. Az apa lóg a levegőben. Az anya pedig egyszerűen borzasztóan kezeli a gyereknevelést. Minden szakkönyvet elolvasott, de ettől független folyamatosan hibázik. Ha ötöst kap a gyerek az semmi, az teljesen elvárható, de egy rajz egyes már a világvége. Igen a bukást baromi rossz szituáció, de ha az én gyerekemről lenne szó, én érezném, hogy itt valamivel többről lehet szó és nem hordanám le csak ezért az egy tárgyért. (Tudom, hogy fura, de miért nem lehet ebbe beavatni az igazgatót, mert amit Vladár művel az már baromi megalázó és egy tanár így nem viselkedhet, és jól elővehetnék főleg ha tanúk is vannak rá.) Arnold szerintem egy pszichopata, vagy ha nem is akarok ennyire erősen belemenni, de fogalmazzunk úgy elég durván „antiszociális jegyeket mutat”. Viszont erről a viselkedéséről én simán el tudnám képzelni hogy, mondjuk 10 évvel később hozhatna egy Patrick Batemant. Virágot minden butasága ellenére kedvelem. Ricsi pedig bár kevés szerep jut neki a kedvenc szereplőm. Cortezről továbbra sem tudok nyilatkozni. Ami fura, hogy valahol még Kingát is teljesen meg tudtam kedvelni ebben a részben.

De, hogy muzsikál főszereplőnk? Őszintén? Rosszul. Én is könyvmoly voltam, vagyok, leszek, de tudom, hogy a könyveken kívül is van élet. Nézek sorozatokat, feltudnék sorolni kismilliót, amit már láttam akár végig, akár csak részleteiben, és zenekarokból sem csak kettő. Ez kilencedikben sem volt másképp. Kilencedikben Rontásűzőket olvastam, Ki vagy dokit néztem (meg még ki tudja akkoriban épp miket, de ez nagyon megmaradt), zenéből pedig mindenevő voltam, nem ragadtam le egyetlen bandánál. A Mizut épp olyan beleéléssel énekeltem, mint bármelyik Green day dalt. Reni ellenben állandóan panaszolja mennyire gáz, hogy ő egy sorozatot, vagy zenekart nem ismer azok közül, amiket az osztálytársai hallgatnak, mégsem képes egyszer leülni a net elé és rákeresni bármire is. Rockból nem csak a hörgős létezik ám!

Miért olvastam ki mégis 3 nap alatt? Azért mert baromira beszippantott. Nem agyaltam túl (talán épp ez segített), csak hagytam hadd sodorjanak az események így néha együtt örültem Renivel, vagy együtt szomorodtam el. Az első részénél engem ez sokkal inkább bevonzott, talán mert már egy összeszokott közösséget láthattam

Értékelés: 4,5 csillag

De, hogy hű maradhassak az alapanyaghoz:

Reni: 5/3 – lenne még mit alakulni.

Cortez: 5/? – azon kívül, hogy egy tipikus „laza vagyok, majd szét esek” karakter, még nem igazán tudom.

Történet, ha alaposan bele akarnék kötni mindenben: 5/2 – inkább bele sem megyek.

Történet, ha nem gondolom túl: 5/4 – dinamikus.

Mellesleg:

A tervem az, hogy mostantól két részt együtt fogok hozni hisz két könyv ad ki úgyis egy évet. Meglátom majd, hogy alakul. 

 

A füredi földesúr: Karády Anna

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Te ​meddig mennél el, hogy megvédd azt, akit a legjobban szeretsz?

257 éves szerelem…

1764, Füred.

Azt mondják, léteznek sorsfordító találkozások: Anna, a nincstelen fiatalasszony felforgatja a gazdag, kálvinista nemesi família életét kevesebb mint fél esztendő alatt. A füredi földesúr – Oroszy Mihály – katolikus hitre tér és megházasodik. Elvégre a szerelem mindent legyőz…

A mesékben a szerelmespár boldogan él, míg meg nem hal; de az élet nem tündérmese…

Könnyek és viharok nélkül nincs házasság; a hitvesi ágy – különösen egy földesúré – nem csak mámort tartogat.

A zárt ajtók titkot őriznek – nem is akármekkorát –, hiszen Anna a XX. században született.

Boszorkány vagy időutazó?

Házasságukban világok ütköznek, szerelmük fájdalmas áldozatokat követel. Vajon létezik-e jövő azok számára, akiket az idő szétválaszt? A végzet jéghideg közönnyel rövidre szabta közös életüket, a földesúr azonban nem nyugszik bele a sors ítéletébe, más utat választ.

Karády Anna új regényében, amely A füredi lány önálló kötetként is olvasható folytatása, bepillantást nyerhetünk a XVIII. századi nemesek kiváltságos világába, a szemünk előtt elevenedik meg egy földesúr hétköznapi élete és egy nem hétköznapi szerelem megrendítő története.”

Vélemény:

Ej… Nagyon de nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, annál is inkább mert az első rész nem feltétlen nyerte el a tetszésemet. Nekem abban a történet vajmi kevés volt. Kicsit talán reménykedtem abban, hogy itt sokkal izgalmasabb dolgok történnek, amik kihúznak abból a monotonitásból, amit nagyjából végig a könyv olvasása közben éreztem.

Ha így kezdek egy kritikát az már messze nem jó.

Négy ponton keresztül szeretném kiemelni mi volt a gondom ezzel a könyvvel, majd a legvégén elmondom összesítve, szóval ha valakit nem érdekel a vélemény nagy része, csak ugorja át a pontokat.

1. A karakterek

Azért ezzel kezdem, mert a karakterek végigviszik az egész történetet, nem lehetne őket egy bizonyos részhez kiemelni. Akkor hadd fogalmazzam meg. Anna nekem elképesztően ellenszenves karakter, mert az esetek nagy részében hisztizik, a másik felében meg hagyja, hogy minden fontos esemény csak úgy történjen körülötte. Katicát továbbra is szeretem, mert ő legalább az értelem hangja, és Mihály egy fantasztikus férfi szereplő, aki egyetlen bántó szót nem érdemelne a „drága” feleségétől. Lehet vitatkozni ezen, ízlések és pofonok, én így éreztem.

2. A házas élet "csodái"

A könyv eleje nem más, mint töménytelen vita és egymás torkának ugrás, mondvacsinált problémákból, általában Anna által. Az a viselkedés, amit magának megenged, és a XXI. században is képes lenne tönkretenni egy kapcsolatot, mert egy tipikus házi sárkány a csaj de komolyan… Ezeknél a jeleneteknél bár én is nő vagyok és valószínűleg a néha-néha feltörő feminizmusát kellene éltetnem, inkább azt éreztem, hogy amikor a férfiak helyretették egy-egy gúnyos kifejezéssel, vagy beszólással, azokon szinte nevetnem kellett.

3. A jelen

Baromi súlytalan volt nekem az egész és szörnyen kiszámítható már az elejétől. Tudtam, hogy ez lesz benne, hogy nem fog valójában meghalni, de nekem a jelenben történtek időhúzásnak tűntek az esetek nagy részében. (Talán kicsit mint maga a könyv.)

4. Ilyen is van? Ja nem, nincs!

A néhány tényleg izgalmas jelenet ami 10-20 oldalon keresztül valahogy mindig le lett zavarva. Mikor felcsillanni látszik a remény. Mint amikor az ember egész héten arra készül, hogy eljön a hétvége és végre… VÉGRE kialudhatja magát, erre a szomszéd hajnalban neki áll füvet nyírni. Várni a semmire, aminek túl hamar vége szakad. Itt jegyezném meg még azt is, hogy ezeknél bukott ki Anna másik „fantasztikus” tulajdonsága… méghozzá az, hogy odaáll a tükörképe elé és leköpi saját magát. Mert egyik pillanatban borzalmas emberekről beszél, akik megkeserítik mindenki életét, másikban pedig már „jaj ne öljék meg őket…”

Összegzés:

Oké! A kifakadás után végre elmondhatom. A könyvnek voltak értékei, a kort valóban szépen bemutatta de nekem ez amit kaptunk így szörnyen kevés volt. Megértem azokat az embereket akiknek tetszett, és akik nagyon szerették, sajnos én nem tartozom közéjük.

Értékelés: 3 csillag 

Abigél: Szabó Magda

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Ginával, ​Vitay tábornok elkényeztetett kislányával 1943 őszén megfordul a világ. El kell hagynia otthonát, iskoláját, barátnőit – méghozzá a legnagyobb titokban, búcsú nélkül. El kell szakadnia édesapjától, aki soha sem hagyta még magára korán anya nélkül maradt, egyetlen gyermekét. Mintha forgószél repítené a kislányt messze Budapesttől, messze mindentől, ami eddigi életét jelentette, az árkodi kollégium komor falai közé. Az erődre emlékeztető kollégium szigorú fekete-fehér világa tilalmakkal veszi körül a kislányt, rákényszeríti a maga érthetetlen és elfogadhatatlan törvényeit. S Gina hiába lázad, hiába szökne, menekülne innen, valami mégis maradásra kényszeríti, valami, amit nem tudott, s amit meg kellett tudnia ahhoz, hogy önként vállalja a rabságot. Hogyan is igazodjék el egy tizenöt éves kislány ebben a súlyos felnőtt-titkoktól terhes világban? Hogyan illeszkedjék be a lányok közösségébe, hogyan osztozzék gyerekes örömeikben, mint vegye ki részét ártatlan tréfáikból? Talán neki is hinnie kell a naiv árkodi diáklegendában, amelyet a kertben álló szobor alakja köré fontak a lányok? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, a korsós lány szobrának, aki mindig segít a bajbajutottakon, a rászorulókon? Szabó Magda lebilincselően izgalmas és bravúros megoldású új regényét Loránt Lilla rajzai díszítik.”

Vélemény:

Régóta ismerem már ezt a történetet. Millió meg egyszer láttam a belőle készült tévéfilm sorozatot, betéve tudom a musical dalait, és a mostanival együtt immár harmadik alkalommal olvastam a könyvet (csak akkor még nem írtam véleményeket). A történet valahogy mindig egyre jobban és jobban meghat engem, akárhányszor csak újra elém kerül.

A könyv borzasztóan olvastatja magát. Még néhány regény esetén a leíró részek fölött akaratom ellenére is át akar ugrani a tekintetem, itt a szemem mindig az aktuális sort követte, hiába ismerem már betéve az egész művet. A nyelvezete nagyon szép, van benne valami bájos, a történet pedig örök érvényű. Megtalálható benne a gyermeki élet minden apró mozzanata, a szabályok alól való következetes kibújás, a kicsit lázadni akarás. Tehát minden, ami egy tizennégy éves lánynak – és ez ma sincsen másképp – a mindennapjait jelenti. A Matula világa bár tele van szigorral és szabályokkal, mégis szerintem rejt magában valami elképesztően varázslatosat. Egy igazi kis világot teremtett a gyerekek elé.

A karakterek kifejezetten összestettek, a lányokat is nagyon szerettem benne hisz mindenkinek volt egy megjegyezhető személyisége így nem csak felsorolt neveket kaptam az osztályból, de nekem a kedvenceim Zsuzsanna testvér, Kőnig, Kalmár és Horn Mici maradnak. Előbbi három a könyvben egy sokkal kiforrottabb kapcsolatot mutat be, mint a filmben, abból például nekem így utólag hiányzik a kirándulásos jelenet.

A könyv legerősebb részei azonban a háborúhoz köthetők. Nem kifejezetten mondanám háborús regénynek, hisz a lányok épp csak néha-néha érzik meg mi is zajlik körülöttük, de amikor ezekről is szó esik az nagyon kemény. Néha tényleg azt éreztem, hogy összeszorul a torkom, és a könnyeimmel küzdöttem. A könyvnek pedig ez egy hatalmas előnye. Néha előre utal a jövőre egy-két mondatban azzal kapcsolatban Gina, hogy emlékszik vissza a dolgokra felnőtt korában. És a könyv számomra egyik leg erősebb fejezete is ehhez kapcsolódik amit kiskoromban például a filmben sosem értettem, és a zsidó törvényekkel volt kapcsolatos.

Úgy tudom néhány helyen ez a könyv kötelező olvasmány, aminek egyrészt örülök, mert valljuk be, vannak ennél rosszabbak is. De az meg tény, hogy egy kötelezőt nem szívesen olvasnak el a gyerekek így lehet, nem ezzel fogják megszerettetni velük ezt a művet. Ajánlani mindenképp tudnám bárkinek, mert tényleg egy nagyon szívhez szóló és elgondolkodtató mű.

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc jelenet:

„    – Szomorítana, ha ez bekövetkeznék – hallotta Gina megint az igazgatót –, ebben az esetben nekem kell majd erről elszámolnom Isten ítélőszéke előtt. Vitay tábornok ugyanis azt az utasítást adta nekem, hogy akkor sem adhatom ki másnak őkívüle a gyermeket, ha ő haldoklik, vagy ha neki halálhíre érkeznék, a kislánynak még a temetésére sem szabad elmennie. Így kívánta, ez volt köztünk a megállapodás. A gyermek három év és három hónap múlva hagyhatja el először az intézetet az apja nélkül, mikor már leérettségizett. Ennyi időre fizették ki az internátust és a tandíjat.
    (…)
    – Igazgató úr el látszik felejteni azt a tényt, hogy Vitay tábornok leányának Pestre vitelére parancsot kaptam.
    – Nem én – (…) –, semmit se felejtettem el, hadnagy úr. Csakhogy az ön parancsa nekem nem parancs. Az én látható főhatóságom az árkodi püspök meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a láthatatlan meg, aki ígéretemet számon tartja, a megváltó Krisztus.”

Heaven: R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Heaven ​Campel élete egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll.

Harmincharmadik születésnapján megtudja, hogy nem az, akinek eddig hitte magát, a szülei sem azok, akiket egyszerű, dolgos embereknek ismert, és a dédnagyanyja sokkal különlegesebb volt, mint amit el tud egyáltalán képzelni. Heaven két lábbal a földön áll, nem hisz a természetfelettiben, a túlvilágban vagy a misztikus ostobaságokban, de ezen a napon át kell értékelnie mindent, amit eddig a világról gondolt. A világról, amely egyetlen perc alatt részeire hullott…

Egy markáns nyomozó segítségével nekilát, hogy kiderítse a származását, megtudja végre, ki és miért gyilkolta meg azt, aki tudta a kérdéseire a válaszokat, miért üldözik sötét alakok, és miért segítik ijesztő idegenek. És a lehetetlen nemcsak lehetségessé, hanem a mindennapok részévé válik…

R. Kelényi Angelika minden szabályt felrúg, és történelmi vagy romantikus regény helyett egy misztikus krimivel sokkolja az olvasóit. Heaven Campel története egy lehetetlenül lehetséges sztori, amely tornádóként süvít végig az olvasók elméjén és lelkén.”

Vélemény:

Bár az írónőtől még soha nem olvastam egy könyvet sem, már elég régóta tervben volt, hogy esélyt adok valamelyik írásának. Nem tudom ez volt-e a megfelelő választás. A történet maga nagyon tetszett, már az első oldalakon megfogott, és a főszereplő személyében sem találtam semmi kivetnivalót.

Azonban… (na igen itt szoktak jönni a problémák) elképesztően gyors volt, és túlpörgetett. Először nem bántam, hogy Heaven nem hisztizik amiatt, hogy ő ezt nem akarja, meg nem hiszi el, hanem rögtön beleásta magát és belecsapott a közepébe, de ez egy idő után rendesen ki is vett engem a történetből. Azért nem tudom, képes lenne-e bárki is ilyen nyugodtan viselni ha a családjáról ekkora titkok derülnek ki és róla is. Szintén a történet hosszának és cselekmény tempójának köszönhetően nem igazán tudtam beleélni magam az egészbe. Hipp most Londonban vagyunk majd hopp most Budapesten… és beszéltem már vele de a következő jelenetben már az ő irodájának ajtaján kopogtatok. Ennek a tempónak hatására volt egy két-dolog ami cseppet sem érintett engem fájdalmasan, meglepően. Ezt majd az értékelés alatt a spoiler figyelmeztetésnél elmesélem.

Mind amellett a könyv szépen meglett írva, és nekem kifejezetten tetszett a végén, hogy sok mindenre megfelelő magyarázatot kaptunk. Egyértelműen, ami nekem hangyányit elvett az élvezetből a megfeszített tempó volt.

Értékelés: 4,5 csillag

Spoileresen, mert ezt egyszerűen nem bírom magamban tartani:

Fuckin’ Frank Warren vagyis Gerald Gibbs… Nos talán az ő esetében mondhatnám a leginkább azt, hogy neki olyan szinten nem tett jót a tempó, hogy az valami hihetetlen. Túl hirtelen jött a semmiből, túlságosan gyakran volt mindig jókor és jó helyen… Már nem azért de melyik mezei kis nyomozó engedhetné meg magának, hogy a munkaidejében elmegy Magyarországra nyomozni? Szabadságot vett ki? Elengedték? FBI… nos náluk talán megoldható lenne hogy külföldre küldik őket de ez itt már rögtön az elején sántított, így miután a jóember ment Heavennel két gondolatom volt:

1) kiderül, hogy ő a jófiú aki titokban vigyáz Heavenre

2) kiderül, hogy ő a rosszfiú aki csak kihasználja

Mivel sok érzést nem váltott ki belőlem ezalatt a pár nap alatt így a pálfordulása is maximum egy jóleső vállrándítást váltott ki belőlem. Szerintem sokkal nagyobbat ütött volna ha mondjuk már régebb óta ismerik egymást és ekkor derül ki az igazság… Egy biztos így kicsit kevés volt.

Kezdet (A Szent Johanna gimi 1.): Leiner Laura

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Részlet a könyvből:

„– Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket – sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját.

Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor… És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem, és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam. Deszkás cipőt, farmert, és bő fazonú fehér pólót viselt, fél vállán hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét, egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett, aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták. Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egy-egy pillanatra.

 – Nézd, megjött Cortez! – jelentette be Virág.

Mintha magamtól nem vettem volna észre."

Vélemény:

Soha de tényleg soha nem hittem volna, hogy ezt a könyvet egyszer a kezeim közé fogom venni. Főleg nem huszonöt évesen, mikor az iskolát már nem diák, hanem tanár szemszögéből láthatom. Azonban a sors úgy alakította, hogy mégis elővettem, és belemerültem az olvasásba. Utólag azt kell mondjam, jobb, hogy ez a könyv most ért engem, mert gimiben vagy általánosban (főleg) sokkal kevésbé tudtam volna értékelni, mind a kidolgozatlansága, mind a főszereplő lány miatt.

A könyv nem tökéletes, és ezt kár vitatni. Kismillió hibát fel tudnék hozni, ami miatt könnyen elvérezhetett volna, ide tartozik a tanmenet teljes figyelmen kívül hagyása, hiszen még ha egy burzsuj magánsuliról is beszélünk, egy épeszű irodalom tanár sem a Rómeó és Júliával kezdi kilencedik első hetét. Azért mert se nem logikus, se nem tantárgyilag megalapozott ez a döntés. Ezt körülbelül úgy tudnom érzékeltetni mintha egy kilencedikes osztálynak a töri tanár a második világháborút kezdené tanítani már rögtön szeptemberben.

A karakterek is hagytak némi igencsak erős kívánnivalót maguk után. Egyrészt nem értem Virág mit keres egy gimnáziumban (nem hiszem, hogy egy alapítványi iskolán csak a pénz számít, de mivel én állami sulis voltam, lehet tévedek), és nem csak azért mert a tantárgyi tudása körülbelül semmi, de azért is mert még csak a mindennapi életben is baromi naiv. Mellesleg léteznek, művészeti sulik ahol lehet jobban érezte volna magát. Reni szülei pedig mintha csak egy amerikai sitcomból léptek volna ki. Akik persze rendesen tájékozottak a gyermekek lélektanában, hisz mindent elolvastak ezzel kapcsolatban, de azt nem veszik észre, hogy édes kislányuk valószínűleg nem egyik napról a másikra lépett ki a rózsaszín hercegnős korszakából. Ezerszer látott klisé. Az iskola vezetőségét és tanárait már inkább nem is mondanám. Cortez pedig az álompasi annyira megfoghatatlan személyiség, hogy konkrétan nincs is neki. Gördeszkázik, nem jó irodalomból és néha kedves… Kb. ennyi.

Aztán Arnold… hogy az a gyerek engem néha mennyire felcs*szett, de neki legalább volt egy erős személyisége, ami miatt még akkor is bírtam, ha megjelenik, ha tudtam ettől a vérnyomásom az egekben lesz. Na, aztán Reni a mi főszereplőnk. Én is könyvmoly vagyok, de visszaemlékezve kilencedikben én nem igazán klasszikus irodalmat olvastam. (egy tucat vörös pöttyös könyv, Harry Potter, fantasyk, az Interjú a vámpírralt is tizedikben olvastam más – jó itt egy pont Arnoldnak) Szóval igazából nem tudom elképzelni, hogy egy vele egykorú lány csak és kizárólag klasszikusokat olvasna de úgy, hogy közben az akkori dolgokról meg fogalma sincs. Mert okés én is sokat olvastam de azért fel tudok sorolni nem egy sorozatot amit szintén abban az időben láttam, például a Merlin és a Tudorok is… aha asszem volt egy típusom.

Most, hogy sok ponton meggyaláztam a könyvet, azt kell mondjam, hogy… (dobpergést) ÉLVEZETEM OLVASNI! Tessék, kimondtam. Mert minden hibája ellenére valahol volt benne egyfajta báj, amit részemről szerintem a nosztalgiafaktor adott. Úgy értem, hogy SP a rádióban, délutánonkénti MSN, a kor sorozatai, az akkori menőbb divatok… emo, deszkázás… Egyszóval kicsikét visszarepített engem akkorra, amikor még én voltam nagyjából ennyi idős, hogy én pont 2011-ben kezdtem a gimnáziumot.

Emellett néha csak konkrétan élveztem olvasni a karakterek történeteit meg beszélgetéseit. Ricsi kedvenc lett, amit nem is hittem volna. Emiatt, bár a könyvnek voltak érezhető hibái (nem is kicsik), de valahogy túl tudtam magam tenni rajtuk, és azon kaptam magam, hogy érdekel mi lesz, még ha Reni néha kicsit idegesített is.

Értékelés: 4 csillag 

A napfény földje (Szabadon 1.): Baráth Viktória

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Elizabeth Carrington a londoni elit irigylésre méltó életét éli. Sikeres üzletasszonyként hőn áhított vágya megszerezni egy kereskedelmi cég tulajdonostársi pozícióját. Kemény munkával küzdötte fel magát a csúcsra, és most végre elérheti a célját. Ehhez azonban olyat kell tennie, amire nem számít: Afrikába kell utaznia, hogy ő maga bonyolítson le egy fontos kakaóbabüzletet. A feladat első ránézésre könnyűnek tűnik, Elizabethnek azonban az út során a legrosszabb rémálmaival kell szembenéznie. Főleg, amikor Elefántcsontparton lázadás tör ki, elsöpörve a hazautazás lehetőségét. Az egyetlen kapaszkodót a vadonban élő, angol származású Adam jelenti számára, akinek esze ágában sincs pátyolgatni az állandóan panaszkodó nőt. Az idő múlásával azonban Elizabeth rádöbben, hogy a világról alkotott képe egy túl büszke és elkényeztetett nő nézőpontjából fakadt.

Van még remény a természet és az emberiség számára? Képesek vagyunk saját magunkon is változtatni, ha az a világunk hasznát szolgálja?

Baráth Viktória legújabb, Szabadon-sorozata egy nagyon is aktuális társadalmi problémát boncolgat, amelyben az egyéni sorsok összefonódása jelentheti a megoldást. Mert van az a pillanat, amikor félre kell tennünk a saját érdekeinket egy nagyobb cél érdekében.”

Vélemény:

A leírást és a borítót elküldve egy barátnőm azt fogalmazta meg. „Ez nem a te világod.” Meglepetten tapasztaltam én is, és fejtettem ki neki bőven azt, hogy miért is tetszik annyira ez a könyv. Magam sem hittem volna, hogy élvezni fogom, mert a főszereplő eleinte tényleg egy olyan karakter volt, akivel cseppet sem tudtam azonosulni. Mivel világ életemben én inkább az a fajta ember voltam, aki segíteni próbált másokon és támogatni azt, akinek épp szüksége van rá.

A történet mondanivalója mondhatni egy sokszor látott, és már rengeteg oldalról körüljárt téma, azonban a könyv szerintem kifejezetten jól fogta meg, és nekem ebben a szereplők segítettek nagyon sokat. Meglepő módon, épp a főszereplő Elizabeth miatt. Kicsit bővebben ki is fejteném. Mivel tanultam pszichiátriai alapismereteket meg pszichológiát (azt elég nagy számban), nekem az első oldaltól egyértelmű volt, hogy a nő erős szorongásos zavarokkal küzd. Inkább az lepett meg, hogy ő ezt nem tudta, vagyis nem akarta elfogadni magáról. A család szerepének jelentősége kiemelt helyet kapott a könyvben, azzal kapcsolatban, hogyan alakíthat egy személyiséget a túl nagy elvárások uralta, rideg légkör.

A könyvben kialakult szerelmi szál, már az elején érezhető volt nekem kvázi Adam felbukkanásától kezdve, de a párbeszédeik nagyon jól alakultak, tényleg érezhető volt közöttük a kémia. Bár eléggé kis lezáratlan lett az egész, remélem a folytatásban még tovább fog alakulni.

És mi a helyzet Afrikával?

Az ott megtudott, megismert információk bár Elizabeth szemszögén keresztül derültek ki, és neki mind meglepő volt, számomra cseppet sem hatott újszerűen. Sajnos tény, hogy ilyen kizsákmányoló, kapitalista világban élünk. A gazdagok uralják a világot, még mindenki más csak puszta báb a kezeikben és ebből a szerepből szörnyen nehéz kitörni, hisz nem puszta kitartás és tehetség kérdése. Kell hozzá protekció, anyai tőke, vagy az épp aktuális hatalom következetes kiszolgálása. Mégis a könyvben annyira életközelin és keményen mutatták be ezeket, hogy ha új nem is, elborzasztó mindenképp volt.

Tetszett a könyv, nem untatott, és nem bántam meg, hogy elolvastam. Kíváncsi leszek a második részre.

Értékelés: 5 csillag 

Ébredés: Bucsi Mariann

Leírás (forrás: moly.hu):

„Ninett ​gyerekkorától kezdve kiemelkedő tehetséggel ragadta meg az ecsetet, azonban az élet viszontagságai közt képtelen volt a művészetben kiteljesedni. Minden nehézség ellenére, immáron felnőttként, mégis varázslatos életszemlélettel gondol a világra. Számos balul sikerült párkapcsolt után végre úgy tűnik, megtalálta azt a férfit, akire vágyott.

Tamás maga a megtestesült tökéletesség, látszólag valódi főnyeremény. Befolyásos üzletember, aki megszokta, hogy minden úgy történik, ahogyan ő akarja. Magabiztos és határozott ügyvéd, aki magánéletében is szereti átvenni az irányítást.

A külvilág számára odaadónak és gyengédnek látszó férfiről hamar lehull az álca, ahogy fokozatosan egyre kegyetlenebb lesz védtelen feleségével. Egy kis híján Ninett halálával végződő tettlegesség után rég elfojtott emlékek lepik el Ninett elméjét, és a nő rádöbben, hogy csupán egyetlen esélye van, ha életben akar maradni.

Vajon Ninettnek sikerül az, ami a legtöbb bántalmazott nőnek soha? El tud indulni az új élete felé, vagy még azelőtt a férje áldozatává válik, hogy egyáltalán megpróbálhatná?

Bucsi Mariann első regénye valódi ébredés lehet minden ember számára. A szerző kifinomult érzékenységgel adja most a remény kulcsát az olvasó kezébe, amely egy szebb jövő ajtajának zárját nyithatja.”

Vélemény:

A könyvet alig tudtam letenni. Nagyon szerettem volna elolvasni, mert maga a téma elképesztően érdekelt, hiszen tanultam is róla, valamint sok film és sorozat jelenítette már meg a családon belüli erőszakot valamilyen formában. Bár a mögötte álló pszichológiát értettem, és tudom, hogy sajnos vannak ilyenek az életben, de valahogy sosem tudtam elképzelni, hogyan is tud bárki ebben a helyzetben maradni. Még a könyv elolvasása után is maradtak bennem kétségek, bár ezt lehet csak a makacs természetem eredményezi, mert én például mindig is gyűlöltem ha olyanért kell bocsánatot kérnem, amit nem követtem el.

A könyv nagyon erősen megmutatta azt, milyen finom kis árnyalatokkal vált lassacskán egy kapcsolat bántalmazóvá, úgy, hogy az egyik fél ezt szinte észre sem veszi, csak mikor már túl késő. A férj mondataitól meg személyiségétől néha a hányinger kerülgetett.

Jó volt látni, hogy ennyi ember állt Ninett mellett, akik folyamatosan támogatták és segítettek neki, a könyv második fele pedig néha már olyan volt, mint egy izgalmas krimi. A leírások nagyon tetszettek, szinte az egész történetet, mint egy pörgős film, láttam magam előtt.

Bár személy szerint nem lennék képes újra elolvasni ezt a könyvet, egyszeri (ha valaki bírja) akár többszöri elolvasásra is ajánlani merem. Nem feltétlen kell szakértőnek lenni a témában, mert a szereplők gyakran szinte már tankönyvi mélységekbe menőn magyarázzák el a pszichológiai folyamatokat. Igen talán itt éreztem picit egyedül döcögni a párbeszédeket, de ezen kívül tényleg tartalmas és informatív volt.

Értékelés: 5 csillag