Leírás (forrás: moly.hu):
„Mersz szeretni? Az életed árán is? Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a „mindennapi” csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő… Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik…”
Vélemény:
Az első találkozásom a könyvsorozattal eléggé feledhetőnek bizonyult… Okés, miért kamuzok? 13-14 éves lányként természetesen én is oda meg vissza voltam ezért a történetért. Fanfiction próbálkozások, zenés videók képekből, meg ami még a csövön kifér, bár már akkoriban is kicsit kilógtam a tömegből. Az örökös Jacob vagy Edward vitáknál én a harmadik frakcióban helyezkedtem el, hiszen engem a könyvekben és a filmekben is inkább Jasper Hale fogott meg. (Hogy ezt az érdekes karakterének, vagy Jackson Rathbone személyének köszönhettem, az számomra is kérdéses.)
A falum könyvtárából először a második részt kölcsönöztem ki, hiszen csak az volt elérhető (de mivel már láttam filmen az első részt, így ez a tény nem zavart), majd ezt követte az első könyv, az olvasmányaimat pedig a harmadik felénél hagytam abba. A könyvekről emlékeim eléggé homályosakká váltak az évek során, így beállva a tömegbe többször is kijelentettem az Alkonyat története valójában mennyire gáz.
Évek múltán felülkerekedett rajtam a kíváncsiság. Rég láttam már a filmeket, rég olvastam a könyveket és elhatároztam, hogy adok nekik még egy esélyt. Azt kell mondjam, az első rész elolvasása után, hogy egyáltalán nem bántam meg.
Persze észlelhető, hogy a könyv cseppet sem hibátlan. Akadtak benne nagyon gyerekes, és eléggé idióta jelenetek, Bella személyétől pedig néha képes lettem volna a falra mászni, de végiggondoltam a célközönséget és a kort, amelyben ez a könyv még kijött (2005! azért ne feledjük, hogy a tinédzserek azóta, rengeteget változtak. Akkor még teljesen elképzelhető volt, hogy egy 17 éves lány nem váltogatta hetente a pasijait, akkor sem, ha jól nézett ki.)
Viszont volt itt annyi jó pillanat, amikre őszintén már alig emlékeztem. Szerintem Edward például egy sokkal lazább és menőbb pasi, mint amit a filmben kihoztak belőle. A mondatai néha engem is megnevettettek és megmosolyogtattak, szinte élni kezdett előttem. A családtagjai pedig úgyszintén. Mindenki elképesztően érdekes volt, és a vámpírok előzménytörténetei is nagyon szépen lettek tálalva, így sokkal közelebb hozva őket az olvasóhoz.
A könyv emellett még tartalmaz egy rakás szépen megírt párbeszédet, érdekes pillanatokat és Bella is valahogy sokkal árnyaltabb, mint arra emlékeztem. Mikor régen olvastam csak egy ügyetlen libának gondoltam, akinek minden gondolata Edward körül forog, de most azt hiszem átéreztem a problémáit, a gondolatait és úgy őt magát is, bár nem minden esetben. Eleinte az apjával szembeni gondolatai kifejezetten taszítottak, bár mivel én nem éltem át hasonló helyzetet, így nem tudhatom.
A kaland bár mondhatni elég későn érkezett a végére, de szerintem az is szépen kiforrott karaktereket szolgáltatott. James szövegelése a telefonon keresztül, vetekedett velem néhány ijesztő akció és thriller történettel, ahogy az is, amikor a könyvben kiderült Carlisle, Esme és bizony Alice emberi élete és az, miképp is változtak át.
Most az Alkonyatot újra olvasva, kicsit túlzónak találom a történet folyamatos ekézését (bár a filmben tényleg voltak elképesztően gagyi és gyenge húzások), de maga a történet nem érdemli meg azt az utálatot, amit néhányaktól kap, szerintem. Az írónő kicsit másképp nyúlt hozzá a vámpírmítoszhoz, amihez mindenkinek joga van, és szerintem egy-két alapvető különbséget leszámítva, elég jól tette azt.
Értékelés: 4,5 csillag