The Raven King – A Hollókirály (Hollófiúk 4.): Maggie Stiefvater

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Óvakodj az élőktől!
Ne bízz a holtakban!

Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja, és szép lassan a barátait is bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a szerelmét.

A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik.

A Kirkus Reviews ezt írta a Hollófiúk-sorozat előző darabjáról (Kék liliom): „Ez a párját ritkító sorozat várhatóan viharos végkifejlettel zárul.” Nos, a vihar megérkezett a virginiai Henriettába a halál, a vágyakozás, a megvilágosodás és egy brutális igazság kíséretében. A Hollókirállyal Maggie Stiefvater felteszi a koronát remekművére.

A legvonzóbb, legérzelmesebb, legelbűvölőbb mágikus világ, amit írói fantázia teremthet.”

Vélemény:

Eljutottam ehhez a pillanathoz is…

Véget ért a sorozat, és talán most még inkább belesajdult a szívem, mint amikor először találkoztam vele (a könyvvel) és velük (a Hollófiúkkal és Blue-val). Egy utazás, egy kaland véget ért. Bár pontosan tudtam milyen lezárásokat tartogat ez a sorozat, mi lesz a végkimenetel. Emlékeim eléggé megkoptak, rengeteg dolgot elfelejtettem így kissé izgultam is, épp mintha először találkoznék a regénnyel.

Akkora kaland, akkor baj kerekedett, hogy egyszerűen lehetetlennek tűnt az, hogy a szereplőink ebből miképp keveredhetnek ki végül. Hogyan sikerül a jónak győzedelmeskednie? El lehet-e varrni az utolsó kérdéses szálakat is?

Ez a rész szerintem egy elképesztően szép lezárássá nőtte ki magát, bár azóta lehet tudni, hogy Ronan története például egy új sorozattal folytatódott és az sem hanyagolja el a Hollófiúkban megismert és megszeretett többi szereplőt sem. Mégis a Glendorwer utáni hajsza itt véget ért. Szereplőket kellett elengedni, miután megszerettük őket, mégis sikerült új karaktereket is különlegesen bemutatni. (Ez utolsó részekben nagyon nehéz, de Henry igazából itt került elő, mégis megkedveltem.)

Erről a részről is elmondható az, ami a sorozat egészéről. Nagyon érdekes, izgalmas, és gyakran kissé elvont gondolkodást igényel mind a kaland, mind a leírások megkedvelése, de ha valakiben ez adott akkor az utolsó részt letéve azt érzi majd. Ez a történet megéri, hogy az életben még, még, még újra elővegyem!

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc jelenet(ek) egyike:

"Blue egyre kínzóbb meggyőződéssel érezte, hogy azt a BLUE SARGENT KÉPMUTATÓ címkét neki magának illene megírnia.
Odatrappolt a jobb első ablakhoz.
– Még ne szopd le, Sargent! – kiáltotta utána valaki. – Előbb hívjon meg egy steakre!
Henry derűsen mosolygott.
– Ohó! A bennszülöttek zúgolódnak. Üdv néktek, alattvalók! Ne féljetek, felemelem a minimálbért! – Majd Blue-ra nézett, vagy legalábbis a lány felé fordította a napszemüvegét. – Csőváz, Sargent!
(…)
– Ugye, tudod, hogy Gansey-vel járok?
– Természetesen. Különben is Henry-szexuális vagyok. Hazavihetlek?
Óvakodj az aglionbysektől, mert szemetek.
– Nem szállhatok be ebbe a kocsiba. Nem látod, mi zajlik a hátam mögött? Én oda sem merek nézni.
– Ints be, és üvöltsd le a fejem, hogy visszaszerezd a tekintélyedet!
Henry megnyerően mosolygott, és felemelte három ujját. Kettőig számolt, a középső meg a mutatóujja ördögvillaként ágaskodott.
– Teljesen fölösleges – felelte Blue, de érezte, hogy elmosolyodik.
– Az élet egy színház – válaszolta Henry.
A középső ujját is leengedte, majd mélységes megrökönyödéssel torzította el arcvonásait.
– Na húzz innen, te szemét! – üvöltötte el magát Blue.
– Jó! – ordította Henry egy csöppet hisztérikusabban, mint ahogy szerepe kívánta volna.
Teljes gázzal akarta kilőni magát a járda mellől, de meg kellett állnia, hogy kiengedje a kéziféket, és végül jóval nyugodtabban döcögött tovább.
Blue már éppen fordult volna hátra, hogy megnézze, milyen eredménnyel járt a három felvonásos előadásuk, amikor ismerős dübörgést hallott a távolból. Jaj, ne…
De bizony. Alighogy lekoptatta az előző látogatóját, egy élénk narancssárga Camaro állt meg előtte a járdaszélen.(...)”

Blue Lily, Lily Blue – Kék liliom (Hollófiúk 3.): Maggie Stiefvater

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Az álom veszélyes műfaj, ám az ébredés talán még veszélyesebb.

Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette.

A szerencsével azonban az a legnagyobb baj, hogy forgandó.

A barátaid elárulhatnak.

Az anyukád eltűnhet.

A látomásaid megtéveszthetnek.

A magabiztosságod meginoghat.”

Vélemény:

Egyike a sorozat azon részeinek, melyről az emlékeim szörnyen homályosakt, viszont valami azt súgta, hogy annyira nem kedveltem. Mi a véleményem most?

Kedves Kriszti 2020-ból! Mi ez a fél csillag levonás?!

Azt hiszem az lehetett akkoriban a probléma, hogy nagyon gyorsan faltam a részeket egymás után, és mert a 2. rész annyira megfogott és tetszett, itt hiányoltam valamit. Most azonban megpróbáltam nem telítődni a történettel, a részek közt időt hagyok, mindig valami mást is olvasok közöttük, és azt hiszem így sikerült értékelnem ennek a legnagyobb húzásait.

Először is… I-MÁD-TAM a drága Colin jeleneteit (bármennyire is nem volt egy jó fiú azért valljuk be, az ő megjegyzései stan-upban megállnák a helyüket). De épp annyira meglepett, hogy elkezdtem kötődést érezni Blue családja iránt, ez hála Callának (bár őket kifejezetten soknak találtam az első rész óta). Ez a kötet most kicsit lassabb volt, mint a társai, bár egyértelműen közelebb vitte őket kutatások céljához, mégis a csapat kezdett kicsit szétesni.

Egyértelművé váltak a Gansey és Blue ügyek, valamint a Ronan és Adam szálak a cselekmény során. A feladatmegoldások emiatt polarizálódtak, a szereplők már nem mozogtak annyira együtt. Blue ebben a részben nagyot nőtt a szememben, sokkal inkább megkedveltem ős is.

Ez a rész is bővelkedett fordulatokban és groteszk pillanatokban, amik az írónő sajátjai. Hiányoltam volna, ha egyet sem találok. Vannak pillanatok, amiket most már sokkal jobban értékelek szerintem, mint évekkel ezelőtt, és valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy most már sokkal jobbra tudtam értékelni. Minden szereplőt tudok kedvelni, igen még a legrosszabbakat is, mert mindenki annyira nagyon egyéniség, hogy bármelyikük nélkül kevesebb lenne ez a világ.

Értékelés: 5 csillag

The Dream Thieves – Álomrablók (Hollófiúk 2.): Maggie Stiefvater

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Varázslat és romantika különös keveréke. Minden rajongó erre várt!

Miután Cabeswater körül életre keltek a Ley-vonalak, Ronan, Gansey, Blue és Adam élete gyökeres fordulatot vesz. Ronan például egyre mélyebbre merül az álmaiban, és az álmai is egyre erőszakosabban tolakodnak be az ébrenlét óráiba.

Mindeközben néhány velejéig gonosz ember ugyanazt a mozaikdarabkát keresi, amit Gansey…

„A Hollófiúk elképesztően sokrétű és eredeti mese: semmihez sem fogható misztikus thriller. …A rajongók már tűkön ülve várták a második részt.”

School Library Journal

Lenyűgöző új sorozat!

Hová kalauzol az elkerülhetetlen halál és egy különös szerelem?”

Vélemény:

Az emlékem az volt erről a részről, hogy a leginkább ez tetszett az egész sorozatból. (Mivel a 3. és 4. részhez még nem jutottam el, így erről most nem tudok nyilatkozni.) Viszont már nem feltétlen emlékeztem, hogy miért. Rémlett valami az egyik mellékszereplőről, és egyebek. De mi is a valóság?

Ha valaki ismer, engem az tudja rólam, hogy kisebb listám van melynek címe akár a következő is lehetne: „Fikciós karakterek, akikkel határozottan nem jönnék össze a való életben, de mégis ingyen lakást bérelnek az agyamban”. S ezen listára felkerülhetne Joseph Kavinsky is, úgyhogy azt hiszem sikerült megindokolni.

A történet kicsivel később veszi fel a fonalat, és rögtön az első pár oldalon egy újabb érdekességre derül fény, méghozzá Ronan-nal kapcsolatban, akiről időközben kiderült, hogy képes az álmaiból dolgokat a valóságba áthozni. A borító nem árul zsákbamacskát azzal, hogy ez a rész bizony leginkább róla és a családja titkairól fog szólni, A Glendower utáni kutatás egy kissé megakadni látszik, viszont ez is kell ahhoz, hogy sokkal közelebb kerüljenek a titok nyitjához.

A csapat most kifejezetten gyakran jár külön utakon, ez legfőképp Ronan szálára igaz. Valamint egy új szereplő is feltűnik a színen Szürke, vagyis Mr. Gray személyében, akiről nem árulok el túl nagy titkot ha azt mondom egy bérgyilkos. Viszont Maggie stílusa itt is hatványozottan feltörik az oldalakról a következő pillanatnál.

„– Elég erőszakos a munkám – ismerte el.
– Nem azt mondta, hogy egy regényhez gyűjt anyagot? – kérdezte Maura pikírten.
– Hazudtam – mondta Szürke. – Sajnálom. Gyorsan ki kellett találnom valamit, amikor azt mondta, nem jósoltathatok.
– És mi az igazság?
– Bérgyilkos vagyok.
(…)
– Az nem túl jó – mondta Maura.
– Nem bizony – helyeslt Szürke.”

És ennyi, nem fenyegetés, nem rémület, hanem egy tök átlag beszélgetés egy jövőbe látó személy és egy bérgyilkos között.

Adam és Gansey kapcsolata is egyre érdekesebb irányokat vesz föl, és mondhatni ez megint nem a szigorúan vett főszállal kapcsolatos, hanem egy szintén nagyon emberi helyzettel. Mit élhet meg egy ember, akinek nagyjából semmilye nincsen, egy olyan baráttal és közegben, ahol kétkézzel tudják szórni a pénzt?

De a lényeg nem más, mint Ronan!

Ronan aki lassan felismeri önmagát, aki megtapasztalja, hogy Gansey inkább Adammel utazik el, míg ő próbálja feldolgozni azt az erőt, amit örökölt. S így kerül közelebbi kapcsolatba Kavinskyval. Nem mennék bele, hogy miért pont vele, de most már felnőtt fejjel így kissé alaposabban átláttam a kettejük közötti kapcsolatot, amiről ha levesszük az „álomból tárgyakat varázsoló” köntöst, akkor egy útkereső tinédzsert (Ronant) láthatunk, amint egy olyan emberrel kerül össze, aki cseppet sem jó neki. Életveszély, drogok, toxikusnak mondható kapcsolat. Nekem pedig ez az áthallás volt az, ami kifejezetten fantasztikussá tette ezt a részt.

Minden párbeszéd, minden jelenet és minden szereplő a maga nemében lenyűgöző!

Kedvenc pillanatok:

„– Ez meg mi?
– Jane! – rikkantotta Gansey vidáman.
– Dobozba zárt szellem – felelte Adam.
– Megcsinálja a házidat – tette hozzá Noah.
– És lenyúlja a barátnődet – nyögte be Ronan.
– Beszívtatok? – pukkadozott Blue.”

„– Lynch! – húzódott közelebb egy partiarc, aki felismerte Ronant.
(…)
– És Gansey?
– Igen – mondta Kavinsky, a farzsebébe akasztva hüvelykujját. Kilátszott a csípőcsontja az alacsony derekú nadrágból. – Anyu és apu is tiszteletét teszik nálunk. Hé Gansey, hívtál bébiszittert Parrish-hez? Tudod mit, haver, inkább ne válaszolj, szívjuk el a békepipát!
– Nem vagyok vevő a bogyóidra – vágta rá azonnal Gansey patikamérlegen kimért megvetéssel.
– Jaj, Mr. Gansey! – gúnyolódott Kavinsky. – Bogyók! A drogparti első számú szabálya, hogy nem nevezzük nevén. Kettes számú szabály, csak akkor kapsz cuccot ha te is hozol.”

Értékelés: 5 csillag

The Raven Boys – A Hollófiúk (Hollófiúk 1.): Maggie Stiefvater

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Nem ​látó csak két esetben pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján; vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt.

Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket. Ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt.

A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Hollófiúkként ismert banda csak bajt hozna rá.

De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Hollófiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél.

Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát.

A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Hollófiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.”

Vélemény:

Mert nem élhetek újraolvasások nélkül! Bár nem is olyan rég, mindössze 2020-ban olvastam először a sorozatot, mégis úgy éreztem megérett a gondolat arra, hogy ismét elővegyem.

A történet legnagyobb erőssége, hogy nem a tipikus vörös pöttyös, még ha a leírás némileg ezt is próbálja sugallni az olvasók irányába. Ebben a sztoriban nem a szerelem a lényeg, hanem a változatosabbnál változatosabb karakterek. Mondhatnánk hogy Blue a főszereplő, azonban valahol én 5 ilyen karaktert is megneveznék. A Hollófiúk… Noah, Adam, Ronan és természetesen Gansey! Ők így öten mind kellenek ahhoz, hogy a cselekmény izgalmas legyen, a párbeszédek pedig érdekesen pörögjenek az ember fejében, akár egy film. Ritkán látni nő által írt fiú csapatról ahol két perc laza beszélgetés után nem térnek át rögtön a csajozás témára. (Komolyan erről a hülyeségről, ódákat tudnék zengeni, mármint azokról a könyvekről, ahol a pasik csaj a csajokra gondolnak a csajok meg mindig a pasikra vagy legalábbis egy bizonyos testrészükre.) Oké, nem is egészen annak a korosztálynak készült, de azért vannak itt burkolt és kevésbé burkolt megjegyzések, amik nagyon elgondolkodtatóak.

Néhány leírás és a karakterek általi megjegyzés olykor elképesztően randomnak tűnik, míg akár oldalakkal, fejezetek, vagy egy fél könyvvel később ki nem derül, hogy miért is kellett ennek elhangzania.

A karakterek pedig egyszerűen csak élnek.

„– Egyébként mit csinál ott? – kérdezte Adam.
– Pisil.
– Öt perce sem vagyunk itt, de Lynchnek máris sikerült megszentségtelenítenie a helyet.
– Megszentségteleníteni? Csak a területét jelöli ki.
– Akkor övé fel Virginia.
– Most, hogy belegondolok, nem emlékszem, hogy valaha is használt volna fedett vécét.”

Ezek a karakterek pedig percekkel később latinul beszélnek, kutatnak, tisztelettel fordulnak a természet és az ősi erők felé. Úgy tinik, hogy közben mégis megvan bennük a kellő komolyság egy téma felé, ami valóban érdekli őket. Az, hogy végezetül milyen szerelmi élete is lesz Blue-nak az már ezen a ponton totál mellékessé válik, bár azért egy idő után az ember képes úgy megszeretni a karaktereket, hogy óhatatlanul is drukkol nekik.

Emellett annyi minden másról is szól a könyv. Egyedülálló anya és sok nő egy fedél alatt, családon belüli erőszak, családon belül haláleset, gazdagság kontra szegénység, úgy önmagában a halál, a bűntudat, a megbánás, a hatalomvágy…

Mindig amikor befejezek egy részt úgy érzem, mintha búcsút kellene vennem a barátaimtól...

Ha még valaki nem olvasta volna, mindenképp ajánlani tudom!

Értékelés: 5 csillag