Life and Death – Egy életem, egy halálom: Stephenie Meyer

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Minden éremnek két oldala van…

Bellát és Edwardot is már ismered. Most találkozhatsz Beau-val és Edythe-tel!

Amikor Beaufort Swan a borús kisvárosba, Forksba költözik, és megismerkedik a vonzóan rejtélyes Edythe Cullennel, az élete izgalmas, de ijesztő fordulatot vesz. A titokzatos Edythe-t porcelánfehér bőre, aranyszínű szeme, igéző hangja és természetfeletti képességei ellenállhatatlanná teszik. Csakhogy Beau-nak fogalma sincs róla, hogy minél közelebb kerül a lányhoz, annál nagyobb veszélybe sodorja saját magát és a szeretteit. És lehet, hogy túl késő lesz visszafordulni…

A kultikus szerelmes regény lebilincselő újragondolása minden Alkonyat rajongónak kötelező olvasmány! A történetet a szerző, Stephenie Meyer bevezetője és utószava egészíti ki.

Az Alkonyat/Twilight első megjelenése, 2005 óta modern klasszikussá válva olvasók millióit varázsolta el.

Az Alkonyat sorozat világszerte csaknem 155 millió példányban kelt el.”

Vélemény:

Mikor 2021 végén elkezdtem a nagy Alkonyat újraolvasást (a kritikák megtalálhatók a blogon), akkor eldöntöttem, hogy ezt a könyvet nem fogom a többi mellé tenni, mert annyira nem érdekel. Viszont nézelődtem molyon és úgy ítéltem meg, csak szép lenne a Twilight-ot a befejezett sorozatok között látni, így végül belekezdtem.

Huh…

Hiba volt?

Azt hiszem a könyv nagyjából 2/3-áig merem állítani, hogy igen, és ha nem lett volna bennem ennyire az, hogy végezni akarjak vele, akkor biztos ennyi volt vele az ismertségem. Alapvetően én azon emberek közé tartozok, aki nagyjából szereti az Alkonyat „univerzumát”, de Bellát képes lennék addig verni amíg jobb ember nem lesz belőle.

Na itt nem volt Bella, helyette megkaptuk Beau-t akit nem vagyok hajlandó teljes értékű tinédzser srácként kezelni. Egyszerűen nem tudtam túltenni magam azon, hogy én ezt a történetet már láttam és amikor kicsit elfeledkeztem magamról, akkor hirtelen megint ugyanúgy Bellát és Edwardot láttam magam előtt, és néha fogtam is a fejem, hogy öhm… most Bella miért egy lánnyal beszélget, hiszen… Ááááá! Tényleg ő most fiú.

Nekem ez nagyon nem működött. Mert ami megy férfi vámpírral és ember lánnyal az fordítva nevetségessé válik, és ezt most nem szemétségből mondom. Amikor Beau elkezdett azon panaszkodni, hogy hát, nos Edythe felkaphatja őt a hátára, de le fog érni a lába, akkor már úgy éreztem magam, mint aki az Alkonyat paródiáját olvassa. Ami egy tinilánynál is néha nevetséges az egy tinisrácnál egyenesen röhejes tud lenni. A könyv végét figyelembe véve pedig nem értem miért nem tudott még bátrabb húzásokat belevinni az írónő. Például lehetett volna több pillanat ahol Beau próbál az apjával kapcsolódni. Mondjuk milyen szép lett volna, ha közösen raknak láncot a kocsi kerekére? Hisz az, hogy ezt Belláért az apja megtette egyértelmű, de itt lehetett volna némi apa-fia pillanat.

A könyvet számomra a legvége mentette meg ezért is adom rá a 3 csillagot ahol Meyer, mert nagyon erősen belenyúlni az alaptörténetbe és ez sokkal érdekesebbé tette az egészet. Talán csúnya, hogy ezt mondom, de szerintem nem érte meg annyira megírni… egynek elment, viszont nem hagyott bennem olyan kellemes érzéseket, mint az eredeti sorozat. Maximum az utolsó 2-3 fejezetért olvasnám újra.

Értékelés: 3 csillag

A boszorkány hagyatéka: John Cure

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Meg ​kell értened, mielőtt késő lesz!

1728 nyarán titokzatos alakok tűntek fel Szegeden. Suttogó lázításuk hatására a várost sújtó könyörtelen szárazságot és éhínséget az ott megbúvó boszorkányokkal hozták összefüggésbe. Futótűzként kezdett terjedni a gyűlölet. A boszorkányüldözés végén tizenhárom boszorkánynak tartott szegedi lakost küldtek a Tisza árterében felállított máglyákra.

2018 tavaszán egy szegedi kollégiumból négy középiskolás jó barát tűnik el nyomtalanul. A rendőrségi nyomozás döcögősen indul, mivel csellengőként kezelik őket.

Angyal Janka, az egyik eltűnt fiú nővére nem tud belenyugodni, hogy napok telnek el eredménytelenül, így barátnője, Szépvölgyi Léna segítségével maga is testvére keresésére indul. Janka gyerekkora óta epilepsziával küzd, ráadásul a nagyobb rohamai alkalmával tragikus eseményeket lát előre, újabban pedig álmaiban egyre gyakrabban tűnnek fel fekete hollók, egy hátborzongató csontvázló, valamint egy különös asszony, akinek egész testét fekete lepel borítja.

Néhány nap múlva az egyik eltűnt fiú brutálisan megcsonkított holtteste a Boszorkány-szigetnek nevezett ártéri erdőben kerül elő. Innentől kezdve a rendőrségnek és a két lánynak is nyilvánvalóvá válik, hogy versenyt kell futniuk az idővel, mert a másik három fiú valahol egy könyörtelen gyilkos fogságában várja a végzetét.

John Cure hazánk legolvasottabb horror- és misztikusthriller-írója. Izgalmas regényének újrakiadásában a napjainkban játszódó események mellett hitelesen eleveníti fel a 18. század eleji Magyarország történetének legtöbb áldozatot követelő boszorkányüldözését.”

Vélemény:

A történet már nagyon régóta érdekelt engem. Pontosabban az, hogy végre elolvashassam az író egy regényét, mert a leírásai érdekesek, a boritói pedig figyelemfelkeltők így éreztem, hogy olvasni szeretnék tőle valamit. A boszorkányos téma, ami magyar helyszínen játszódik, belenyúlva a magyar történelembe, ráadásul még egy nyomozást is felölel… Még szép, hogy adta magát első választásnak.

A történet eleje azonnal megfogott, mert egy jó thrillerhez mérhetően kellően vérfagyasztó képsorokkal indult, ráadásul Janka álmainak hatására ez a sötét hangulat a történet egészén átívelt. Alapvetően a könyv pozitívumaként emelném ki a lehető legkülönfélébb szereplőket, melyek mindegyike mögött látható a diverzitásra, mégis a teljességre való törekvés. Meg van itt az LMBTQ (ehhez a témához szerintem nagyon szépen nyúlt hozzá az író), a falusi, aki városba költözött, az egészségügyi gondok, a tini fiúk a maguk ügyes-bajos dolgaikkal, a nyomozó, és megannyi ember, akik nehezen tudják az őket ért traumákat feldolgozni. Jó krimihez mérten akadnak nyomozási zsákutcák, és olyan szakaszok is, amiket hirtelen nem éreznek fontosnak, majd jön a felismerés. Egyszóval a történet krimiként remekül üzemel. A csavarok megfelelőek, és kifejezetten imádtam azt, hogy mennyi de mennyi társadalmi témát boncolgatott az író a regény során, olyan dolgokat amikről manapság talán még inkább érdemes lenne beszélni (hm… már a kedvenc idézetem is többet mond ezer szónál…).

Azonban a könyv nagyon csúnyán elhasalt egy bizonyos ponton, ez pedig nem más, mint a szereplők egymással való kapcsolata, mely leginkább a párbeszédekben testesedett meg. A legegyszerűbb, talán ha azt mondom, élő emberek nem beszélnek így… vagyis persze akadnak, akik monologizálva, barokk körmondatokban képesek megfelelni a legegyszerűbb kérdésre is, de ritkábban, míg itt mindenkinek csak úgy ömlöttek a mondatok a szájából. A másik nagy problémám pedig az volt, hogy én szeretem azt amikor a szereplők élnek, és úgy viselkednek, hogy azt tényleg el tudjam hinni… Nem megyek bele kifejezetten, lehet nyitok egy SPOILER-es részt erre, de a lényeg, hogy a szereplők a történetben gyakran érezhetően teljesen indokolatlanul viselkedtek. Mintha az író rájuk akarta volna erőltetni az akaratát, ami így lehet hülyén hangzik de lehet érezni mikor írják a szereplők a saját történetüket és mikor az író…

Egyszerűen kikészített Janka viselkedése. Elmúlt már húsz éves de úgy viselkedett mintha 10 sem volna. Esküszöm Léna 100x többet tett azért, hogy a fiúkat előkerítsék és megmenthessék, mint Janka. Akin nem is a gyász jött ki efféle képpen, hanem egyszerűen nem tudott koherens maradni. Mégis ki tenné azt a való életben, hogy ha a testvére eltűnik és annak egy haverját már holtan, alaposan megkínozva találják meg, elkezd random a pasikról, meg a sörről, meg a hajgumiként használt bugyiról beszélni?

Szóval valahol tudom is ajánlani a könyvet, mert: magyar történelem; magyar (NEM Budapest) helyszín, és izgalmas nyomozás. De azért akadtak itt hibák amiken az ember vagy át tud lépni könnyedén vagy kis tüskét hagy benne.

Értékelés: 3 csillag

Barcelona, Barcelona (Caroline Wood 1.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Barcelona ​és a szerelem íze…

Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense.

Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét.

Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja.

Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért.

Úgy dönt, hogy karrierjét és szerelmi életét egyetlen zseniális húzással pörgeti fel, ezért gondol egy merészet, és egy nyaralással egybekötött szakmai útra szánja el magát.

Egyedül.

Barátai féltik a magányos utazástól, de Caroline biztos benne, hogy Barcelonában rengeteget tanulhat önmagáról, és az új, életre szóló élmények mellett olyan blogot írhat utazásról, szerelemről, gasztronómiáról, mely végre felnyitja a főszerkesztő szemét is.

Egyedül azonban még enni is unalmas, így egy szerinte korszakalkotó ötlettől vezérelve egy társkereső oldalon spanyol randipartnereket választ magának.

Mindennapra egyet, így rögtön két legyet üt egy csapásra…

Erősen hisz benne, hogy ez az utazás meghozza számára az áttörést, a cikkírói álomállást, és talán egy jóképű, szenvedélyes férfit is…

R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal napjaink Barcelonájába ruccan ki, és egy humoros, vérbeli romantikus történettel örvendezteti meg olvasóit.”

Vélemény:

Az írónőnek korábbi könyveivel már találkoztam. Volt ahol a történet nagyon megfogott, más helyeken a környezet, amiben játszódott, és úgy éreztem nyár van, itt az ideje belekezdeni valami kis könnyedbe. Lehetőleg szép tájakon, különleges helyeken…

Na a könyv mindent adott csak épp ezt nem.

Caroline ritka irritáló karakter volt, és ezt már az első pár oldalban sikerült bőven megalapozni. Egészen addig a pillanatig még szimpatikusnak is találtam, amíg nem kezdett el gondolatban azon nyavalyogni, hogy ha leszokik a cigiről akkor elhízik… (Meg az édes f*szom…)

35 éves, de nincs felelősségtudata, nincs benne tartás és azt kell mondjam sok józan ész se. Kiharcolja magának állítólag álmai melóját, de amikor végre ott kell lennie is csinálnia kéne, akkor még ő van kiakadva azon hogy a főnöke rászól az időben való leadás miatt. Nagyon megérdemelte volna, hogy kirúgják!

A történet alapötlete amúgy érdekes lett volna, de akadtak benne olyan pillanatok amiket nem kellett volna túlerőltetni. Például amikor Tom furcsállta, hogy egy csinos nő miért regisztrál társkeresőre… mintha ahhoz 50 éves nőnek kéne lenni de komolyan… nagyon sok huszon éves talált igaz szerelmet társkeresőn (persze vannak rémsztorik is) de a kettő arányai nagyjából hasonlóan vannak. Épp annyian házasodnak társkeresőről, mint ahányakat sorozatgyilkosok hálóznak be… sőt szerintem az előbbi magasabb szám. De, hogy alá legyen támasztva ez az elő pár megismert katalán férfi maga volt a földre szalajtott pokol. Én már komolyan csak a fejemet fogtam, hogy egy magyar írónő hogy lehet ilyen rossz véleménnyel mindenkiről aki nem angol és nem úriember.

Emellett pedig elegem van abból, hogy a könyvekben a női főszereplők ha két pasi közül kell hogy válasszanak vagy az egyiket el kell hogy hagyják, akkor mindig full egyértelmű ki lesz az, mert az egyik a Sátán a másik meg a herceg fehér lovon… Könyörgöm erősebb lenne ha két jó karakterek közül kellene választani mert erősebb lenne a döntés.

Amit nagyon hiányoltam az Barcelona megismerése. Bár itt rá kellett jönnöm, hogy engem a külföldön játszódó történetekben valahogy mindig jobban érdekelnek a látványosságok és a különleges pillanatok, mint az ételek. Nem nekem való a gasztro regény…

Eleinte 2 csillagot akartam adni erre a könyvre (mert szerintem akad benne egy-két kifejezetten káros gondolat), de végül Caro utolsó randija miatt megkapta a hármat, ott tényleg fontos és érdekes témák merültek fel és ezt muszáj vagyok pozitívan értékelni. Mert ha ő egy elviselhetetlen nőszemély is szerintem, legalább akadt egy-két igencsak érdekes mellékszereplő.

Értékelés: 3 csillag

A füredi földesúr: Karády Anna

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Te ​meddig mennél el, hogy megvédd azt, akit a legjobban szeretsz?

257 éves szerelem…

1764, Füred.

Azt mondják, léteznek sorsfordító találkozások: Anna, a nincstelen fiatalasszony felforgatja a gazdag, kálvinista nemesi família életét kevesebb mint fél esztendő alatt. A füredi földesúr – Oroszy Mihály – katolikus hitre tér és megházasodik. Elvégre a szerelem mindent legyőz…

A mesékben a szerelmespár boldogan él, míg meg nem hal; de az élet nem tündérmese…

Könnyek és viharok nélkül nincs házasság; a hitvesi ágy – különösen egy földesúré – nem csak mámort tartogat.

A zárt ajtók titkot őriznek – nem is akármekkorát –, hiszen Anna a XX. században született.

Boszorkány vagy időutazó?

Házasságukban világok ütköznek, szerelmük fájdalmas áldozatokat követel. Vajon létezik-e jövő azok számára, akiket az idő szétválaszt? A végzet jéghideg közönnyel rövidre szabta közös életüket, a földesúr azonban nem nyugszik bele a sors ítéletébe, más utat választ.

Karády Anna új regényében, amely A füredi lány önálló kötetként is olvasható folytatása, bepillantást nyerhetünk a XVIII. századi nemesek kiváltságos világába, a szemünk előtt elevenedik meg egy földesúr hétköznapi élete és egy nem hétköznapi szerelem megrendítő története.”

Vélemény:

Ej… Nagyon de nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, annál is inkább mert az első rész nem feltétlen nyerte el a tetszésemet. Nekem abban a történet vajmi kevés volt. Kicsit talán reménykedtem abban, hogy itt sokkal izgalmasabb dolgok történnek, amik kihúznak abból a monotonitásból, amit nagyjából végig a könyv olvasása közben éreztem.

Ha így kezdek egy kritikát az már messze nem jó.

Négy ponton keresztül szeretném kiemelni mi volt a gondom ezzel a könyvvel, majd a legvégén elmondom összesítve, szóval ha valakit nem érdekel a vélemény nagy része, csak ugorja át a pontokat.

1. A karakterek

Azért ezzel kezdem, mert a karakterek végigviszik az egész történetet, nem lehetne őket egy bizonyos részhez kiemelni. Akkor hadd fogalmazzam meg. Anna nekem elképesztően ellenszenves karakter, mert az esetek nagy részében hisztizik, a másik felében meg hagyja, hogy minden fontos esemény csak úgy történjen körülötte. Katicát továbbra is szeretem, mert ő legalább az értelem hangja, és Mihály egy fantasztikus férfi szereplő, aki egyetlen bántó szót nem érdemelne a „drága” feleségétől. Lehet vitatkozni ezen, ízlések és pofonok, én így éreztem.

2. A házas élet "csodái"

A könyv eleje nem más, mint töménytelen vita és egymás torkának ugrás, mondvacsinált problémákból, általában Anna által. Az a viselkedés, amit magának megenged, és a XXI. században is képes lenne tönkretenni egy kapcsolatot, mert egy tipikus házi sárkány a csaj de komolyan… Ezeknél a jeleneteknél bár én is nő vagyok és valószínűleg a néha-néha feltörő feminizmusát kellene éltetnem, inkább azt éreztem, hogy amikor a férfiak helyretették egy-egy gúnyos kifejezéssel, vagy beszólással, azokon szinte nevetnem kellett.

3. A jelen

Baromi súlytalan volt nekem az egész és szörnyen kiszámítható már az elejétől. Tudtam, hogy ez lesz benne, hogy nem fog valójában meghalni, de nekem a jelenben történtek időhúzásnak tűntek az esetek nagy részében. (Talán kicsit mint maga a könyv.)

4. Ilyen is van? Ja nem, nincs!

A néhány tényleg izgalmas jelenet ami 10-20 oldalon keresztül valahogy mindig le lett zavarva. Mikor felcsillanni látszik a remény. Mint amikor az ember egész héten arra készül, hogy eljön a hétvége és végre… VÉGRE kialudhatja magát, erre a szomszéd hajnalban neki áll füvet nyírni. Várni a semmire, aminek túl hamar vége szakad. Itt jegyezném meg még azt is, hogy ezeknél bukott ki Anna másik „fantasztikus” tulajdonsága… méghozzá az, hogy odaáll a tükörképe elé és leköpi saját magát. Mert egyik pillanatban borzalmas emberekről beszél, akik megkeserítik mindenki életét, másikban pedig már „jaj ne öljék meg őket…”

Összegzés:

Oké! A kifakadás után végre elmondhatom. A könyvnek voltak értékei, a kort valóban szépen bemutatta de nekem ez amit kaptunk így szörnyen kevés volt. Megértem azokat az embereket akiknek tetszett, és akik nagyon szerették, sajnos én nem tartozom közéjük.

Értékelés: 3 csillag 

Ki a legszebb?: Serena Valentino

 

Eredeti címe: Fairest of All

Leírás (forrás: moly.hu):

„A ​fiatal királylány Hófehérke, és gonosz mostohája, a Királynő történetét mindenki ismeri. A mesélésről mesélésre változó apró különbségeket leszámítva a történet mindig ugyanaz: a Királynő féltékeny lesz a lányka szépségére, és ez odáig vezet, hogy megpróbálja eltenni láb alól az édes, naiv kislányt. Arról már sokkal ritkábban szól a történet, hogy a Királynő mitől is lett ilyen gonosz. Sokan próbálták már találgatni az okokat. Talán már a természeténél fogva is egy gonosz boszorka volt, szépsége pedig mindössze a Király elcsábításának eszközeként szolgált. Mások szerint a Királynő azért gyűlölte a lánykát, mert a Király első feleségére emlékeztette. Ám a leggyakrabban egy romlott lelkű nőszemélynek festik le, aki egész nyomorult életében nem szeretett egyetlen teremtett lelket sem. Valójában oly sokféle magyarázat létezik, amely a Királynő végtelen hiúságát és féltékeny dühét találgatja, hogy bajos is lenne számba venni őket. A sorozat első könyve egy olyan változatát meséli el a történetnek, amellyel az olvasóközönség eddig nem találkozott. Egy történetet, mely szerelemről, veszteségről, és egy csipetnyi mágiáról szól. Ez a Gonosz Mostoha könyve.

Vélemény:

Bár a moly oldalán azt jelölik, hogy 13 éves kortól ajánlott a könyv, az egyetlen kérdés, ami olvasás közben mégis fölmerült bennem, hogy milyen célcsoportra gondolat az író? Mert gyerekeknek a téma és a kivitelezés túl sötét, 14 fölött pedig már a megfogalmazás és a történet vonala túl bugyuta.

Végig hatalmas hiányérzetem volt a könyv olvasása közben. Mintha elindítanék egy sorozatot, de az évad közepétől kezdeném nézni, vagy ha egy filmet fél óra kihagyás után kapcsolnék be, úgy hogy igazából még nem láttam. Ebben az esetben ismeretlen személyek, ismeretlen okból, fölösleges dolgokat tesznek. Bár itt legalább a Hófehérke miatt azért nagyjából mindenki tisztában van a történésekkel és mégis a karaktereknek szinte semmi jelleme nem volt, a megszólalásaik inkoherensnek érződtek így még azokból sem tudtam következtetéseket levonni. A leírások pedig inkább egy gyermekmesének mentek volna el tényleg. Rövid tömör mondatok. Minden második sorban „a Királynő” és a többi.

Épp ez áll a szereplők kapcsolataira is. A Király és a Királynő (akiket nem értem hogy ha már költői szabadság, akkor miért nem tudott valahogy elnevezni az író), alig szerepelnek egy jeleneten belül, és akkor is ott van közöttük Hófehérke. Nem érezni az egetrengető szerelmet, ami indokolná a Királynő későbbi megkattanását. A három nővére nagyon elcsépeltnek érződött, mintha csak azért kerültek volna a történetbe, hogy legyen aki alakítja a szálakat ha már erre a címszereplő önmagában nem lenne képes.

Igazából az értékelésem merőben annak szól, hogy nem kifejezetten káros ez a könyv (három csillagnál kevesebbet általában tényleg azoknak adok, amit alig tudok értékelni, 2,5-nél kevesebbet pedig azokra, melyeket egy-egy mondandójuk miatt kifejezetten károsnak ítélek meg) ebben legalább volt néhány okos pszichológiai gondolat, és ha mondhatok pozitívumot a kivitelezési hiányosságok mellett az, hogy így a könyv rövid lett és gyorsan átrágható.

A világ érdekesnek tűnt bár itt sem igazán tudtam eldönteni, hogy ez most mesevilág vagy már mégis inkább túlságosan valóság talaján akar maradni… és úgy érzem hallottam már itt-ott (filmekben, sorozatokban) némileg érdekesebb eredettörténetet eköré a karakter köré építve.

Ez már csak mellékes, hisz tudtam a könyv a Disney mesét veszi alapul, de ennyi sötét szinte már horrorisztikus jelenet után, érdekelt volna egy lezárás az eredeti mese végével, kapcsolódott volna, a hangulathoz bár lehet az már tényleg túl kemény lett volna. (Azért a három démoni nővér, meg a királynő rémálmai után lehet nem is annyira ördögtől való elképzelés az a vaspapucs.)

 

Értékelés: 3 csillag