Lloyd, a belső szörnyeteg: Aurora Lewis Turner

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Lloyd A Bolygókeringő trilógia meg nem értett, de közkedvelt, medveerejű rosszfiúja.

Ez az őrült kötet elkalauzol bennünket azokba az időkbe, amikor Lloyd még a másik oldalon állt. Bemutatja, miként hálózta be őt Marilyn fékevesztett, önpusztító, mégis csábítóan zakkant személyisége. Megismerhetjük, milyen volt Elizabeth férjeként és apaként, illetve miként került kapcsolatba a „névtelenekkel”, s ezáltal Claudiával.

Mivel Lloydunk sosem volt szent életű, ez a kötet azoknak való, akik bírják a vért, a könnyed kalandokat és egy igazi „badass” antihős kétszáz éven át tartó tombolását.

A Bolygókeringőtől függetlenül, de annak ismeretében is olvasható.”

Vélemény:

A történet elején nem igazán fogtam fel, hogy mit látok magam előtt. Mivel a sorozatot, amelyhez ez előzményként kapcsolódik nem olvastam, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, bár a világot így is sikerült hamar megértenem.

Lloyd maga egy nagyon izgalmas karakter volt és a helyek is, ahol az élete lefontosabb részei zajlottak. Tetszett az is, hogy a történet a három szerelmi szálon keresztül, három részre tagolható, így azt hiszem azután, hogy elmondtam miért imádtam a főszereplőt, jöhetnek a történetet alakító nők.

Először is a Marilynnel való kapcsolat és maga a nevén nevezett hölgy. Azt hiszem számomra ez az időszak volt a legérdekesebb, de közben mégsem igazán tudtam átélni a helyzetet, mert nekem Marilyn túl elborult lett. Nem tagadom, kellenek valahogy az ilyen karakterek is, de ahogy hosszú távon Harley Quinn-től is idegbajt tudok kapni, itt is már néha azért imádkoztam, hogy nyírja már ki valaki ezt a csajt. Ez határozottan pozitív azért, mert én úgy gondolom még mindig jobb, ha egy ember szívből tud „nem kedvelni” egy karaktert, mintha teljes apátiát érez, ugyanis az olvasás arra szolgál, hogy érzelmeket, érzéseket váltson ki. Valahol lehetett élvezni amúgy a beszólásait, de kíváncsi voltam a többiekre, akik majd őt követik, és akiket a könyv fülszövege szépen belengetett.

Elizabeth… a nőt például egészen kedveltem, talán épp emiatt vele tudtam a leginkább azonosulni. Féltem tőle, hogy mi történhet vele, miért kerül majd ki a képből (szintén a fülszöveg alapján), de mégis azt éreztem, hogy Lloyd ekkorra elvesztette önmagát egy picit. Az a fajta élet, amit Marilyn mellett simán el tudott volna képzelni, és magáénak akart tudni, az ekkorra tovaszállt, már nem fogta meg. Mintha Lloyd és Elizabeth két külön irányba haladnának ugyan azon az idősíkon. Valahol elkerülhetetlen volt, ami történt velük.

Claudia szálánál teljesen elvesztem… mind a tényekben, minden az infókban. És rájöttem arra, hogy bár a könyv a bolygókeringő nélkül is olvasható, szerintem kell hozzá néhány infó, ami akkor nyeri majd el az értelmét ha azt is sikerült elolvasni. Néhány megjegyzésnél, karakternél éreztem, hogy hm… Ennek lehet a fő trilógiában jelentősége volt/lesz, de ebben a pillanatban nem több, mint egy szép leírás.

A cselekmény kellőképen akciódús volt, Lloyd ritkán kemény de emellett érdekes is, ami miatt egy percig sem bántam, hogy olvastam, viszont mégis maradtak bennem kérdések a végére.

Értékelés: 4,5 csillag

Bűvölet és apró mocskos gyilkosságok: Aurora Lewis Turner

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Ophelia boszorkány, bár a hét évvel ezelőtti események miatt nem használja képességét. Egyik éjszaka furcsa álmot lát, melynek során egy rituális gyilkosság helyszínére kerül. Innentől kezdve ő a bűntény első számú gyanúsítottja, így Darren Harper nyomozó folyton a sarkában jár.

Hamar rájönnek: az ügy felgöngyölítése érdekében előnyösebb, ha összedolgoznak. Közben régi élete egyik elfeledett, keserű darabja is előkerül, aki teljesen felforgatja a nő életét.

Ophelia vajon szembe mer nézni a képességével és a tudattal, hogy nemcsak árthat vele, hanem segíthet is másokon? Kiismeri magát az egyre bonyolódó szálak között? Vajon legjobb barátnője, Lyra meddig állhat ki mellette anélkül, hogy bajba kerülne? És ami a legfontosabb; behódol-e a múltjának, vagy képes új lapot kezdeni élete könyvében?

Sötét múlt, rejtélyek, szenvedély, varázslat és gyilkosságok pettyezik ennek a történetnek lapjait, akárcsak a kiontott vér, vagy a bőrbe varrt tetoválások…”

Vélemény:

Nem tudtam mire számítsak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Annak idején a wattpad felületén láttam, hogy elérhető, viszont túl későn sikerült hozzá bekapcsolódnám, másrészt pedig valamiért ott sokkal nehezebben szoktam olvasni. Ennek az okára még nem jöttem rá. Nem ez volt az első könyv, amelyet az írónőtől olvastam az Ikerlángbűbáj trilógiához is volt szerencsém, amit szintén tudok ajánlani (1., 2., 3.) viszont ez valahol most sokkal jobban tetszett.

Ophelia karaktere első pillanatra megfogott engem, mert nem a már jól megszokott külső és belső tulajdonságokkal rendelkezett, volt egy saját élehető és érezhető személyisége, és stílusa amivel ha nem is tud majd minden olvasó azonosulni, de a megléte segít abban, hogy valódi személyként érzékelhessük magunk mellett. Örülök, hogy a könyvek lassan kezdenek kilépni az üres, sablon főszereplők csapdájából, melyek eleve azért születtek, hogy mindenki tudjon velük azonosulni.

Azonban lépjünk vissza egyszer a könyv kinézetére. A külső tulajdonságokra, ha már főszereplőnknél is ezzel kezdtem. A borító egyszerre letiszult, mégis magában hordozza azt a kavalkádot, amelyet valószínűleg Ophelia tetoválásai is rejthetnek. A sorelválasztók ötletesek, a néha fellelhető képek pedig beszippantanak a történetbe. Egyszerűen csak jó volt a kezeim között tartani, és ezért is örülök, hogy nem spoilereztem le magamnak wattpad-on. Így annyival többet adott.

A cselekményben a mágia, a krimi és a romantika kapnak szerepet. Azonban ez a három aspektus nem viszi el a történetet különböző irányokba, sokkal inkább szépen egybeforrva alkotnak egy teljes nagy egészet. A nyomozási szál ráadásul olyan jól működött, hogy engem az utolsó oldalakig képes volt megvezetni, vagyis legalább addig, amíg fény nem derült a gyilkos kilétére. És pár Opheliát már kiemeltem, nem hagyhatom szó nélkül, a mi drága nyomozónkat sem, aki megközelítőleg épp olyan összetett és különleges karakter, bár azért itt is felfedezhető a nyomozó regényekre gyakori karaktertípus, mégis kapott némi újfajta árnyalást.

Egyszerűen nem bírtam letennie a könyvet, annyira érdekelt, hogy mi sül még ki belőle, hogy mikre derül fény és… Egek, hogy én mennyire várom a folytatást! Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Értékelés: 5 csillag

A hét pecsét (Az ikerlángbűbáj 3.): Aurora Lewis Turner

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Káin, az Elsők legfőbb fegyvere, az őrzők leghalálosabb ellensége visszatér, hogy felnyissa a hét pecsétet, és elhozza a világ pusztulását.

Amaja a poklot is megjárja, hogy ezt megakadályozza, és megmentse szerelmét. A halál és újjászületés körforgásába beleszólni viszont nehéz, nagy árat követel.

Mágikus utazás kezdődik a Gellért-hegytől fél Európán és Mexikón át egészen Japánig.

Vajon az ikerlángbűbáj megoldást kínálhat egy rogyadozó világ minden bajára? Ki marad életben a katasztrófák során? S vajon ők járnak jobban, vagy az utolsó nagy háború hősi halottai?

A pecsétek nyílnak. Világunk összedőlni látszik…”

Vélemény:

Az előző rész után bevallom legfőképp csak a kíváncsiság hajtott, de közben féltem is ettől a történettől, pont az előző hibái miatt. A helyzet az, hogy ezt már sokkal inkább élveztem, mint a 2. részt. A kaland érdekesebb volt, az akciójelenetek szinte brutális (néha már-már horrorisztikus) pontossággal részletezve. A pecsétek felnyitása, azoknak következményei tényleg ijesztőek lettek.

A cselekményben és a szereplőkben már kevésbé éreztem a döcögést… a problémám jelenleg inkább a tempó és az arányok jelentették akadt egy két rész, amiket spoileres mivoltuk miatt nem emelnék most ki, de a jelenlétükkel megszakítottak egy-egy nagyon értékes és erős pillanatot. (Újabb szerelmi civódások ott, ahol semmi keresnivalójuk nem lett volna, amennyiben a szereplőket tényleg létező emberekként, nem csak megírt figurákként kezeljük.)

De ha ezektől eltekintek, maga a cselekmény egy nagyon szép ívet írt le, a harcok többször megleptek a kegyetlenségeikkel, bár talán a könyv eleje kicsit lassan indult (sajnos mivel a kettőt szinte egymás után olvastam, kicsit kavarodik melyik részben mi volt), de így emlékszem rá. Alexander és Amaja kapcsolata szerintem nagyon erősre sikeredett így számomra nem volt annyira meglepő egy bizonyos pillanat, de tudom, hogy akadnak akik biztos megdöbbentek és meg fognak döbbeni rajta, ha olvassák.

Az egyetlen negatívum nekem továbbra is a "szerelem" volt... valahogy nem éreztem senkik között sem azt az egetrengető tényleges komoly szerelmet. Volt vágy, meg fellángolás... (Szó szerint tényleg CSAK "crush").

Alapvetően a cselekmény miatt gyorsan lehet vele haladni, a könyv könnyen olvastatja magát, előfordulnak kisebb hibák a leírásokban és a cselekményvezetésben, de ha csak valaki nem túl piszkálódó ezeken túl lehet magunkat tenni. Vagy épp megmosolyogtatóak lehetnek.

Értékelés: 4,5 csillag

A megtörhetetlen átok (Az ikerlángbűbáj 2.): Aurora Lewis Turner

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Amaja egyik ellensége oltalma alatt tölti a nyarat, távol ikertestvérétől, de túl közel a Vadászhoz. Jack lelke és a világ sorsa múlik most azon, hogy tartani tudja-e a távolságot. Alexander életveszélybe kerül, ezért Amaja versenyt fut az idővel és meg sem áll az Urál hegységig.

Az Akadémiára visszatérve rejtélyes halálesetek történnek. Amaja is gyanúba keveredik, ezért kérdéses, hogy barátaival való kapcsolata kiállja-e az idő próbáját. Vajon kihez köthető a gyilkosságsorozat? Lelketlenek játszották ki az Akadémia védelmi rendszerét, vagy ismét árulóval van dolguk? Vajon a barátság elég erős kötelék, és a vágyat felül tudja írni a kötelességtudat?

Ikerláng, különleges lények, mágia, vérfagyasztó halálesetek és a régmúlt boszorkányai ütik fel fejüket ebben a nem mindennapi világban, ahol a döntéseken életek múlnak.

A homok pereg. Az idő lejár.”

Vélemény:

Bár elég rég olvastam már az első részt, azért a sarkalatos pontokra így is emlékeztem. Néhány névvel esetleg már nem voltam annyira tisztában, de ezeket is sikerült helyrehozni. Van egy kis problémám… a gond az, hogy az első részben bár akadtak számomra hiányosságok, vagy adott esetben hibák, de ettől független valami fura módon mégis tudtam élvezni a történetet. Itt egészen más volt az eset. Próbálom kicsit rendszerezni a dolgot.

A cselekmény:
Egy jó történet cselekménye úgy épül fel, főleg ha fantasyról, kalandról vagy bármi történetszál központú regényről van szó, hogy adott egy kaland, amelyet végig kell vinni. Ebbe a kalandba gyakran kapcsolódnak be mellékszálak. Például, ha már a Harry Potter szóba került annyiszor, ott van az ötödik rész. Bár Umbridge miatt szenved a suli, és Harry kezdi felfedezni a szerelmet, ettől még nem felejtettük el egy pillanatig sem, hogy Voldemort életben van és szervezkedik…
Jelen könyvben nem ez volt a helyzet. Itt történik valami a világukban a lelketlenek és az őrzők között, de igazából ez nem lényeges, mert mindenkit az érdekel, hogy mi van Alexander és Ruby között, meg Huba és Astrid tényleg összejöttek-e… ja és hogy Amaja mikor teszi már szét a lábát Jacknek… Oh, hogy azt nem lehet! Miért is?

Jack és Amaja:
Bár Jack karakterét még mindig bírtam, ebben a könyvben valahogy a korábbiban látott varázsából veszített. Itt nem láttam annyiszor okosan harcolni, többet kaptam azonban a csajozós, rosszfiú oldalából. Az előző rész végén megtudtuk, hogy ő és Amaja nem lehetnek együtt ÚGY(!)… Ebben az esetben mit tenne valaki?
a) teljesen elhidegül, hogy még csak a látszatát is elkerülje a dolognak
b) a lehető összes módon próbál feltüzelni egy homonzavaros tinédzsert
Egy ponton megfogalmazódott bennem a kérdés Jacknek nem-e az a célja, hogy elveszítse a tetkóját? Mert igazán jó úton halad felé.

Párkapcsolatok:
Amik vagy voltak, vagy nem voltak a történetben… Mert elismerem, vannak a világon emberek, akik csak a szexet keresik, de hogy itt mindenki… de komolyan az összes karakter csak azért van együtt valakivel, mert jó vele szexelni? Egy ponton sem éreztem, hogy bizonyos szereplők között akkora lenne a kémia…

Egyszerűen csak azt érzem túl sok volt a történetben a töltelék rész és a… ha mondhatom így fanservice… Sokan szeretik Jacket, amikor erotikusan beszél? Rajta rakjuk bele. X-nek és Y-nak le kéne feküdnie, mert mindenki ezt várja? Nem probléma… Ezen kívül menjenek órára, legyen szerelmi háromszög, meg tini civódás, a lelketleneket meg bízzuk a kormány gondjaira…

Éreztem a történetben a lehetőségeket, de azt is, hogy hagyni kellett volna még rendesen kiforrni és engedni, hogy a történet fősodra és az alaposan kidolgozott karakterek vigyék előre az eseményeket, ne pedig az olvasók kérései és fantáziája (az ő kiszolgálásuk). A vége miatt mondjuk, már nagyon kíváncsi leszek a harmadik részre, és valahol várom is, mert minden butaságuk ellenére azért valahol a szívemhez nőttek a karakterek és a cselekmény is. Még egy pozitívumként: A borító gyönyörű lett.

Értékelés: 3,5 csillag

 

A tűzróka (Az ikerlángbűbáj 1.) – Aurora Lewis Turner

Leírás (forrás: moly.hu):

„A léleknek hét szintje van, és minden őrző vonzódik egyhez…

Amaja egy titokzatos tűzeset után a mogorva, flegma, kissé életunt harcos, azaz a Vadász oltalma alá kerül. El kell hagynia Japánt, hogy ő is kivegye részét a világ kezdete óta tartó háborúban; harcoljon a lelketlenekkel, és őrző váljon belőle.

Magyarországra érkezik, ahol a Margitszigeten lévő, titkos Akadémián megismeri ikertestvérét, Alexandert. A két árva nyomozásba kezd, hogy kiderítse, miként haltak meg a szüleik. Ekkor még nem is sejtik, milyen titkok és rejtélyek övezik őket, miközben új barátaiknak is bőven akad rejtegetnivalója.

Vajon kiderül, miért száműzték az ikreket a Föld két külön pontjára, hogy ott nevelkedjenek? Mi köze lehet az Elsőknek, akik maguk is lelketlenek, a testvérekhez és világunk pusztulásához? Vajon Amaja megbékél-e valaha a tűzróka jelenlétével, mely egyszerre perzseli fel az emberek és őrzők életét… És végül meddig tudja távol tartani magát a Vadásztól, aki felébreszti szunnyadó ösztöneit?”

Vámpírok, átkok, merényletek, boszorkányok, humor és romantika jellemzi ezt a különleges univerzumot, amely világunk álarca mögött rejtőzik.”

Először is, szeretném megköszönni az írónőnek a bizalmat így látatlanban is. Nagyon meglepődtem a lehetőségen. A könyvhöz igazából teljesen ismeretlenül kezdtem hozzá, se az írónőről se a korábbi műveiről nem volt semmilyen elképzelésem.

De akkor lássuk is...

Vélemény: Mivel kissé megoszlik kettő között, így úgy döntöttem inkább felosztom.

A pozitívumok:

A könyv eleje kifejezetten tetszett, mind annak ellenére is, hogy nem igazán áll szívemhez közel a japán kultúra. Talán épp ezért is tudtam annyira kedvelni a Vadász beszólásait, melyek ezzel kapcsolatosan időről időre elhangzottak. Amaja valahol az egész könyv alatt tök szimpatikus volt bár az elején a túlzott japánsága kicsit elriasztott, ami továbbra is a kultúra miatt van, nem pedig jellemileg. Az iskolában szerencsére sokkal inkább előtérbe került a kissé menő és szerethető énje.

Ki kell még emelnem az érdekes világépítést, a lelketlenekkel, a mágia szintjeivel, a történelem és a mitológia, sőt a Biblia bevonásával. Ez alapvetően egy nagyon pozitív húzás volt, mert itt éreztem nagyon is az utánajárást, a belefektetett munkát, az iskola pedig önmagában eléggé varázslatos volt (ami egy mágussulinál alap).

Bár a karakterek némelyike nekem eleinte egy kissé egydimenziósnak érződött (főleg a mellékszereplők közül) azért mégis mindegyikükben találtam valami szerethetőt, ami miatt a párbeszédeik pörögtek és egészen magával ragadtak. Kifejezetten tetszett a különböző kultúrák keveredése és az állatalakok is, bár ezutóbbiról szívesen olvastam volna még többet, de mivel első rész így talán lesz még rá lehetőség.

Jack az örök nagy kedvencem lett ezt viszont itt és most ki kell jelentenem!

Semleges?

Rengeteg helyen éreztem benne Harry Potter áthallásokat. Mivel olvastam mind a 7 könyvet, némely részét többször is, így néha mintha szó szerint egy-két párbeszéd, karakter vagy helyzet engem arra emlékeztetett volna. Hogy ez baj lenne? Egy szóval sem állítom hiszen, ha adott esetben valaki sosem olvasta azt a sorozatot, vagy épp szinte már nem is emlékszik rá, tud neki nagyszerű élményeket nyújtani. Ráadásul mind ezt egy kicsit másabb közegbe helyezve, és a Harry Potter nagy rajongóinak is egyfajta jól eső nosztalgiát nyújthat (bár néha elgondolkodtam nem-e egy fanfictionből született, ez a történet, de nem akarok ezen töprengeni, bár volt már ilyenre példa a történelemben).

Negatívumok (sajna van ilyen is):

Mielőtt ebbe bővebben belemennék, le kell szögeznem, hogy teljességgel szubjektív. Amiket most ki fogok emelni, nem rosszak, de egyáltalán nem az én ízlésemnek kedveznek és ezzel talán azon emberek számára kedvezhetek, akik hasonló véleménnyel rendelkeznek, mint én.

A szereplők kora és a szexualitás…

Ki lenne a könyv célközönsége? Milyen korosztály? Ha már folyamatosan szexuális feszültség terjeng a karakterek között, akkor miért nem lehetett 18 évesnek alakítani őket? Értem, hogy az ő világukban a 16 év már felnőtt kornak számít, de akkor is annyira kellemetlenül éreztem magam Jack és Amaja jelenetei között, hogy még ha kicsit élveztem is, de inkább viszolyogtam a férfi megjegyzéseitől. Tudom, hogy van kapcsolat 20 év alattiak és felettiek fölött, de mégis rossz volt valahol ezt így olvasni. Ugyan ez áll arra is, hogy mennyire hétköznapi ebben a világban a szexualitás, ami lehet, csak én vagyok vele így, de a mai tinisorozatokban is szörnyen bosszant. (Legjobb példa, hogy az emberek között annyira kedvelt Eufória sorozatot is addig bírtam nézni, amíg valaki cikinek nem nyilvánította benne a szüzességet.)

Valahol azt érzem a könyv nem követelte meg azt, hogy a karakterek 16 évesek legyenek, lehetett volna egy főiskola is, és máris nem éreznék olyan furának mindent, ami történik benne.

Természetesen biztos van, akiknek ez is bejön, bejön, és nem is szándékom ítélkezni, de én így láttam.

Összességében:                  

A könyv olvastatta magát, amikor nekiugrottam jól lehetett vele haladni és a vége felé felpörögtek nagyon az események. A szerelmi szál és a szexuális utalgatások számomra néha kizökkentőek voltak, de a kaland ellenben érdekes, a leírások elképzelhetőek.

A karakterek még nem annyira összetettek, de érzem bennük a lehetőségeket, és a saját kis szerepüket mind nagyon jól hozták, megvolt itt a „flúgos”, a „stréber”, a „menő”… Minden, ami egy tipikus iskolai történetbe kell. Ajánlani tudom, mert a fantasy szál tényleg erős és jó lett benne, biztos vannak, akiknek a szerelmi szál is nagyon tetszeni fog. Örülök, hogy elolvashattam, és várom majd a folytatást.

Értékelés: 4,5 csillag

Kedvenc jelenetek:

„– Elég, ha annyit tudsz, hogy Európában van – legyintett megadóan.
– Európa! Párizs! Mindig is szerettem volna eljutni oda! – lelkesült fel Amaja.
– Ja, csakhogy Európa rohadtul nem csak Párizsból áll. Párizs egy pöcegödör, már meg ne haragudj. De ha az neked bejön, akkor Budapest is be fog.”

„– Fújd ki! – kérte őt a férfi.
– Itt?! – háborodott fel. – Ez nyilvános hely.
– Akkor inkább szipogsz tovább? – vonta fel a szemöldökét.
– Így illik.
– Na, meg a faszomat! Idegesít, úgyhogy fújd ki!”