Orosz rulett: Baráth Viktória

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Amikor az életed a tét

Sophia, a fiatal és céltudatos lány úgy nőtt fel, hogy nem ismerte az édesanyját. Csupán egy magyarázkodó levél maradt neki emlékül, és egy nyom, miszerint a nő Las Vegasban él. Sophia így a bűn városába költözik, hogy felkutassa a családi gyökereit, ott azonban falakba ütközik. Unalmas munkát vállal, mellette viszont, amikor leszáll az éj, a lány élete megtelik izgalommal és kalanddal.

Amikor segítségre van szüksége, alkut köt Viktor Makszimovval, az éjszakai klubok és kaszinók urával. Sophia távol akarja tartani magát a zűrös múltjától, ám ekkor még nem is sejti, hogy a férfi mekkora veszélyt jelent a számára.

Mit tehetünk, ha az érzelmeink veszik át az uralmat felettünk? Engedhetünk a csábításnak, ha a gyönyör mellé gondok is társulnak?

Baráth Viktória ismét a sötét oldalra kalauzolja olvasóit egy olyan történetben, amelyben sosem tudhatod, mit rejt a következő oldal.”

Vélemény:

Hát nem tudom mi van velem… talán az, hogy érzem, hogy hamarosan vissza kell mennem dolgozni és jól esik bármi, ami kiszakít ennek tudatából?

Egy biztos, hogy bizonyos pontokig meglepően élveztem a regényt. Sophia kifejezetten érdekes karakter volt, és ahhoz képest, hogy fiatal, meglehetősen kompetens személyiség lett, bár azért volt egy két hibája, erre még visszatérek. Viktor pedig nagyon jó férfi szereplő lett a maga nemében.

A helyzet az, hogy kedvem támadt A főnök sorozathoz is, mert ha jól értelmeztem az internetes kommenteket és a könyvben látható infókat, ahhoz kapcsolódik, bár nem annyira erősen, hogy anélkül ne lehessen érteni, én például tökéletesen értettem mindent. Kifejezetten vonzott engem mindig is a maffia téma, és ennek berkein belül, ez a könyv most üdítően hatott, mert nem volt sok, tudtam vele haladni, és… na jó igazából csak feldobott, mint egy frissítő. Amúgy is rá kellett már jönnöm, hogy alapból élvezem az írónő könyveit, még ha nem is gyakran fogyasztom. Amikor a kezembe kerülnek általában nem hagynak bennem rossz szájízt, még annak ellenére sem, hogy gyakran nem a tipikus happy endet kapom, de már nem is szoktam azt várni.

Az egyetlen bibi, ami miatt nem tudtam teljesen öt csillagosra értékelni, az a tipikus húzás, amit már egyszerűen nem tudok elviselni a maffia tematikájú könyvekben. Bár nem forgok maffia körökben, ráadásul még csak nem is Amerikában, hanem Magyarországon egy faluban tengetem mindennapjaimat, azt még én is tudom, hogy a maffiából nem lehet csak úgy kilépni. Mégis minden maffiás romantikus történet női főszereplőinek első mondata a pasik számára az, hogy „Lépj ki!” majd lenyomnak egy hisztit. Na ezzel már nem tudok mit kezdeni. El kellene engedni ezt a fajta klisét mert egyszer még olvas róla az ember, aztán már nagyon unalmas lesz. Ezt leszámítva viszont tényleg nagyon jó kis regény volt.

Ajánlom azoknak, akiket úgy vont egy picit a maffia világ a történetekben de mégsem akarnak a legnagyobb mocsokba belelátni, és szeretnének elmerülni egy amúgy aranyos, romantikus történetben.

Értékelés: 4,5 csillag

Bűnösök közt: Baráth Viktória

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Becca, ​a fiatal FBI-ügynöknő nemrég tette le a terepmunkához szükséges vizsgáját, ezért boldogan várja az első kiküldetését. Ezt azonban folyamatosan elnapolják, mégpedig a lány zűrös múltjára hivatkozva. Becca úgy érzi, nem bíznak benne, ezért úgy dönt, kezébe veszi a sorsát.

Amikor megtudja, hogy az FBI a drogelhárítással dolgozik együtt egy motoros banda ügyén, nyomozásba kezd. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően pedig egy pillanat alatt az események középpontjában találja magát: munkát kap a banda klubházában. Beépül a szervezetbe, hogy belső informátorként segítse tovább a szövetségiek munkáját. Eleinte könnyűnek tekinti az ügyet, de ahogy megismeri a tagokat, egyre jobban bevonódik az életükbe. Főleg akkor, amikor érzelmileg és testileg is közelebb kerül Loganhez, a motoros banda alelnökéhez.

Beccának választania kell, hogy hű marad-e a hivatásához és a régi kapcsolatához, vagy átadja magát az újonnan felszínre törő énjének és az ezzel járó szenvedélynek.

Baráth Viktória legújabb regényében visszatér a maffia és az igazságszolgáltatás világához. Egyaránt megismerhetjük mindkét oldal szép és sötét oldalát, ezzel az olvasót is választás elé állítva: lehet-e határt húzni a jók és a rosszak között?”

Vélemény:

Nem most terveztem elolvasni ezt a könyvet, de bizonyos okoknál fogva úgy alakult, hogy egyik este neki láttam és órákkal később azt vettem észre, hogy már a felén is túl jutottam. Érdekelt a történet, de közben féltem is, mert bár az írónő könyveiben nagyrészt eddig nem csalódtam (kivéve akkor, amikor maga a téma taszított el sajnos), de a közelmúltban volt már rossz tapasztalatom FBI-os történetekkel.

A sztori magába szippantott nagyon könnyen. Becca egy kifejezetten kedvelhető női karakter lett számomra, ami szintén ritkaságnak számít a zsáneren belül (legalábbis ami az ízlésem illeti), és a történet is megfogott már alapkoncepcióját tekintve. Egy időben nagy rajongója voltam a Sons of Anarchy című sorozatnak és talán emiatt de voltak karakterek, akiket kvázi a könyvbe képzeltem és szálak amiket igazából majdnem átemeltem onnan. Bár ez sosem jelentett számomra problémát, igazából csak meghozta a kedvem ahhoz, hogy újra meg akarjam nézni a sorozatot és beleássam magam a témába.

Ami a karaktereket illeti:

Becca személyisége megfogott mert nem volt egy hisztis p*csa (nálam általában ez szokta elrontani a dolgokat), és az első pillanattól kezdve tett azért, hogy elérje a céljait. Nem félt szembenézni a saját tévedésével, és bár felmerült számára az a gondolat, hogy nőiségét felhasználva mennyire könnyen be tudna épülni a csapatba, de el is vetette ezt az ötletet amiért kifejezetten díjaztam.

Logan (bocsánat, de számomra egy Jax Teller volt a fejemben), először kiismerhetetlen volt, aztán nagyon hamar megszerettem. Végül meglepődtem azon, hogy nem a tipikus 100x olvasott klisét járja végig a történetével.

Oliver először nekem kicsit hajazott a több hasonló könyvben látható első férfira aki csak „alkalmi kapcsolat” „amúgy egy pöcs” „csak kihasználom”… de örültem, hogy a könyvben ő ennél sokkal több volt, valamint nagyon tetszett az utalás az Igazság trilógiára is.

Ami számomra mégsem tette ezt a könyvet tökéletessé, és le kellett miatta vonnom egy keveset az a hossza. Nagyon gyorsan pörögtek az események, ez talán lehetne pozitívum is de így Becca és Logan egymásra találását túl gyorsnak, enyhén megalapozatlannak éreztem. A történet tempója miatt akadtak néha erőltetett jelenetek melyek valószínűleg azért kerültek bele, hogy gyorsan vigyék előre a szálakat, ezeket szívesebben láttam volna lassabban kibontakozni.

Baromi nagy pozitívum! Az akció része és az, hogy az FBI nem töketlenekből állt és, hogy a rosszfiúk sem csak csúnyán néztek egymásra!

Értékelés: 4,5 csillag

Az igazság nyomában (Igazság 1.): Baráth Viktória

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Perzselő ​hangulat a tárgyalóteremben

Hannah Jones, a harmincas évei közepén járó fiatal nő a miami ügyészségen dolgozik. Egy múltbéli botlása miatt a főnöke csak gyakornoki feladatokat bíz rá, ám amikor a férfi lányát megerőszakolják, Hannah kap egy lehetőséget, hogy ügyészként vehessen részt a vád képviseletében. Hajtja a bizonyítási vágy, és vissza akarja szerezni régi pozícióját, ezért vállalja a feladatot. Csak a karrierjével akar foglalkozni, mert tudja, ezúttal nem hibázhat. Az elhatározásnak azonban keresztbe tesz Max, a jóképű szomszédfiú, aki randira hívja Hannah-t. Látszólag minden tökéletesen alakul, az ügy jól halad, a bizonyítékok egyértelműek, és Max-szel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik…

Mennyire homályosítják el az ítélőképességünket a személyes érzelmeink? Elfeledtetheti a perzselő szenvedély a hazugságokat? Képesek vagyunk feladni saját elveinket egy magasabb cél érdekében?

Baráth Viktória, a kétszeres Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának első része romantikában, szenvedélyben és izgalmas fordulatokban egyaránt bővelkedik. Betekintést nyerhetünk az igazságszolgáltatás lebilincselő világába, ahol az ellenségeink könnyen válnak barátokká, a barátaink pedig ellenségekké.”

Vélemény:

Valahogy az elmúlt időszakban nagyon rákaptam a tárgyalótermekben zajló történetekre. Igen, talán évekkel lemaradva életemben először elkezdtem nézni a Férjem védelmében című sorozatot is, éppen emiatt és mikor láttam, hogy Baráth Viktóriának van egy ilyen környezetben játszódó könyve, rögtön felkeltette az érdeklődésem. Mellesleg az írónőtől már olvastam két másik könyvet (A napfény földje, A lótusz virága) melyek eléggé kétes érzéseket hagytak bennem, olyan szinten, hogy az első részt imádtam a másodikat már kevésbé. De valahol már ismertem a stílusát ahhoz, hogy érezzem, ha nekem valamivel megfelelőbb témához nyúl, akkor igenis élvezhetem majd a könyvet. A kérdés az végül, hogy is sikerült megélnem…

Hannah karakterét valahogy az elején sikerült megkedvelnem. Volt egy saját stílusa ugyan, de megfelelően lavírozott a szürke senki és a világ közepe, nagyszájú nő között, én pedig épp az ilyen női karaktereket szoktam szeretni. Elliot cuki volt bár nem éreztem, hogy sokkal több lenne, mint egy meleg haver, pár azért szerencsére egy idő után nem csak ezt a személyiségjegyet erősítette magában. Aztán ott van Jason… Bevallom első felbukkanásakor elkezdtem agyalni valamin, amit spoiler lenne kifejteni így inkább azt írom, amikor megjelent a tárgyalóteremben IS, akkor legszívesebben kivágtam volna a könyvet az ablakon. Nem fogok hazudni, baromira élveztem a karakterét, de nekem ez okozta a könyvben ez első (elöljáróban elmondhatom, hogy EGYETLEN) csalódást, annyira pitinek éreztem ez a helyzetet kettejük között. Persze váratlan meg minden, de közben mégis annyira hihetetlen és lehetetlen, hogy próbáltam ki is mosni az agyamból, és épp emiatt nagyon lassan haladtam eleinte.

De mi történt aztán?

Egészen onnantól kezdve, hogy végre elkezdődtek a tárgyalások, foltam minden sorát. A bűntény érdekesen lett felépítve, hozva egy olyan dolgot, amit nem vártam volna ettől a könyvtől, méghozzá egyfajta krimi hatást. Adott volt az ügy, amiben már az elején éreztem, hogy valami nem stimmel és a tanúvallomásoknak hála szépen lassan bennem is elkezdett körvonalazódni egy elmélet, és a főszereplőkkel egyszerre sikerült nekem is rájönnöm. Szeretem ezt a fajta végigvezetést.

„Gyengeséget” nekem egyedül azok a részek jelentettek benne, amik a tárgyalótermen kívül játszódtak főleg eleinte. Később persze mikor már ezek is súllyal bírtak, akkor tudtam őket élvezni nekem csak néhány jelenet volt, amit kicsit fölöslegesnek érzékeltem.

Szóval összességében én élveztem ezt a könyvet, mert voltak benne izgalmas csavarok és dinamikus párbeszédek, amiket egyszerűen imádtam.

Értékelés

5 csillag

A lótusz virága (Szabadon 2..): Baráth Viktória

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„India ​épp olyan, mint Baráth Viktória regénye: még a fájdalmas része is elvarázsol." – Budai Lotti

„Romantika, izgalmas kalandok mesés környezetben." – Könyvmolyok Szerint A Világ

Elizabeth végre úgy élheti az életét, amire mindig is vágyott: a maga ura lehet, senki nem parancsol neki, és senkitől nem függ. Egészen addig, amíg egy váratlan idegen be nem kopogtat az ajtaján. A lány múltja újra a felszínre kerül, aminek hatására ismét meg kell küzdenie háborgó lelkével. Ám a tettvágya és az újabb kaland ígérete erősebbnek bizonyul még a félelmeinél is.

Elizabeth új kihívásokat keresve Indiába utazik, hogy segítse az ott élő, nehéz sorsú embereket. Csodálatos, ugyanakkor szívfacsaró kalandok várnak rá, amelyek során nemcsak a világról, de az önmagáról alkotott képe is megváltozik. Megtanulja, mennyit ér az igaz barátság, és talán még a rég nem látott szerelem is újra felbukkan az életében. A boldogságát azonban hamarosan sötét felhők árnyékolják be, amitől a lány választás elé kényszerül: önmagát mentse meg, vagy az emberiséget?

Mekkora utat kell bejárnunk ahhoz, hogy végül ráleljünk az igaz valónkra? Elkövethetjük ugyanazt a hibát újra és újra, mielőtt tanulnánk belőle?

Baráth Viktória Szabadon-sorozatának második kötetében a varázslatos Indiába utazunk, ahol nemcsak a gyönyörű tájak, hanem a gyötrelmes emberi sorsok is gondolkodásra késztetnek.”

Vélemény:

Nagyon átverve éreztem magam ezzel a könyvvel, olyan szinten hogy kvázi fizikai fájdalmat okozott a csalódás. Ha van egy olyan történetszál, amit sem könyvben, sem filmekben nem tudok elviselni (amik miatt ezeket a témákat általában kerülöm), az a főszereplőket érintő különböző súlyos betegségek…

Már az első komolyabb fejfájáskor éreztem, hogy itt valami komolyabb lesz a történetben, és amikor kiderült azt éreztem, hogy én ezt nem akarom tovább olvasni mert nagyon nem érdekel. Könyörgöm! Értem, hogy ez lenne a „nagy csavar” de szerintem az ilyen témákat előre kéne jelezni, mert aki nem szereti, fél tőle azt csak felcseszni lehet vele…

Az első részt meglepő módon imádtam, pont azért erkölcsi és emberi tanításai voltak. Azonban ebben a részben a tanítások nagyon átmentek a lelki irányba, de sajnos ezeket olyan szájbarágósan nem lehet átadni, mert csak veszít az élményből. Sajnos a téma (nem India hanem a folyamatosan felmerülő elmúlás gondolata) annyira nem az én világom, hogy csak le akartam tudni a könyvet és szinte semmit nem fogtam föl belőle. Mintha egy teljesen más történetet olvastam volna, mint előzőleg és bár ez sokaknak ha jól látom tetszett, ez már nem volt az én világom.

Pozitívum India bemutatása. El tudom hinni, hogy ez a könyv sokaknak tényleg nagyon bejön és tetszik, sajnos ez most egyáltalán nem nekem szólt. Az értékelés szubjektív, de ha valakit érdekel a téma akkor ajánlom.

Értékelés: 3,5 csillag

A napfény földje (Szabadon 1.): Baráth Viktória

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Elizabeth Carrington a londoni elit irigylésre méltó életét éli. Sikeres üzletasszonyként hőn áhított vágya megszerezni egy kereskedelmi cég tulajdonostársi pozícióját. Kemény munkával küzdötte fel magát a csúcsra, és most végre elérheti a célját. Ehhez azonban olyat kell tennie, amire nem számít: Afrikába kell utaznia, hogy ő maga bonyolítson le egy fontos kakaóbabüzletet. A feladat első ránézésre könnyűnek tűnik, Elizabethnek azonban az út során a legrosszabb rémálmaival kell szembenéznie. Főleg, amikor Elefántcsontparton lázadás tör ki, elsöpörve a hazautazás lehetőségét. Az egyetlen kapaszkodót a vadonban élő, angol származású Adam jelenti számára, akinek esze ágában sincs pátyolgatni az állandóan panaszkodó nőt. Az idő múlásával azonban Elizabeth rádöbben, hogy a világról alkotott képe egy túl büszke és elkényeztetett nő nézőpontjából fakadt.

Van még remény a természet és az emberiség számára? Képesek vagyunk saját magunkon is változtatni, ha az a világunk hasznát szolgálja?

Baráth Viktória legújabb, Szabadon-sorozata egy nagyon is aktuális társadalmi problémát boncolgat, amelyben az egyéni sorsok összefonódása jelentheti a megoldást. Mert van az a pillanat, amikor félre kell tennünk a saját érdekeinket egy nagyobb cél érdekében.”

Vélemény:

A leírást és a borítót elküldve egy barátnőm azt fogalmazta meg. „Ez nem a te világod.” Meglepetten tapasztaltam én is, és fejtettem ki neki bőven azt, hogy miért is tetszik annyira ez a könyv. Magam sem hittem volna, hogy élvezni fogom, mert a főszereplő eleinte tényleg egy olyan karakter volt, akivel cseppet sem tudtam azonosulni. Mivel világ életemben én inkább az a fajta ember voltam, aki segíteni próbált másokon és támogatni azt, akinek épp szüksége van rá.

A történet mondanivalója mondhatni egy sokszor látott, és már rengeteg oldalról körüljárt téma, azonban a könyv szerintem kifejezetten jól fogta meg, és nekem ebben a szereplők segítettek nagyon sokat. Meglepő módon, épp a főszereplő Elizabeth miatt. Kicsit bővebben ki is fejteném. Mivel tanultam pszichiátriai alapismereteket meg pszichológiát (azt elég nagy számban), nekem az első oldaltól egyértelmű volt, hogy a nő erős szorongásos zavarokkal küzd. Inkább az lepett meg, hogy ő ezt nem tudta, vagyis nem akarta elfogadni magáról. A család szerepének jelentősége kiemelt helyet kapott a könyvben, azzal kapcsolatban, hogyan alakíthat egy személyiséget a túl nagy elvárások uralta, rideg légkör.

A könyvben kialakult szerelmi szál, már az elején érezhető volt nekem kvázi Adam felbukkanásától kezdve, de a párbeszédeik nagyon jól alakultak, tényleg érezhető volt közöttük a kémia. Bár eléggé kis lezáratlan lett az egész, remélem a folytatásban még tovább fog alakulni.

És mi a helyzet Afrikával?

Az ott megtudott, megismert információk bár Elizabeth szemszögén keresztül derültek ki, és neki mind meglepő volt, számomra cseppet sem hatott újszerűen. Sajnos tény, hogy ilyen kizsákmányoló, kapitalista világban élünk. A gazdagok uralják a világot, még mindenki más csak puszta báb a kezeikben és ebből a szerepből szörnyen nehéz kitörni, hisz nem puszta kitartás és tehetség kérdése. Kell hozzá protekció, anyai tőke, vagy az épp aktuális hatalom következetes kiszolgálása. Mégis a könyvben annyira életközelin és keményen mutatták be ezeket, hogy ha új nem is, elborzasztó mindenképp volt.

Tetszett a könyv, nem untatott, és nem bántam meg, hogy elolvastam. Kíváncsi leszek a második részre.

Értékelés: 5 csillag