Ahol a százszorszépek nyílnak: Sienna Cole

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A ​szociális fóbiával küzdő fiatal nő, Molly O'Hara úgy érzi, csak egy kis környezetváltozásra van szüksége, hogy úrrá legyen a félelmein. Az élete minden szempontból gyökeres fordulatot vesz, amikor Londonba költözik, ő mégis ugyanazokkal a kínzó problémákkal találja szembe magát. Talán túlzott félénksége nem csupán jellemhiba, ahogy korábban hitte, hanem valami egészen más áll mögötte?

Molly szomszédságában egy rejtélyes férfi él, aki nem emlékszik a múltjára. Norman Harris napjai a jelen pillanat zűrzavarában telnek, melyben az egyetlen kapaszkodót egy régi, hű barát, Daisy jelenti. Ő azonban haldoklik, és vele együtt az emlékezés reménye is örökre eltűnhet. Amikor Molly a házba költözik, Norman élete hirtelen új értelmet nyer.

A szálakat tovább bonyolítja a karizmatikus világfi, Mason Reid, aki boldogságot és szerelmet ígér a főhősnőnek, ám lehet, hogy egészen más szándékok vezérlik.

Hármójuk sorsszerű találkozása nem csupán a jelent forgatja fel, de a múltat is megkérdőjelezi. A válaszokért Mollynak nemcsak saját eltemetett titkait kell felszínre hoznia, de Norman eltűnt emlékeit is meg kell találnia. Vissza kell mennie oda, ahol a százszorszépek nyílnak.

Sienna Cole a tőle megszokott elemző alapossággal ás a rejtély mélyére, miközben végigkalauzol egy trauma feldolgozásának folyamatán, és bepillantást enged egy hasadt elme működésébe.”

Vélemény:

Az írónő más könyveivel is találkoztam már, és eddig azt kell mondjam eléggé megoszlottak a véleményeim. Sajnos ezek annak idején a blogomra nem kerültek ki, viszont molyon megtalálhatóak.

Az Elmejátékról sajnos nem írtam bővebb véleményt, akkor ez az egész még nagyon új volt nekem a fél csillag levonás az ottani szerelmi szálat illette, azon kívül minden nagyon tetszett.

A köd után: https://moly.hu/ertekelesek/3894028

Lefelé a folyón: https://moly.hu/ertekelesek/3925966

Reményszimfónia: https://moly.hu/ertekelesek/3938180

A felsorolt könyveknél azt éreztem, hogy az írónő igencsak jól ért az emberi lélektanhoz, a pszichológiához és bizony a bűntények bemutatásához is. Korábbi olvasásaim közül a Lefelé a folyón, volt az, amit a legkevésbé élveztem és későbbi véleményemben ennek még erős szerepe lesz. Persze nem erről akarok írni, de a jelenlegi könyvet kicsit ahhoz hasonlónak éreztem.

Azonban mielőtt a sötétebb oldalra tévednénk, kezdjük először a pozitívumokkal. Molly karakterét nagyon de nagyon szerettem, mert bizonyos jellemvonásaiban sajnos túlságosan tudtam vele azonosulni, és azt hiszem sok olvasó épp azért nem szeretné mert ő nem a femme fatale aki elcsábít, megtör és két szóval elküld a p*csába… Karaktere nyugodtabb, visszahúzódóbb, és bár nem tudom megítélni, hogy a szociális fóbia teljesen tiszta oldalát hozza-e. (Nekem kicsit túl könnyen beszélt idegen emberekkel pedig azt mondta nem tud, bár ugye ez kellhetett a történet előre viteléhez.) Az, hogy találkozott Masonnel egy nagyon erős ellentétet mutatott be és az a helyzet, hogy a pasi néhány gondolata igazán megfogott, de közben egy olyan szubkultúrát képviselt akikkel én igazából sosem tudtam azonosulni és nem is szeretnék. Egy biztos, mivel részben tudtam azonosulni Mollyval így engem is képes volt megfogni a lazasága.

Norman karaktere szépen ki lett dolgozva, szerintem jól mutatva be a problémáját és túl nagy spoiler lenne, ha ezeket kifejteném. Viszont az ő részei épp emiatt gyakran nagyon nagy katyvasznak érződtek eleinte.

A könyv lezárása nekem nagyon tetszett, mind a nyomozás miatt, mind azért ami végül Mollyval történt. Az emberi élet legszörnyűbb pillanatait és borzalmas személyeket lehetett olvasni az oldalokon, ami egyszerre iszonyú, de közben valahol nagyon életszerű is.

Csakhogy… Miért is került szóba korábban a Lefelé a folyón? Azért, mert ott a legnagyobb hibát abban találtam, hogy baromi lassan folyt a történet. Sajnos itt is ezt éreztem, nagyjából a könyv feléig és írói szempontból bár értem, hogy mi volt a cél. Megszerettetni és megismertetni a szereplőket, közelebb hozni az olvasókhoz, bemutatni az életüket. Viszont emiatt nagyon lassan pörgött a cselekmény és nem igazán értettem, hogy lesz ebből történet. Pontosabban értettem, mert egy ismerősöm elég sokat mesélt róla – akkor még nem tudtam, hogy én is el fogom olvasni – így volt ami hajtson, mert vártam azokat a bizonyos jeleneteket, de lehet ha magamban kezdek neki a könyv eleje nem kíváncsivá inkább unottá tesz és lerakom.

Karakterek és pszichológia szempontjából megint nagyon ott van, az én ízlésemnek kicsit lassan indult be, de szívesen ajánlom másoknak is.

Értékelés: 4 csillag

 

Mennyei bűnök 2. (Riva nővérek): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„1860. ​Róma.

Blanca egy gazdag, nápolyi kereskedő lányaként, álnéven – életét kockáztatva – nyer felvételt a Sant'Ambrogio zárdába.

Marco Fiore, a volt vatikáni nyomozó azzal bízza meg, hogy szerezzen bizonyítékot Maria Luisa zárdafőnöknő gyalázatos tetteire.

Blancának nincs más választása, a tét a szabadsága és a húga jövője.

Miközben a lány elviseli a megaláztatásokat, a zaklatásokat, a testi és lelki kínokat is a küldetés érdekében, Marco igyekszik a Vatikán magas rangú hivatalnokairól lerántani a leplet.

Nyomozásuk során olyan mocskos titkokra derül fény, melyeket korábban a sokat megélt Fiore is elképzelhetetlennek tartott.

Mire képes egy meggyötört, fiatal nő, ha szembekerül a sátáni kegyetlenséggel?

Vajon születhet-e szerelem a Gonosz árnyékában?

A történetet valós események ihlették.

R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal a 19. századi Rómába kalauzolja el az olvasókat.

A regény gyilkosságról, összeesküvésről, gyalázatról, hazugságról és titkokról mesél. A sötét és mocskos tetteket csupán a szenvedélyes és tiszta szerelem története ellensúlyozza.”

Vélemény:

Szerintem ez egy nagyon jó folytatása lett az előző résznek. Itt már sokkal inkább éreztem az izgalmasabb, nyomozásokkal teli részeket, az álcázásokat. A szereplők továbbra is megmaradtak a kedvencek között, és Blanca még mindig egy kifejezetten üdítő színfolt a női karakterek között. (Nem ebben a könyvben, inkább úgy nagy általánosságban).

Így a két rész elolvasása után azt kell mondjam, az írónőnek tényleg jobban állnak a több részes, hosszabb hangvételű történetmesélések, mint azok ahol egy könyv alatt próbál egy elég szövevényes dolgot elmesélni. Úgy éreztem minden szépen le lett zárva, viszont fennhagyva a folytatás lehetőségét is.

Az egészet szépen el tudtam képzelni, megvoltak a fejemben a filmkockák, még szinte az is mit, milyen szögből képzeljek el. Volt, hogy én is képes voltam aggódni egy-két szereplőért és számomra a legerősebb rész az volt, amikor Veronica bekerült a zárdába. Ott éreztem igazán mennyire sötét dolgok is történnek a háttérben, és már tényleg együtt tudtam izgulni a szereplőkkel, hogy csak kapják el ezeket a rohadékokat. Kiemelném mennyire élveztem azt, hogy ebben a történetben nem a férfiak voltak kinevezve szemétládáknak, mert az egyházban történt sötét dolgokról szóló történetekben általában a papokat nevezik meg bűnbakokként, itt azonban az egyik legsötétebb karakter maga Maria Lusia. Jó látni, hogy a könyv megfelelően osztotta el a karaktereket. Az egyházon belül is vannak jók és rosszak, férfiak és nők egyaránt, mind a két oldalon.

Tetszett, hogy a történet végére nagyrészt rendeződtek a helyzetek nem maradt sok függő szál, amit ne oldozott volna fel az írónő.

Értékelés: 5 csillag

Harry Potter és a Félvér Herceg: J. K. Rowling

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A Voldemort elleni harc állása aggasztó; a baljós jeleket már a muglikormány is észleli. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. Harry azt gyanítja, hogy esküdt ellensége, Draco Malfoy is a halálfalók jelét viseli. Az élet azonban háborús időkben sem csak harcból áll. A Weasley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai pedig továbbra is versengenek egymással. Harry Dumbledore segítségével igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára.”

Vélemény:

Nem tudom, miért lehet az, hogy erre a könyvre sokkal kevésbé emlékeztem, mint a többi részére. Talán szerepet játszhat, hogy nekem sajnos nincs meg, így most nem a hangoskönyvekhez, hanem a könyvtárhoz fordultam. (Ám épp emiatt kevesebbszer is kerülhetett a kezembe.) Amikor a kedvenc Harry Potter könyveimre gondoltam eddig mindig a második, harmadik és ötödik rész merült fel, de most olvasva rájöttem a Félvér Herceg mennyire király kötet!

Kezdjük azzal, hogy Dumbledore talán ebben a könyvben volt a leginkább jelen és mind az a bölcsesség és vidámság, ami a többi köteten is végig kísérte, itt csúcsosodott ki. Hozzá kapcsolódik az, hogy könnyeimet törölgetve olvastam a sorokat pedig könyvek közben nem szokásom ám sírni.

A főszereplőink most a könyv nagy részében kissé külön utakon jártak. Talán Hermione szerepe ebben a részben volt, ha mondhatom így a legkevesebb és Ron is inkább csak próbálta élni a fiatalok mindennapjait. Harry ellenben mást sem tett csak Draco után nyomozott, ami néha számomra már kissé nevetséges helyzeteket is szült. Mivel pontosan tudtam mi fog történni számomra a könyv végkimenetele nem volt egyáltalán meglelő, sok fordulatra és csavarra emlékeztem.

Viszont!

Itt éreztem újra azt, amit talán legutóbb az ötödik résznél is, hogy aki csak a filmet látta az nem ismeri a történetet igazán. A hatodik rész számomra legerősebb jelenetei mind egytől egyig olyan pillanatokhoz kapcsolódtak, amelyeket a vásznon nem vagy csak nagyon enyhén és elvétve jelenítettek meg. Példának okáért ott van Tonks és Remus kapcsolatának alakulása ami a könyvben mondhatni egy rejtély, míg a filmben időt sem adtak nekik. Vagy Bill sérülése a harc alatt. De ami a leginkább megfogott az Voldemort múltja. A filmben ugyebár csak Dumbledore látogatta meg őt az árvaházban, majd láthattuk a jelenetet Lumpsluck szobájába, de nagyjából ennyi. A könyvben előkerül a nagyapja, az anyja, a fiatalkora… sok ember, akik valamilyen módon kapcsolatba léptek vele, és te jó ég! Mindig magával ragadtak a jó thrillerek és krimik, de az elmúlt időszakban már a horrort sem vetettem meg, így amikor a Gomold házat és annak lakóit megismertük a hideg futkosott végig a gerincemen. Annyira borzalmas volt elképzelni, mint amilyennek mondjuk egy-két horror elmebeteg családját gondolná az ember, és akkor tételezzük fel, hogy a későbbi Voldemort ezeket a géneket örökölte. Apropó ha valaki azt hiszi hogy a Harry Potter egyszer ifjúsági könyv, azt igencsak meglepheti a „ringyó” szó felbukkanása a sorok között.

A könyv kifejezetten sötét hangulatú, számomra azonban rengeteg elgondolkodtató jelenetet tartogatott, amihez azt hiszem agyilag érnem kellett még az első olvasás óta. Viszont megérte újra a kezeim közé venni és bár a sorozat még mindig a szívem csücske mindig voltak közötte hozzám közelebb álló részek, és azt hiszem ezzel egy újabb kedvencet is avattam.  

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc idézet (spoileres)

„Hát még mindig nem érted? Voldemort, mint minden zsarnok, maga teremtette meg a leveszélyesebb ellenfelét!  Van fogalmad róla, mennyire rettegnek a zsarnokok az elnyomottaktól? Mind tisztában vannak vele, hogy előbb-utóbb lesz egy az áldozataik között, aki feláll és visszavág! Voldemort is tudta ezt! Mindig résen volt, mindig figyelte, ki lehet az, aki majd szembeszáll vele. Mikor hallott a jóslatról, gondolkodás nélkül támadásba lendült, és ennek eredményeképpen nem csak hogy kijelölte az az embert, aki nagy valószínűséggel a vesztét okozza majd, de ő maga adott halálos fegyvert a kezébe!

 

Mennyei bűnök (Riva nővérek): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Kegyetlen ​titkok és szenvedélyes szerelem a 19. századi Rómában 

1858-ban Rómában egy német hercegnő, Katharina, mocskos titkokról próbálja lerántani a leplet, de számtalan akadályba ütközik. 

Marco Fiore, a megkeseredett, hitehagyott, ópiumfüggő egyházi nyomozó kapja a lehetőséget, hogy felgöngyölítse a Sant'Ambrogio zárdában folyó kegyetlen, parázna játékokat. A bűnösök mind magas rangú egyházi személyek, akik saját és egymás érdekeit akár gyilkosságok árán is képesek megvédeni. A szálak a kolostor rendfőnöke, Maria Luisa nővér kezében futnak össze, akit senki nem mer megvádolni.

Marco igyekszik rájönni a titok nyitjára, de tudja, egyedül kevés ehhez a feladathoz. Egy véletlen folytán találkozik a gyönyörű, de szorult helyzetben lévő Blancával, és ráveszi, hogy segítsen neki a nyomozásban. A lány jelentkezik a zárdába, hogy bizonyítékot szerezzen Maria Luisa nővér pokoli tevékenységére.

A történetet valós események ihlették.

R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal a 19. századi Rómába kalauzolja el az olvasókat. A regény gyilkosságról, összeesküvésről, gyalázatról, hazugságról és titkokról mesél. A sötét és mocskos tetteket csupán a szenvedélyes és tiszta szerelem története ellensúlyozza.”

Vélemény:

Nem ez volt az első könyvem az írónőtől, de azt hiszem ezzel érkezett meg hozzám igazán. Láthatóan a több részes könyvek sokkal közelebb állnak hozzá, jobban ki meri fejteni a dolgokat és a lassabb tempó jót tesz az alapvetően érdekes ötleteinek.

Amikor Itália, Róma és úgy bármi, ami olasz, valamint az egyház szóba kerül, nekem általában a reneszánsz korszak ugrik be elsőként valahogy ennek olvastam utána többet. Nos, ez a könyv párszáz évvel később játszódik egy olyan időszakban, amit kevésbé ismerek, viszont nem állítanám, hogy emiatt kevésbé is tetszett.

A leírások, a szereplők bemutatása és a helyszínek nagyon szépen lettek kidolgozva. Mind Blanca mind Marco karaktere elsőre megfogott engem (Nellát jól felképeltem volna). A könyv néha kendőzetlenül sötéten adja át a kor legrosszabb élethelyzeteit, ez már leírásában az elején is megfogott. A Blancával történő eseményekről nem is beszélve, amit tényleg még olvasni is fájdalmas volt. Spoiler a vélemény végén.

Azt nem tudom megítélni hasonló dolgok tényleg történhettek-e a valóságban, mint amit itt a hercegnő elmesél és amilyen ügyben a nyomozás zajlik, de az biztos, hogy az egyháznak mindig voltak szekrényei, tele csontvázakkal és szerintem könnyen előfordulhattak akár hasonló – ha nem is ennyire erősen égbekiáltó – esetek. A tálalás nekem itt-ott néha szájbarágósnak túl meseszerűnek tűnt, de betudtam annak, hogy a hercegnő stílusa alapvetően ilyen és nem azért magyaráz túl dolgokat, mert egy rossz írói húzást láthatok, hanem egyszerűen, azért mert ő szeret mindent túlmagyarázni. A könyv tempója először meglepett, azt hittem már ebben a részben is több időt töltünk a nyomozás részével, de ez a majdnem 400 oldal igazából csak bemutatás és előkészítés volt. Emiatt a felénél kezdtem megijedni, de kellett ide ez a lassabb tempó.

A könyvet nagyon szívesen tudom ajánlani. Meg van benne a finomság, az érzékigés, de egy nagy adag kaland is és szerintem kifejezetten jó karakterek vannak a főszerepben, remekül eltalálva azt a pontot, amikor nem súlytalanok, de nem is idegesítőek. (Ez persze szubjektív.)

Értékelés: 5 csillag

!SPOILER!

A nemierőszak rész annyira erősen lett tálalva, hogy közben én is szinte fizikai fájdalmat éreztem, és a szavak, amiket utána a fickó mondott egy olyan kilátástalan helyzetbe löktek, hogy nem tudtam Blanca, hogy mászik ki ebből. Erős húzás volt szerintem, hogy megölte az erőszaktevőjét, de én úgy mondom valahol kellett is bele ez a keménység, átadva a kor és a társadalom brutalitását.