Rose von Jericho: Bihary Péter

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Megbocsájtható ​a megbocsájthatatlan?

Fehér Dávid egy egyszerű, hétköznapi ember, aki nem is sejti, hogy a véletlenek összjátékának köszönhetően egy több mint fél évszázados összeesküvésbe csöppen. Az évtizedeken át bujkáló háborús bűnösök, a Moszad nácivadász akciói ismeretlenek a félénk ápoló számára. Sára, a nagymamája, aki igen közel állt hozzá, sokat mesélt a koncentrációs táborban töltött időről, amely sok kérdést fogalmazott meg benne és komoly indulatokat váltott ki belőle.

Dávidot az új munkahelyén, Mannheim egy luxusidősotthonában önismeretből és emberségből is komoly vizsga elé állítja az élet. Valamint oly sok kérdésére is választ kap. A pokol és a saját lelke legmélyebb bugyrait fürkészve kell rájönnie arra, mi a jó és mi a rossz, és hogy néha milyen hajszálvékony a határ e két fogalom között. Az életét addig beárnyékoló válása eltörpül az új impulzusok mellett, és helyet ad valami újnak, valami csodálatosnak.

A regényből kiderül, hogy a múlt traumája hogyan adhatja át a helyét egy boldog jövőnek. Bihary Péter könyve egy idősíkokon átívelő történet. Érzékenységgel és hittel megírt mű, amely garantáltan eléri az olvasók szívét.”

Vélemény:

Most először olvastam az író egyik könyvét, bár egy barátnőm már régóta ajánlotta, valahogy sosem éreztem magam olyan állapotban, hogy azt mondjam nekem most ezekre lenne szükségem. (Azért van egy-kettő amire kíváncsi lennék.) Viszont meglátva a borítót, a címet és a leírást, tudtam hogy nekem ezt el kell olvasnom. Alapvetően érdekelnek a II. világháborús tematikájú könyvek (főleg akkor ha azok nem merülnek ki a harcok leírásában, vagy nem a századik szerelmes regényt akarják lenyomni a torkomon) így mindenképp úgy éreztem nekem adnom kell ennek egy esélyt.

A könyv pozitívumai között sorolnám, hogy elképesztően olvastatta magát, főleg az elején. Szépek voltak a leírások, és érdekes maga a helyzet is, de örültem, hogy nem időzött sokat fölösleges apróságokkal. Lehet őrült, de nekem tetszett a nyers brutalitás ábrázolása is a múltban, mert elképesztően sokat hozzáadott a hangulathoz, bár azt is tudom, hogy sokakat ez már az elején elveszített volna. Na… nem vagyunk egyformák. Dávid alapvetően egy érdekes karakternek ígérkezett a családi emlékeivel, a hajlamaival és a generációs traumával, amit hordozott magában, és amiről igazából nem is tudhatta mennyire erős.

A történet nyomozás része nagyon egyben volt, bár kicsit sorszerűnek tűnt ez a számítógépes pillanat, de igazából el tudtam vonatkoztatni tőle, mert Dávid nagyon profi módon kezelte a helyzetet ezt követően. Mind a segítségkérés, mind a kihallgatások (igazából beszélgetések) kapcsán. Az idősotthonban lakókat nagyon átadta a történet, szinte életre keltek a papíron. Itt azonban elérkezett egy belassulás a történetben, mégpedig a szerelmi szál megjelenésével. Na nekem ezek a részek nem igazán adtak hozzá semmit, sőt értékes időt vettek el (amikor esetleg a múltat láttam volna még szívesebben).

A végére a történet újra érdekes lett, visszahozta magát és tudott nagyon nagyokat is ütni a maga módján. Kicsit elsietettnek éreztem (amit a kiadónál nem is tartok meglepőnek), emiatt maradhattak benne olyan hibák, amik egyszerűen megengedhetetlenek lettek volna. Ez nem is igazán az írón múlik, hisz ha jön az ihlet akkor jön és nem mindenki szereti, szokta 120 alkalommal is végigolvasni a művét, de hol voltak az előolvasók? A lektor?...

A párbeszédek, a szereplők és a dolog nyomozás része, valamint a múlt nagyon ütött és emiatt élveztem olvasni. Némi hiányérzet néha maradt bennem, de nem annyira számottevően.

Értékelés: 4,5 csillag