A katedrális (Kingsbridge-trilógia 1.): Ken Follett

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A világszerte népszerű Ken Follett legsikeresebb regénye. A cselekmény a középkorban, a XII. századi Angliában játszódik. A könyv oldalain középkori világ kel életre, mely színes, mint egy festmény, és mozgalmas, mint egy jó film. Olvasása közben belemerülünk a háború borzalmaiba, átélhetjük a zsarnokok önkényeskedéseit, a hideg kőpadlókon zajló forró ölelkezéseket, kínzást, gyilkosságot és a szerzetesi élet keserveit. A cselekmény egy katedrális építése körül bonyolódik, melyért Benedek-rendi szerezetesek küzdenek szinte az egész világgal és még saját, féltékeny egyházukkal is. Mindez egy polgárháború közepén; körülöttük vér, ármány és szerelem.”

Vélemény:

Nagyon, de nagyon régóta váratott már magára ez a könyv és ha teljesen őszinte akarok lenni, csöppet sem bántam meg, hogy most került a kezeim közé. Anno, amikor még úgy 2010 környékén megszeretem gimnazista voltam és bár folyamatosan azt hangoztattam mennyire „imádok olvasni” a könyveket gyakran félbehagytam, vagy leraktam az első pár fejezet után és soha többet nem vettem elő. (Ehhez hozzá tartozik, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva szerettem ilyen „fél téglákat” vásárolni…)

A katedrális sorsa is ez lett. Többször elkezdtem de vagy a hossza, vagy a témája vagy nem is tudom igazán mi miatt mindig félretettem, mondván majd talán egyszer… Aztán megnéztem a sorozat első két részét és a fejembe vettem, hogy na jó, ezt el akarom olvasni még a sorozat előtt! Így végül immár harmadik vagy negyedik alkalommal ismételten belevetettem magam.

A könyvnek vannak számomra gyenge mozzanatai. Az eleje talán kissé untatott, és a sok-sok leíró rész sem hozta közelebb hozzám, azonban ettől függetlenül mégis egy kimagasló olvasási élményként éltem meg. Ez pedig nem köszönhető másnak, mint az összetett karaktereknek és az erős cselekménynek…

Karakterek tekintetében a könyv igazából nem vonultatott fel sok száz százalékban szerethető figurát, sokan mégis a szívemhez nőttek. A jellemeikről első sorban az mondható el, hogy mindenki a saját céljai vezéreltek és ez tette őket igazán emberivé. Aliena karakterét egy ponton már rendesen elkezdtem sajnálni, mert egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy szegény lányt ennyi minden éri szinte már folyamatosan. Hogy épp csak kimászik a gödörből és máris előtte van a hegy… Philip ((láttam molyon, hogy sokan magyarosított nevekkel hivatkoznak a szereplőkre, nekem a könyvben majdnem mindenki angol névvel szerepelt: Tom, Jack stb.) bár alapvetően eleinte mindig a jóra törekedett meg kellett tapasztalnia azt, hogy a hatalommal megalkuvások is járnak. Azt hiszem nála éreztem legtöbbször azt, hogy milyen különös, hogy először összeáll olyanokkal, akiket később a legnagyobb ellenségeinek tekint és volt, hogy ellenségeiből lettek barátok.

Karakterek és események szempontjából egyszerűen annyira terjedelmes ez a mű, hogy ha mindent el akarnék mesélni az nem maradna spoiler mentes, és legalább egy szakdolgozatnyi hosszúságú lehetne.

A cselekmény a történetmesélés nagyon egyben volt, megvolt a szép íve a regénynek és nem éreztem, hogy maradtak volna elvarratlan szálak. A legnagyobb pozitívuma azonban szerintem mindenképp a könyv hangulata, ahogyan átadta a kort amelyben játszódott. Csak semmi finomkodással! Az élet a történetben (ahogy a valóságban is egykor) veszély, fájdalmakkal teli, mocskos és kiszámíthatatlan. Leggyakrabban ezt akkor láttam, amikor épp William jeleneteit olvastam és akadt amikor szabály szerűen rossz érzést keltett benne, miket enged meg magának. De hát ő volt az úr, a jobbágyok pedig szolgálattal tartoztak neki.

Egyszerűen bármit is mondhatnék, nem tudok negatívan nyilatkozni a könyvről! Az elejétől a végéig szerettem (jó talán az eleje kicsit lassan indult be), de az, hogy az utolsó 500 oldalt 2 nap alatt olvastam el, elég sokat elárul!

Értékelés: 5 csillag

Futótűz (Az éhezők viadala trilógia 2.): Suzanne Collins

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Katniss Everdeen túlélte Az éhezők viadalát. A Kapitólium bosszúra éhes.

Hiába szólt minden ellenük, Katniss Everdeen és Peeta Mellark életben maradtak. Nem nyugodhatnak azonban meg: lázadásról suttognak a Kapitóliumban, ami az ő hatásukra vette kezdetét.

A nemzet szeme Katnissra és Peetára szegeződik, a tétek még nagyobbak, mint korábban. Ha hibáznak, a következmények beláthatatlanok.”

Vélemény:

Ez a rész sem volt számomra újdongás, és úgy emlékeztem jobban szerettem, mint az előzőt. (A filmben ez valószínű Sam Calflinnek köszönhető.) A könyvben azonban inkább azért, mert egy kis belátást nyerhettem abba, milyen is az élete a győztesekenek a győzelmük után.  Bevallom Katniss karaktere itt már kissé jobban idegesített, mint az első részben, ott még egészen kedveltem, de a mellékszereplők kárpótoltak érte. Imádtam a többi versenyzőt

A könyv legnagyobb hátulütője szerintem az, hogy egy fiataloknak szánt trilógiának készült, és ennél nem is több. Annyi lehetőség lenne ebben a világban. Például mi lett volna akkor ha Katniss nem a 74. hanem a 73. Éhezők viadalát nyeri meg? Ha egy évig megússzák a Nagy mészárlást? Nagyon jó lett volna látni, hogy mennyi feladata van egy mentornak, és milyen az amikor ő és Peeta próbálnak lobbizni a versenyzőik életéért. ((Ilyenkor persze beindul a fantáziám, és elég mocskos dolgokat is látok magam előtt, ami egy kissé talán Finnick szálánál meg is lett bolygatva, de messze nem eléggé.)) Egyszerűen csak nagyon bántanak a kiaknázatlan lehetőségek. Egy érdekes világ, ami csak azért készült el, hogy végigvezessen egy lineáris történetet.

Az új viadal legalább láthatóan különbözött az előzőtől, ez mind a pályában, mind a veszélyekben érzékelhető, és Peeta gyors észjárása megint adott pár kellemetlen pillanatot a Kapitólium embereinek.

Attól, hogy nekem kicsit kevés, és akadtak benne elvesztegetett lehetőségek (sajnos) szépszámmal, attól még kifejezetten szerettem ezt a részt is, főleg a világ durva megjelenítése miatt. Itt aztán kiderült miért is kemény a Kapitólium (Snow elnök, az új szabályok, a lázadások elfojtása…), úgyhogy bár kicsit az alapszál másolta az első részt, szerencsére a finomhangolások már adtak új dolgokat.

Értékelés: 5 csillag

Az éhezők viadala (Az éhezők viadala trilógia 1.): Suzanne Collins

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál.

A közeljövő egy sötét világában tizenkét fiú és tizenkét lány küzd egymással egy élő televíziós show-ban, aminek a címe Az éhezők viadala. Egyetlen szabály van: ölj vagy megölnek.

Amikor a tizenhat éves Katniss Everdeen a húgát mentve önként jelentkezik, hogy részt vegyen a viadalon, az felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem fél a haláltól. A túlélés a vérében van.”

Vélemény:

Na…

Emlékszem, hogy ezt a könyvet már gimnazista koromban el akartam olvasni (amikor mindenki a filmek lázában égett, de én már akkor is egy kifejezetten pocsék filmnéző voltam). Kölcsönkértem, belekezdtem… és amikor rájöttem, hogy a főszereplők gyerekek akiket egymás ellen uszítanak fogtam és becsuktam. Nem akartam róla több tudomást venni.

Fősulis koromban végül újra a kezeim közé került és ekkor a második rész elejéig jutottam – viszont egyéb okok miatt ez annyiban is maradt. Úgy döntöttem eljött az ideje, hogy végre befejezzem, amit elkezdtem.

Az első rész könyvben sokadik olvasásra már nem tartogatott számomra meglepetéseket, de még mindig magával ragad az, hogy mennyire felépítette a világot az írónő. Katniss szemszögéből játszódik a történet, ami kifejezett jó volt néha, van amikor azonban egy kicsit más idegesített a személyisége. (Például megértem azt, hogy dühös az anyjára amiért az egyszer depressziós lett és nem számíthattak rá, de kicsit úgy viselkedik vele mintha Prim és az édesanyja is az ő gyerekei lennének.) Gale egy nagyon menő srác, Peeta pedig egy lelkiismeretes szerethető kölyök, így bár Katniss számára ez csak egy eléggé kierőszakolt szerelmi háromszög, én érezném benne a lehetőségeket.

Mostani olvasásra is Haymitch lett az egyik kedvenc karakterem, a maga mogorva, iszákos stílusával – de hát az vesse rá az első követ, aki ezt józanul bírná. A Kapitólium megfelelően idióta lakosokkal és elborult helyzetekkel lett megszórva, bár ilyen szinten nagyon furcsa is a történet kontrasztja. Egyrészt ezek az emberek full természetesnek veszik, hogy gyerekek mészárolják egymást parancsnak egy tv műsorban, másrészt Katniss is rávilágít némelyikük mennyire kis tudatlan.

A könyvben most éreztem meg igazán a párhuzamot a világgal kapcsolatos dolgokban. Például, hogy mekkora hatással van az emberekre egy megszerkesztett tv műsor (akár már gyerekkortól kezdve), a mai világban szinte már természetfeletti hatalommal „felruházott” influenszerek, az anyagi javak (élelmiszer és egyebek) igazságtalan elosztása.

A könyv nagyon szépen visszaadta nekem a 2010-es évek környékére jellemző regények hangulatát, ami bevallom kicsit hiányzik nekem a mai zsánerkönyveken belül. Mer gondolatokat közölni, durvaságot bemutatni és nem viszi el a történetet a szerelmi szál, inkább csak szimplán összefonódik vele. Vagyis nem a szerelem köré próbál történetet kitalálni az írónő, hanem a kalandba építi azt bele.

Értékelés: 5 csillag

A hadifogoly felesége: Maggie Brookes

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Az éj leple alatt egy cseh parasztlány és egy angol katona szelik át a náci megszállás alatt lévő vidéket ellenállók után kutatva. Izzy és a szökött hadifogoly, Bill titokban házasodtak össze. A lány férfinak öltözött, és a Billre váró rabság elől menekülnek, ameddig csak menekülni lehetséges, míg a nácik sarokba nem szorítják őket.

Izzy álcája működik: mindkettejüket brit katonának hiszik, és hadifogolytáborba szállítják. Az igazi megpróbáltatások azonban csak most kezdődnek. A lelepleződéstől való állandó rettegést, az éhezést, a szörnyű körülményeket az összetartozás és a fogolytársak kis csoportja teszi elviselhetőbbé, akik emberséget és reményt csempésznek a mindennapok borzalmaiba. A lány álcája azonban bármikor lelepleződhet; megérik vajon a szabadságot? Bill és Izzy megtörtént eseményeken alapuló története arról a hihetetlen áldozatról mesél, amelyre képesek lehetünk az igaz szerelemért.”

Vélemény:

Időről időre újra felmerülnek bennem a II. világháborús történetek. Néha egy-két film miatt újra magával ragad annak a korszaknak minden momentuma és ilyenkor szívesen olvasnék is valami. A könyv várólistás volt, mégis miután megszereztem el kellett telnie némi időnek, hogy az olvasásába fogjak.

A könyv fülszövege nem árul zsákbamacskát. Épp arról szól az egész – és sajnos épp ennyire – amit fentebb a leírásnál vázoltam. A könyv eleje megteremtett egy eléggé magával ragadó hangulatot de nekem kicsit lassan indultak be az események. Persze valamilyen alapot kellett szolgáltatni, és mondhatom úgy is Izzy és Bill kapcsolatának alakulása is szép volt, de nekem kicsit túl hosszú ideig elnyúlt.

Az események akkor pörögtek fel igazán, mikor már a hadifogoly táborba kerültek, de engem kifejezetten meglepett mennyire gyorsan meg tudták oldani azt a problémát, hogy Izzy nő. Nagyjából 2-3 oldal alatt szereztek maguk mellé vagy 20 segítőt, és bár az események is így borzasztóak maradtak, szerintem arányaiban túl kevés attrocitás érte a főhősnőt. Tudom nem az a lényeg, hogy a szereplők minél inkább szenvedjenek de kicsit túl gyorsnak tűnt a probléma megoldás.

Tetszett, hogy a könyv váltakozott Izzy (E/1) és Bill (E/3) szemszögében. Talán Billt egy kicsit jobban is sikerült megkedvelnem. Nagyon nagy pozitívumként emelném ki az érdekes mellékszereplőket, akik elképesztően sokat adtak a történethez, és igazából az ő beszélgetéseik tetszettek a legjobban, például amikor vitába keveredtek a kommunizmus és a fasizmus kapcsán (külön jó, hogy mind a két szereplő más oldalát látta a dolgoknak). Mivel nem először hallottam egy-két történelmi személyről (nem csak a kifejezetten híresekről) így pontosan értettem ezeket az egymásnak feszüléseket.

A könyv harmadik harmada egy vége láthatatlan menetelés lett, ami megint vesztett számomra a dinamikájából és tudom pont ez lett volna a lényeg, de úgy érzem hasonlót már olvashattam akár némileg erősebben, keményebben tálalva is.

A lényeg, hogy nem ezt vártam, de végül is egy egész jó történet kerekedett ki az egészből, és sikerült átadnia a kor kissé kilátástalan hangulatát.

Értékelés: 4,5 csillag