Énekesmadarak és kígyók balladája (Az éhezők viadala trilógia): Suzanne Collins

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A ​becsvágy hajtja.

A küzdelem élteti.

De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.”

Vélemény:

Terveztem elolvasni a könyvet, de valahol tartottam is tőle mert elég sok negatív kritikába futottam bele olyan emberektől, akiknek a véleményére amúgy adni szoktam. Olvastam az eredeti trilógiát is (elérhető: itt, itt és itt), amiről a véleményem eléggé megoszlott, ugyanis az első két részt nagyon szerettem de a harmadik jókora csalódást okozott számomra, mind a szereplők döntéseiben és jellemében, mind magában a cselekményben is.

Valahogy azt vettem észre, hogy mindig azokat a részeket szerettem leginkább a könyvben ami a kapitólium kegyetlenségéről szólt – főképp a viadalok előtt és között – nem pedig magáról a tényleges harcról. Valahogy nagyon nyakatekert volt az egész működése és érdekelt honnan indulhatott a dolog. Bár Snow karaktere nem volt számomra annyira fontos az eredti történetben sem – még ha főgonosz volt akkor sem – inkább csak azok a dolgok érdekeltek amiket ott tett. (Például amik Finnick történetéből kiderültek.) A film miatt elkezdett érdekelni a könyv (bár előbbit nem láttam), és úgy döntöttem mégis adok neki egy esélyt.

Nem kis szó az, hogy az elején kiborultam rajta. Számomra túl sok volt az egyezés. Egy lány a 12. körzetből (miért pont onnan?) aki ráadásul különlegesebb, mint a többi, és énekel és fecsegőposzáták és… persze utólag nagyon könnyű előzmény történetet írni azzal a céllal, hogy hasonlítson és passzoljon az eredetihez, de itt inkább egyfajta kreativitás hiányát éreztem. Arról nem is beszélve, hogy Snow simán egy szerelmes tini lett amivel őszintén nem tudtam mit kezdeni. Viszont…

A könyvben akadtak nagyon érdekes pillanatok és kérdések. Felmerült a prostitúció témája, az ha valaki a körzetekből került a Kapitóliumba, valamint a hatalom birtoklása és azzal való visszaélés. A cselekmény lassan indult be, viszont a vége miatt én úgy érzem, hogy kiérdemelte az általam adott csillagokat.

A sztori nekem csöppet sem állta volna meg a helyét, ha nem az a vége ami. Nekem így volt kerek. Számomra onnan indultak be nagyon az események, amikor Snowt kirúgták és békeőrnek kellett állnia. Akkor láttam azokat a cselekményeket amiket egy előzménykönyvtől elvárnék. Ott igenis előjött Panem brutalitása és én ebből szerettem volna még sok-sok jelenetet. A vége a Lucyvel való kapcsolatának lezárása nekem magyarázattal szolgálat sok mindenre, bár nem indokolta azt, hogy egy olyan könyörtelen fazon váljon belőle, mint akit az Éhezők viadala során láthattunk. Itt is kicsit éreztem egy minimális gyengeséget.

Értékelés: 4,5 csillag

Fagy és csillagfény udvara (Tüskék és rózsák udvara 3,1.): Sarah J. Maas

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A ​remény még a legfagyosabb éjszakán is melegséget nyújt.

A téli napforduló egy hét múlva lesz. Még mindig újnak éreztem királynői szerepemet, és csak halvány elképzelésem volt hivatalos teendőimről.

Egy éve. Te jó isten! Rhys közel egy éve hajtotta be rajtam a megállapodásunkat, mert mielőbb ki akart engem szabadítani a mérgező Tavasz udvarából, és ezáltal megmenteni az összeomlástól kétségbeeséstől. Ha csak egy percet késik, csak a Jó Anya tudja, mi történt volna, és hol lennék most.

Eszembe jutott a párom, aki oly' keményen és önzetlenül küzdött, pedig semmi reménye nem volt arra, hogy mi együtt leszünk.

Mind a ketten megküzdöttünk a szerelmünkért, a vérünket adtuk érte. Rhys meg is halt érte.

A Hybern elleni háború nem múlt el nyomtalanul Feyre, Rhys és barátaik életéből, mégis mindent megtesznek, hogy újjáépítsék az Éjszaka udvarát. A küszöbön álló téli napforduló kiváló alkalmat kínálna arra, hogy végre egy kicsit kikapcsolódjanak. Ám az ünnepi hangulat sem tudja visszatartani a múlt árnyékait. Miközben Feyre az Éjszaka úrnőjeként próbál helytállni, szembesülnie kell vele, hogy barátai sebei mélyebbek, mint hitte, és az udvar jövőjét is tönkre tehetik.”

Vélemény:

Kiegészítő kötet annak minden pozitívumával és negatívumával. Bár rövidke, elkerülhetetlen, hogy itt is szót ejtsek majd spoilerekről de azt majd később…

A borító a méret és a leírás alapján azt hittem, hogy ez tényleg meghozza majd azt az érzést, amit néhány sorozat special epizódjai szoktak (pl.: karácsony, újév stb.) de ahhoz valahogy egyszerre volt túl kevés és túl sok. Reméltem, hogy több karakter fejébe beleláthatok, viszont legnagyobb részt itt is Feyre szerepelt, rajta kívül pedig Rhysand volt még E/1-ben megírva, míg a többiek E/3-ban szerepeltek emiatt még így is távolabb kerültek tőlünk, mint a korábbi főszereplők.

Kicsit untatott Feyre szála bár tudtam, hogy ez amolyan átvezetés lezárás akart lenni, és amikor megláttam a nevét akkor már sóhajtottam, hogy túl akarok esni rajta, mert mindenki érdekesebb volt, mint ő.

Alapvetően én nagyon kis gyengének éreztem ezt a részt, de azért nem volt olyan borzalmas, hogy annyira alul értékeljem…

Most pedig spoiler helyett jöjjön egy valószínűleg nem túl népszerű vélemény…

Esküszöm sajnáltam benne Tamlint b*ssza meg. Még akkor is ha tudom, hogy miket tett, de azért belegondolva elkövetett ő olyan dolgokat is, amik az én szememben valahogy felülírták volna a hibáit. De nem ehelyett Feyre aki állítólag a pozitív szereplő akar lenni úgy bánik vele, mint a sárral a cipője talpán, ráadásul tudomást sem akar róla venni. Rhys itt is sokkal emberibbnek mutatkozott bár azért neki is vannak gonosz viselt dolgai.

Valamint Nestát továbbra is a hátam közepére kívánom hiába akarja őt bármilyen módon megmagyarázni az írónő… Emiatt szerintem kicsit várok még a 4. résszel.

Értékelés: 4 csillag

Szárnyak és pusztulás udvara (Tüskék és rózsák udvara 3.): Sarah J. Maas

 

Eredeti címe: A Court of Wings and Ruin

Leírás (forrás: moly.hu)

„A festményem hazugság volt.

Még nem álltam készen.

Feyre visszatért a tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására törő Hybern királyáról. Veszélyes kettős játékot játszik, és egyetlen apró hiba végzetesen megpecsételheti nemcsak az ő, de az egész világ sorsát.

A háború közeledtével pedig el kell döntenie, hogy kiben bízik meg a lenyűgöző, ámde veszedelmes főurak közül, és a legváratlanabb helyeken muszáj szövetségest találnia.

A Földet vörösre festi a rengeteg kiontott vér, miközben gigászi hadseregek küzdenek valamiért, ami az egész világ pusztulását hozhatja.”

Vélemény:

Az előző részben voltak fenntartásiam, de ez valahogy visszahozta számomra a történetet. Tudom, hogy sokan úgy voltak vele, hogy inkább a 2. rész volt a jobb, de nekem ez kellett ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön. Nestát továbbra is utáltam és hiába lesz belőle lassacskán egy elviselhető személy annyira sikerült meggyűlölnöm az első pár részben, hogy itt sem éreztem semmi szimpátiát vagy empátiát irányába.

Ezzel a könnyvel is vannak azért apróbb gondjaim például az, hogy a kedvenc karaktereim szívták meg a leginkább de kvázi állandóan. Lucien többek között, szerintem egy igencsak érdekes személy lenne, de hát mindenki úgy áll hozzá, hogy „De hát ő Tamlin-nel volt.” Na és? Rhysand meg évtizedeken át tologatta Amaranthát mégis amikor kiderül hogy csak megjátszotta magát mindenki vállat vont, hogy „ja az úgy más”. A történetben bevallom őszintén az nem tetszett, hogy mindenki engesztelhetetlen. Ha valaki egyszer csúnyán nézett rá azt már a sírig magával viszi…

A cselekmény maga kalandos volt, a történet akció része nagyon működött, és örültem hogy még többet megtudhattam a kedvenc szereplőimről, és nagyobb szerepet is kaptak. Negatívumként viszont kiemelném, hogy kicsit fárasztott amikor a háború közepette mindenkit az érdekel igazából ki kivel van együtt, meg Feyrenek a tervezések alatt még arra is volt ideje, hogy kitalálja kinek kivel kéne összejönnie. Viszont összességében tetszett és jobb volt mint az előző rész.

Értékelés: 5 csillag

 

 

Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.): Sarah J. Maas

 

Eredeti címe: A Court os Mist and Fury

Leírás (forrás: moly.hu)

„Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.

Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.

Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.”

Vélemény:

Az első rész után igazából nem tudtam mit lehetne ebből a történetből még kihozni, bár az biztos, hogy maradtak kérdések. Amikor a könyv méretét megláttam akkor pedig azt éreztem, hogy egy igencsak tartalmas, kalandos olvasmányt kaptam a kezeim közé. Feyre az elején nagyon szimpatikus volt azzal a hozzáállásával, hogy nem találja a helyét új környezetében, és valahogy képtelen az életét ott látni. Ekkor már éreztem mi adja majd az egyik konfliktust. (A karakterekről majd újra spoileresen később.)

Rhysand egy egészen új oldalát mutatta meg, itt már sokkal kedvesebb volt a megjátszott szemétkedés a részéről, bár bevallom a szívem néha hevesebben vert amikor eljátszotta a gonosz főurat, de ez már az én hülyeségem lehet talán.

A könyv legnagyobb hibája részemről a tempója volt. Tudom, hogy ha egy írónak a fejében vannak a jelenetek akkor nagyon nehéz néhányról lemondani, de itt tényleg az az érzésem volt, hogy sokszor olyan pillanatok kerültek bele, amik nem vitték annyira előre a történetet. Míg akadtak jelenetek, amikről szívesen olvastam volna többet. Kicsit túl nagy volt nekem az információhalmaz, gyakran egyszerre annyi tényt kaptam, hogy fel sem tudtam őket dolgozni, és ezek legtöbbjét leírásokban, mintha egy unalmasabban megfogalmazott történelemkönyvet lapozgatnék. Viszont voltak olyanok is amikor egy-egy általam nem ismert infót már Feyre is tényként kezelt, amit meg nem értettem, hogy ő már tudott róla, de ha igen az érdekes mert az ő szemszögén keresztül lehetett látni a jelenetet.

Az új szereplők legfőképp Cassian és Azriel nagyon a szívemhez nőttek, valamint Amrent is sikerült nagyon megkedvelnem (Mor egy kicsit érdekes volt addig amíg meg nem tudtam az előéletét.) Azt viszont itt kifejezetten tetszett, hogy Tamlin az elején nem egy erőszakos állat lett, csupán olyan módon akarta szeretni Feyret ami a lány számára nem volt megfelelő szeretetkifejezési forma. (Spoiler alatt bővebben). Rhys viszont nagyon hamar egy tökéletes pasivá lépett elő bár azt meg kell hagyni itt is akadtak még bőven titkok.

Összességében ezzel a könyvvel sem volt bajom és még mondanám is, hogy tetszett, de az én kedvemhez túlságosan kitöltő részt töltött be a felvezetés és a nagy akció között, ehhez viszont egy kissé túl hosszúra sikerült.

Most pedig Spoileresen egy kis kiakadás. Tényleg a könyv egy nagy pozitívumaként éltem meg azt, hogy a főszereplő egy szerelmi háromszög esetén nem a jó és a rossz között örlődik. Szóval nem az van, hogy van a tökéletes férfi és a másik, akiről mindenki tudja, hogy borzasztó választás lenne. Tamlin is jó volt a maga módján csak épp nem Feyre számára és örültem, hogy emiatt a mi drága főszereplőnk is megélt egy kis belső konfliktust.

A végén viszont a csavar engem totál padlóra küldött. Örültem volna ha Tamlin nem változik egy görccsé, hanem felnőtt tündér módjára tudja kezelni a dolgokat és hajlandó meghallgatni Feyre véleményét az üggyel kapcsolatban. De nem ehelyett előtört belőle a toxikus „én mindent jobban tudok” énje és ezzel szépen bajba is kevert mindenkit. A másik amin nem tudtam túljutni bár ez inkább a folytatás szempontjából volt nekem nagyon sok, hogy Nesta továbbra is egy bocsánat a kifejezésért idióta p­*csa módjára viselkedett, akit nem is értettem hogy Feyre miért nem pofozott már fel rég. Úgy de úgy megérdemelné, de nem mindenki úgy védi őt, mintha porcelánból lenne.

Értékelés: 4,5 csillag

 

Tüskék és rózsák udvara (Tüskék és rózsák udvara 1.): Sarah J. Maas

 

Eredeti címe: A Court of Throns and Roses

Leírás (forrás: moly.hu)

„A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.”

Vélemény:

Sosem hittem volna, hogy ezt a történetet valamikor el szeretném majd olvasni. Egyrészt számomra túl nagy volt körülötte a hype, másrészt a rubin pöttyös könyvekkel eddig jobbára befürdötem és tudtam, hogy a Zafír pötty az csak annyiban különbözik tőle, hogy ez fantasy világban játszódik. Felszínes lehetek, de nem akartam oldalakon keresztül indokolatlan mennyiségű pornót olvasni ahol tökéletes nők szexelnek tökéletes férfiakkal, még tökéletesebb módokon.

Azonban valahogy felmerült bennem (hála néked TikTok), hogy adok neki egy esélyt, mert egy olyan könyv amit néha férfiak is szívesen promóznak nem lehet annyira gáz, mint félek tőle. Elkezdtem olvasni és az elején nem értettem mibe keveredtem. Egyszerűen teljesen értelmezhetetlenné vált számomra mit is látok. Tamlin teljesen tudathasadásos módon hol szemétláda volt, hol a legfigyelmesebb pasi valaha. Nestát legszívesebben addig rugdostam volna amíg mozog többi karakter pedig talán Lucien kivételével nem mozgatott meg igazán (igen még Feyre sem). Az egésznek egy Szépség és Szörnyeteg hatása volt számomra. Aztán eljutottam nagyjából a könyv feléig, de erről majd később.

A lényeg, amit kiemelnék, hogy a cselekmény sokkal több, mint amit eleve hittem róla. Olyan szinten, hogy konkrétan már azért faltam az oldalakat, hogy végre eljussak valami kicsit tüzesebb jelenetig, hiszen ezzel harangozták be, én meg nem tudtam mikor jutok végre el odáig. Viszont így legalább olvastatta magát a regény és ennek hála jutottam el a második feléhez, ami maga volt a fantasztikum. Amarantha megfelelően kegyetlenre sikeredett és bár itt Rhysand erősen kimutatta a rosszabbik oldalát odáig voltam érte az első pillanattól kezdve (ezt majd a későbbi részeknél kifejtem bővebben).

Viszont az a helyzet, hogy Spoiler mentesen nagyon nagyon nehéz a regény jó dolgait kiemelni, így ha valaki tervezi, hogy elolvassa de tart tőle, annak azt üzenem ne tegye és nyugodtan kezdjen bele, és ne rémissze el a könyv nagyjából első fele mert utána úgy pörögnek be az események hogy ihajj.

Most pedig…

Számomra a könyv nagyon klassz része onnan indult el, hogy Feyre megtudta a Tamlint és udvarát sújtó átok valódi természetét, és elment, hogy megtörje azt. Amarantha számomra nagyban felpörgette az eseményeket, de mégis Rhysand volt aki a tetteivel arra ösztönzött engem, hogy még többet és még többet akarjak olvasni róla. Elég furcsa személyiég vagyok, de egyszerűen imádom a szemétládákat a történetekben és bár sejtettem, hogy Rhys nem olyan rossz, mint ahogy mutatja, mégis jól esett őt elképzelni az esti mulatozások alkalmával, ahogy Feyret az ölébe ülteti és egyebek.

Az is nagyon tetszett, hogy itt végre választ kaptunk az addigi kérdésekre. Ami a könyv elejétől idegesített engem márgpedig a kérdés, hogy Tamlin miért olyan kedves fajtája gyilkosával, végre megválaszolást nyert, ráadásul egy egész szép összetett magyarázattal. És az is nagyon jó, hogy emiatt mindegyik másik főúr is támogatta őt, szóval azt is előre szépen felépítette az írónő, hogy miért hozzák vissza az életbe. Hálából. 

A könyvben még azt is nagyon szerettem, hogy Feyrenek is voltak hibái, nem is kevés és ezeknek ő is mindvégig a tudatában volt.

 

 

Értékelés: 5 csillag

A parfümkészítő (Öt érzék 1.): Budai Lotti

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Üvegbe ​zárt érzelmek és intrikák: egy parfümmesternő története a 18. századból

Sophie Malon élete a növények és a belőlük származó értékes olajok körül forog… Ahogyan másoké is Grasse városában, ahol az 1700-as évek közepén minden és mindenki az illatokért és az illatok által létezik. Sophie azonban más, mint a többi parfümkészítő: tehetségesebb náluk, és az illatok olyan misztikus mélységeit és gyógyerejét is ismeri, amelyek a többiek előtt gyakran rejtve maradnak.

Mesterségét kénytelen titokban gyakorolni, de kimagasló képességei utat törnek maguknak, s minthogy nő, nemcsak mások irigységét ébresztik fel, de az életét is veszélybe sodorják. Menekülnie kell: maga mögött hagyja a szerelmet, a családot és imádott növényei otthonát, a Bellebarbe-birtokot.

A lány zsenialitását Zambelli, egy titokzatos velencei kereskedő és alkimista ismeri fel, aki a világ szeme elől rejtve okítja ki Sophie-t a parfümkészítés legnagyobb titkaira, és segítségével készül el a szinte már varázsos parfüm: a L'Amour Fugitif, az a nagy erejű szubsztancia, amely nemcsak a párizsi előkelőségek, a versailles-i udvar és a híres kegyencnő, Madame de Pompadour közvetlen környezetéhez nyitja meg az ajtókat Sophie előtt, de mindazon eszközöket is a kezébe adja, melyekhez szereleme, otthona visszaszerzéséhez és bosszúja beteljesítéséhez szüksége van.

Budai Lotti nagy sikerű történelmi regényei után az érzékek és érzékszervek világába kalauzolja az olvasót. Az Öt érzék-sorozat első kötete a parfümökön és a parfümkészítésen keresztül mutatja be egy különleges lány sorsát, aki egy férfiak uralta korban és szakmában bontakoztatja ki tehetségét.”

Vélemény:

Budai Lottitól már korábban is olvastam könyveket egy két részes sorozatot (Édes ébredés, Édes lázadás), így amikor megláttam azt, hogy készül egy könyve, amely a reneszánsz Itáliába kalauzolja el az olvasót tudtam, hogy azt mindenképp a polcomon szeretném majd látni. Viszont úgy éreztem, még ha a történetek szervesen nem is kapcsolódnak egymáshoz, előtte mindenképp szeretném elolvasni az Öt érzék sorozat 1. részét A parfümkészítőt is.

Nagyon szeretem a történelmi témájú regényeket, legyen a cselekmény mozgatórugója akár kaland, akár romantika, de egy valami mindig nagyon fontos volt a számomra. Ez pedig nem más, mint a történelmi hitelesség. Az írónő korábbi regényénél azt éreztem, hogy ő igenis utánajár az eseményeknek, és ha akad is szerelem a történetben az semmiképp nem nyomja el a valódi izgalmas cselekményeket, inkább csak szépen hozzásimul azokhoz. A könyvben ugyan ezt érezem. A leírások, a karakterek személyiségjegyei, remekül átadták a kor minden egyes apró rezdülését, szinte láttam magam előtt őket a korhű ruhákban és helyszíneken, a cselekeményt pedig nagyon alaposan mozgatta a kaland is.

A főszereplő Sophie elképesztően szimpatikus személyiség volt a számomra. Tetszett, hogy már az első jeleneteiben ellent mondott a kor normáinak, de mégis megmaradtak benne azok a gátak, amik kellettek, hogy ne kiáltsák ki rögtön boszorkánynak.

Számomra a cselekmény kicsit akkor lassult be, amikor Sophie a parfümökről és illatokról tanult, mivel ez a téma annyira nem fogott meg így talán egy kicsit felületesebben olvasgattam, de az alkímiai rész és az ezzel kapcsolatos gondolatok már jobban megfogtak. Számomra a cselekmény egyértelműen akkor indult be igazán amikor Sophie már egyedül próbált boldogulni a saját kis üzletében. A könyv emellett rengeteg más emberi sorsot is bemutat, főleg női sorsokat azon keresztül, hogy a különböző helyzeteket abban a korszakban hogyan ítélték meg. Sophie barátnőjének szála szerintem elképesztően erős lett. A könyben azt is nagyon szerettem, hogy bár egyértelműen erős volt a patriarchátus az akkori társadalomban a könyv mégsem csupán feketén kezelte a férfiak jelenlétét, ugyanis akadtak igazán jó emberek is, valamint még a leggonoszabb tettei mögött is állt kézzelfogható motiváció – még ha ettől nem is vált szerethetőbbe.

Egyértelműen kijelenthetem, hogy én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet! Történelmi témájú regények között szerintem az élen jár, látható hogy az írónő tényleg tisztelettel nyúlt a korszakhoz, és rengeteg munkát fektetett a regény elkészítésébe.

Értékelés: 5 csillag