Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.): Sarah J. Maas

 

Eredeti címe: A Court os Mist and Fury

Leírás (forrás: moly.hu)

„Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.

Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.

Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.”

Vélemény:

Az első rész után igazából nem tudtam mit lehetne ebből a történetből még kihozni, bár az biztos, hogy maradtak kérdések. Amikor a könyv méretét megláttam akkor pedig azt éreztem, hogy egy igencsak tartalmas, kalandos olvasmányt kaptam a kezeim közé. Feyre az elején nagyon szimpatikus volt azzal a hozzáállásával, hogy nem találja a helyét új környezetében, és valahogy képtelen az életét ott látni. Ekkor már éreztem mi adja majd az egyik konfliktust. (A karakterekről majd újra spoileresen később.)

Rhysand egy egészen új oldalát mutatta meg, itt már sokkal kedvesebb volt a megjátszott szemétkedés a részéről, bár bevallom a szívem néha hevesebben vert amikor eljátszotta a gonosz főurat, de ez már az én hülyeségem lehet talán.

A könyv legnagyobb hibája részemről a tempója volt. Tudom, hogy ha egy írónak a fejében vannak a jelenetek akkor nagyon nehéz néhányról lemondani, de itt tényleg az az érzésem volt, hogy sokszor olyan pillanatok kerültek bele, amik nem vitték annyira előre a történetet. Míg akadtak jelenetek, amikről szívesen olvastam volna többet. Kicsit túl nagy volt nekem az információhalmaz, gyakran egyszerre annyi tényt kaptam, hogy fel sem tudtam őket dolgozni, és ezek legtöbbjét leírásokban, mintha egy unalmasabban megfogalmazott történelemkönyvet lapozgatnék. Viszont voltak olyanok is amikor egy-egy általam nem ismert infót már Feyre is tényként kezelt, amit meg nem értettem, hogy ő már tudott róla, de ha igen az érdekes mert az ő szemszögén keresztül lehetett látni a jelenetet.

Az új szereplők legfőképp Cassian és Azriel nagyon a szívemhez nőttek, valamint Amrent is sikerült nagyon megkedvelnem (Mor egy kicsit érdekes volt addig amíg meg nem tudtam az előéletét.) Azt viszont itt kifejezetten tetszett, hogy Tamlin az elején nem egy erőszakos állat lett, csupán olyan módon akarta szeretni Feyret ami a lány számára nem volt megfelelő szeretetkifejezési forma. (Spoiler alatt bővebben). Rhys viszont nagyon hamar egy tökéletes pasivá lépett elő bár azt meg kell hagyni itt is akadtak még bőven titkok.

Összességében ezzel a könyvvel sem volt bajom és még mondanám is, hogy tetszett, de az én kedvemhez túlságosan kitöltő részt töltött be a felvezetés és a nagy akció között, ehhez viszont egy kissé túl hosszúra sikerült.

Most pedig Spoileresen egy kis kiakadás. Tényleg a könyv egy nagy pozitívumaként éltem meg azt, hogy a főszereplő egy szerelmi háromszög esetén nem a jó és a rossz között örlődik. Szóval nem az van, hogy van a tökéletes férfi és a másik, akiről mindenki tudja, hogy borzasztó választás lenne. Tamlin is jó volt a maga módján csak épp nem Feyre számára és örültem, hogy emiatt a mi drága főszereplőnk is megélt egy kis belső konfliktust.

A végén viszont a csavar engem totál padlóra küldött. Örültem volna ha Tamlin nem változik egy görccsé, hanem felnőtt tündér módjára tudja kezelni a dolgokat és hajlandó meghallgatni Feyre véleményét az üggyel kapcsolatban. De nem ehelyett előtört belőle a toxikus „én mindent jobban tudok” énje és ezzel szépen bajba is kevert mindenkit. A másik amin nem tudtam túljutni bár ez inkább a folytatás szempontjából volt nekem nagyon sok, hogy Nesta továbbra is egy bocsánat a kifejezésért idióta p­*csa módjára viselkedett, akit nem is értettem hogy Feyre miért nem pofozott már fel rég. Úgy de úgy megérdemelné, de nem mindenki úgy védi őt, mintha porcelánból lenne.

Értékelés: 4,5 csillag