Irodalom a musicalekben 3.

Abigél

A történtről úgy tudom néhány helyen kötelező irodalomként szerepel, de ha nem is, a gyerekek ettől független találkoznak velük az iskolában, vagy ha máshol nem hát a televízióban karácsony környékén. (Esetleg egy régi kiadás ott pihen a családi könyvespolcon.) Én is nem egyszer olvastam már, a véleményem itt található.

Azonban musicalként is megtekinthető, melyben az a különleges, hogy néhány dalszöveg, konkrétan a regény soraiból került átírásra, ezáltal tényleg átadva a történet hangulatát.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=rNVD7m5BtSM

 

Nyomorultak

A regényről itt olvasható a véleményem.

Kis milliószor láttam már ezt a darabot, magyarul és angolul is (sajnos élőben nem volt hozzá szerencsém). Különleges benne, hogy az egész történet alatt végig énekelnek, a dalokat nem szakítják meg beszélgetésekkel, viszont a történethez képest akad egy-két változás (pl.: Eponine egyke, Javert már régebb óta főhősünk nyomában van, szinte alig kap szerepet Marius nagyapja…) Ami viszont benne van az mind nagyszerűen el lett találva. Mind a gyerekszereplőknek írt dalok, mind a felnőttekéi, melyekből nem egyet talán az is ismer akinek soha nem volt szerencséje a darabhoz.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=kEvt4Mk9XBE

 

Dorian Gray

A történet amit sajnos sem színpadon nem volt alkalmam látni, sem a regényt olvasni (bár tervben van), egyedül a 2009-es filmváltozatot ismerem belőle. Ettől független úgy érzem nagyon szép szöveggel ellátott dalok születtek, melyek remekül vezetik a történet egészét (már amit megtaláltam belőle).

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=ncNFWVl-0bI

 

Monte Cristo grófja

Legfrissebb színházi élményem, amihez idén volt szerencsém, és csak ajánlani tudom. Bár a könyvet nem olvastam, nagyvonalakban ismertem már a történetet, viszont azok számára is lehet ajánlani akik annyira nem ismerik. A dalok által a történet szerintem könnyen követhető, a képi világot egyszerűen pazarul oldották meg.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=3o63rqXrsIM

 

Jekyll és Hyde

Itt pedig kiderül miért is hazudtam az előző darabnál, ugyanis ezt láttam utoljára élőben (de azért nem hivatkoztam rá friss élményként, mert immár második alkalommal tekintettem meg). Na erről aztán lehetne mesélni. A könyv elolvasása után, az egyetlen gondolat ami átfutott az agyamon: Minden tiszteletem azé az emberé, aki egy ilyen rövid kis történetből egy ennyire fantasztikus musicalt alkotott. Plusz szereplőkkel kibővítve, úgy mint Emma Carew (a menyasszony), Lucy Harris (a prostituált)… emellett a doktor motivációi is kicsit át lettek alakítva, így talán kevésbé az emberi vágyak, mint inkább a világért jót tenni akarás hajtja őt.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=lHlg09yHhC0

A maffia ágyában (A maffia ágyában 1.): Borsa Brown

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Suzanne ​Roberts körül megfordul a világ: viharos gyorsasággal veszít el mindent és mindenkit maga körül, ami és aki addig fontos szerepet töltött be az életében. Szerencséjére a sors kárpótolja őt mindenért: megajándékozza Massimo, az ellenállhatatlan, művelt és jómódú ügyvéd szerelmével, aki rögvest szülővárosába, Palermóba röpíti álmai asszonyát. Itt véget is érhetne ez a romantikus történet… a happy end ezúttal mégis elmarad. Szicíliáról ugyanis kiderül, hogy távolról sem a képzelet mesés birodalma, s lassan Massimóról is lehull az álarc…

Lesz-e kiút az érzései között őrlődő, bántalmazott hősnő számára? Van-e szabadulás a maffia hálójából? És egyáltalán: hol van a határ szerelem és gyűlölet között?

„A gyűlölet is szeretet, csak épp fejtetőre van állítva. A szeretet igazi ellentéte a félelem” – adja meg a választ Osho, és e tantétel igazságát nem is bizonyíthatná hitelesebben e könyv.

BORSA BROWN lélektani folyamatokat is boncolgató, letehetetlen regénye feltárja, milyen pokoli mélységekbe és paradicsomi magasságokba juthat férfi és nő, ember és ember kapcsolata.”

Vélemény:

Azt tudom, hogy egyszer olvastam már ezt a történetet, de az a régi verziója volt, nem ez a szuperül bővített. Nem sok mindenre emlékeztem így volt bennem némi remény. Sajnos az írónő könyveivel eddig mindig úgy jártam, hogy vagy nagyon szerettem őket, vagy gyűlöltem minden sorukat… na jó ez talán nem egészen igaz, mert az esetek túlnyomó részében a férfi karakterek meg szokták menteni számomra a cselekményt.

Jelen esetben viszont…

Maga az alapgondolat szerintem nagyon érdekes volt. Az angol nő, aki belekeveredik a Cosa Nostra világába és innentől kezdve semmit nem tehet azellen, hogy kilépjen belőle. Mégis mennyivel inkább tetszene, ha Suzanne valaha is okosan cselekedett volna a történet során. A cselekmény számomra rengeteg helyen vérzett el nagyon fájdalmas módon.

1) A szerelmet cseppet sem éreztem és ez nálam nagyon sarkalatos pont szokott lenni. Tudom, hogy a testiség elképesztő részét képezi egy párkapcsolatnak, de képtelen vagyok megérteni amikor egy kapcsolat csak erre épül, de úgy kezelik, mintha a világon a legnagyobb szerelem lenne az övék. Suzanne gyűlölte Massimo-t mint ember és Massimo is egy hisztis p*csának találta a nőt, de képtelenek elhagyni egymást, mert szerelmesek… De miért is? Mert olyan elképesztően jó a szex?

2) Minden tiszteletem Massimo apjáé a történetben, mert Suzanne szinte könyörgött a halálért. Egy dolog erős női karaktert írni, akinek elvei vannak és kiáll értük, teljesen más egy életképtelen libát megalkotni, aki sosem képes arra, hogy végig gondolja mit tesz 1-2 perc múlva. Én is döntöttem már elhamarkodottan, de azért mégis ha az életem lenne a tét, talán azokat is átfontoltam volna.

3) „szenvedélyesebb, bővített kiadás” mindent éreztem csak a szenvedélyt nem. A dolog pikantériája, hogy gyakran olvasok egyszerre több könyvet is, és emellett épp belekezdtem egy másikba (majd jön kritika), ahol a karakterek között CSAK egy csók csattant el, mégis több érzékiség és lélek került bele, mint ebben a más szinte epizodikusan ismétlődő szex jelenetekbe… egyszerűen a szereplők sehol nem voltak ezekben a pillanatokban.

A történet sajnos egy cetlin leírható lenne, de Suzanne és Massimo vitái már nem, ugyanis két oldalaként kaptunk belőle szép számmal. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat, akárhogy csűrjük csavarjuk a dolgokat és ezt romantikusnak beállítani szinte kiakasztó. (Meg lehet oldani de nem így, itt jelen körülmények között határozottan a rossz megközelítésből láthattam pillanatokat.)  

Az értékelésnél azért számított számomra, hogy akadt egy-két kifejezetten jó jelenet, de sajnos egyik sem futott ki végül sehová. 

Értékelés: 2,5 csillag

A muránói üvegfúvó: Marina Fiorato

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Marina ​Fiorato regényében lebilincselően keveredik a történelem, a misztérium, a művészet, a zene, a romantika és a politika. A napjainkban és a XVII. századi Velencében játszódó történet két szálon fut.

VELENCE, 1681…

A köztársaság éltető ereje az üvegfúvás, és a velencei tükrök az aranynál is értékesebbek. A vérengző Tízek tanácsa féltékenyen őrzi titokzatos módszerüket, s ezáltal a muranói üvegfúvókat is, akik gyakorlatilag bebörtönözve élnek a lagúnák egy szigetén. Ám a legtehetségesebb üvegművész, Corradino Manin eladja a titkot és ezáltal a lelkét is a Napkirálynak, a francia XIV. Lajosnak, hogy új jövőt teremtsen leányának.. Ennek az egyedülálló tükörkészítési technikának a megszerzésével sikerült megépíttetnie a Napkirálynak pazar Versailles-i kastélyában a Tükörgalériát.

NAPJAINKBAN…

Évszázadokkal később leszármazottja, Nora Manin boldogtalan londoni élete elől menekül Velencébe – elhatározta, hogy ősei városában folytatja életét és a családi mesterséget. A szenvedélyes és tehetséges ifjú hölgy azonban nem is sejti, hogy ismert neve hamarosan mekkora veszélybe sodorja. Lázasan kutat páratlan tehetségű üvegfúvó őse életének rejtelmei után, s közben bízik abban, hogy új életre és talán szerelemre is talál Velencében, ám előbb meg kell küzdenie a múlt démonaival.

Miközben élete egyre jobban kiteljesedik és számtalan rég eltemetett titokra derít fényt, rájön, hogy a múlt talán soha nem lesz olyan áttetsző, mint a kifújt üveg…

Corradino és Nora Manin sorsa az időn átívelve összekapcsolódik, és mikor szörnyű titkok kerülnek napvilágra, a lány megérti, hogy csak akkor lelhet békére, ha tisztára mossa őse nevét.

A valós személyeket bemutató reneszánsz korszakban és napjainkban párhuzamosan játszódó izgalmas történet a világ egyik legszebb városába repíti az olvasót, aki úgy érzi, a két főhős társaságában maga is bejárja Velence gyönyörű tereit és utcáit.”

Vélemény:

Szinte bármilyen elvárás nélkül kezdtem a történet olvasásába. Egyszerűen megfogott a borító és a cím, még arra sem vettem a fáradtságot, hogy a fülszöveget elejétől a végéig elolvassam és rájöjjek, mit is fogok látni. Talán így volt a legjobb.

A könyv egészében éreztem az odaadó munkát, ahogy az írónő a történelem bemutatásához állt. Valamint ahhoz is, hogy mennyire szépen próbálta lefesteni Velencét és a környéket. Egyszer nekem is volt már szerencsém ott járni, valamint Muranoban és Buranoban is, és olvasva néha emlékeket idézett de fölkeltettem bennem a vágyat az iránt, hogy egyszer újra járhassak ott.

Leonora, mint női szereplő már a kezdetektől megfogott engem azzal, hogy a személyisége számomra igazán szerethetőre sikerült, még ha követett is el egy-két hibát, örültem, hogy nem egy kiállhatatlan liba, mint amit az írónők általában alkotni szoktak, ha romantikus regény erős női karakterét alkotják meg. Ő egyszerűen csak az álmaiért élt.

A történetben szerintem nagyon szépek voltak a váltások, valamint az előre és a vissza utalások is, amit két síkon nagyon gyakran nehéz megoldani. A leírások pedig egyszerűen magukért beszéltek. Nem volt annyira izgalmas mind amit először gondoltam, de valahogy ebben a nyár eleji hajrában szépen ki tudott kapcsolni. Akadtak benne túlzott véletlenek amik már néha enyhén szappanoperás szálakat idéztek, de a karakterek jellemei miatt annyira nem akasztottak ki, ezek a pillanatok sem. 

Az írás stílusa tetszett. Szerintem olvasok még mást is az írónőtől. 

 

Értékelés: 5 csillag

Irodalom a musicalekben 2.

Az első részben a kötelező olvasmányok alapján készült musicaleket vettem sorra (legalábbis azokat, amikről tudomásom van valamilyen módon), most pedig folytatnám azokkal, amelyeket nem szoktak kötelezőként emlegetni. Lehet, hogy vannak iskolák ahol ezeket is szokták, de kevésbé hiszem.

 

La Mancha lovagja

A történetet talán sokan ismerik. Mese egy férfiról, akit tévképzetei leírhatatlan kalandokba visznek. Aki meri másképp látni a dolgokat, és ez tölti el örömmel.

A musical abban különbözik a történettől, hogy megjelenik benne maga az író is. Az írót börtönbe vetik, ahol várja az ítéletet és eközben elmeséli Don Quijote történetét, ahol a rabok egy-egy szereplőt játszanak el. A történet így nem csak egy szép elmesélést kap, de igazán jól megtervezett köntösbe fonják a körülöttük lévő események. Így míg a történetben Don Quijote egy „álomvilágban” él, Cervantes próbálja rávezetni a többi rabot, hogy az álmoktól nem kell félni.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=KI_GMiswTBs

 

Oliver

A darabbal kapcsolatos élményeim már elég homályosak, de azok mind valami kissé komor, sötét hangulatot árasztanak, ahol mégis mindig megjelenik a humor egy-egy formája is. A könyvet még nem olvastam, de láttam már egyéb feldolgozásokat, így ezek alapján azt mondanám a musical is remekül ragadta meg az árva fiú történetét, aki próbálja megtalálni a helyét a világban.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=_0YdutVpS88

 

Isten pénze

Újabb mű Charles Dickens történetei közül. Ezt is rengetegen feldolgozták már, úgy tudom nem egy musical is készült belőle, ez épp a magyar megfelelője azoknak. A főszereplő Ebenezer Scrooge, akit Karácsony éjszakáján meglátogat három szellem. A múlt, a jelen és a jövő karácsonyok szellemei, ezáltal megtapasztalhatja hogyan élnek mások, és miképp élt vagy végzi ő maga. A karakterfejlődés csodálatos, és szerintem megfelelően eltalált dalokat kapott. Akad itt szórakoztató, erős, de olyan is ami könnyeket csal az ember szemébe.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=2ByvaQABXmg

 

Dracula

A történetet rengeteg módon dolgozták már fel. Nagyszerű filmektől egészen a szinte vállalhatatlanokig, de a közös mindben ugyan az volt. A halhatatlan vámpír. Hol rémalakként, hol megtört ám romantikus lélekként ábrázolva őt.

A musical dalai elég modernre sikeredtek, de úgy érzem mind szépen kapcsolódik a karakterek jelleméhez és a történet folyamához. (Az egész megtalálható neten.)

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=FIDctMHh3xc

 

Rebecca

Elképesztően sötét és komor hangulatvilággal megáldott darab. Mind a jellemek, a dalok és díszletek is ezt a kissé lélektani thriller érzést keltik az emberben. A legerősebb karakter szerintem Mrs. Danvers az egyik legtitokzatosabb és ijesztőbb karakter az egészben. A dalai szinte már horrorisztikusak, de összességében szerintem a darabot nagyon szépen alakították.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=t3v1OJv3P8s

 

Szentivánéji álom

Ez volt az első találkozásom a történettel és annyira nem igazán értettem, majd egy könyvben elolvastam a gyerekeknek szánt rövidített és átalakított verziót is, míg végül nem olvastam el az eredeti művet (hamarabb olvastam, mint a Rómeó és Júliát…) Talán a musicalnek hála valahogy sokkal jobban összeállt a fejemben a történet. A dalok főképp vidámak, de akad egy-két komorabb is benne. Viszont a történetvezetés, a jelmezek és minden hozzák azt a kissé talán pszichedelikus hangulatot, mint az eredeti történet. Megjelenik benne Titánia és Oberon vitája. A szerelmesek akiket Puck bajba kever, a színjátszók…

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=eutUraRvSqU

 

Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete: Robert Louis Stevenson

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Az először 1886-ban megjelent Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete – a három évvel korábban publikált ifjúsági kalandregény, A kincses sziget mellett – Robert Louis Stevenson (1850-1894) legismertebb műve. Az önmagán kísérletező orvosról és az általa létrehozott második – gonosz – énjéről szóló rémtörténet azon túl, hogy rendkívül izgalmas olvasmány, nagyon fontos és érdekes kérdéseket is felvet az orvosok – vagy általánosabban a tudósok és feltalálók – felelősségével, illetve az ember kettős természetével kapcsolatban. Stevenson e kisregénye igazi csemege azok számára, akik többre vágynak a ma oly divatos – gyakran rémesen bugyuta – horrortörténeteknél.

Szerb Antal A világirodalom történetében a következőképpen méltatja a szerzőt: „Aki megőriz magában annyi fiatalságot, hogy felnőtt korában is szívesen olvassa Jókai regényeit, annak Stevenson is nagyon kedves marad.””

Vélemény:

A történet szinte semmivel sem több, mint amit a fülszöveg elárul magáról. Még igazából regénynek sem mondanám, azt hittem a történet sokkal hosszabb, de alig 100 oldal az egész. Meglepett, hogy bár a címszerepben is jelen van Dr. Jekyll, mégsem ő a cselekmény végig vivője, hanem John Utterson, egy jó barátja és egyben ügyvéd.

Az eseményeket igazából rajta keresztül lehet látni, és minden, ami a későbbiekben kiderül az mind levelezések, elmesélések formájában tárul az olvasó elé, nem megélve a pillanatot. Kicsit többet vártam tőle, de mégis sikerült elgondolkodtatnia. A maga korában biztos hatalmas siker lehetett, hiszen olyan témákat boncolgat, ami akár a mai napig elgondolkodtatja az embert, ha a mélyére próbál látni. Mi lenne akkor, ha az ember teljesen külön tudná választani a rossz énjét a jótól, és megélhetné mindkettő vágyait, a másik „akadékoskodása” nélkül. Nem érezni bűntudatot, vagy épp bűnös gondolatokat.

Ha pedig nem ismertem volna a történetet, akkor valószínűleg még meg is lepődhettem volna rajta, így megpróbáltam egy az író korában élt kívülállóként tekinteni rá, hogy ez a kor emberének mit adhatott?

Értékelés: 4,5 csillag

Irodalom a musicalekben 1. (Kötelező olvasmányok)

A könyvek mellett talán a második vagy őket megelőzően... (bár sorrendet a világért nem állítanék fel) szerelmem, a zenés színház… Legutóbbi színházi és olvasási élményem pedig arra ösztönzött, hogy kicsit átnézzem milyen műveket is dolgoztak már fel ilyen vagy olyan formában, az elmúlt években, vagy akár napjainkban is. Az első rész a kötelező olvasmányokat érinti (a teljesség igénye nélkül).

 

A Pál utcai fiúk

Talán egyike azon kötelezőknek, amit még a legkevésbé olvasós gyerekek is tudnak értékelni, és a történet a mai napig képes megfogni a fiatalságot, ellentétben néhány mára már igencsak elavult társával.

Az előadást sajnos még nem volt lehetőségem látni, de a musical dalai épp azt a fiatalos lendületet adják át, amely a könyvben is érződik, ám az érzelmesebb pillanatok valóban szívbe markolóan hatnak. Szerintem a könyv egy méltó adaptációja készült el ezáltal. Én amondó vagyok azok is értékelni fogják akik épp most olvassák a történetet… szerintem a dalok sokkal inkább megragadnak egy emberben mint a nyers szöveg.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=BWqGIR2Ao1M

 

Légy jó mindhalálig

Amikor a mű kötelező olvasmányként elém került addigra már annyiszor láttam a belőle készült musicalt, hogy a jeleneteknél szinte a fejemben mentek a dalok.

A történet Nyilas Misi egy fiatal diák napjait mutatja be, amint szembesül azzal mennyire szörnyű tettekre is képesek a felnőttek, miközben ő maga a felnőtt kort csodaként várja. A musical dalai remekül átadják mint a vágyakozást, a reményt, de elég keményen oda is tudnak ütni amikor erősebb pillanatok érkeznek el.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=7sFqONMYpOE

 

Egri csillagok

Sok kötelezőolvasmány között az Egri csillagok talán egyike azoknak, amelyet az ember, ha meglát, inkább félrerak, mert jobb mókát is el tud képzelni saját magának 13 évesen, mint átrágni magát egy több száz oldalas történelmi regényen. Azt hiszem ezért volt számomra fontos, hogy mire eljutottam a könyvhöz addig (ezt a darabot is) rengetegszer láttam így egész más érzéseket keltett bennem. A dalokon a mai napig könnyezem, annyira gyönyörű szöveget és dallamot adtak nekik, elképesztő módon illik a karakterekhez, melyeket annak idején az író megalkotott.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=5z3mqsQQ_-U  

 

Rómeó és Júlia

A történet, amit még azok is ismernek, akik az irodalom órákat is bőszen próbálták elkerülni. Bár az eredeti mű cseppet sem vaskos olvasmány, bármely fordítása feladja a leckét, mint a drámai elrendezés (párbeszédek, leírás nélkül), mind pedig a nyelvezet miatt. A musical ellenben modern és átgondolt dalokat sorakoztat fel, az Operett színház verziója pedig ezt nem csak a dalokban, de a jelmezekben és minden egyébben is remekül hozta. Itt-ott akadnak változtatások, én amondó vagyok, ezeket elbírja a történet, de tudom, sokan akadnak, akik elég szigorúan állnak hozzá az alapanyaghoz való ragaszkodáshoz.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=AnpZMUgVlfM

 

Kőszívű – A Baradlay-legenda

Ez talán a legfrissebb élményem a kötelező olvasmányok „megzenésítésével” és azt is be kell vallanom, hogy nekem az alapmű sosem volt kötelező, így egyértelműen nem olvastam. Amit viszont elmondhatok róla… az egész előadás egyszerűen fantasztikus lett. A történet ismerete nélkül is lehet érteni miről szól (egy 5. évfolyamos tanulóm nagyon nagy vonalakban elmesélte nekem úgy, hogy előtte sosem találkozott az alapművel). A szövegek nagyon pörgősek lettek, a dalok pedig kellően változatosak ahhoz, hogy fenntartsák az ember érdeklődését.

Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=J6jeKYw1zII

A Borgiák bosszúja (Borgiák 1.): Sarah Dunant

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A tizenötödik század végi Róma a művészet és kultúra fellegvára, miközben a vallási kegyetlenkedés és a politikai korrupció aláássa az örök város tekintélyét. Rodrigo Borgia VI. Sándor néven bevásárolja magát a pápaságba, de törvénytelen gyermekei iránti olthatatlan szerelme és esztelen gazdagsága mellett spanyol származása is szemet szúr a várost irányító olasz főméltóságoknak. Az idegen pápa legerősebb fegyvere a lelketlen és jéghideg Cesare, a legidősebb fiú, de a fontos politikai szövetségek záloga mégis a tizenkét esztendős hajadon, Lucrezia Borgia lesz, aki három rosszul sikerült házasság és rengeteg fájdalom után maga lép a politika véráztatta színpadára… Az olasz reneszánsz nagyregények mestere a világtörténelem és a tévésorozatok kedvelt méregkeverőiről, a Borgiákról írt lélegzetelállító lektűrt.”

Vélemény:

Immár a harmadik könyvem a témában. A korábbiak (A Borgia-vallomások, A Borgia menyasszony) után ez egy kissé számomra talán „tankönyvszagúbb” volt, ami cseppet sem rossz. A „ki ölte meg Juan-t?” kérdésre itt ismét egy új választ kaptam, és szerintem ez épp úgy, mint Hasfelmetsző Jack kiléte, örök rejtély marad, amire senki nem tud választ adni. De ne szaladjunk ennyire előre.

Ebben a történetben nem voltak kitalált saját szereplők, az írónő pedig senki bőrébe nem is bújt bele, hogy próbálja megmagyarázni a motivációikat, ő csak leírta a történetüket egy külső szemlélőként, bizonyos korabeli forrásokra hivatkozva. Meglepett azonban, hogy az ő történetében Lucrezia nem várt gyermeket a válásának elrendezése alatt, én magam jobb szeretek abban a verzióban hinni, hogy neki is megadatott az igaz szerelem, nem csak elrendezett házasságok sora.

Cesare és a pápa is sokkal szürkébb karakterek letek, mint mondjuk A Borgia menyasszonyban. Megvoltak ugyan a saját motivációik, de attól még emberek maradtak, még ha akadt is néhány keményebb pillanata mindkettejüknek. A történet számomra gyakran kiszámítható volt, túl sokszor olvastam már a családról ahhoz, hogy meglepjenek, de az írónő néhány változtatása néha engem is elgondolkodatott. Örültem, hogy ahol csak tehette ott a tényekre alapozott, bár pont emiatt néhány karakter számomra kissé súlytalan lett. Elhiszem, hogy Giovanni Sforza például közelebb állhatott a valóságban a könyvben bemutatott verziójához, de nekem valahol nagyon bejött annak idején az, amit a sorozatban láthattam róla. (Pontosabban nem jött be egyáltalán, és épp ez volt a lényeg, hogy nagyon ellenszenves karakter lett.) Itt a szereplőket inkább a történelem sodorta egyik pontból a másikba, személyiség kevésbé rajzolódott ki, amit bántam és emiatt néha túl száraznak, nyersnek éreztem a leírásokat. A párbeszédek szerencsére valahol tudtak ellensúlyozni.

Összességében azt érzem, ez állhat a legközelebb az igazsághoz, de ha valaki egy regényesebb, olvasmányosabb (még ha nagyrészt fiktív) történetet választana, akkor inkább a másik kettőt javaslom. Nekem ez is tetszett!

Értékelés: 4,5 csillag

A tündérköd (Rontásűzők 3.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„2007-ben ​a rajongók nagy szomorúságára véget ért Réti Gergő, a sámántanonc kalandsorozata, melyből azóta sikeres musical is készült. Ám az új sorozat, a RONTÁSŰZŐK éppúgy az olvasók kedvencévé vált, mint nagy elődje. Az első kötetben, mely Az időkút címet kapta, Angelina és Endzsi, a különös ikerpár arra ébredt, hogy üldözött idegenné vált saját hazájában! A gyásznémber című folytatásban viszont a Pannon-tenger árasztotta el Magyarországot, s ráadásul az ikreknek Batu kán seregével, és a szerelem sokszor zavaros, érthetetlen és fájdalmas nehézségeivel is szembe kellett nézniük!

Most pedig itt a sorozat befejező része, melyben: „Endzsiék már csupán kétháznyira voltak a Bazalt utca 14-től, mikor a soron következő földrengés leverte őket a lábukról. Mély moraj, sivalkodó szirénák, sikoly, üvöltés, vonyítás, robajló és recsegő hangok töltötték be a világot. Az egyik villanyoszlop kifordult a helyéből, és szikrát hányó vezetékeit magával rántva az úttestre zuhant. A magasfeszültség eleven kígyókként rángatta-tekergette a fekete drótokat, míg végül a sarkon álló transzformátor iszonyú csattanással ki nem sült. A ragacsos, átláthatatlan, piszkossárga Köd lassan mindent elnyelt…”

S hogy mindehhez mi közük a tündéreknek, arra a választ a kezedben tartod!”

Vélemény:

A részt először gimis koromban olvastam de rá kellett jönnöm, hogy szinte semmire nem emlékeztem belőle. „Tündérek vannak benne oszt’ cső.” Valahogy akkoriban jobban megfogott Morávia meglepő világa, vagy a tatárjárás kora… a harmadik részből egyedül Zerénd maradt meg, neki is inkább csak a neve. Ám most, hogy újra elolvashattam…

Hű…

Kicsit úgy érzem, ez a könyv minden korosztálynak egészen mást adhat, mert IGEN felnőtt fejjel egészen más hatást kelt egy-egy pillantás, vagy kétértelmű mondat és bizony beindítja a fantáziáját. Főleg ez a tündérek lakta világ. Ha az ember nekiáll és elejétől a végéig elképzeli, mind azt, amit a karaktereknek meg kellett élni, bizony volt itt nem egy olyan pillanat, ami filmben már a 16-os karikáért kiáltana. Rabszolgaként tartott emberek, bűbájokkal rávenni bárkit a saját akaratunkra… stb. A köd lepte Magyarország pedig néha tényleg nagyon sötét. Aki olvasta tudja, mit értek az Avasi kilátóban átélt jelenetek alatt, aki pedig nem annak a fantáziájára bízom, de javaslom inkább elolvasásra.

A könyv emellett bár minden részben adott valamit (ahogy tette azt anno a Gergő sorozat is), ami több, mint maga egy izgalmas kaland. Ez pedig egy mondanivaló, amit az ember bármikor magával vihet. Itt ebben a részben csúcsosodott ki leginkább, mit is akartak reprezentálni a „rontásűzők”. A könyv egyszerre kalandregény, fantasy, fiataloknak szóló útmutató (pár dologhoz) és egy elég erős társadalomkritika, ami mégis szép köntösbe lett csomagolva ahhoz, hogy senki ne érezze támadásnak.

A szereplőket továbbra is imádtam, bár Angelina kicsit megkattant ebben a részben, de azért talán pont emiatt adott megmosolyogtató pillanatokat. Endzsi és Kaplony továbbra is kedvencek maradtak és nem mondok magyarázatot miért… aki ismer tudja, milyen karaktereket szoktam még túlságosan kedvelni, de Zerénd is előkelő helyen szerepel. Azonban talán itt éreztem a leginkább, amit más a második részben is kezdtem kapizsgálni, hogy így felnőtt fejjel Josef Teplica az egyik legnagyobb kedvencem!

Értékelés: 5 csillag

 

A Borgia menyasszony: Jeanne Kalogridis

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A temperamentumos Aragóniai Sancha (Mátyás király Beatrixának közeli rokona) ifjú feleségként érkezi Rómába, férje a hírhedt Borgia-dinasztia egyik tagja. Sancha, aki mindenütt fényűzést és romlottságot lát maga körül, barátságot köt elbűvölő és csábító sógornőjével, Lucrezia Borgiával, akinek féltékeny természete éppoly legendás, mint szépsége. Azt beszélik róla, hogy megmérgezte a riválisait, kiváltképp azokat, akiknek jóképű bátyja, Cesare odaadta a szívét. Így amikor a fiatalasszonyt is megigézi az ellenállhatatlan Cesare, el kell rejtenie titkát, különben búcsút mondhat az életének. Sancha minden bátorságát és leleményességét összeszedve száll szembe a Borgiákkal.”

Vélemény:

Szeretem azt feltételezni, hogy a világon nem minden csak fekete és csak fehér, főleg a történelmi szereplők kapcsán. Ahhoz, hogy egy emberről tényeket állapítsunk meg, nem csak a róla hallott dolgokat kell ismerni, de a kortársai véleményét is látni kell, valamint a kort, amiben élt. Például manapság teljesen elfogadhatatlan ha valakit 13-14 évesen házasságra kényszerítenek, régen azonban erre a hatalom megtartása és a nem túl hosszú életnek „köszönhetően” meg kellett tenni.

A Borgia családról nem ez volt az első eset, hogy hallottam… láttam őket sorozatban, utána olvastam különböző történelemmel foglalkozó internetes oldalakon, és olvastam is már róluk egy másik könyvben. A különbség az előző olvasásom, a sorozat és eközött az alkotás között az, hogy nagyjából ilyen sorrendben lehet őket durvaság szempontjából egymás után állítani. Jelen műben az írónő nem finomkodva a Borgia családot övező pletykák legsötétebbjeit ragadta meg, és fogalmazta őket regényformába. Bár a végén le is írja mely „tényeket” vette át a való életből, ezek közül néhányat a mai napra már megcáfoltak.

De, hogy muzsikál történetként ez a könyv? Sancha karakterét az elején nagyon szerettem és elképesztően sajnáltam is az őt ért események miatt. A nászéjszaka jelenetének olvasása közben a hideg futkározott a hátamon, annyira szörnyű volt látni, és sajnáltam is. Azonban a történet előre haladtával Sancha veszített számomra a fényéből és inkább mérhetetlenül el kezdett idegesíteni. Azt hiszem túlságosan jó volt… Persze ő is követett el hibákat, de mik azok a hibák a többi karakter által elkövetett borzalmakhoz képest. Pedig az a korszak, amikor a valódi Aragóniai Sancha élt a megalkuvásokról és cselszövésekről volt híres. Nem hiszem, hogy egy hozzá hasonlóan – leírások alapján – gyönyörű nő sosem ment volna bele ilyen játékokba és a könyv végére már a megváltó angyalként tetszeleghet.

A Borgia család tagjait ellenben mind szörnyetegekként ábrázolták. Helyet kapott a vérfertőzés (ezt a pletykát mellesleg Lucrezia volt férje indította, akivel a házasságát impotencia miatt bontották fel… el lehet képzelni mennyire kedvelte őket a fickó), valamint a testvérgyilkosság is (amit az írónő tényként kezel, és bár igen talán Cesare számára jött a legjobban Juan halála, de erre sosem volt bizonyíték)… És itt a probléma, hogy nem tudtam teljesen elszakadni a vélt és valós információktól olvasás közben. Azt hiszem ez egyike azon regényeknek, amit az ember vagy más egy alapinformációval a fejében kezd el, vagy sosem kerül a kezei közé. Azonban ha már ott az alap akkor bizonyos fenntartásokkal kezeli ezt a fajta látásmódot amit a könyv nyújt. Legalábbis esetemben így volt. Én kissé jobban szeretem azokat az adaptációkat ahol Cesare és a pápa is inkább körmönfont gondolkodó, mint könyörtelen gyilkos (persze az előbbi is halálesetekkel jár, de valamivel okosabban).

Regényként azt mondom, nagyon rendben van. Akadnak benne kifejezetten gyönyörű pillanatok – szerintem szex jelenetet ilyen szépen megírva ritkán látok – de van, ami nagyon el lett kapkodva. Történelmi szempontból egész sokat ad, de ahhoz mégis keveset, hogy ha valaki nincs tisztában ezzel a korszakkal, akkor feltétlen mindent értsen.

Értékelés: 4 csillag

 

A gyásznémber (Rontásűzők 2.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Angelina és Endzsi ikrek, s ezért sűrűn összetéveszthetnék őket, ám ők tesznek róla, hogy ne így legyen: öltözködésük, természetük és ízlésük a fiúk terén tán nem is lehetne eltérőbb. Két külön világ. Most azonban újra össze kell fogniuk, mivel még az előzőnél is rettenetesebb vész szakad a nyakukba. Épp meglátogatnák szeretett és felettébb bűvös nagymamájukat, mikor egyik pillanatról a másikra a tenger hullámaiban találják magukat. Hamarosan szembe kell nézniük a ténnyel: az évmilliókkal korábban létezett Pannon-tenger ismét kiáradt, és elöntötte egész Magyarországot! S ha ez még nem volna elég, az újabb Időrepedés a tatárjárás korába repíti a lányokat. Hogyan élhetik túl a titokzatos Gyásznémber aljas praktikáit? Mindebben újra segítségükre lesz (vagy tán épp elárulja őket) Teplica kapitány, Tühütüm táltos, Nyékberzeng és Nyéktüske, valamint a lányszíveket megdobogtató garabonc és nyegle, bár szívdöglesztő vetélytársa, Savanyác, a tükörmacsó.”

Vélemény:

Ez a rész, HA-TÁ-RO-ZOT-TAN nagy kedvencem. Emlékszem, hogy annak idején is nagyon szerettem és most is képtelen voltam letenni. Az újonnan kialakult Magyarország is elég sötét és kemény volt ahhoz, hogy az embert magával ragadja, de számomra az tette fel a pontot az i-re, hogy az ikrek ezúttal a tatárjárás korába utaztak vissza.

Az író rengeteg történelmi tényt sorakoztatott fel, és mivel szereplőink meglehetősen hosszú időt töltöttek ebben a sötét időszakban így rengeteg rálátást is biztosított a helyzetekre. Angelnia és Endzsi itt egy kissé bekattantak, mint az tini lányoknál szokás, de tényleg kicsit zavart, hogy láthatóan gyakran csak tehetetlen szemlélték az eseményeket melyek körülvették őket. Savanyác és Kaplony azonban továbbra is tartották magukat bár azért akadt köztük némi vita, amik jobbára megmosolyogtattak engem. A kedvenceim azonban ebben a részben határozottan Teplica kapitány és Nyéktüske lettek.

Pontosabban tényleg Teplica. Emlékszem kiskoromban csak annyit fogtam fel, hogy valamiért nagyon de nagyon kedvelem őt, most azonban sikerült rájönnöm. Egyszerűen remekül megírt és alkotott karakter lett. Az a fajta, aki mindig érdekelt engem a történetekben. Aki valójában nem gonosz, csak van egy feladata (küldetése) az életében, és ezért képes bármit is megtennie. (Ha valaki látta már a Lopott időt, azon belül pedig Raymond Leon időrendész karakterét, akkor azt hiszem, tudja, miről beszélek, másoknak legyen elég így ennyi.)

Ebben a részben valahogy nagyon hirtelen felnőttek az események és ez talán a korszellemnek is köszönhető. Akadtak beszólások, amikre vagy nem emlékeztem, hogy fiatalon még nem tulajdonítottam nekik ekkora jelentőséget, de most már értelmet nyertek és csak azt tudtam rá mondani, hogy „kemény”. Főleg a lányokat ért atrocitások esetében.

Továbbra is csak ajánlani tudom ezt a sorozatot!

Értékelés: 5 csillag