Az első részben a kötelező olvasmányok alapján készült musicaleket vettem sorra (legalábbis azokat, amikről tudomásom van valamilyen módon), most pedig folytatnám azokkal, amelyeket nem szoktak kötelezőként emlegetni. Lehet, hogy vannak iskolák ahol ezeket is szokták, de kevésbé hiszem.
La Mancha lovagja
A történetet talán sokan ismerik.
Mese egy férfiról, akit tévképzetei leírhatatlan kalandokba visznek. Aki meri
másképp látni a dolgokat, és ez tölti el örömmel.
A musical abban különbözik a
történettől, hogy megjelenik benne maga az író is. Az írót börtönbe vetik, ahol
várja az ítéletet és eközben elmeséli Don Quijote történetét, ahol a rabok
egy-egy szereplőt játszanak el. A történet így nem csak egy szép elmesélést
kap, de igazán jól megtervezett köntösbe fonják a körülöttük lévő események.
Így míg a történetben Don Quijote egy „álomvilágban” él, Cervantes próbálja
rávezetni a többi rabot, hogy az álmoktól nem kell félni.
Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=KI_GMiswTBs
Oliver
A darabbal kapcsolatos élményeim
már elég homályosak, de azok mind valami kissé komor, sötét hangulatot
árasztanak, ahol mégis mindig megjelenik a humor egy-egy formája is. A könyvet
még nem olvastam, de láttam már egyéb feldolgozásokat, így ezek alapján azt
mondanám a musical is remekül ragadta meg az árva fiú történetét, aki próbálja
megtalálni a helyét a világban.
Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=_0YdutVpS88
Isten pénze
Újabb mű Charles Dickens történetei
közül. Ezt is rengetegen feldolgozták már, úgy tudom nem egy musical is készült
belőle, ez épp a magyar megfelelője azoknak. A főszereplő Ebenezer Scrooge,
akit Karácsony éjszakáján meglátogat három szellem. A múlt, a jelen és a jövő
karácsonyok szellemei, ezáltal megtapasztalhatja hogyan élnek mások, és miképp
élt vagy végzi ő maga. A karakterfejlődés csodálatos, és szerintem megfelelően
eltalált dalokat kapott. Akad itt szórakoztató, erős, de olyan is ami könnyeket
csal az ember szemébe.
Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=2ByvaQABXmg
Dracula
A történetet rengeteg módon
dolgozták már fel. Nagyszerű filmektől egészen a szinte vállalhatatlanokig, de
a közös mindben ugyan az volt. A halhatatlan vámpír. Hol rémalakként, hol
megtört ám romantikus lélekként ábrázolva őt.
A musical dalai elég modernre
sikeredtek, de úgy érzem mind szépen kapcsolódik a karakterek jelleméhez és a
történet folyamához. (Az egész megtalálható neten.)
Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=FIDctMHh3xc
Rebecca
Elképesztően sötét és komor
hangulatvilággal megáldott darab. Mind a jellemek, a dalok és díszletek is ezt
a kissé lélektani thriller érzést keltik az emberben. A legerősebb karakter
szerintem Mrs. Danvers az egyik legtitokzatosabb és ijesztőbb karakter az
egészben. A dalai szinte már horrorisztikusak, de összességében szerintem a
darabot nagyon szépen alakították.
Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=t3v1OJv3P8s
Szentivánéji álom
Ez volt az első találkozásom a
történettel és annyira nem igazán értettem, majd egy könyvben elolvastam a
gyerekeknek szánt rövidített és átalakított verziót is, míg végül nem olvastam
el az eredeti művet (hamarabb olvastam, mint a Rómeó és Júliát…) Talán a
musicalnek hála valahogy sokkal jobban összeállt a fejemben a történet. A dalok
főképp vidámak, de akad egy-két komorabb is benne. Viszont a történetvezetés, a
jelmezek és minden hozzák azt a kissé talán pszichedelikus hangulatot, mint az
eredeti történet. Megjelenik benne Titánia és Oberon vitája. A szerelmesek
akiket Puck bajba kever, a színjátszók…
Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=eutUraRvSqU
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése