A muránói üvegfúvó: Marina Fiorato

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Marina ​Fiorato regényében lebilincselően keveredik a történelem, a misztérium, a művészet, a zene, a romantika és a politika. A napjainkban és a XVII. századi Velencében játszódó történet két szálon fut.

VELENCE, 1681…

A köztársaság éltető ereje az üvegfúvás, és a velencei tükrök az aranynál is értékesebbek. A vérengző Tízek tanácsa féltékenyen őrzi titokzatos módszerüket, s ezáltal a muranói üvegfúvókat is, akik gyakorlatilag bebörtönözve élnek a lagúnák egy szigetén. Ám a legtehetségesebb üvegművész, Corradino Manin eladja a titkot és ezáltal a lelkét is a Napkirálynak, a francia XIV. Lajosnak, hogy új jövőt teremtsen leányának.. Ennek az egyedülálló tükörkészítési technikának a megszerzésével sikerült megépíttetnie a Napkirálynak pazar Versailles-i kastélyában a Tükörgalériát.

NAPJAINKBAN…

Évszázadokkal később leszármazottja, Nora Manin boldogtalan londoni élete elől menekül Velencébe – elhatározta, hogy ősei városában folytatja életét és a családi mesterséget. A szenvedélyes és tehetséges ifjú hölgy azonban nem is sejti, hogy ismert neve hamarosan mekkora veszélybe sodorja. Lázasan kutat páratlan tehetségű üvegfúvó őse életének rejtelmei után, s közben bízik abban, hogy új életre és talán szerelemre is talál Velencében, ám előbb meg kell küzdenie a múlt démonaival.

Miközben élete egyre jobban kiteljesedik és számtalan rég eltemetett titokra derít fényt, rájön, hogy a múlt talán soha nem lesz olyan áttetsző, mint a kifújt üveg…

Corradino és Nora Manin sorsa az időn átívelve összekapcsolódik, és mikor szörnyű titkok kerülnek napvilágra, a lány megérti, hogy csak akkor lelhet békére, ha tisztára mossa őse nevét.

A valós személyeket bemutató reneszánsz korszakban és napjainkban párhuzamosan játszódó izgalmas történet a világ egyik legszebb városába repíti az olvasót, aki úgy érzi, a két főhős társaságában maga is bejárja Velence gyönyörű tereit és utcáit.”

Vélemény:

Szinte bármilyen elvárás nélkül kezdtem a történet olvasásába. Egyszerűen megfogott a borító és a cím, még arra sem vettem a fáradtságot, hogy a fülszöveget elejétől a végéig elolvassam és rájöjjek, mit is fogok látni. Talán így volt a legjobb.

A könyv egészében éreztem az odaadó munkát, ahogy az írónő a történelem bemutatásához állt. Valamint ahhoz is, hogy mennyire szépen próbálta lefesteni Velencét és a környéket. Egyszer nekem is volt már szerencsém ott járni, valamint Muranoban és Buranoban is, és olvasva néha emlékeket idézett de fölkeltettem bennem a vágyat az iránt, hogy egyszer újra járhassak ott.

Leonora, mint női szereplő már a kezdetektől megfogott engem azzal, hogy a személyisége számomra igazán szerethetőre sikerült, még ha követett is el egy-két hibát, örültem, hogy nem egy kiállhatatlan liba, mint amit az írónők általában alkotni szoktak, ha romantikus regény erős női karakterét alkotják meg. Ő egyszerűen csak az álmaiért élt.

A történetben szerintem nagyon szépek voltak a váltások, valamint az előre és a vissza utalások is, amit két síkon nagyon gyakran nehéz megoldani. A leírások pedig egyszerűen magukért beszéltek. Nem volt annyira izgalmas mind amit először gondoltam, de valahogy ebben a nyár eleji hajrában szépen ki tudott kapcsolni. Akadtak benne túlzott véletlenek amik már néha enyhén szappanoperás szálakat idéztek, de a karakterek jellemei miatt annyira nem akasztottak ki, ezek a pillanatok sem. 

Az írás stílusa tetszett. Szerintem olvasok még mást is az írónőtől. 

 

Értékelés: 5 csillag