A maffia ágyában (A maffia ágyában 1.): Borsa Brown

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Suzanne ​Roberts körül megfordul a világ: viharos gyorsasággal veszít el mindent és mindenkit maga körül, ami és aki addig fontos szerepet töltött be az életében. Szerencséjére a sors kárpótolja őt mindenért: megajándékozza Massimo, az ellenállhatatlan, művelt és jómódú ügyvéd szerelmével, aki rögvest szülővárosába, Palermóba röpíti álmai asszonyát. Itt véget is érhetne ez a romantikus történet… a happy end ezúttal mégis elmarad. Szicíliáról ugyanis kiderül, hogy távolról sem a képzelet mesés birodalma, s lassan Massimóról is lehull az álarc…

Lesz-e kiút az érzései között őrlődő, bántalmazott hősnő számára? Van-e szabadulás a maffia hálójából? És egyáltalán: hol van a határ szerelem és gyűlölet között?

„A gyűlölet is szeretet, csak épp fejtetőre van állítva. A szeretet igazi ellentéte a félelem” – adja meg a választ Osho, és e tantétel igazságát nem is bizonyíthatná hitelesebben e könyv.

BORSA BROWN lélektani folyamatokat is boncolgató, letehetetlen regénye feltárja, milyen pokoli mélységekbe és paradicsomi magasságokba juthat férfi és nő, ember és ember kapcsolata.”

Vélemény:

Azt tudom, hogy egyszer olvastam már ezt a történetet, de az a régi verziója volt, nem ez a szuperül bővített. Nem sok mindenre emlékeztem így volt bennem némi remény. Sajnos az írónő könyveivel eddig mindig úgy jártam, hogy vagy nagyon szerettem őket, vagy gyűlöltem minden sorukat… na jó ez talán nem egészen igaz, mert az esetek túlnyomó részében a férfi karakterek meg szokták menteni számomra a cselekményt.

Jelen esetben viszont…

Maga az alapgondolat szerintem nagyon érdekes volt. Az angol nő, aki belekeveredik a Cosa Nostra világába és innentől kezdve semmit nem tehet azellen, hogy kilépjen belőle. Mégis mennyivel inkább tetszene, ha Suzanne valaha is okosan cselekedett volna a történet során. A cselekmény számomra rengeteg helyen vérzett el nagyon fájdalmas módon.

1) A szerelmet cseppet sem éreztem és ez nálam nagyon sarkalatos pont szokott lenni. Tudom, hogy a testiség elképesztő részét képezi egy párkapcsolatnak, de képtelen vagyok megérteni amikor egy kapcsolat csak erre épül, de úgy kezelik, mintha a világon a legnagyobb szerelem lenne az övék. Suzanne gyűlölte Massimo-t mint ember és Massimo is egy hisztis p*csának találta a nőt, de képtelenek elhagyni egymást, mert szerelmesek… De miért is? Mert olyan elképesztően jó a szex?

2) Minden tiszteletem Massimo apjáé a történetben, mert Suzanne szinte könyörgött a halálért. Egy dolog erős női karaktert írni, akinek elvei vannak és kiáll értük, teljesen más egy életképtelen libát megalkotni, aki sosem képes arra, hogy végig gondolja mit tesz 1-2 perc múlva. Én is döntöttem már elhamarkodottan, de azért mégis ha az életem lenne a tét, talán azokat is átfontoltam volna.

3) „szenvedélyesebb, bővített kiadás” mindent éreztem csak a szenvedélyt nem. A dolog pikantériája, hogy gyakran olvasok egyszerre több könyvet is, és emellett épp belekezdtem egy másikba (majd jön kritika), ahol a karakterek között CSAK egy csók csattant el, mégis több érzékiség és lélek került bele, mint ebben a más szinte epizodikusan ismétlődő szex jelenetekbe… egyszerűen a szereplők sehol nem voltak ezekben a pillanatokban.

A történet sajnos egy cetlin leírható lenne, de Suzanne és Massimo vitái már nem, ugyanis két oldalaként kaptunk belőle szép számmal. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat, akárhogy csűrjük csavarjuk a dolgokat és ezt romantikusnak beállítani szinte kiakasztó. (Meg lehet oldani de nem így, itt jelen körülmények között határozottan a rossz megközelítésből láthattam pillanatokat.)  

Az értékelésnél azért számított számomra, hogy akadt egy-két kifejezetten jó jelenet, de sajnos egyik sem futott ki végül sehová. 

Értékelés: 2,5 csillag