A viaszszobrász (Öt érzék 3.): Budai Lotti

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Szabadság, egyenlőség, nővériség: egy viaszszobrásznő története a francia forradalom idején.

Az 1780-as években Suzanne de Lormont Párizs egyik leghíresebb viaszszobrásza. Jólétben és elismertségben él férjével és fiával. Legtöbb bosszúságát a város másik híres viaszművészével, Marie Grosholtz-cal való versengése jelenti, valamint házastársa, Benoît kicsinyessége, aki olykor nehezen viseli, hogy felesége tehetségének köszönhetően gyarapszik a család vagyona. A forradalom azonban Suzanne életébe is változásokat hoz, ráadásul gyermekkori szerelme is felbukkan a fővárosban, régi érzelmeket és titkokat kavarva fel.

A főhősnő keze alatt nemcsak a forradalom alakjai formálódnak meg, de a saját élete felett is átveszi az irányítást. Fellázad férje elnyomása ellen, valamint kora legbátrabb asszonyaival karöltve azért harcol, hogy a forradalom vívmányaiból a nők is részesülhessenek. Ám törekvéseit nemcsak férje, de a jakobinusok sem nézik jó szemmel. Mindemellett fia is bajba keveredik, ugyanis nevét összefüggésbe hozzák a Kardinális gyémánt ellopásának ügyével.

Miután Párizson eluralkodik a terror, Suzanne a látását is elveszti, s az orvosok sem tudják megmondani, visszanyeri-e valaha… Vajon az asszony megőrzi a hitét a teljes reménytelenség közepette?

A reneszánsz és a rokokó korszak után Budai Lotti nagy sikerű Öt érzék-sorozata ezúttal a forradalmi Franciaországba, az európai történelem egyik legmeghatározóbb időszakába vezet minket. Fordulatait az érintés érzékén, a formák és a viaszszobrászat érdekfeszítő világán keresztül mutatja be.”

Vélemény:

A könyv elolvasása után kijelenthetem, hogy darabokra törtem, de a könyv érdeme az is, hogy amikor újra sikerült összeraknom magam, akkor a darabokból egy erősebb, komolyabb személyiség állt össze. Talán ez a vélemény túl komolyan kezdődik, de azt hiszem ez a komoly hangvétel illik a regényhez is.

Először ki kell jelentenem, hogy nem lep meg, hogy eddig ez áll a legkevesebb százalékon molyon (talán nem olvasta még elég ember?), és az sem, hogy néhány vélemény nem egészen pozitívan nyilatkozott róla, sokan még azok közül sem, akik kedvelték az előző két részt. Bevallom eleinte engem is nehezen ragadott el a cselekmény, de aztán egyik pillanatról a másikra megával ragadott, és nem engedett, mint ahogy főszereplőnket is magával sodorta a tömeg egy ponton és nem tudott tőlük szabadulni, még akkor sem amikor akart.

De én akartam-e? A kérdés kicsit hosszabb választ igényel.

Először is kijelenthetem, hogy a könyv egyik nagy értéke és újítása az volt, hogy Suzanne szerepében nem egy fiatal lány felnövéstörténetét ismerhettük meg, ahogy próbálta elérni az álmait, hanem egy komoly nő, egy anya karakterét ismerhettük meg, aki már egy kiforrott személyiséggel rendelkezett, mely személyiség nem illeszkedett a kora elvárásaihoz. Suzanne már a történet elejétől kezdve anya, feleség és üzletasszony, így nem kellett egy olyan életutat bemutatni, mint Sophie vagy Bianca esetén. Ez persze nem maradt ki a regényből, viszont nagyobb hangsúly került az itt és most történetére, azaz a forradalomra.

A könyv egyetlen negatív pontja számomra határozottan a francia nevek kiejtése és megjegyzése volt, amiket (mivel nem néztem utána a kiejtésnek) valószínűleg borzasztóan rosszul olvastam, de szerencsére csak a saját fejemben. Ez a regény nem egy romantikus könyvecske (még ha a könyvtári példányon a ROMANTIKUS címszó is szerepel), hanem egy sötét és kemény korrajz egy ehhez hasonlóan sötét és kemény időszakról. Olvasás közben azon is elgondolkodtam, hogy Robespierre vagy Danton neve még történelem órára is ismerős volt, még ha a forradalom eseményei keveredtek is az emlékeimben. (Őszintén én határozottan úgy emlékeztem, hogy a forradalom egyik napról a másikra robbant ki aztán már vége is lett a nemességnek…) De például Olympe de Gouges nevét még sosem hallottam korábban (csak a Micsoda szinglik voltak! könyvben), és valahol ez nagyon fájó. Ahogy annak a felismerése is az volt, hogy egy forradalom, amely állítólag a népért tört ki, nem akarta a nőket is a férfiakhoz hasonlóan egyenlévő tenni. Holott pont az egyenlőséget hirdetve gyűltek össze.

Azt hiszem a Micsoda történetek olvasásai után már nem lepett meg a regény hangvétele, és az, hogy Suzanne még a korábbi történetek főszereplőihez képest is jóval feministább lett. Nekem kifejezetten tetszett ez az erős karakter, bár határozottan elmondhatom, hogy sajnos az őt ért atrocitások is nagyon keményen lettek ábrázolva. (Ezt sem bántam, de nem számítottam erre sem).

Egyszóval engem ez a könyv meglepett, néha már a történelmi leírásokat, a szereplők bemutatásait túlságosan soknak és töménynek éreztem a cselekmény mellett, de mivel a könyvben megjelenő nők élete is igazán érdekes és eseményekkel teli volt, így nem bántam, hogy azok a cselekménybe ékelődtek. Rengeteg kutatómunka állt a regény megírása mögött, ez átjön minden egyes oldalról és…

Igen azt hiszem megválaszolva a kérdést, akartam a történettel sodródni, bár néha féltem megtenni vele a következő lépést.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nem félnek az emberi sorsok sötétjébe látni, de szeretik az erős női karaktereket, akik nem csak magukért, de nőtársaikért is kiállnak. Nem csak a történet főszereplőjére gondolok, hanem mind azon nőkre akik megelevenednek a lapokon, és legalább ha máshogy nem, így előkerülnek a neveik.

Értékelés: 5 csillag

Micsoda anyák voltak: Budai Lotti és Zubor Rozi

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Mi történik, ha a sors összesodor egy író-nőtörténeti kutatót és egy háromgyermekes újságírót? A Micsoda anyák voltak! egy különleges találkozás eredménye, és egyben Magyarország egyik leghallgatottabb podcastsorozatának, a Micsoda nők voltak!-nak a továbbgondolása: Budai Lotti és Zubor Rozi elhatározták, hogy felderítik, milyenek is voltak az általuk oly nagyra tartott és rendkívüli nők a gyerekszobában.

Hiszen hiába ismerjük például Margaret Thatcher, Josephine Baker vagy Marie Curie eredményeit és a sikerhez vezető útját, arról, hogy ezek a nők miként nevelték gyerekeiket – és ők később hogyan emlékeztek rájuk –, vagy hogyan élték meg saját anyaságukat, már jóval kevesebbet tudunk. Ezt a hiányosságot igyekszik pótolni ez a kötet. De félreértés ne essék; ez a könyv nem a történelem „legjobb” vagy épp „bezzeganyáinak” a gyűjteménye…

Azt, hogy ezek a nők miként viszonyultak gyermekeikhez és saját anyai mivoltukhoz, nemcsak koruk és társadalmuk, de egyéni múltjuk is nagyban befolyásolta. Egyeseknek sikerült saját gyermekkori traumáikat feldolgozni, másoknak nem. Voltak, akik továbbörökítették a káros családi hiedelmeket, mások képesek voltak azokat letenni. Ám az írónőket e kötet megírásakor nem az ítélkezés, hanem a megértés vezette; a kötődési és nevelési minták mögött meghúzódó „miért”-ekre voltak kíváncsiak.

Zubor Rozi, háromgyermekes IgenAnyaként, Média a családért-közönségdíjas újságíróként, az ÉvaMagazin.hu főszerkesztőjeként és a Mesélj, Anyukám! podcast alapító műsorvezetőjeként, Budai Lotti pedig a nagy sikerű Rizsporos hétköznapok sorozat és népszerű történelmi regények szerzőjeként lehet ismerős az olvasóknak. A szerzők történelem, nők és anyaság iránti elhivatottsága, szakmai tapasztalata a garancia arra, hogy a kötetben tárgyalt nők életének eme szegletét alapos kutatómunkára támaszkodva, mégis szórakoztató formában tárják az olvasók elé.”

Vélemény:

Mivel albumról és nem regényről van szó, akárcsak a Micsoda „szajhák” voltak esetén, így nagyon nehéz róla bőbben nyilatkozni, de azért megpróbálom.

Alapvetően féltem ettől a könyvtől, mert tartottam tőle, hogy csak egy oldalról lesz majd megközelítve az anyaság, ami engem jelenleg nem is érint, és néha úgy érzem még nem is fog érinteni egy darabig. Azonban rögtön a bevezető gondolatok megnyugtattak, hogy itt bizony nem csak a szó szoros értelmében vett anyukákról lesz szó, hanem a spektrumon mozogva szinte mindenkiről, akinek valami köze lehet az anyasághoz.

Így került szóba például Josephine Baker, aki örökbe fogadta a gyerekeit, vagy Frida Kahlo akinek nem születhetett saját gyermeke, mégis a gondolatai és a gyermek utáni vágyai miatt igenis anyának lehet nevezni.

Mivel én a másik könyvet olvastam először, különös volt, hogy akiket ott láttam, hogy saját koruk szajhának titulálta, vagy egyéb nem túl kedves jelzőkkel illették őket, anyaként mégis milyen személyek voltak, de akadtak olyanok is akikről most olvastam először. Már ott is meglepett például, itt pedig újfent erősítette bennem az érzést milyen szörnyű, hogy Szendrey Júliáról szinte semmit nem tanulunk az iskolában. Emlékeim szerint nálunk is anno magyaron csak egy poén erejéig futotta amikor a Szeptember végén című költeményt tanultok és elhangzottak az ominózus sorok „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,” (…) „Ki könnyeden elfeledéd hivedet,”, aztán a tanár hangja amint megjegyzi, hogy Júlia tényleg elég korán férjhez ment özvegység helyett. Talán az, hogy róla csak ilyen helyekről lehet tájékozódni, nem pedig tankönyvekből, vagy az iskolapadban ülve, háborít fel a leginkább.

De voltak itt még a történelem és a művészetek szempontjából jelentős nők, akik vagy meglepően fantasztikus anyák voltak, már a korukhoz képest, vagy épp a karriert a gyermekeik elé helyezték. Margaret Thatcher például kifejezetten érdekes egyéniség volt, bár korábban csak rosszakat hallottam róla (általában az írek vagy skótok oldalát figyelembe véve), de örültem, hogy ez a könyv sem győzött meg az ellenkezőjéről. Például, hogy nem támogatta a bölcsödék megnyitását, és bár a könyv nem részletezte én azért ajánlanám az Őt is anya szülte című filmet, ami megmutatja hogy a „kedves” Margaret mennyire is volt érzékeny más nők sorsa iránt.

Egyszóval, ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik még többet szeretnének megtudni a hölgyekről, akikről kevés szó esik, vagy éppen említés szintjén se kerülnek szóba sem a hétköznapokban, sem az iskolában ülve. Tanulságos olvasmány lehet.

Értékelés: 5 csillag

A festőművész (Öt érzék 2.): Budai Lotti

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Színes ​karakterek, ragyogó tájak és izgalmas kalandok: egy festőnő története a reneszánsz Firenzéből

Bianca Gorini egyszerre mondhatja magát kivételesen szerencsés és szerencsétlen fiatal lánynak. Szerencsés, mivel Guliano de Medici törvénytelen lányaként és Lorenzo, a Magnifico unokahúgaként olyan tudáshoz juthat hozzá, amihez a kor ifjú hölgyei közül kevesen. Sőt, nagybátyja nagylelkűségének hála – aki korán felfedezi a lányban a tehetséges festőt –, a korszak legnagyobb mestereitől tanulhat. Természetesen titokban…

De Bianca szerencsétlen is, mert a Pazzi-összeesküvés során nemcsak apját veszíti el, de a felfordulást kihasználva anyjával is végez annak régi szerelme, aki sosem heverte ki a visszautasítást, amiben része volt. Felserdülve pedig kénytelen végignézni, amint imádott városának lakóit – akik nem sokkal korábban még az öröm, a szépség és a művészetek iránti rajongásnak éltek – megbabonázza a különc szerzetes, Girolamo Savonarola, aki hadat üzen nemcsak a Medicieknek, de a művészeteknek és a művészeknek is. És így magának Gorini kisasszonynak is, akinek menekülnie kell a nemrég virágzó nagyvárosból.

Budai Lotti nagy sikerű Öt érzék-sorozatának második kötete ismét az érzékek és érzékszervek világába csábít minket, a történelem egyik legmeghatározóbb időszakába. A színeken, a látáson és a festészeten keresztül a 15. századi Itália titkai tárulnak fel az olvasók lelki szemeit előtt.”

Vélemény:

Sok-sok-sok… véleménnyel vagyok elmaradva, de egyszerűen nem bírom ki, mert ez itt és most ide kívánkozik belőlem. Először is le kell szögeznem, hogy túlságosan elfogult vagyok a reneszánsz Itáliát illetően, és bármit, de szinte majdnem bármit képes lennék elolvasni ami ebben az időben játszódik, és ha a történet maga nem is, a kor hangulata már elegendő lenne nekem ahhoz, hogy magával ragadjon (na persze csak akkor, ha az írás ezt jól adja át).

Márpedig az írónő ismét megmutatta azt, hogy milyen odafigyeléssel képes megmutatni az általa feltárni kívánt történelmi kort, ebben most sem kellett csalódnom. Az oldalakon haladva, akadt nem egy olyan párbeszéd, vagy leírás, ami teljesen magával ragadott, beszippantott és nem engedett újra meg újra vissza kellett térnem hozzá, míg rá nem vettem magam, hogy tovább haladjak.

Bianca személyisége fantasztikus volt, bár azt már megszokhattam Budai Lottinál, hogy a női karakterei az esetek túlnyomó részében, talpraesettek, kitartóak és ami a leginkább tetszik, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem szűnnek meg nőnek maradni mind emellett. Keménységük és magabiztos kiállásuk nem abban ölt testet, hogy minden férfit ledegradálnak, a kapanyél kilóg a szájukból és fűvel-fával kikezdenek. Nem! Bianca, mint a többi az írónő által már írt regények főszereplői, mindössze csak tudják, hogy mit szeretnének elérni az életben. Van egy céljuk, egy álmuk amiért képesek bármit megtenni, gyakran a társadalom szabta korlátokat áthidalva. Jelenlegi főszereplőnk számára ez a festés.

Örültem, hogy Bianca a Medici család tagjaként szerepelt a történetben, a könyv elején nagyon kedveltem Lorenzot (meg amúgy is, bárhol láttam eddig róla történeteket, legyen sorozat vagy könyv, mindenhol úgy éreztem, hibái ellenére egy olyan férfi aki meghaladta korát). Inkább már csak a saját hiperfókuszom lehet az oka annak, hogy nagyon sok történelmi eseményt azonnal értettem, átláttam, bár sokaknak biztos ezek közül is rengeteg tartogatna meglepetéseket.

A cselekményt nem csak Savonarola mozgatta vagy Bianca vágyai, hanem egy izgalmas nyomozási történet is, ami egész sokáig végig ívelt a történeten. A könyv szerencsére meglepetésekkel is tudott szolgálni, így valójában csak jókat tudok róla elmondani. Kedvenc is lett belőle, sokat cetliztem az általam imádott jeleneteket megjelölve (ebből nem minden könyvnek szokott kijutni osztályrészül)… És szívvel ajánlanám mindenkinek…

DE…

Határozottan jó lenne, ha a kiadó(!) mert, ez már rég nem az írónő hibája, valójában figyelmet fordítana arra, mi kerül ki a nevük alól. Egy író minden esetben élvezettel ír, viszik a billentyűk és a saját néha erősen harsogó gondolatai, és hiába nézi át saját művét akár sok alkalommal is, bizonyos elírások maradnak benne. Mert amit az ember ismer, már természetesen nem olyan figyelemmel fogja végig követni, mintha először tenné. Fáj a szívem, amiért egy ilyen szépen kitalált cselekmény és ennyi kutató munka sínyli meg azt, hogy a kiadónál nem figyeltek a hibákra, azokat nem javították pedig gyakran egyszerű elgépelésekről volt szó!

Ettől független én imádom a könyvet és túl tudok lépni a hibákon, de könyörgöm az olvasók és főleg az ÍRÓK érdekében, ezekre jobban oda kellene figyelni.

Értékelés: 5 csillag

 

Micsoda „szajhák” voltak: Budai Lotti és Zubor Rozi

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Micsoda ​szajha, cafka, céda…

Az ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel rendre bélyegeznek meg nőket. Boleyn Anna, a Nagy Szajha; Kleopátra, a Szajhakirálynő; Marie Antoinette, az Osztrák Szajha; I. Erzsébet, az Angol Szajha. Hogy csak néhány ismert asszonyt említsünk; uralkodókat, művészeket, mecénásokat, szellemi vezetőket találhatunk a soraikban…

Ezekben a nőkben két dolog közös. Egyrészt, nem engedték, hogy mások uralkodjanak testük és életük fölött, másrészt pedig nemet mondtak a nemüknek szánt sorsra. Nem hagyták, hogy a férfitársadalom azokra a szerepekre korlátozza őket, melyek a nők számára hagyományosan nyitva álltak: az anya és a feleség szerepére. Ők a maguk idejében és módján fenyegetést jelentettek a patriarchális társadalom működésére, ezért koruk vagy épp a történetírás, „leszajházta” őket.

Annak, hogy egyes nőket évezredek óta gyaláznak a szexualitásukon keresztül – és nemcsak férfiak, de gyakran nők is –, mélyen gyökerező, pszichológiai és kultúrtörténeti okai vannak, melyeket e kötetben ugyancsak igyekszünk bemutatni. Egy azonban leszögezhető: ez a fajta becsmérlés sosem a szexualitásról vagy épp az adott társadalom által preferált erkölcsök megszegéséről szól – hiszen a könyvben szüzekkel és hűséges feleségekkel egyaránt találkozhatunk –, sokkal inkább a hatalomról. Arról a hatalomról, amely a saját teste és élete felett kontrollt gyakorló nőt megszégyeníteni, a többi nőt pedig elrettenteni próbálja. A szerzők ezen női sorsok bemutatásával is azt kívánják bizonyítani, hogy eme törekvések a múltban sosem vezettek sikerre, és azok kudarcra lesznek ítélve a jövőben is.

A gazdagon illusztrált kötet Budai Lotti és Zubor Rozi – Magyarország egyik legnépszerűbb podcastsorozatának, a Micsoda nők voltak!-nak a megalkotói – Micsoda történetek!-sorozatának második része. A nagy sikerű Micsoda anyák voltak után a szerzők ezúttal olyan rendkívüli nők életét tárják az olvasó elé, akikkel koruk vagy a történetírás méltatlanul bánt.”

Vélemény:

A könyv nem egy regény, de attól független, hogy történelmi tényeket és eseményeket próbál átadni annyira olvasmányos megfogalmazással rendelkezik, hogy szinte alig bírtam letenni a kezeim közül. Faltam az oldalakat és észre sem vettem, miközben gyakran ledöbbentem mennyi mindent nem tudtam még egy-két híres nőről a történelemben.

Sokaknak közülük, csak a nevét ismertem, másokról hallottam már egy-két mondatot (ironikus módon épp azon tulajdonságaikról, amik miatt ebbe a könyvbe is bele kerültek), de egészen más érzést keltett ilyen új színezetben látni őket. Főleg a magyar személyekről hallottam igazán keveset, de ha a könyv minden értékét szeretném felsorolni, akkor szinte mindenkit, aki helyet kapott benne, fel kellene sorolnom. Így inkább csak kiemelek pár számomra nagyon kedves, és érdekes személyt.

- Karády Katalin
- Madame Pompadour
- Marie Antoinette
- Erdős Renée
- Szendrey Júlia
- Éva és Lilith

És ez csak a töredéke azon nőknek, akikről ez a könyv szól, ráadásul legszívesebben mindenkit felsoroltam volna, de azért maradjon néhány meglepetés. Rengeteg értékes gondolattal találkoztam, ráadásul olyan életutakat láttam, amik maguk is regényért, sorozatért vagy filmért kiáltanak (bár sokakról készültek alkotások, azért ezek többsége nem fedi a valóságot, bár a hölgyek útja ezen, ferdítések nélkül is kiemelkedő lehetne).

Emellett a könyv kiemelkedő tulajdonsága az az írónők fogalmazásmódja. Ami miatt egyáltalán nem éreztem úgy, mintha történelmi tényeken kellene átrágnom magam, hanem, mint egy jó regényénél szinte láttam magam előtt, mindent amit olvastam. És nagyon kíváncsi voltam, igazából csak akkor tudtam letenni mikor épp egy-egy aktuális személyt végigolvastam. Elő sem fordulhatott olyan, valahol félbehagyjam.

Értékelés: 5 csillag

A parfümkészítő (Öt érzék 1.): Budai Lotti

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Üvegbe ​zárt érzelmek és intrikák: egy parfümmesternő története a 18. századból

Sophie Malon élete a növények és a belőlük származó értékes olajok körül forog… Ahogyan másoké is Grasse városában, ahol az 1700-as évek közepén minden és mindenki az illatokért és az illatok által létezik. Sophie azonban más, mint a többi parfümkészítő: tehetségesebb náluk, és az illatok olyan misztikus mélységeit és gyógyerejét is ismeri, amelyek a többiek előtt gyakran rejtve maradnak.

Mesterségét kénytelen titokban gyakorolni, de kimagasló képességei utat törnek maguknak, s minthogy nő, nemcsak mások irigységét ébresztik fel, de az életét is veszélybe sodorják. Menekülnie kell: maga mögött hagyja a szerelmet, a családot és imádott növényei otthonát, a Bellebarbe-birtokot.

A lány zsenialitását Zambelli, egy titokzatos velencei kereskedő és alkimista ismeri fel, aki a világ szeme elől rejtve okítja ki Sophie-t a parfümkészítés legnagyobb titkaira, és segítségével készül el a szinte már varázsos parfüm: a L'Amour Fugitif, az a nagy erejű szubsztancia, amely nemcsak a párizsi előkelőségek, a versailles-i udvar és a híres kegyencnő, Madame de Pompadour közvetlen környezetéhez nyitja meg az ajtókat Sophie előtt, de mindazon eszközöket is a kezébe adja, melyekhez szereleme, otthona visszaszerzéséhez és bosszúja beteljesítéséhez szüksége van.

Budai Lotti nagy sikerű történelmi regényei után az érzékek és érzékszervek világába kalauzolja az olvasót. Az Öt érzék-sorozat első kötete a parfümökön és a parfümkészítésen keresztül mutatja be egy különleges lány sorsát, aki egy férfiak uralta korban és szakmában bontakoztatja ki tehetségét.”

Vélemény:

Budai Lottitól már korábban is olvastam könyveket egy két részes sorozatot (Édes ébredés, Édes lázadás), így amikor megláttam azt, hogy készül egy könyve, amely a reneszánsz Itáliába kalauzolja el az olvasót tudtam, hogy azt mindenképp a polcomon szeretném majd látni. Viszont úgy éreztem, még ha a történetek szervesen nem is kapcsolódnak egymáshoz, előtte mindenképp szeretném elolvasni az Öt érzék sorozat 1. részét A parfümkészítőt is.

Nagyon szeretem a történelmi témájú regényeket, legyen a cselekmény mozgatórugója akár kaland, akár romantika, de egy valami mindig nagyon fontos volt a számomra. Ez pedig nem más, mint a történelmi hitelesség. Az írónő korábbi regényénél azt éreztem, hogy ő igenis utánajár az eseményeknek, és ha akad is szerelem a történetben az semmiképp nem nyomja el a valódi izgalmas cselekményeket, inkább csak szépen hozzásimul azokhoz. A könyvben ugyan ezt érezem. A leírások, a karakterek személyiségjegyei, remekül átadták a kor minden egyes apró rezdülését, szinte láttam magam előtt őket a korhű ruhákban és helyszíneken, a cselekeményt pedig nagyon alaposan mozgatta a kaland is.

A főszereplő Sophie elképesztően szimpatikus személyiség volt a számomra. Tetszett, hogy már az első jeleneteiben ellent mondott a kor normáinak, de mégis megmaradtak benne azok a gátak, amik kellettek, hogy ne kiáltsák ki rögtön boszorkánynak.

Számomra a cselekmény kicsit akkor lassult be, amikor Sophie a parfümökről és illatokról tanult, mivel ez a téma annyira nem fogott meg így talán egy kicsit felületesebben olvasgattam, de az alkímiai rész és az ezzel kapcsolatos gondolatok már jobban megfogtak. Számomra a cselekmény egyértelműen akkor indult be igazán amikor Sophie már egyedül próbált boldogulni a saját kis üzletében. A könyv emellett rengeteg más emberi sorsot is bemutat, főleg női sorsokat azon keresztül, hogy a különböző helyzeteket abban a korszakban hogyan ítélték meg. Sophie barátnőjének szála szerintem elképesztően erős lett. A könyben azt is nagyon szerettem, hogy bár egyértelműen erős volt a patriarchátus az akkori társadalomban a könyv mégsem csupán feketén kezelte a férfiak jelenlétét, ugyanis akadtak igazán jó emberek is, valamint még a leggonoszabb tettei mögött is állt kézzelfogható motiváció – még ha ettől nem is vált szerethetőbbe.

Egyértelműen kijelenthetem, hogy én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet! Történelmi témájú regények között szerintem az élen jár, látható hogy az írónő tényleg tisztelettel nyúlt a korszakhoz, és rengeteg munkát fektetett a regény elkészítésébe.

Értékelés: 5 csillag

Édes lázadás (A szerelem rabszolgái 2.): Budai Lotti

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Az Édes lázadásban folytatódnak a D'Avila család asszonyainak kalandjai és viszontagságai. A századfordulóhoz közeledve a Fehér Orom ültetvényt immár Veronica két örökbe fogadott lánya, Ana és Rebecca vezeti, és a testvérekre hamarosan nehéz idők várnak: Kubát újra eléri a forradalom szele, amely végleg kisöpri a rabszolgaságot és a spanyol elnyomókat a szigetről. A két testvér azonban nagy árat fizet ezért: nemcsak a szerelem és a féltékenység, de a háború eseményei is közéjük állnak, árulások és ármányok sorát indítva útjára… És felfedve egy régi titkot, amely éppúgy megpecsételi sorsukat, mint az Öreg Morró réges-régi jóslata.

Budai Lotti az Édes ébredés folytatásaként most a 19. századi gyarmati Kuba egy újabb izgalmas időszakát és a d'Avila család következő generációjának kalandjait mutatja be.”

Vélemény:

Vártam egy kis időt a két könyv között. Azért mert másokat is beidőzítettem és azért is, mert féltem, hogy hamar megcsömörlenék, ahogy azt az egymás után hasonló könyvek esetén átélni szokásom. Igazából nem is gond, hisz a könyv nem követte szervesen az első rész eseményeit, persze annak ismerete eléggé kellett hozzá.

Először is azt kell mondjam, olvasva mások értékeléseit és véleményeit, hogy sokaknak a második rész sokkal jobban tetszett, vagy legalábbis épp annyira mint az első. Nos, esetemben inkább az első állt közelebb hozzám. Az a könyv számomra tényleg szolgált egy-két „hűha” élménnyel, a karakterek jól kiforrottak voltak, szépen volt felépítve számomra, hogyan alakultak A pontból B pontba. A gonosz karakterekről szabály szerint rettegtem, Veronicát pedig tudtam kedvelni… Ami viszont ezt a könyvet illeti, már akadtak fenntartásaim.

Először is Rebecca története számomra túl gyors volt. Egészen onnan, hogy hol tartott azt elején és a végére hová jutott és ebből sajnos pont a legizgalmasabb részeket nem láttuk, a harcokat és azt, hogyan keveredik valódi szerelembe. Kicsit láttam volna ezekből is ha lehet. Ana esetén is kissé ez volt az érzésem, hogy egy picit ugrálós és kapkodós lett.

De ami a leginkább bosszantott a történetben, hogy komolyan nincs egyetlen olyan férfi sem aki ízig vérig fehér lenne (nem rasszizmusból mondom), és mégis kedves? Mindenkiben kell, hogy legyen valami szépséghiba ami miatt lehet őt hosszabb távon utálni? Mindenki részeges és erőszakos? Értem én, hogy abban a korban ez egyfajta tendencia volt, de minden ilyen férfit kétszínű szörnyetegként ábrázolni nekem már enyhén sok volt.

A másik az, hogy ha Veronica a saját bőrén tapasztalta meg mennyire megkeseríthetik egy ember életét a titkok ő miért gondolta, hogy a titkolózás lesz a legjobb megoldás a lányai esetén?

Történelmileg nagyon tetszett a kor és a helyleírás és szerettem benne a keretet amit a jóslás adott meg, a végén pedig szó szerint padlót fogtam. Mivel bizonyos értelemben szép folytatása volt az előzőnek így alapvetően gyorsan végeztem vele, és a szépséghibái ellenére is fenn tudta tartani a figyelmem. Kicsit azt tudnám elmondani, hogy kevésszer kaptunk benne igazán boldog pillanatokat, mert épp azok lettek átugorva vagy pár mondatban lerendezve, szerintem egy kis összhang és egyenlítettség jót tett volna neki, hogy az ember ne csak a folyamatos fájdalmat kapja a lapokról.

Értékelés: 4,5 csillag

 

Édes ébredés (A szerelem rabszolgái 1.): Budai Lotti

 

Leírás (forrás: moly.hu):

"Budai Lotti India és Japán egzotikus tájai után egy újabb távoli vidék újabb izgalmas történelmi időszakát tárja az olvasó elé: a 19. századi Kuba világát. Rabszolgatartók és ültetvényesek, spanyolok és bennszülöttek, egyházi dogmák és boszorkányság.

Ez az egyszerre fülledt, izgalmas és feszültségekkel teli világ szolgál hátterül három rendkívüli nő történetének. A sorozat első részében megismerhetjük a fiatal Veronica d'Avilát, aki európai tanulmányait befejezve, hosszú évek után tér vissza családja cukornádültetvényére. A lányt hazatérve megrohamozzák nyomasztó gyermekkori emlékei, s nyomukba eredve egy sötét családi titokra bukkan…

Budai Lotti a hatalmas sikert aratott Ágyas úrnő-sorozata után most egy kiszámíthatatlan fordulatokban gazdag, szenvedélyekkel teli utazásra hívja az olvasóit a 19. századi mesés Kubába."

Vélemény:

Hogy jókor talált-e rám ez a könyv? Valószínűleg igen. Ki tudja? Talán egy pörgős, feladatokkal teli időszakban kiakadtam volna rajta, esetleg az első szerelmesebb jelenetnél félredobom. Azonban a sok utazgatás, az új munka (mely néha várakozással telik), és a borúsabb őszi idő meghozta a hangulatom egy kis bekuckózáshoz.

Első körben fontosnak tartom megjegyezni, hogy az ültetvényesek, a rabszolgatartás és a kor melyben ezek még teljesen hétköznapiak voltak mindig magával ragadott. Talán azért mert számunkra itt Európa közepén annyira hihetetlennek tűnik milyen életbe is keveredhettek azon országok szülöttei, akik egy-egy gyarmatosító birodalomból utazhattak Amerikába vagy épp jelen könyvben Kubába. Nem tudhattuk milyen az, amikor egy népet teljesen elnyomnak s azt sem milyen, ha eszmék miatt szomszédok fordulhatnak egymás ellen. A könyv segítségével könnyen kiszakadtam a mindennapok mókuskerekéből.

Ha egyetlen negatívumot kellene említenem az talán a könyv tempója ám emellett épp ez az egyik pozitívuma is. Történetet mesél. Nem akad le apró részleteken – főleg az erotikán nem, ami nekem külön pozitívum volt. Mikor elő is fordult benne ilyen azt épp helyénvalónak és szépen megfogalmazottnak éreztem. De néha azt éreztem egy-egy részt szívesebben olvastam volna még.

A legnagyobb pozitívumok a könyvben pedig számomra a nagy csavarok voltak, amik néha olyan váratlanul értek, hogy tényleg képesek voltak meglepetést okozni nekem, pedig ha valaki én valahogy mindig előre kiszagolom a fordulatokat. A másik pedig a szereplők jellemrajza. Az írónőnek nem kellett azt írnia, hogy XY gonosz volt. Megmutatta, gonoszsága tettein és szavain át is érződött, ahogy minden karakter is szinte életre kelt a lapokról. Az események átélhetőek, sajnos néha átérezhetőek is voltak.

Nem fogom elfelejteni amikor egy szellőztetés után átfagyva a radiátornak dőlve olvastam, majd egyszer csak egy részhez érve ez a röpke mondat hagyta el a számat „Basszus…” és csak bámultam magam elé pár másodpercig.

 

Eredmény: 5 csillag