Eragon (Az örökség 1.): Christopher Paolini

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói.

Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel – egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében.”

Vélemény:

A könyv (ahogy a folytatásai is) már nagyon régóta a polcomon pihennek, mert annak idején amikor láttam a filmet, egyszerűen beleszerettem a történetbe és a világba. Abba most nem mennék bele, hogy sokak szerint a film a könyv közelében sincs, de nekem ez volt az első interakcióm Christopher Paolini és megvett magának. Főleg a nem várt fordulatok, meg azt hiszem a színészek, akik számomra vitték a prímet, de ez a vélemény most nem a filmről fog szólni.

A könyvet már többször elkezdtem olvasni és azt hiszem az első pár fejezetet ezen a ponton már fejből tudnám idézni, mert annyiszor láttam és tettem le aztán valami indokkal, egyszer sem jutottam tovább. Most sikerült, de…

Megérte?

Alapvetően egy (valószínűleg nem túl szimpatikus) tény rólam, hogy nem szeretem a Gyűrűk ura történeteket. A filmeket sem bírtam együltő helyemben végig nézni és a könyveket is már hangoskönyvként próbáltam meghallgatni, hátha akkor jobban leköt ha közben tudok valami mást is csinálni. (Mondjuk ez lehet valahol sikeres volt, mert kirakózás és egy figyelem lekötő dolog mellett egész jó volt hallgatni.) De én kifejezetten igénylem azt egy történetben, hogy a világ érdekes és izgalmas karakterekkel legyen feltöltve, akiknek a párbeszédeit érdemes olvasni. Felőlem a főszereplő a sarki kisboltba is leugorhatna egy doboz tejért, ha közben a világ, amiben jár érdekes karakterekkel lenne tele. Na az Eragonban kapunk egy világot, ami hatalmas, egy főgonoszt, akit eddig csak elbeszélések alapján ismerhetünk meg (itt bukik meg a mutasd ne mondd elve, amelyet az írók általában tartanak) a főszereplőnk pedig eléggé egysíkúra sikerült karakterektől övezve csámboroghatja be a földet.

Én nem mondom, hogy a történetnek nincsenek értékei, de minden olyan pillanat, ami egy kicsit megkocogtatta a számomra valóban izgalmas eseményeket, az le lett rendezve egy fél, vagy negyed oldalban (mindenféle magyarázat nélkül jelenleg Murtagh történetére gondolok a szüleiről, vagy arra, hogy Arya mit élt meg a fogsága alatt). Miközben sok olyan részen időztünk el feleslegesen, amik csak az időt húzták, nem sokat adtak hozzá a történethez. Jó, gondolom minden félmondatnak, amit Bronn nem volt hajlandó befejezni, lesz majd kihatása a következő részekre, és ott minden ki is fog derülni (ezért is vagyok kíváncsi). Viszont a könyv szerkezetében volt egy két olyan dolog, amit én lehet nem éppen így terveztem volna.

Még a szerkezethez egy kicsit hozzátenném, hogy nekem nagyon nem tetszett az a megoldás ahogy Eragon és Saphira beszélgettek egymással, mert gyakran emiatt követhetetlen volt, hogy most akkor csak Eragon gondolkodik, vagy éppen üzenni készül, és amúgy is kicsit megakaszották a leírásokat. Kellett volna találni egy megoldást, aminek köszönhetően a sárkányos gondolat-párbeszédek jobban elkülönülnek a hosszú leírásoktól.

Én azt mondom, hogy ez a megírás így nem az én világom volt, de aki szereti a lassabb tempóban folyó tipikus fantasykat, azoknak ez is biztosan tetszeni fog, mert minden megtalálható benne, ami azokban is.

Értékelés: 3,5 csillag

The Coven – A Koven: Harper L. Woods

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Apám úgy nevelt, hogy én legyek a Koven elleni fegyvere, akin keresztül bosszút áll azért, hogy elvették tőle a nővérét és a születési előjogát. Bármit megtennék, hogy megvédjem az öcsémet attól, hogy ugyanerre a sorsra jusson.

A kötelességtudatom Kristály Katlan titkos városába és a rangos Szirterdei Akadémiára vezet, ahol a fajtám legjobbjai és legtehetségesebbjei tanulhatnak emberi előítéletektől mentesen.

Itt nem súgnak össze a hátam mögött. Itt nem ítélnek el az ereimben csörgedező vér miatt. Az egyetlen ellenség, akivel szembe kell néznem, a jóképű és idegesítő igazgató, Alaric Grayson Thorne, aki ugyanannyira megvet engem, mint amennyire én undorodom tőle és mindattól, amit képvisel.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a falak között meghúzódó titkoknem fogják darabokra zúzni az iskolát. Senki nem beszél az évtizedekkel ezelőtti véres mészárlásról, amely miatt be kellett zárni.

De a Koven ötven év után először újranyitja kapuit a TIZENHÁROM számára: olyan ígéretes diákoknak, akik arra hivatottak, hogy megváltoztassák a világot. Már ha nem ölik meg őket előbb a Szirterdei Akadémia áldozatainak szellemei…

TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót

A vér szava dönt. Merülj el a mágiában!”

Vélemény:

Íjjajj…

Tudom, elképesztően jól kezdődik…

(A valódi probléma pedig abban áll, hogy amikor eszembe jut a könyv, akkor csak ilyen hanutánzó szavakat tudok kimondani. Meg a „nyeh” és a „pff”.)

Ahogy a moly is mondja: „TikTok-szenzáció! #BookTok” Hát persze nem is lep meg, mert a könyv nagyon, de nagyon TikTok kompatibilis. Gyorsan túl lehet rajta esni, az ember két percenként kap benne ingereket és csavarokat, meg nem az a lényeg, hogy kik vannak a könyvben hanem, hogy mit csinálnak.

Szóval kezdem a negatívommal, ami úgy a könyv első nagyjából 280 oldala… és ezt nem viccnek szánom (egy dolog azért majd innen is a pozitívumok közé fog kerülni, de ezt még kivárom). Szóval mi is volt a bajom a könyv nagyrészével? Az, hogy elképesztően klisés! Mert hát kéremszépen van itt: · csaj aki mindenben jobb a többieknél, mert hát ő a különleges, a kiválasztott · bosszúhadjáratra nevelés · iskola fura szerzeteknek (itt boszorkányoknak) · démonok/vámpírok és természetesen megvetik őket de titokban mindenki őket akarja · tanár-diák kapcsolat (mert akárhogy csűrjük csavarjuk is, hiába 20 éves már Willow, Gray akkor is a rohadt igazgatója…) · amikor Gray tartott töri órát én hangosan felnyerítettem (ennél klisésebb már csak az irodalom szokott lenni · enemies to lovers (ellenségekből szerelmek). Ja, hogy az utóbbi nem is teljesen így van mert hiába ellenségek az első pillanattól kezdve keringenek egymás körül, mint a bespeedezett molylepke a lámpafénynél. Aztán megint összevesznek majd megint csak ők kellenek egymásnak, aztán „látni sem akarlak…”.

Ami még nagyon bosszantott bár ez már nem a klisé hibája, hogy a történet úgy rohant a csavar és a fordulat felé, és annyira csak ekörül a két szereplő körül forgott, hogy a mellékszereplők kiérdemelték a „legjobb biodíszlet” díját. A többi bosziról az erejükön kívül semmit igazán nem is tudtam meg (csak egy-kettőről volt egy mondatnál több). Így senki nem tudott hozzám igazán közel kerülni. Hiányzott a könyvből a „mutasd, ne mondd” élmény. (Több jelenet, akár visszaemlékezés szerűen párbeszédekkel Willow és az apja között? Esetleg?)

Na de mielőtt még probléma lenne abból, hogy én ezt a történetet klisésnek titulálom, jöhetnek a pozitívumok melyből elsőként kiemelném a világ… hát létezését (mert a bemutatás része azért hagy némi kívánnivalót maga után, meg a felépítés is), de úgy maga a rendszer, ahogy nekem sikerült értelmeznem tök jól lett kitalálva. Meg a sötét hangulat is nagyon magával ragadott és az a rendszer is, amire a boszorkányokat kényszerítették, esetleg használni akarták egyszerűen kemény és borzongató volt (kár, hogy ezt is csak említés szintjén lehetett látni).

A legnagyobb pozitívum nagyjából az utolsó 50-80 oldal, ahol megkaptuk mind azt a különleges húzást és csavart, ami korábbról hiányzott, de ezzel egy kicsit fel is rúgta azt, ahogy a karakterekre tekint az ember. Mindegy azért eléggé érdekes „zárást” kapott ahhoz, hogy érdekeljen majd a folytatás, ha kiadják magyarul.

Összességében a könyv belülről is olyan, mint kívülről… a máz gyönyörű körítést ad egy amúgy kissé klisés, agyonhasznált enemies to lovers történetnek.

Ajánlom azoknak, akiket megfog az erotika, és szeretik a dark akadémia hangulatú könyveket, valamint az erős női karaktereket, és nem taszítja őket a sötét világ. Néhány pillanatáért azért tényleg megéri.

Értékelés: 3,5 csillag

Bőrbe vésett átok (Kitaszítottak 1.): Adèle Dan

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Mit ​tegyek, ha a sötétség birtokolni akar?

Inaya

Gyűlölöm a képességemet. Gyűlölöm, hogy vadásznak a fajtámra. Gyűlölöm, hogy nincs választásom. Ölnöm kell, hogy élhessek. A sors egy elátkozott katedrálisba lök, ahol a sötétség választást kínál: vagy a foglya leszek, vagy halott. Hagyom, hogy az elátkozott szörnyeteg magához láncoljon. Hogy játsszon velem, de ami a legrosszabb – élvezem. Mindent meg kell tennem, hogy megszabaduljak tőle. De a katedrális mélyén rejlő labirintusban olyan titkokra bukkanok, amelyek nemcsak az életemet, hanem az egész kontinenst felforgathatják. Hogyan küzdjek egy olyan szörny ellen, akinek a karjai közt biztonságban érzem magam?

Maël

Érzem őt. Pedig már évek óta nem érzek semmit. Amikor a hamis istenek híve a katedrálisomba menekül, tudom, mit kell tennem: darabokra szaggatom, hogy a bosszúmat véghez vigyem. És minden percét élvezni fogom. De minél többet mutat meg magából a nephelin, annál inkább felkavarja a katedrális csendjét. És annál inkább felkavar engem. Egyre nehezebb a bosszúra összpontosítanom, de nincs választásom. Fel kell használnom őt, hogy kiszabaduljak. És ha az átok megtörik, a világnak szembe kell néznie a sötét igazsággal.

A sikerlistás szerző, Adèle Dan, egy újabb erotikus, gótikus dark fantasy történetbe rejtve mutatja meg, hogy a gyermekkori traumák, a testképzavar és a szülői szeretet hiánya hogyan ver láncra minket egészen addig, míg ki nem törünk a magunkra zárt kalitkából.”

Vélemény:

A könyv befejezte után nagyon sok gondolat kavargott a fejemben, akadtak köztük pozitív és negatív dolgokat is, így elég sokáig gondolkodtam azon, hogy miképp is fogalmazhatnám meg a véleményemet.

Kíváncsi voltam a történetre, ugyanis az írónő korábbi két könyve a Démoni ketrecet és az Angyali fogságot, egészen tudtam kedvelni. Nem is igazán a hmmm keményebb jelenetek miatt, sokkal inkább azért a sötét hangulatért, amivel ritkán találkozni manapság könyvekben. Azoknak viszont nem sok reménnyel ugrottam neki, mégis valahogy a szereplők sikeresen megmozgattak.

Erre a könyvre viszont nagyon kíváncsi voltam. Először is azért, mert szeretem a gótikus környezetben (katedrálisokban például) játszódó könyveke, másrészt mert a borító annyira gyönyörű volt, hogy nem tudtam neki ellenállni. A harmadik okom pedig talán az, hogy láttama az írónő mennyire szeretett dolgozni ezen a könyvön és valahogy mindig olvasásra motivál engem az, ha látom, hogy valaki nem csak kényszerből ad ki egy „jó iparos munkát”, hanem azért, mert van benne egy történet ami egyszerűen meg akar születni, és karakterek akik élni szeretnének.

Talán ezért is volt annyira fájdalmas a csalódás, és ezért leszek kicsit keményebb, miközben továbbra is tisztelem az írónő munkásságát és gondolatait. Egyfajta módon mondhatni meghasadtam abban, mit is kellene mondanom. Talán egy keretesszerkezet segítene ebben.

POZITÍVUMOK 1.

- A borító és a könyv belső rajzai, amik nagyon szépen illusztrálták a történet egyes elemeit és megfelelő hangulatot adtak hozzá.

- A világ felépítése és bemutatása (mely sokkal összetettebbnek ígérkezett még az előző sorozatnál is), a térkép, a történelem, a szereplők képességei, az, hogy egyszerűen minden, vagyis majdnem minden a helyén volt.

- A cselekmény főszála, de sajnos itt át is kell nyargalnom a következő pontra…

NEGATÍVUMOK

- Az írásmód. A köszöntnyilvánításban ugyan láttam, hogy mennyien segítettek az írónőnek abban, hogy kiadja ezt a könyvet, de sajnálom, hogy ezek között nem volt olyan ember, aki erősebben rávilágítson a magyar nyelvben rejlő szépségekre. Itt egy kicsit talán spoileres leszek, de engem rengetegszer kizökkentett például az olvasásélményből, hogy Maël „kedvenc”-nek hívta Inayát. Először csak fogtam a fejem, hogy számomra valami nem áll össze, majd hirtelen bevillant egy angol szó „pet”, amit igen gyakran használnak hasonló tematikát felvonultató könyvek esetén, viszont a magyarban nem igazán szoktuk ezt használni. Ha már „kedvenc” akkor vagy ragozva vagy keresni lehetett volna más olyan szót, ami hasonlóan kifejezi amire Maël gondolt, de mégsem hatna tőle google fordítónak.

- A történet kortalan elhelyezése, ami miatt nem tudtam, hogy igazából akkor ezt most milyen fantasy világnak kellene elképzelnem. Mert ha középkori szerű vagy akár kicsit régebbi akkor a leggings, a dom és a szub szavak ilyen szerepeltetése hasonlóan megakasztó volt számomra. (Persze témaként bele lehet vinni de lehet, hogy elég lett volna csak körül írni és nem "szakkifejezéseket" használni rá.)

- A szex jelenetek ahol bár voltak ötletes pillanatok és néha tényleg beindító volt, de sajnos ismétlődő mondatok és jelenetek szerepeltek számomra, „megérintette a nedves részeket” „hozzáért a nedves részekhez” nem akartam már számolni, hogy ezt a szófordulatot hányszor találtam meg az oldalakon. Ráadásul sokak véleményével ellentétben számomra a szex nem illeszkedett bele szépen a történet főcselekményébe, sok esetben inkább indokolatlanul megakasztotta azt.

… És nem érzem úgy, hogy ez teljes mértékig az írónő hibája lenne, mert…

POZITÍVUMOK 2.

- Na ezek aztán az igazán szürke, vagyis inkább teljesen antihős karakterek, és ilyen egy csavaros, jól ívelt cselekmény. Ha az ember túl tud lépni a fentebb felsorolt problémákon akkor valóban egy különleges, szinte már horrorisztikus történetet láthat megelevenedni az oldalakon.

- A traumák hiteles bemutatás és azok feldolgozásának próbálgatása (bár lehet, hogy elég maladaptív módon). Örültem, hogy a testképzavar, mint téma ilyen szépen lett bemutatva ahogy az is, hogy egyáltalán szóba került. És talán ez az írónő legnagyobb tehetsége, hogy olyan témákat von be fantasy alapú történetekbe, amiket mások elkerülnének. Úgy, mint a Démoni ketrecnél a függőség, itt pedig a testképzavar és a gyermekkori, fiatalkori traumák.

Számomra a könyv egy tökéletes alapgondolat elvesztegetése, ettől független a karakterek annyira közel kerültek hozzám, és kíváncsi vagyok a folytatásra, szóval, ha megjelenik mindenképp elolvasom majd, viszont jó lenne, ha a közeljövőben az írónő több segítséget kérne és kaphatna abban a tekintetben, hogy a szöveg gördülékenyebb legyen (ne tűnjön ennyire döcögősnek olvasás közben). Valamint, bár tudom, hogy sokak számára pont az a vonzó, hogy ilyen kendőzetlen, sötét és SOK szex jelenet van benne, szerintem ez a történet akkor is jól működhetne (mert az alapja igencsak erős), ha az nem akasztaná meg a történetet, és nem lenne ilyen túlnyomó számban.

A véleményem azonban ne riasszon el senkit, tudom, hogy valaki pont ezeket a dolgokat keresi egy könyvben, viszont ha valakinek kicsit hozzám hasonló az ízlése, akkor készüljön fel, hogy ez nem lesz egy sima menet.

Értékelés: 3,5 csillag

The Cruel Prince – A kegyetlen herceg (A levegő népe 1.): Holly Black

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.

Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.

Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia.

A bestsellerszerző Holly Black magával ragadó, a szó minden értelmében varázslatos új YA regénye.

Hagyd, hogy elbűvöljön!”

Vélemény:

A borító és a leírás miatt jöttem, és azért maradtam, mert nem szeretem félbehagyni a dolgokat. Egy könyv, ami érdekes alapkoncepciókat tár elénk, de sok ponton számomra inkább helykitöltésnek érződött, mintsem valódi cselekménynek. Lehet, hogy ezzel most gonosz voltam, de sajnos őszintén így érzem magam a regény végeztével (és nem látom, hogy mikor lenne kedvem a folytatáshoz).

Ami bevonzott az, hogy Leigh Bardugo ajánlása szerepel a borítón (márpedig az ő könyveit imádom!). Aztán ahogy elkezdtem olvasni rögtön imádtam a könyv durvaságát és az összetett karaktereit, bár sajnos ez az összetettség azt hiszem Madoc-ig tartott. De mivel a könyvnek vannak értékei így megint egy felosztással kezdeném, szépen keretbe foglalva.

Pozitívum:

Az, hogy Jude és Taryn a tündérek között nőttek fel, és az, hogy a könyv a tündéreket ennyire sokfélének ábrázolta, és hozta a tündérmítoszok elengedhetetlen elemeit amik szerintem a dolgok legnagyobb varázást adják (ételek amikből nem szabad enni, például…). De ha már itt tartunk Vivi is nagyon érdekes volt. Jude meg persze a tökéletes YA főhősnő akivel többet jelenleg nem is szeretnék foglalkozni.

Negatívum: 

Cardan és sleppje… meg a szivatásaik amikkel nem tudtam mit kezdeni de számomra túl sok értékes időt vettek el a tényleges cselekményből még ha utólag volt is értelme ezeknek. Ott azt éreztem, hogy egy izgalmas világot (ami lehetett volna még inkább olyan, mint amit Böszörményi Gyula például A tündérködben elénk tár… na az még mindig hidegrázós) arra használ az írónő, hogy sulis bullyinggá tegye az egészet, persze annak kicsit erősebb változataival. Ezeket a részeket nagyon nem kedveltem.

Pozitívum:

A királydráma, a trónviszály és az, ahogy Jude ennek az egésznek a közepébe csöppent. Amúgy is szeretem az intrikákról és trónharcokról szóló történeteket így ez a rész is megvett engem de sajnos a karakterek nem segítettek abban, hogy itt mindent tökéletesen megéljek. Ennek a regénynek nem tett jót a YA, egy felnőttebb, még komorabb, még sötétebb világ kellett volna ide. (Így nekem nem „kegyetlen” inkább csak gonoszkodó hercegnek tűnik bárkiről is szóljon a cím.)

Ajánlani tudom azoknak akiknek alacsony az ingerküszöbe (nincs ebben semmi szégyellnivaló), és akiket érdekel egy fantasy és tündér-folklór alkotta izgalmas világ, de nem vetik meg a jó királydrámákat sem.

Értékelés: 3,5 csillag

Megszállottság: Vi Keeland

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„„Sokkoló…” – Publishers Weekly

Ez nem szerelem, ez már megszállottság

A New York-i pszichiáter, Meredith McCall egy szörnyű veszteség után csak fájdalmasan sodródik a saját életében. Azonban minden megváltozik, amikor megismeri Gabriel Wrightot. Ő az új páciense. Már az elején felkelti az érdeklődését, teljesen felvillanyozza. Tudja, nem lenne szabad elvállalnia a kezelését, de képtelen ellenállni a férfinak.

Kapcsolatuk egyre szövevényesebb lesz, és Meredith úgy érzi, már képtelen Gabriel nélkül élni. Egy idő után ragaszkodása nem más, mint beteges rögeszme. És ahogy egyre jobban összekuszálódik minden, a helyzet már nem is lehet ne rosszabb…

Aztán történik valami.

Vi Keeland New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző hátborzongató, sistergően erotikus és letehetetlen thrillerébe”

Vélemény:

Bár az írónő többi könyvével még nem találkoztam (vagyis belefutottam, de sosem olvastam közülük), ezért nem voltak túlzott elvárásaim vele szemben, viszont a thriller kategória iránt annál inkább. Számomra a jó thriller ismérve az, hogy meg tud lepni és vannak benne olyan pillanatok, amik egyenest a frászt hozzák rám. Nem véletlen a szó is, thrill = izgalom, borzongás.

A könyv elején még igazán voltak reményeim, mert rájöttem arra, hogy a főhősnőnk, nem egy beszámítható karakter márpedig ez is egyike szokott leni a thriller jól bevált elemeinek. Legyen a főszereplő bűnöző, mentális beteg, vagy szerhasználó… minél inkább kételkedik a gondolataiban az olvasó, annál jobb és izgalmasabb lesz.

Azonban ekkor ért az első földre huppanás, ugyanis pontosan tudtam már oldalakra előre, hogy mi is történhetett, miért van abban a helyzetben a karakter amiben, és hogy ki lehet az a Gabriel. Innentől a múlt már nem kötött le annyira, sokkal inkább foglalkoztatott a jelen, és voltak itt dolgok amiket nem értettem de sajna minden SPOILER-es lenne. Na nem azért, mert szerintem az emberek többsége ne tudná kikövetkeztetni előre a regény „nagy” csavarjait, hanem azért, mert ezeket csavaroknak szánta az írónő és én nem szeretnék semmi rossznak az elrontója lenni.

Számomra a regény megállta a helyét, mint kicsit sötétebb hangvétellel átitatott romantikus regény (na nem egy dark-romance), de thrillerként egy kissé elhasalt. Nem riadtam meg, nem féltem és pontosan tudtam előre, hogy mik fognak történni, ezért a könyv végig olvasására inkább csak a kíváncsiság motivált hogy rájöjjek tényleg sikerült-e kitalálnom mindent.

Amúgy szuperül van megírva, olvasmányos könnyen lehet vele haladni. De ha valaki többször „fogyasztott” már thrillert annak inkább jó iparosmunka lesz, minden egyes tipikus thriller elemmel, és ezek nem hagynak majd sok lehetőséget a képzeletnek. Ezt Spoiler nélkül úgy tudnám szemléltetni, hogy képzeljük el a tipikus ellenségekből barátok szálat ahol mindenki tudja már előre, hogy milyen buktatókon és mondvacsinált vitákon jutnak keresztül a karakterek de úgyis össze fognak jönni. Na itt ugyan így felismertem a tipikus húzásokat és tudtam mit várjak.

A könyvet amúgy tudom ajánlani azoknak, akiknek kicsit alacsonyabban van az ingerküszöbük, vagy inkább romantikus, mint sem thriller pártiak mert nekik tartogathat a mű meglepetést, meg azért van benne egész szuper „olyan” jelenet is.

Értékelés: 3,5 csillag

Szulejmán és a magyar udvarhölgy (Szulejmán és a magyar udvarhölgy 1.): R. Kelényi Angelika

Leírás (forrás: moly.hu)

„Izgalom ​és romantika Szulejmán udvarában.

Szulejmán 1541. augusztus 29-én elfoglalja Buda várát. Ezen a napon nemcsak a magyar történelem, hanem egy fiatal lány élete is hatalmas fordulatot vesz, amikor uralkodói utasítására ő kíséri a gyermek János Zsigmond királyt a szultán táborába. A húszéves Illésházy Anna csak külsőleg tűnik egyszerű nemes lánynak, valójában egy különleges udvarhölgy, rendkívüli tudással és kemény feladattal, mellyel Izabella királyné és a király gyámja, a furfangos diplomáciai zseni, Fráter György bízta meg. Mindent megtesz, hogy maradéktalanul teljesítse a megbízatását, ezért kalandos úton beépül a szultán háremébe.

A bátor magyar lányt nap mint nap új feladatok elé állítja a sors, és döntenie kell, hogy a rá rótt kötelesség, vagy az igazság és a szerelme fontosabb-e számára.

A Szulejmán és a magyar udvarhölgy R. Kelényi Angelika első történelmi eseményeken alapuló romantikus kalandregénye. Hazugság, gyilkosságok, nőrablás, intrika és halálos szerelem a török félhold árnyékában, a magyar történelem vérzivataros időszakában.”

Vélemény:

A történet már nagyon régóta várt rám, de valahogy mindig amikor elkezdtem olvasni, az első fejezet után feladatam, mert azt éreztem láttam én már Annát máshol is… (Blanca a Mennyei bűnökből, bár az ő kiképzése előttük zajlott, vagy Flóra A grófnő árnyékában című regényből, annak ellenére, hogy ott a főszereplő nem állt nagy harcos hírében). Mégis mindről elmondta, hogy lenyűgözőek, és legalább millió pontban többek egy „átlagos” nőnél. Tudom, hogy néha ez a cél, es szerencsére volt, hogy egy-egy hibát is képesek voltak elkövetni, ettől független nem tudtam teljesen új élményként tekinteni a regényre.

Most viszont eljött az ideje, hogy összeszedjem magam, és leküzdjem ezt az akadályt (főképp azért, mert egy címkéje illett egy kihíváshoz). Nagyon nehezen szippantott be a regény cselekménye, ahogy az fentebbi gondolataimból is látható, viszont nem mondanám, hogy innentől kezdve csupa lejtmenet vagy éppen meglepetés írt. A regény egy hullámvasúttá vált a számomra. Volt, hogy elkezdett izgalmassá válni és nagyon tetszeni az ahová épp tartunk, majd egy meglepő kanyar után ismét a mély felé vetettük magunkat, ahol csak szenvedni tudtam olvasás közben.

Pozitívum volt a történelmi szereplők megjelenítése, és az, hogy elég sok ismeretet adott a korszakról. Valamint az a szál, ahogy Anna a törökök közé keveredett bár ez kissé spoileres, azért az Értékelés után leírnám az egyik kedvenc párbeszédemet, mely nagyon jól filmesre sikerült, és igazán hallottam a fejemben a szavakat. Valamint a történetben leírt gondolatokat, amik Angelikának mindig nagyon jól mentek, amikor át akart adni egy-egy érzelmet, vagy épp világról szóló „bölcsességet”. Mert ezek tényleg újszerűek vagy ha mégsem, akkor is különleges módon tudta őket tálalni. Ez itt sem volt másképp. Valamint imádtam benne a keményebb pillanatokat!

Negatívumként Anna karaktere nekem túlságosan Mary Sue volt (az, hogy szerelembe esett és ez nem tetszik a feletteseinek szerintem nem tekinthető igazi hibának…), de lehet, hogy csak én olvastam nem megfelelő időpontban ezt a könyvet. Vagy csak egyáltalán nem tudtam vele azonosulni. Valamint ami még nem annyira jött be, az, hogy a könyvben nem ötvöződött szépen a kaland és a romantika. Amikor épp szerelmes jelenetek jöttek, szinte elfelejtettem miről is van szó, és a párbeszédek is túl csöpögősre, hiteltelenre sikerültek ilyenkor.

Nem is igazán tudom, hogy a fejezetek közötti helyszín és szereplő váltás tetszett-e. Eleinte nagyon jó volt, Izabella királyné még jobban is érdekelt, mint Anna aztán ez egy idő után megváltozott. Mikor már bált készült szervezni nem is láttam értelmét miért van még szükség az ő szálára. Jobbára ekkora már csak a helyet foglalta (ez az írásban is érződött, mert a királyné fejezeti szinte csak falatnyira sikerült Annáéhoz képest).

Számomra érződött a könyvön, hogy Angelika itt még bontogatta szárnyait és ezt követően találta meg igazán az ő írói hangját, és mert tökéletlen szereplőkről írni. Ettől független nem volt egy rossz regény, de nem is marad meg bennem annyira mélyen a jövőben.

Értékelés: 3,5 csillag

Részlet:

"– Szegény Dobrosewszki és Garlinszki grófnők még mindig nem tértek magukhoz. Az egyik csak néz a vakvilágba, de semmire nem mozdul, a másik meg alszik. Kész csoda, hogy élnek egyáltalán. Úgy meg voltak gyötörve, hogy nagyságod ilyet még nem látott. Amikor a katonák összeszedték őket, annyira kapálóztak, hogy alig tudták megtartani őket. Azóta meg hallgatnak, mint a sír. Szegényeknek jobb lett volna meghalni. Így is, úgy is végük van – motyogta mély részvéttel a hangjában, aztán a pap hallgatását megelégelve felcsattant: – Hallja, nagyságod, amit mondok?

– Hallom, felség, és egyetértek. Baraczy uram a saját bőrét mentette, a hölgyek meg más sosem lesznek a régiek – szólalt meg végre a püspök, aztán a homokát ráncolva ránézett a királynéra. – Azon gondolkodtam, hogy (…)"

Az Aranyváros: Fodor Veronika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„1873 őszén a Nemzeti Múzeum nagyszabású kiállításra készül. Témája a magyar főváros részeinek egyesítése, Budapest születése. Pulszky Ferenc, a múzeum igazgatója lelkesen veti bele magát a feladatba, és egy igazán különleges műtárgyat, egy fő attrakciót készíttet el Európa egyik leghíresebb ékszerészével, Jakob Wasserbergerrel. A megnyitó előtt pár héttel azonban valaki ellopja azt a múzeumból. Pulszky unokahúga és barátai titkos küldetésbe fognak, hogy visszaszerezzék a kiállítási tárgyat. Bécsben, a világkiállításon és Budapesten keresik a rejtvény darabkáit.

***

Műtárgyrablás a Nemzeti Múzeumban, méghozzá a városegyesítési kiállítás fő attrakciója tűnik el. Pulszky Ferenc, a múzeum igazgatója, unokahúga Emília és a lány barátai nyomozásba kezdenek. Vajon visszaszerzik a megnyitóig?

10 éves kortól"

Vélemény:

Huh egek… mielőtt bármit is írnék, azt el kell mondanom, hogy IGEN láttam, hogy a molyon és több helyen is jelölve van, hogy a könyv 10 éves kortól ajánlott, szóval nem kell világmegváltó dolgokban reménykedni. De csak úgy mellékesen A balatoni sellő meg a moly tagok szerint 9 éves kortól és azért a kettő között éreztem egy „árnyalatnyi” különbséget.

A legnagyobb probléma, hogy nem igazán tudtam ennél a könyvnél ki lenne az a bizonyos célcsoport, akiknek az írónő szánta. Nem tartott sokáig rájönnöm, hogy az írónő inkább csak gyerekkönyveket szokott írni, ami nagyon sok mindent megmagyarázott számomra, de akkor talán erre a regényre, kicsit több idő, és átgondoltabb események kellettek volna.

Először is a borító gyönyörű, a leírás pedig kedvet csinál ahhoz, hogy az embert az is érdekelni kezdje, ami benne van. Viszont…

Jó… Az a helyzet, hogy túl sok történelmi témájú regényt olvastam (magyar történelemből meg kiemelkedő számomra Böszörményi Gyula, Ambrózy sorozata) és ha már nyomozás és ha már monarchia itt is valami hasonló kaliberű dolgot vártam. Viszont ehelyett egy gyerekmesét kaptam, amivel nem is lett volna gond, ha a leírások viszont nem tűnnek annyira fellengzősnek. Mert egy olyan életkorban lévő olvasó, aki szemet tud hunyni afelett, hogy kamasz fiatalok (1 lány és 3 fiú) együtt bóklászhatnak Pest, valamint Bécs utcáin (khm… „A kisasszony gardedám nélkül? Három fiatalemberrel? Még ilyen skandalumot!”) amihez a nagybátyja kedvesen asszisztál. De hát ilyen egy jó gyerekkönyv nem? A gyerekek mindent megoldanak egyedül is, okosabbak, mint a felnőttek, folyton túljárnak az eszükön, mindent ők irányítanak…

Igen de egy korosztálynak aki ezt elfogadja, a műtárgyak leírásai, vagy a bécsi világkiállítás bemutatása nem csak, hogy unalmas lenne de egyben érthetetlen is. A párbeszédek gyakran ellenben szörnyen csaponganak, volt, hogy azt sem tudtam éppen ki beszél. Egyszerűen csak nem tudtam komolyan venni a könyvet, ami egy izgalmas korszakban játszódott. De közben nem éreztem azt sem, hogy ez egy aranyos gyerekkönyv lehetne, ha akarna. Maga a nyomozás rész mondjuk érdekes volt, elviselt volna a történet még egy 100 oldalt ahhoz, hogy tökéletesen ki lehessen fejteni.

Nagyon szubjektív vélemény, de szerintem ez most nem nekem szólt, és ha valaki egy nagyon erős kaliberű történetre vágyik annak szintén nem. Egynek igazából elment, bár olvastam már jobbat az Új Kedvencek berkein belül.

Értékelés: 3,5 csillag

Hitler bordélya: Steve Matthews

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Meleg ​víz, napi kétszeri étkezés, társaság, civil ruhák, smink – különleges alkalmakkor még alkohol is. És ezért csak annyit kellett tenniük, hogy kielégítettek műszakonként legfeljebb tizenöt férfit. Német koncentrációs táborban soha senki nem járt még ilyen jól…”

A második világháború tragikus körülmények közt választ el egymástól két nővért. Ania egy náci koncentrációs táborba kerül, míg Danuta a húgát keresve találkozik a lengyel ellenállással. Mindketten mindent megtesznek azért, hogy újra egymásra találhassanak, csakhogy ezt az álmukat szétzúzza az emberi kegyetlenség és gonoszság.

A sors megdöbbentő fordulatainak köszönhetően hatvan év elteltével lehetőség nyílik rá, hogy igazság tétessen, ám az igazságszolgáltatás és a bosszú közötti határmezsgye mindig is nagyon keskeny volt.

„A könyvem egy olyan nőről szól, aki megélte az emberi történelem legszégyenteljesebb eseményeinek egyikét. Ő maga is hihetetlen szenvedésen ment keresztül, ráadásul elképzelhetetlen borzalmaknak volt szemtanúja. Mindezek ellenére a háború után valahogy sikerült egyfajta törékeny békét találnia Amerikában.” – Steve Matthews”

Vélemény:

Nagyon nagy reményekkel kezdtem bele a könyvbe. Azt hittem valami olyan oldalát láthatom majd a II. világháborús tetteknek, amik tényleg ki fognak borítani és nem bírom majd olvasni. Nos… az érzést alapvetően megadta, de inkább azon pillanatok miatt amiket már amúgy is ismertem más (akár valódi életrajzi regényekből).

A cím valahol megtévesztő lehet. No persze én sem gondoltam azt, hogy a német diktátor majd nyit valami kuplerájt, ez még viccnek is rossz. De azt gondoltam, hogy ha már ez a cím, akkor az egész történet ekörül a momentum körül forog majd. Viszont sokkal több minden került elő. Igazából inkább szólt a nácik kegyetlenkedéseiről, mintsem arról, hogy milyen is volt egy ilyen „bordély” az elején persze akadtak pillanatok, amikor éreztem benne, hogy kezd megérkezni a történet, de aztán valahogy minden visszalaposodott.

Érzéketlennek tűnök? Talán…

Én kicsit úgy érzem a könyv és az író sem mert belemenni a szereplők pillanatnyi lelkivilágába. Egyszerűen túl sok mindent történt, túl hirtelen. Volt amikor már nem akartam látni a náci katonai vezetők beszélgetését a kaja felett, mert tudni akartam mi történik a lányokkal a klubban. Látni akartam, hogy mit élnek meg, miről beszélnek…

Azt akartam, hogy Danuta szemszögén keresztül tényleg láthassam a lázadókat, az akciókat és mindent. A könyv ereje valószínűleg ebben rejlik. Egyszerre fikció, és közben mégis túlságosan ridegen a valóságnál marad, ez által minden csupa tervezés, leírás, és bemutatás. Fogalmam sem volt milyen fontos szerepe lesz Agárnak… a leírtak, és a könyv eleje alapján én meg mertem volna esküdni hogy több kapcsolódási pontja lesz Aniával, és bár így is megmagyarázta, miért érzett úgy, ahogy… de mégsem annyira erősen mint, azt előre gondoltam volna.

Egy szóval sem mondom, hogy a könyv rossz, csak kicsit csalódtam, mert szerintem nem azt kaptam, amit a leírások ígértek. Viszont holokauszt témához mérten megfelelően kegyetlen és sötét lett, ezt nem vitatom el tőle, gyakran nekem is összeszorult a torkom, ezért is volt annyira furcsa érzés, amikor néha elkezdtem magam unni egy-egy leírás alatt. Szerintem az író nem a legjobb módját választotta a történet bemutatásának. Túl sok karakteren keresztül akarta elmesélni a történetet, így az események gyakran nagyon apró dolgokon húzódtak el, míg a jelentősebb események tényleg szinte egy pillanat alatt lezajlottak. Valahogy az arányait nem éreztem megfelelőnek a könyvnek.

Ajánlani annak tudom, aki még nem telítődött ezzel a kegyetlen történelmi eseménnyel – mert nem feltétlenül fog belőle új dolgokat megtudni – és annak, aki nem riad vissza az ilyen sötét témáktól.

Értékelés: 3,5 csillag

Drakula: Bram Stoker

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Jonathan ​Harker, az ifjú londoni ügyvédbojtár az erdélyi Kárpátokba utazik a dúsgazdag Drakula gróf kastélyába, hogy egy angliai ingatlan megvásárlásában a várúr segítségére legyen. Nem is sejti, valójában minek köszönheti a meghívását, hogy mit tervez Drakula, és hogy pokoli tervével milyen szörnyűségeket készül a világra szabadítani.

Csikordul a várkapu, a házigazda szívélyesen köszön:

– Drakula vagyok, legyen üdvözölve házamban, Mr. Harker!

Hány éves lehet ez a hegyes fogú, fura várúr: hetven?, nyolcvan?, száz?

Mire Harker rájön, hogy négyszáz, már szinte késő, csak egyvalaki segíthet: a vampirológia holland szakértője, dr. Abraham van Helsing. Vele szövetkezve igyekszik Jonathan „megmenteni a világot”, hiszen abba – emberi számítás szerint – ő maga is beletartozik menyasszonyostul. Van Helsing mindent tud: hogy Drakula irtózik a napfénytől, a fokhagymától és a kereszt jelétől, és hogy a vámpírokat csak a szívükbe vert karóval lehet elpusztítani…

120 évvel ezelőtt, 1897-ben jelent meg angolul a vámpírtörténetek klasszikusa. A dublini születésű Bram Stoker (1847-1912) Vámbéry Ármintól hallott Drakuláról. Hosszas könyvtári kutatómunka eredményeképpen írta meg ezt a fojtottan erotikus horrort, amelyből az idők során számos színpadi és filmfeldolgozás született. A vámpír gróf talán legemlékezetesebb megszemélyesítője mindmáig a „halhatatlan” Lugosi Béla.

Legyen üdvözölve a mű teljes fordításában, kedves olvasó”

Vélemény:

Október alkalmából fellángolt bennem a vágy arra, hogy valami olyat olvassak ami meglovagolja ennek az időszaknak a hangulatát. Őszinte leszek én az első őszi levelek megjelenésétől kezdve Halloween lázban égek még ha sok alkalmam nem is adódik megünnepelni ezt az időszakot, de az olvasmányaimban szerettem volna ennek kedvezni.

Úgy érezte a Drakula egy megfelelő választás lesz, hiszen sok feldolgozását szeretem, és a történet sem volt számomra ismeretlen azonban… Hát hol is kezdjem.

Meglepett a történet leírása. Persze hozzászoktam már, hogy a korban amikor íródott gyakran alkalmazták a levél, napló formátumos elbeszéléseket, ám a maga nemében mégis különleges volt abban, hogy több szereplő naplóján és akár újságcikkeken keresztül ismerhettük meg a történetet. El tudom képzelni, hogy a kor emberei számára ez egy vérfagyasztó mese lehetett, amely fordulataival és titkaival fenntartotta az érdeklődést de mára, mikor mindenki ismeri Drakula nevét ez már egészen más volt.

Az első részt, ami Erdélyben játszódott kifejezetten kedveltem. Kellően misztikus és ijesztő lett azonban innentől kezdve főleg Van Helsing megjelenésével nekem elkezdett túl unalmas és vontatott lenni. Ez persze a saját érzésem és elhiszem hogy sokaknak ez tetszik, de nekem most olyan érzésem volt közben, hogy a párbeszédek túlírása (az, hogy a főszereplők közül mindenki barokk körmondatokban mondja el azt is, hogy ki kell mennie mosdóba), meg egymás folyamatos körbecsókolgatása, főleg Mina állandó dicsérgetése nagyon sok volt. Azt hiszem a leghelyesebb kifejezés hogy az én ízlésemnek túlságosan modoros volt ez a könyv, és inkább természetfeletti krimi, mint akár horror.

Értékelés: 3,5 csillag

A háború jegyesei: Soraya M. Lane

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„London, 1944. Két fiatal ápolónő találkozik a vasútállomáson. A céljuk közös: csatlakozni a háborúhoz. Scarlet arra törekszik, hogy megtalálja eltűnt vőlegényét, Thomast, és bebizonyítsa magának és családjának, hogy erősebb, mint hinnék. Ellie-nek a vérében van a másokról való gondoskodás, de szegényes családi háttere merőben eltér Scarlet előkelő neveltetésétől. Bár Ellie bátornak mutatja magát, pont annyira feszült amiatt, ami rájuk vár Franciaországban, mint Scarlet. Normandiában a két barátnő hamar összetalálkozik a látszólag rendíthetetlen nyugalmú Lucyvel. Scarlet és Ellie csodálattal adóznak Lucy bátorságának és hozzáértésének, de a tapasztalt ápolónő pontosan tisztában van az általuk választott hivatás veszélyeivel, és még ő is attól tart, hogy nem jutnak haza élve. A háború brutalitása a végsőkig kikezdi őket, ezért túlélésük érdekében Scarletnek, Ellie-nek és Lucynek egymásra és a barátságuk erejére kell támaszkodniuk.”

Vélemény:

Nem tudtam mire számíthatnék ettől a könyvtől.

Megfogott a leírásban a helyzet, amibe a karakterek kerültek, hiszen gyakorta az emberek megfeledkeznek arról, hogy a fronton nem csak katonák tevékenykedtek, hanem sokan mások is, és épp ezért kezdett érdekelni három ápoló sorsa a II. világháború idején.

De már a könyv elején érezhettem volna, hogy ez a történet nem teljesen tudja majd azt nyújtani amire én vágyom… azt hiszem három szálon fogok végigmenni az eseményeken, hiszen a történet is a három nő személyét mutatta be.

Scarlet: Első körben egész szimpatikus volt, főleg a kitartása és a céljai, hogy megtalálja a vőlegényét, de számomra túl sokszor gondolt arra mennyire elhamarkodottan is döntött azzal kapcsolatban, hogy ápolónőnek állt. Persze az ember gyakran megbánja a döntéseit, de igazából még semmi kemény dolog nem is történt amikor ő már azon agyalt, hogy jó helyen van-e ott… Rájött, hogy nem lesz meleg víz? Nem kap olyan ételeket, mint otthon? Igazából még komoly sebesülteket sem kellett látnia, amikor ő már gondolatban azon töprengett hogy fogja kibírni zuhanyzás nélkül. Na persze azért a történet folyamán szerencsére ezt az idegesítő arisztokrata attitűdöt elengedte.

Ellie: Nagyon megkedveltem amikor megjelent. Egyrészt, mert az írek annyira közel állnak a szívemhez (még mindig nem tudom miért), másrészt mert bár benne volt a félelem ezt próbálta jókedvvel orvosolni. Az ő személyén keresztül belátást lehetett nyerni abba milyen megterhelő is lelkileg a katonák súlyos sebeinek ellátása. Sajnos azonban túl hamar vált egy szerelmes tinilánnyá, és bár érdekes volt… nekem nagyon magalapozatlan lett az egész ami vele történt.

Lucy: Számomra ő volt a legerősebb karakter, hisz nála történtek a legdurvább pillanatok… viszont amikor Scarlet és Ellie túl sokat időzött a közelében sajnos ő is átvedlett szerelmes kislányba… Pedig eleinte többet vártam tőle.

Valójában a könyv nem találta meg önmagát. Akadtak benne nagyon kemény pillanatok, amikor percekig csak pislogtam a sorokra, hogy most tényleg jól olvastam-e ami történt, vagy nem! Borzasztó életek leírása, szörnyű sebesülések… azonban ezeket szinte két oldalanként felváltotta az épp aktuális pasi témák kitárgyalása, ami meg már a könyökömön jött ki. Ehhez mérten számomra a vége is túl happy end lett, mindenki számára… elképesztően Hollywoodi…

De, hogy érzékeltessem is mi az ami miatt egyszerűen nem tudtam ezt a könyvet teljesen szeretni, hadd mutassak egy jelenetet…

„ – Hideg zabkása? Ez a vacsora? – Holly elsírta magát mellette...”

Értem én, hogy a háború nehéz, de könyörgöm, ha valaki vállalta ezt a munkát, ne mondja már nekem senki, hogy a hideg zabkása miatt könnyek szöknek a szemébe. Főleg háború idején, amikor amúgy is alig volt, mit enni… el is tudom képzelni, hogy akár az ápolónők között is akadt valaki aki talán már otthon sem juthatott ételhez mióta…

Értékelés: 3,5 csillag

 

 

A megtörhetetlen átok (Az ikerlángbűbáj 2.): Aurora Lewis Turner

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Amaja egyik ellensége oltalma alatt tölti a nyarat, távol ikertestvérétől, de túl közel a Vadászhoz. Jack lelke és a világ sorsa múlik most azon, hogy tartani tudja-e a távolságot. Alexander életveszélybe kerül, ezért Amaja versenyt fut az idővel és meg sem áll az Urál hegységig.

Az Akadémiára visszatérve rejtélyes halálesetek történnek. Amaja is gyanúba keveredik, ezért kérdéses, hogy barátaival való kapcsolata kiállja-e az idő próbáját. Vajon kihez köthető a gyilkosságsorozat? Lelketlenek játszották ki az Akadémia védelmi rendszerét, vagy ismét árulóval van dolguk? Vajon a barátság elég erős kötelék, és a vágyat felül tudja írni a kötelességtudat?

Ikerláng, különleges lények, mágia, vérfagyasztó halálesetek és a régmúlt boszorkányai ütik fel fejüket ebben a nem mindennapi világban, ahol a döntéseken életek múlnak.

A homok pereg. Az idő lejár.”

Vélemény:

Bár elég rég olvastam már az első részt, azért a sarkalatos pontokra így is emlékeztem. Néhány névvel esetleg már nem voltam annyira tisztában, de ezeket is sikerült helyrehozni. Van egy kis problémám… a gond az, hogy az első részben bár akadtak számomra hiányosságok, vagy adott esetben hibák, de ettől független valami fura módon mégis tudtam élvezni a történetet. Itt egészen más volt az eset. Próbálom kicsit rendszerezni a dolgot.

A cselekmény:
Egy jó történet cselekménye úgy épül fel, főleg ha fantasyról, kalandról vagy bármi történetszál központú regényről van szó, hogy adott egy kaland, amelyet végig kell vinni. Ebbe a kalandba gyakran kapcsolódnak be mellékszálak. Például, ha már a Harry Potter szóba került annyiszor, ott van az ötödik rész. Bár Umbridge miatt szenved a suli, és Harry kezdi felfedezni a szerelmet, ettől még nem felejtettük el egy pillanatig sem, hogy Voldemort életben van és szervezkedik…
Jelen könyvben nem ez volt a helyzet. Itt történik valami a világukban a lelketlenek és az őrzők között, de igazából ez nem lényeges, mert mindenkit az érdekel, hogy mi van Alexander és Ruby között, meg Huba és Astrid tényleg összejöttek-e… ja és hogy Amaja mikor teszi már szét a lábát Jacknek… Oh, hogy azt nem lehet! Miért is?

Jack és Amaja:
Bár Jack karakterét még mindig bírtam, ebben a könyvben valahogy a korábbiban látott varázsából veszített. Itt nem láttam annyiszor okosan harcolni, többet kaptam azonban a csajozós, rosszfiú oldalából. Az előző rész végén megtudtuk, hogy ő és Amaja nem lehetnek együtt ÚGY(!)… Ebben az esetben mit tenne valaki?
a) teljesen elhidegül, hogy még csak a látszatát is elkerülje a dolognak
b) a lehető összes módon próbál feltüzelni egy homonzavaros tinédzsert
Egy ponton megfogalmazódott bennem a kérdés Jacknek nem-e az a célja, hogy elveszítse a tetkóját? Mert igazán jó úton halad felé.

Párkapcsolatok:
Amik vagy voltak, vagy nem voltak a történetben… Mert elismerem, vannak a világon emberek, akik csak a szexet keresik, de hogy itt mindenki… de komolyan az összes karakter csak azért van együtt valakivel, mert jó vele szexelni? Egy ponton sem éreztem, hogy bizonyos szereplők között akkora lenne a kémia…

Egyszerűen csak azt érzem túl sok volt a történetben a töltelék rész és a… ha mondhatom így fanservice… Sokan szeretik Jacket, amikor erotikusan beszél? Rajta rakjuk bele. X-nek és Y-nak le kéne feküdnie, mert mindenki ezt várja? Nem probléma… Ezen kívül menjenek órára, legyen szerelmi háromszög, meg tini civódás, a lelketleneket meg bízzuk a kormány gondjaira…

Éreztem a történetben a lehetőségeket, de azt is, hogy hagyni kellett volna még rendesen kiforrni és engedni, hogy a történet fősodra és az alaposan kidolgozott karakterek vigyék előre az eseményeket, ne pedig az olvasók kérései és fantáziája (az ő kiszolgálásuk). A vége miatt mondjuk, már nagyon kíváncsi leszek a harmadik részre, és valahol várom is, mert minden butaságuk ellenére azért valahol a szívemhez nőttek a karakterek és a cselekmény is. Még egy pozitívumként: A borító gyönyörű lett.

Értékelés: 3,5 csillag