Leírás (forrás: moly.hu)
„London, 1944. Két fiatal ápolónő találkozik a vasútállomáson. A céljuk közös: csatlakozni a háborúhoz. Scarlet arra törekszik, hogy megtalálja eltűnt vőlegényét, Thomast, és bebizonyítsa magának és családjának, hogy erősebb, mint hinnék. Ellie-nek a vérében van a másokról való gondoskodás, de szegényes családi háttere merőben eltér Scarlet előkelő neveltetésétől. Bár Ellie bátornak mutatja magát, pont annyira feszült amiatt, ami rájuk vár Franciaországban, mint Scarlet. Normandiában a két barátnő hamar összetalálkozik a látszólag rendíthetetlen nyugalmú Lucyvel. Scarlet és Ellie csodálattal adóznak Lucy bátorságának és hozzáértésének, de a tapasztalt ápolónő pontosan tisztában van az általuk választott hivatás veszélyeivel, és még ő is attól tart, hogy nem jutnak haza élve. A háború brutalitása a végsőkig kikezdi őket, ezért túlélésük érdekében Scarletnek, Ellie-nek és Lucynek egymásra és a barátságuk erejére kell támaszkodniuk.”
Vélemény:
Nem tudtam mire számíthatnék ettől a könyvtől.
Megfogott a leírásban a helyzet, amibe a karakterek kerültek, hiszen gyakorta az emberek megfeledkeznek arról, hogy a fronton nem csak katonák tevékenykedtek, hanem sokan mások is, és épp ezért kezdett érdekelni három ápoló sorsa a II. világháború idején.
De már a könyv elején érezhettem volna, hogy ez a történet nem teljesen tudja majd azt nyújtani amire én vágyom… azt hiszem három szálon fogok végigmenni az eseményeken, hiszen a történet is a három nő személyét mutatta be.
Scarlet: Első körben egész szimpatikus volt, főleg a kitartása és a céljai, hogy megtalálja a vőlegényét, de számomra túl sokszor gondolt arra mennyire elhamarkodottan is döntött azzal kapcsolatban, hogy ápolónőnek állt. Persze az ember gyakran megbánja a döntéseit, de igazából még semmi kemény dolog nem is történt amikor ő már azon agyalt, hogy jó helyen van-e ott… Rájött, hogy nem lesz meleg víz? Nem kap olyan ételeket, mint otthon? Igazából még komoly sebesülteket sem kellett látnia, amikor ő már gondolatban azon töprengett hogy fogja kibírni zuhanyzás nélkül. Na persze azért a történet folyamán szerencsére ezt az idegesítő arisztokrata attitűdöt elengedte.
Ellie: Nagyon megkedveltem amikor megjelent. Egyrészt, mert az írek annyira közel állnak a szívemhez (még mindig nem tudom miért), másrészt mert bár benne volt a félelem ezt próbálta jókedvvel orvosolni. Az ő személyén keresztül belátást lehetett nyerni abba milyen megterhelő is lelkileg a katonák súlyos sebeinek ellátása. Sajnos azonban túl hamar vált egy szerelmes tinilánnyá, és bár érdekes volt… nekem nagyon magalapozatlan lett az egész ami vele történt.
Lucy: Számomra ő volt a legerősebb karakter, hisz nála történtek a legdurvább pillanatok… viszont amikor Scarlet és Ellie túl sokat időzött a közelében sajnos ő is átvedlett szerelmes kislányba… Pedig eleinte többet vártam tőle.
Valójában a könyv nem találta meg önmagát. Akadtak benne nagyon kemény pillanatok, amikor percekig csak pislogtam a sorokra, hogy most tényleg jól olvastam-e ami történt, vagy nem! Borzasztó életek leírása, szörnyű sebesülések… azonban ezeket szinte két oldalanként felváltotta az épp aktuális pasi témák kitárgyalása, ami meg már a könyökömön jött ki. Ehhez mérten számomra a vége is túl happy end lett, mindenki számára… elképesztően Hollywoodi…
De, hogy érzékeltessem is mi az ami miatt egyszerűen nem tudtam ezt a könyvet teljesen szeretni, hadd mutassak egy jelenetet…
„ – Hideg zabkása? Ez a vacsora? – Holly elsírta magát mellette...”
Értem én, hogy a háború nehéz, de könyörgöm, ha valaki vállalta ezt a munkát, ne mondja már nekem senki, hogy a hideg zabkása miatt könnyek szöknek a szemébe. Főleg háború idején, amikor amúgy is alig volt, mit enni… el is tudom képzelni, hogy akár az ápolónők között is akadt valaki aki talán már otthon sem juthatott ételhez mióta…
Értékelés: 3,5 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése