Leírás (forrás: moly.hu)
„A szépség ára a halál…
Caroline Wood és szerelme, Ádám párterápiás célzattal Krétára repül nyaralni. A lány reméli, hogy a kettesben töltött néhány nap ismét fellobbantja az épp csak pislákoló lángot közöttük, ezért megpróbálja minden figyelmét a párjára fordítani.
Néhány meghitten unalmas nap után az egyedi hangulatú, romantikus kis szállodába egy nyolcfős amatőr alkotócsapat érkezik, hogy a táj és egy Eloise nevű, különösen bájos lány szépségét vászonra vigye. Eloise egy bormámoros, vidám estén lezuhan egy szikláról, és szörnyethal. A rendőrség balesetet állapít meg, Caroline azonban gyilkosságra gyanakszik, nem minden alap nélkül, hiszen a csoport szinte valamennyi tagjának lett volna oka meglökni Eloise-t. Bár Caro nem akar zűrbe keveredni, azt teszi, amit mindig: beszélget, kérdez, hallgatózik, kutakodik.
Szerelmi háromszög, zsarolás, vágyakozás, csalás, megcsalás…
Caroline feltevéseit mindaddig senki sem nem veszi komolyan, amíg fel nem bukkan egy újabb hulla. Olyan gyorsan fogy a festőkör létszáma, hogy a lány tudja, tennie kell valamit, különösen, hogy egy levélke szerint ő lesz a következő, ha nem hagyja abba a szaglászást.
R. Kelényi Angelika legújabb Caroline Wood-regénye a festői Krétára repíti az olvasókat, ahol kiderül, hogy a szerelem néha gyilkos indulatokat szül, a szív és az ész a legritkább esetben találja a közös hangot, az pedig, ha beleavatkozol mások dolgába, bizonyos helyzetekben halálos veszéllyel jár.”
Vélemény:
Emlékszem, hogy a Barcelona,Barcelona olvasásakor nem tudtam megérteni, hogy egy ilyen sorozatnak, hogy lehet ekkora rajongótábora. Azonban a részek előre haladtával egyre inkább szippantott be a történet, és egyre sodortak magukkal az események. Talán egyedül a Veszélyes Vadvirág volt az, ahol megakadni láttam a felfelé ívelő tendenciát, azonban akadtak olyan gyöngyszemek is, mint az Édes Flores vagy a Mesés Marrákes, mely kettő közül nem biztos, hogy tudnék dönteni melyik is tetszett jobban.
Próbáltam lassan haladni ezzel a kötettel, mert tudtam, hogy immár nem vár rám újabb rész a polcon, Caro kalandjait nem olvashatom tovább, azonban annyira érdekelt maga az akció része a dolgoknak, hogy egy nap alatt rágtam át magam az egészen. Eleinte az hajtott, hogy végre nem a szerelmi civódást lássam, majd amikor bejött a kaland akkor már csak kíváncsi voltam rá mi is derül ki itt, mi zajlott a háttérben. Némely korábbi résszel ellentétben én itt most azt éreztem, hogy (1-2 pillanatot leszámítva) Caroline tudott felnőttként viselkedni, és a könyv egy olyan dologra világított rám, amivel a könnyed romantikus regények kapcsán (még ha azt fűszerezik is izgalmasabbnál izgalmasabb eseményekkel), nem szokott túl sok szó esni. Ez pedig egy igencsak egyszerű kérdés. Mi van akkor, ha két ember nem illik össze?
A legtöbb regény elképesztően könnyen bánik ezzel a témával. Az egyik felet, általában a férfit, borzasztó tulajdonságokkal szereli fel, melyek tényleg arra ösztökélik az ember lányát, hogy azonnal meneküljön egy ilyen kapcsolatból. Azonban Ádám nem ilyen karakter volt. Nem volt rossz, egyszerűen csak túl „magyar” volt a felfogása Caro számára. Ahogy azt nagyon szépen meg is fogalmazta: „Nem haladunk semerre, de ez a kisebb probléma. A nagyobb gond, hogy mást akarunk. Más irányba akarunk menni.” Szerintem fontos, hogy ilyenekről szó essen. Kifejezetten áldásosnak éltem meg azt, hogy a Halálos Hollywood-tól kezdődően nem a szerelem és a romantika, hanem a kalandok adták a történet gerincét, melyen igazából csak végigfutott egy-két szerelmi szál, bonyodalom, egyéb életben felmerülő problémák. (Kicsit úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy bár a Doktor House főszálát minden esetben a betegségek feltárása és azok meggyógyítása adta, végig ott volt House és Wilson batári kapcsolata, vagy a hosszú ideig elhúzódó szerelmi szál alakulás (vagy valami olyasmi) Cuddy és House között.)
Na de a kitérő után. Milyen is volt számomra ez a rész?
Az elején féltem attól, hogy az egész kötetet végigkíséri majd Ádám és Caro állandó vitája, de egy ügyes húzással ezt sikerült megakadályozni. A rész leggyengébb pontjának, amúgy a nudista strandos jelenetet éreztem, az valahogy nagyon kivett az élményből. Ezen kívül egész szépen alakult minden. A nyomozás izgalmas volt, mindenkire lehetett gyanakodni, és most vettem észre igazán, hogy egy pár rész óta már Duvalt sem szerettem volna következetesen kinyírni…
Mérhetetlenül sajnálom, hogy a történet befejezetlen maradt (ahogy Angelika halálát is, mert valóban tehetséges író volt, értékes belső világgal és gondolatokkal). Mégis azt kell mondanom örülök, hogy Caroline eljutott valahová. Ha a szerelmi szál nem lett lezárva, ha nem is látjuk őt még több izgalmasabbnál izgalmasabb környezetben, ő akkor is kinőtte magát és egy nárcisztikus libából, sikerült az emberi érzelmekre, és eseményekre fogékony alakká formálódnia. Persze fejlődhetett volna még, de nem Ádám mellett, és ez így is van rendjén.
Határozottan kevesebb lennék a regénysorozat nélkül és ezt nem hittem volna, hogy valaha leírom.
Értékelés: 5 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése