Rejtélyes Rio (Caroline Wood 4.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Caroline ​jóképű és rátarti főnöke ezúttal nem kevesebbet vár el a bloggerből lett nyomozótól, mint hogy találja meg a legrövidebb utat a mennyországba… persze anélkül, hogy elhalálozna. A gazdag francia és brit turisták csinos kis összegeket hajlandók áldozni Brazília legnépszerűbb gurujának, akitől testben és lélekben is megfiatalodva térnek haza, de egyre furcsábban viselkednek, mintha agymosáson estek volna át. Persze akad olyan is, akinek a megváltó szeánsz az egzotikus dzsungelben nemcsak a vagyonába, de az életébe is kerül…

Carót is elküldi a főnöke, hogy egy ütős riporttal buktassa le a szélhámos gurut, mire a fekete mágus sötéten villogó tekintete megakad a csinos lányon, aki, ha nem vigyáz, hamar a hetedik mennyországban találja magát.”

Vélemény:

Határozottan megérkezett a történet egy olyan pontba, ami már engem is elkezdett érdekelni. A Halálos Hollywood után pontosan ebben az irányban reménykedtem, és valahogy nagyon örültem neki, hogy ebben a részben inkább a kaland és az akció került előtérbe, mintsem Caro lelkivilága.

Itt most tényleg Caro szemén láthattunk egy tök ismeretlen országot és kultúrát, hosszan kifejtve, nem pedig könnyek között átrohanva (az első részekkel ellentétben), és nem foglalkoztatta őt a pasi probléma, ez pedig úgy kellett számomra, mint a friss levegő. Azt hiszem ebben a részben éreztem igazán, hogy a történetnek ez áll jól. Különleges helyeken még különlegesebb kalandok, és bár akadhat egy két átívelő történetszál de inkább úgymond „epizódikus” sztorikat jó olvasni. Caronak pedig a szingliség áll jól, mert pasi mellett nem tud megfelelően funkciónálni az agya, meg mert az ember alapból nem ülhet meg két lovat egyszerre.

A kaland is egészen jól működött, bár észrevettem, hogy a regény felépítése nem volt teljesen arányaiban felosztva. Franciaországban lébecolni, jógát tanulni és megismerni Riót majdnem annyit tett ki (kb a könyv felét), mint a tényleges akció a központ falain belül.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy Caro igazán benne csücsül a szószban, de meglepetten konstatáltam, hogy már csak oldalak vannak hátra ebből a részből, mégis hogyan lehetne kikászálódni belőle? Majd egy Deus Ex Machina húzás írói részről és hirtelen vége felirat minden megoldódott a rosszak bűnhődhetnek stb. Ezek miatt azt mondanám, hogy bár a főszál határozottan érdekesebbé vált, mint mondjuk az első rész esetében, de igazi kriminek és nyomozásnak annyira nem nevezném. Továbbra is light, pihi kis könyvnek és sorozatnak tekintem, ami jó akkor ha az ember ki akar kapcsolódni de nem ettől fogja elkapni az a bizonyos „Hűha!” élmény.

Értékelés: 5 csillag