Alchemised: SenLinYu

 

Leírás (forrás: moly.hu) magyar kiadásról:

„Korunk egyik legnépszerűbb dark fantasyjében egy emlékeitől megfosztott nő próbál túlélni egy háború sújtotta világban, ahol nekromancia és alkímia uralkodik – miközben múltjának legmélyebb titkai lassan a felszínre törnek.

Helena Marino egykor ígéretes alkimista volt, most azonban a korrupt céhbárók és kegyetlen nekromanták foglya. A képességeit elfojtották, ellenálló barátait és szövetségeseit pedig brutálisan kivégezték. A világ, amit ismert, darabokra hullott.

A feljegyzések szerint Helena csupán jelentéktelen gyógyítóként szolgált az Ellenállásban, azonban képtelen visszaemlékezni a fogsága előtti hónapokra, ami ellenségeiben gyanút ébreszt. Tényleg az az elhanyagolható figura volt, akinek tűnik, vagy igazából az ő fogságba kerülése jelenti az Ellenállás utolsó, kétségbeesett tervét?

Hogy feltörjék elméje zárt kapuit, Helenát a helytartóhoz küldik, a legnagyobb hatalmú és legkegyetlenebb nekromantához ebben az új világban. Az ő omladozó birtokán, egy magányos börtönben kezdődik a nő igazi harca – nemcsak múltja elveszett darabjaiért, hanem azért is, hogy megőrizze mindazt, ami még megmaradt belőle. Ám börtönének és fogvatartójának is megvannak a saját titkai… titkok, amelyeket Helenának bármi áron fel kell tárnia.

SenLinYu regénye 2025 egyik legnagyobb dark fantasy szenzációja: az Alchemised – Alkimisták háborúja megjelenésekor a New York Times sikerlistájának első helyén nyitott, mostanra több százezer rajongóra lelt, a megfilmesítési jogait pedig rekordösszegért adták el.”

Vélemény:

Alapvetően nem akartam elolvasni ezt a történetet mert amit ennyire felkapnak az nekem még sosem jött be igazán. (Azt az egykét szerencsés kivételt leszámítva.) Másrészt nagyon nagyon soknak éreztem ezt a több, mint 1000 oldalt.

Aztán jött a botránya a fordítás körül belenéztem néhány jelenetbe és elhatároztam, hogy mégis adnom kell neki egy esélyt, ráadásul mind ezt angolul. Hogy ez végül mennyire is bizonyult szerencsének, vagy épp hibának, az majd a véleményem végére szerintem eléggé ambivalenssé válik, ahogy az érzéseim is. Mert nehéz úgy nyilatkoznom a könyvről, hogy sok esetben nehezen vagy épp csak lassan értettem meg benne a dolgokat, és ez nem mindig a történetvezetésnek volt a hibája, hanem annak, hogy olyan kifejezések kerültek elő, amelyek (hiába olvastam már több könyvet is angolul) nem képezik szerves részét a mindennapi angol nyelvhasználatomnak.

Amire nagyon kíváncsi voltam, hogy érezni lehet-e benne azt, hogy egy fanfiction alapján lett átírva és azt hiszem a kérdésemre itt is az a válasz, hogy van, ahol igen, van, ahol nem. Akadtak olyan karakterek, akiket egyértelműen meg tudtam feleltetni egy-egy Harry Potteres személynek, míg például néha nagyon el kellett gondolkodnom, hogy egy-egy esemény éppen mit akarna takarni a HP berkein belül. Alapvetően így, hogy én nem olvastam a Manacled c. fanfictiont nem tudom mit változtatott az író ahhoz, hogy önálló regényként kiadhassa, de így számomra egy hiánypótlóan kemény dark-fantasy lett belőle. Stílusomat tekintve tematikailag én az 1. részt szerettem a legjobban de ekkor még főleg csak kapkodtam a fejem, próbálva kitalálni azt, hogy mi is lehet itt a háttérben.

Interneten sok helyen belefutottam abba, hogy ha valaki elolvasta a 2. részt akkor érdemes újra elolvasnia az. 1.-t viszont úgy éreztem én arra már képtelen lennék, mert túlságosan hajtott a kíváncsiság arra, hogy milyen lezárást is kaphat ez a regény. Az tény viszont, hogy a 2. rész elolvasása után teljesen átértékelődik az emberben minden, amit korábban látott.

Nehéz átadni a könyv hangulatát, de az biztos, hogy nagyon sötét, véres és kemény a világ. Gyakran ahogy elképzeltem a jelenteket fizikailag is rosszul éreztem magam, de pont ez tetszett benne, hogy egyáltalán nem finomkodott a cselekménnyel és merte bántani a karaktereit. A történet a végére egy csodás bemutatása lett annak, hogy milyen hatással is van egy háború elszenvedése a benne résztvevőkre, és hogy milyen módon élnek meg az utókor emlékezetében. Spoiler mentesen nagyjából az első 300 oldalról lehet úgy beszélni, hogy az ember ne lőjön le minden poént így én sem fogom ezt tenni. Ferron egyike lett a kedvenc karaktereimnek, ahogy Helena is és én még karakterekért nem izgultam így, mint értük a 3. részben.

Sajnos azonban számomra a könyv nagyon túl lett írva, ami lehet, hogy magyarul nem zavart volna, olvasva a szebbnél-szebb leírásokat, de angolul akadtak részek, amelyeken csak túl akartam esni mert már nem fogta fel őket az agyam. Ezért bánom, hogy a könyvből nem készült egy olyan fordítás, ami teljes egészében ugyanezt az élményt adná át magyarul is mert akkor biztos azt olvastam volna. Egy a tuti… sok élményből maradtam volna ki, ha nem tudom elolvasni ezt a könyvet. Egyszerűen egy idő után elkezdtem nagyon ragaszkodni, még a múltbeli szereplőkhöz is szóval… fantasztikus utazás volt, még akkor is, ha fájdalmas. Szóval minden hibája ellenére vagyis amit abban a pillanatban hibának éltem meg, egyszerűen csak imádni tudom. 

Ajánlani azoknak tudom (legalábbis ezt a verziót) akik biztos angol tudással bírnak és nem riasztja őket az, ha valami elképesztően sötét. Mivel felmerült az újra fordítás lehetősége ezért akiket érdekel de az előzőt nem olvasták azoknak ajánlom, hogy várjanak vele még egy kicsit.

Értékelés: 5 csillag

A bűnösök láncai (A pokol fiai 2.): Riley Baker

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Nate Bates

Az emberek szeretik kiszínezni a történeteket. A gonosznak szarvat rajzolni, a jónak glóriát rakni a fejére. De hogy mi a különbség a kettő között? Az attól függ, ki meséli el a történetet.

Azt mondják, nem tanácsos tüzet tűzzel oltani, de a bosszú gyerekkorom óta belülről éget.

Talán egyszer én is megváltozhatok, nem?

Persze hogy nem.

Addison Reed

Meddig mennél el a legjobb barátnődért?

Ölnél érte?

Meghalnál érte?

Huszonnégy órája annak, hogy a legjobb barátnőm eltűnt, de bárki is áll emögött, nem árt, ha valamit tud rólam. Egyszer már a bosszú a sírig vezetett, hogy elássunk valakit. És én újra megtenném.”

Vélemény:

Amikor annak idején befejeztem az első részt én azt hittem, hogy ha azonnal nem kapom a kezembe a másodikat akkor bele fogok bolondulni. Aztán megjelent a második és valahogy nem mertem belekezdeni.

Az emlékeim kicsit megkoptak ugyan az első részről, de azt tudtam, hogy szerettem és tetszett, mert valamiért különlegesnek éreztem, nem annak a tipikus dark-romance vagy dark elemekkel operáló romantikus regénynek (mielőtt még megkapnám, hogy nem megfelelően használom a zsáner megnevezését) tűnt, mint hasonló kaliberű társai. Szóval bevallom nagyon megijedtem amikor belekezdve ebbe a részbe körülbelül 20 oldalig sem jutottam, de már többször olvastam, hogy valakinek „feláll a farka”, mint szerettem volna. Rettegtem attól, hogy az olvasói igények ilyen fajta kielégítése a történet rovására megy, és volt is egy pont, ahol nagyon nem tudtam egyetérteni egy karakterrel (erről később spoileresn).

De alapvetően a történet nagyon vitt magával, ezt mi sem támasztja alá jobban, mint hogy mindössze egy nap alatt sikerült elolvasnom. Nate karaktere nagyon nagyon tetszett és Addison is kifejezetten szimpatikus karakter lett számomra már a végére. De mégis leginkább itt is épp úgy, akár az első részben a fiúk közötti dinamika volt az, ami a leginkább megfogott, valamint a nyomozás.

A történet elég sok kemény témát is boncolgat, főleg a traumafeldolgozásokról, vagy a diszfunkcionális családokról és arról, hogy ezek milyen hatással lehetnek egy fejlődő fiatal életében. A nyomozási szál is néha kifejezetten elmésre sikerült, gyakran meg tudott engem lepni, és határozottan elérte nálam, hogy várjam a következő részt!

Ajánlom azoknak akiknek bejön az írónő stílusa, és az első részt is nagyon szerették.

Értékelés: 5 csillag

 

Értettem, hogy Addison és Nate összeszűrték a levet, meg fiatalok és tombolnak a hormonok. De Addison helyében, ha a legjobb barátnőm élete forog kockán nem biztos, hogy állandóan és mindig arra tudnék összepontosítani, hogy épp milyen vágyamat akarom kielégíteni. De ez persze személyiség függő.

Ne érints (Ne érints 1.): Tahereh Mafi

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Meg vagyok átkozva.

Tehetségem van.

Szörnyeteg vagyok…

Emberfeletti vagyok.

Érintésem halálos.

Érintésem erő.

A fegyverük vagyok.

Nem hagyom magam.

Nem érinthetsz meg, súgom. Hazudok, de ezt nem mondom meg neki. Ő megérinthet, de ezt sosem fogom megmondani neki. Kérlek, érints meg, ezt akarom mondani neki.

Bizonyos dolgok megtörténnek, amikor az emberek megérintenek.

Furcsa dolgok.

Rossz dolgok.

Halálos dolgok.

Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt.

De Juliette-nek is megvannak a maga tervei.

Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette.

Tahereh Mafi delejes erejű első regényében egy emberfeletti erővel rendelkező lány egy hatalmi játszma közepén találja magát egy szánalmas világban, mely tele van vérpezsdítő szerelemmel, kábító gonoszsággal és a jövőt meghatározó választásokkal.”

Vélemény:

Nagyszerűen folytatva azt a tendenciát, hogy idén sorra olyan könyveket veszek a kezeim közé, amelyekről nem hittem volna, hogy el fogom olvasni, elérkezett ennek is az ideje. Elmondhatatlanul nem fogott meg a leírás, mert valahogy ez a fajta húzás, hogy valakinek ilyen „szuperereje” van, mindig taszított. Ellenben többször szembe jött velem a történet videókban, és a „disztópia” címke is bíztatott, hogy adjak neki egy esélyt.

Alapvetően egy záróvizsga előtt döntöttem el, hogy belekezdek (ez volt az első hibám), és a történet elég lassan és furán indult ahhoz, hogy nagyjából a negyedénél tartva azt érezzem, hogy hiba volt belekezdeni. Aztán megjelent Warner én pedig azt éreztem, hogy „Köszönöm!” mert végre beindult az akció és a kaland. Innentől fogva pedig már úgy pörgött a könyv, hogy azt sem vettem észre milyen gyorsan haladok vele, egyszer csak véget ért.

Alapvetően nem egy hosszú olvasmány, és szerintem a rövid mondatok miatt olvastatja is magát eléggé. Nekem kifejezetten tetszett az író stílus, hogy áthúzott mondatokkal, gyakori ismétlésekkel sokkal inkább érezhetővé tette azt, hogy a karakter saját gondolatait láthatjuk, ezáltal közelebb hozva őt az olvasóhoz (bár láttam, hogy sokakat épp ez zavart).

Ami viszont engem zavart egy kicsit a könyvben, az inkább a húzás, hogy Juliette és Adam milyen hamar egymásra hangolódtak. Persze meg lett magyarázva és utólag így egész jó is, viszont ott néha azt éreztem, hogy a gondolatok elviszik a valódi történéseket mert néha oldalakat kellett időzni a főszereplőnk „fejében”, majd a következő fejezetben láttam, hogy igazából napok vagy hetek teltek el. A párbeszédek ellenben kifejezetten tetszettek, főleg a Warnerrel való beszélgetések). Nem tudom mit vártam a könyvtől, mert meglepően tetszett, de azt érzem nekem még kell ebből a történetből, hogy kiforrja magát a véleményem.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a young adult könyveket, de azokból azt a típust, ami kicsit meri kapargatni a keményebb témák felszínét (Mondjuk, mint a Hunger Games történet)

Értékelés: 4,5 csillag

Halál Tihanyban (Balatoni krimik 3.): Szlavicsek Judit

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy esküvő – hány temetés?

Egy idős nő áll zavartan egy eldugott tihanyi utca utolsó háza előtt vasárnap reggel, és a biztonsági kamerába bámul. Fogalma sincs, ki ő, és hogy került oda – és csak angolul beszél.

A helyi járőr hirtelen ötlettől vezérelve Kardos Júliát, a négy éve visszavonult gyilkossági nyomozót hívja, hogy tolmácsoljon, míg megérkeznek a mentők. Kardos úgy dönt, hogy segít, de ekkor még fogalma sincs, mibe csöppent.

A helyzet Tihanyban ugyanis kezd eldurvulni. Egy hotel recepciójáról pánikszerű telefon érkezik a helyi rendőrőrsre: az előző napi esküvő egyik illusztris vendégét meggyilkolták. Mégpedig brutális kegyetlenséggel. Mire azonban a rendőrök megérkeznek, rádöbbennek, hogy ez csak a kezdet.

Kardos kapja meg az ügyet, amíg az életellenes osztály vezetője haza nem ér a nászútjáról. Négy napja van, hogy kiderítse, a vendégek közül ki hazudik. Vagy hogy egyáltalán mond-e valaki igazat. Közben azonban szembe kell néznie a saját démonaival is, pedig már azt hitte, legyőzte őket…”

Vélemény:

Autentikusan az előző után ezt a részt is úgy döntöttem, hangos könyvben éri majd meg hallgatnom és ez ismét fantasztikus döntésnek bizonyult. Ugyan az olvasta fel, aki az előző részt is, így már szinte a Kardos Júlia életérzéshez is tudtam őt kapcsolni. A véleményeket olvasva azonban azt láttam, hogy ez a könyv igazán megosztó és sokan pont azt emelték ki negatívumként, amit én itt nem éreztem, sőt, ha kiváltott belőlem valamit a regény az pont az volt, hogy nagyon tetszett.

Megkockáztatom az eddigi egyik kedvenc részem volt. Na de miért is?

1) A lelki vonulat, amely éppen végigkíséri főszereplő nyomozónk életét és amiről szerintem messze kevés alkalommal beszélnek az emberek. Főleg nem egy krimiben számítottam ilyen mély pillanatokra. Esküszöm volt olyan gondolatmenet, amit megkönnyeztem és mivel nem kellett a sorokra koncentrálnom, így még inkább átadhattam magam ennek a pillanatnak.

2) A gyilkosság, ami kellően abszurd volt ahhoz, hogy már az első pillanattól kezdve felkeltette az érdeklődésem, és végig amíg csak visszaemlékezések voltak, vagy épp megismertük a szereplőket azon pörgött az agyam, mi történhetett. Megéltem azt, hogy a magam módján én is nyomozhattam, és mint az előző részben, itt is nagyon szépen vezetett az orromnál fogva az írónő, olyan csavarokat kaptam, amitől még nekem is leesett az állam.

3) A gyilkos „monológja”… azt hiszem ez az a pont, ahol a legtöbb krimi el szokott bukni. Ha a gyilkos maga vallja be, mit miért tett, hiszen, ha egészen addig titokban tudott maradni, akkor miért dönt úgy, hogy hirtelen mindent beismer? Itt azonban ez is jól működött, mert bár korábban nem láthattuk Júlia azon pillanatait amikor összekötötte a dolgokat magában, de itt nem csak a gyilkos ejtett el egy két mondatot, hanem a nyomozó is megvillogtatta mire, hogyan jött rá. Néha csak lestem azon, hogy egy-egy infó, amiről azt hittem mellékes lesz a történet szempontjából mennyire fontos is lett végül a végkifejletben.

Nem tudom mi vár rám a későbbiekben, de azt hiszem a sorozatból nekem eddig ez volt a kedvenc részem.

Ajánlom azoknak akiknek már nem új ez a világ, de azok is próbálkozhatnak vele, akik számára ez lenne az első kaland (mondjuk ott fennáll a veszélye annak, hogy nem mindent ugyanúgy élnének meg).

Értékelés: 5 csillag

Aranytinta (Írósuli 2.): Aux Eliza

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Viharsebesen magukkal ragadnak az események, magába szippant ez a különös világ, amelytől nagyon nehéz búcsút venni." – Smoking Barrels Blog

„A fekete kódex kinyílt. De vajon a három testvér elbírja a könyvben rejlő fékezhetetlen hatalom súlyát? Hisz még csak gyerekek. Mégis óriási felelősség zúdul a nyakukba.

Dixy, Era és Lia egy egész világ sorsáról kell hogy döntsön.

A kódex megjelenése felforgatja az írósuli életét. A múzsák és a lázadó rubrikátorok közti feszültség egyre csak fokozódik, mígnem az egész város a feje tetejére áll. Kémek, betörések és félelmetes összecsapások árnyékolják be a mindennapokat. Az erdő rejtekében veszedelmes tiltott szavak szállnak, míg a novemberi fagy sötét idők előszelét hozza magával. A közelgő változás tanárt és diákot egyaránt megérint. Senki sem menekülhet előle.

A lányoknak a legnagyobb káoszban kell tovább kutatniuk az örökségük után. Ha megtalálják az aranytintát, az minden kívánságukat valóra válthatja. Visszatérhet az apjuk, és újra helyreállhat a rend az íróvilágban. Ők pedig végre azzal foglalkozhatnak, ami igazán fontos: a szerelemmel, a barátaikkal és talán még a sulival is.

Kalandjaik során a legnagyobb veszélyek közepette is készek kiállni az igazságért. A gond csak az, hogy ez a csalafinta szó mindhármuknak mást jelent.”

Vélemény:

Túlságosan rég volt már az első rész ahhoz, hogy csak úgy bele merjem vetni magam az olvasásba, így miután egy nap alatt sikerült elolvasni (újra) A könyvek városát, sokkal nyugodtabb szívvel, és felfrissített információkkal vethettem bele magam az Aranytintába.

Sokat adott az olvasásélményemhez, hogy ismét részt vehettem egy könyvbemutatón, így az írónő már ott a helyszínen felkorbácsolta az érdeklődésem és sok olyan dolgot említett, ami nagyon tetszett, majd természetesen a könyv olvasása közben magam is észrevettem ezeket. Felnőtt fejjel azt hiszem ez a történet egy kicsit másképp „csattan”, mint ahogy azt tenné egy serdülő szemében, hiszen szerintem felnőttként sokan reménykedünk abban, hogy már elég élettapasztalattal és emberismerettel rendelkezünk ahhoz, hogy kiszúrhassunk bizonyos „red flag”-eket. Egy tini, serdülő azonban sokkal inkább lélekből, azonnal impulzusok alapján cselekszik, és mindig keresi önmagát, na meg azt a pontot, ahol megmutathatja, hogy ő aztán nagyon sokat ér. Azt hiszem pszichológiai szempontból ezt az életérzést mutatja be tökéletesen a könyv. A valahova tartozás reményét. Azt a vágyat, hogy kicsit az ember azt érezhesse valamiben különlegesebb, többre hivatott, mint a többiek.

Szerintem az egész regényben engem igazából ez a szál fogott meg. Persze érdekelt a címben szereplő „aranytinta” felkutatása is azonban Dixy útkeresése meglepően sötét és kiszámíthatatlan fordulatokat tartogatott magában, ami miatt szinte szomjaztam ezeket a részeket is. A mellékszereplők itt már sokkal nagyobb szerephez jutottak, és sokak olyan szálakat hoznak magukkal (hej, de nehéz spoiler mentesnek maradni), amik szerintem maguk megérnének egy-egy újabb novellát, ha nem egyenesen regényt.

Ahhoz képest, hogy első ránézésre milyen vékonynak tűnt a könyv, annyit történet van benne és annyi mondanivaló, hogy csak úgy gondolkodtam honnan válasszak idézetet, vagy épp melyik részhez szeretnék jelölőt tenni, hogy később is megtaláljam. Olvasás közben pedig csak egy kérdés járt a fejemben: Miért próbálkoznak a könyvek ilyen ritkán azzal, hogy bemutassák milyen, ha a főszereplő hibát, hibára halmoz? Ne persze ezt nagyon végletes így kijelenteni, hiszen néha már én sem tudtam pontosan kinek kellene hinnem, vagy kiben bízhatok.

Ajánlom azoknak, akik az első részt is szerették, garantálom, hogy ez még rá fog tenni egy lapáttal a kaland és az izgalomfaktorra.

Könyvespolcaim szűkében pedig egy kis átrendezés után A könyvek városa és az Aranytinta is a Harry Potter sorozat mellé került, mert elképesztően hálás vagyok a tudatnak, hogy bár azt már rengetegszer olvastam, most itt van ez a sorozat, ami szinte ugyanazt az élményt képes számomra nyújtani.

Értékelés: 5 csillag

Üvöltő szelek: Emily Brontë

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„A gyermek Heathcliffet a skót felföld lápos vidékén találják. Mr. Earnshaw szíve megegesik az elhagyott fiún, és hazaviszi házába, ahol lányával, Cathyvel és fiával, Hindleyvel él együtt. Heathcliff az évek múltával beleszeret Cathybe. Ám a féltékeny Hindley mindenáron tönkre akarja tenni, ezért azon a napon, amikor Mr. Earnshaw meghal, az istállóba száműzi Heathcliffet. Nem sokkal később Cathy is elhagyja a házat, feleségül megy a szomszéd birtokos fiához, Edgar Lintonhoz. Heathcliff pedig szépen, lassan kiterveli rettenetes bosszúját…

Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor megírta a világirodalom talán legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és szelídség furcsa szövedéke ez a történet, egy romantikus írói lélek vallomása a szenvedélyes szerelemről.”

Vélemény:

A történet, amit soha nem gondoltam volna, hogy el fogok olvasni és biztos nem kerül a kezembe, ha nincs az a cikk, ami felhívja a figyelmet, miért is nem annyira „romantikus” ez a történet. (Itt szeretném megjegyezni, hogy kifejezetten elfogult vagyok Emeral Fennell rendezői munkásságával és nekem ez a film is bejött, még ha sok köze nincs is a könyvhöz, de erről ennyit…)

Az biztos, hogy már az első pillanattól fogva magával ragadott a könyv „képivilága” mármint ahogy azt a fejemben el tudtam képzelni. De talán a leginkább mégis az fogott meg, hogy ez a történet nem ma íródott, sőt kifejezetten régen amikor még az olyan kifejezések mint – családon belüli erőszak – transzgenerációs traumák – gyermekkori traumák feldolgozása – antiszociális személyiségzavar – borderline(?) személyiségzavar… kb a kanyarban sem voltak. Pszichológiai ismeretek nélkül ezt a könyvet tekinthetném akár borzalmasnak is, így azonban inkább lenyűgöz, hogy Emily ezt az alkotást akkor írta, amikor még nem tudott google elé ülni és megkérdezni tőle, mit is válthat ki a gyermekkori bántalmazás egy ember életéből. Catherine karaktere is nagyjából addig volt számomra unszimpatikus míg nem kezdtem el az agyamban kutatni azután, hogy milyen pszichés tünetet is társíthatnék a viselkedéséhez.

A cselekmény annak ellenére is erős, hogy mindent egy bizonyos karakter elmondása alapján ismerhetünk meg (nekem ezért sem volt annyira kiakasztó a film), és talán Nellyre mondanám azt, hogy a legellenszenvesebb karakterré kezdett válni egy idő után. Mert ő volt az, aki mindenhol ott volt, és mindent látott, meg mindent első kézből tapasztalt, hogy aztán az erkölcsi fölény nyergébe ülve beszéljen mindenkiről, aki csak egy kicsit is másképp gondolkodott, mint ő, ahelyett, hogy ott abban a pillanatban mindig megmondta volna a dolgokat. (Na nem úgy, ahogy tette is.) A karakterek többségét valójában tényleg nem lehetett szeretni. Számomra Catherine egy hisztérika, Edgar gyenge, Nelly idegesítő, Linton pedig kiállhatatlan volt… Heathcliff karaktere számomra elég erősen alá lett támasztva ettől független őt sem tudtam szeretni (tudom nem is ez volt a cél), ahogy Isabella is elég keserű szájízt hagyott bennem. Eleinte Cathy sem volt a szívem csücske, de mellette legyen szólva képes volt változni. Talán az egyetlen karakter, akit valahogy végig szeretni tudtam nem más volt, mint Hareton.

A könyv azonban nem csak a szerelmi szálakról szól, hanem számomra szépen alátámasztotta az is, mi történik akkor, ha valaki végre úgy dönt, hogy az ellene elkövetett szörnyűségekre nem bosszúval reagál. Attól független pedig, hogy fentebb a szereplőket elég egysíkúan írtam le, azért hozzá kell tennem, hogy elképesztően összetettek voltak ők maguk is.

Ajánlom a könyvet azoknak akik szeretik a pszichológiai mélységeket, a családi drámákat és félnek „szépirodalmat” olvasni.

Értékelés: 5 csillag

Félszív (Az Evergreen-örökség 1.): Réti Dóra, Réti Virág

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„1866

Emily Evergreen egy elhagyatott sikátor egyik kapualjában fekszik vérbe fagyva. Életét egy ismeretlen idegen menti meg. Lábadozása során a lány minden követ megmozgat, hogy az Evergreen-kastély féltve őrzött manzárdszobájában rejtegetett titkokat leleplezze. Fondorlatos módon hozzájut az örökségként rájuk maradt jegyzetekkel teli bőrkötéses mappákhoz, egy jelekkel teli térképhez és néhány különös erővel bíró ereklyéhez. A nyomozás kezdetét veszi, melynek során évszázados családi titkok kerülnek felszínre, amelyek megváltoztatják a múltat, a jelent és a jövőt is.

Vajon milyen hatással lesz a felfedezés a fiatal lány életére?

2019

Iris Miller egy váratlan tragédia következtében amnéziásan ébred egy számára ismeretlen környezetben. Fogalma sincs róla, ki is ő valójában. Egyetlen élő rokona, Delia nevű nagynénje nem sok információval tudja segíteni őt a múltját illetően, így Iris a baleset után húsz évvel, 40 éves korában saját kezébe veszi a sorsát és eltökélt szándéka megtudni, ki is ő valójában. Végső elkeseredésében ellátogat egy terapeutához, hogy mélyebben beleássa magát lelkének rejtett zugaiba. A szeánszot követően egyik napról a másikra megmagyarázhatatlan események sorozata forgatja fel addig nyugodt életét. Kezdetben az őrület határmezsgyéjén lebegve kérdőjelezi meg saját épelméjűségét, azonban csakhamar rájön, hogy minden, amit átél, az valóságos. Hajthatatlan nyomozásba kezd, hogy válaszokat kapjon sokasodó kérdéseire.

Vajon mindenki az az életében, akinek mondja magát?

A Félszív – Az Evergreen-örökség egy izgalmakkal, feszültségekkel teli fordulatos kalandregény, amely nem nélkülözi a humort és garantáltan nem hagyja unatkozni az olvasót.”

Vélemény:

Ez a történet a facebook miatt került elém, mert sokszor dobta fel a reklámját és valahogy úgy megfogott a világ, amit ezek az ajánlók sejtettek. Alapvetően nem biztos, hogy szembe jött volna velem a történet, de gondoltam, ha már így alakult, adnom kéne neki egy esélyt, mert csak motoszkált bennem a kíváncsiság, főleg amikor megláttam, hogy ketten írták. (Ez amúgy nem egy meglepő húzás, annak idején én is írtam így történetet, barátnőmmel még gimis korunkban és kifejezetten imádtuk, amikor meg tudtuk lepni egymást. De talán pont emiatt tudtam is, hogy a dolog lehet működőképes, így emiatt nem voltak fenntartásaim.)

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet én azt éreztem: Ez az! Ezt kerestem!

Azonnal magába szippantott a világ, mind az idősíkok és a helyszínek (egyúttal szereplők) közötti ugrásokkal, mind pedig a leírásokkal, amik nagyon tetszettek. De ami leginkább felkeltette az érdeklődésem, az maga a történet volt, mert olyan menő módon ugrottunk fejest a közepébe, amit én mindig nagyon szeretek. Ez a lendület pedig velem maradt úgy a könyv feléig… de aztán…

Inkább ne szaladjunk ennyire előre.

Mivel szeretném pozitív hangvétellel zárni a véleményem, ezért elmondanám azt a három dolgot, ami nekem személy szerint nem jött be annyira (másokat ez ne tántorítson el!), de ennek nagy része az írók első könyvességére vezethető vissza:

1) A párbeszédek. Nekem nagyon fontos az, hogy ha olvasok egy regényt akkor a szereplők úgy beszéljenek, mint az átlagemberek. Persze nem mondom, akadhat köztük néhány csodabogár, akik mondjuk mindent szeretnek barokk körmondatokban megfogalmazni, de én itt kifejezetten azokra a pillanatokra gondolok mikor régi barátok megbeszélnek olyan dolgot, amit mind a ketten tudnak, de olyan mértékig alaposan belemennek, mintha először beszélnének róla. (Ilyenkor a párbeszédük nem egymásnak szól, hanem az olvasónak, ezért is érződik kicsit furának.)

2) Túl sok szereplőt akartunk megismerni túl rövid fejezetek alatt így bár mindenkiről tudtam egy élettörténetet érzelmileg senkihez nem kezdtem el kötődni (esküszöm talán a „rosszfiúkhoz” mert róluk sikerült a legtöbbet megtudni, érzelmeikbe menően is akár).

3) Ami nekem nagyon nehéz volt az, hogy számomra a könyv felére már körvonalazódott az egész történet. Na nem azért, mert akkora király vagyok, hogy én mindent is észreveszek, hanem mert a sok szál és idő meg térbeli váltakozás miatt, az olvasó, jelen esetben én, mindentudóvá válik. És ez nem is lenne akkora probléma ha ezután sorra kapná a hűha élményeket, de jelenleg csak azt éreztem, hogy a könyv második felére már fogtam a fejem, hogy a szereplők még mindig csak tapogatóznak olyan infók után, amiket én már 100-150 oldala tényként tudok.

Ettől független POZITÍVUMKÉNT ki kell emelnem, hogy a történetnek igenis van egy sajátos bája. Nagyon meseszerű lett, így néhány momentumot kifejezetten élveztem olvasni. Hát én lepődtem meg a leginkább, hogy az egyik ellenfél vált a legnagyobb kedvencemmé olvasás közben, de ez van. Mondjuk Iris (hívjuk csak így) karaktere is közel került hozzám, valamennyire, mert legalább volt annyi esze, hogy teljes mértékig belevetette magát a nyomozásba, és nem adta fel az első adandó probléma előtt.

Azt is lehet érezni, hogy ezt a könyvet ízig-vérig átjárja a testvériesség, mégpedig az az aspektus, hogy mennyivel többet érnek azok a testvérek, akik szeretik és támogatják egymást, mint azok, akik áskálódnak a másik ellen. A könyv gyönyörű szimbólumrendszerrel is machinál. Az egésznek volt egyszerre történelmi és modern hatása, ettől nekem valahogy steam-punk-os lett bár tudom ennek semmi köze az egészhez, mégis valahogy ezt éreztem közben. Egy karaktert nem tudtam elviselni nagyon, de őt spoilerek miatt nem szeretném név szerint említeni…

Egyszóval, nekem a fentebbi (totál szubjektív) „problémák” miatt ez a könyv nem volt tökéletes, de az biztos, hogy ilyet még nem olvastam, szóval egy kalandnak mindenképp jó volt, és határozottan bántam volna, ha kihagyom. Valamint biztos vagyok abban is, hogy kíváncsi leszek a folytatásra.

A könyv szerkezetéről még annyit, hogy imádtam benne a különlegesebb stílusban írt részeket és oldalakat (pl. email, SMS, jegyzetek stb.)

Ajánlani azoknak tudom, akik szeretik az időutazós témát, és nagyon jól tudnak lavírozni akkor ha egy könyvben gyakran váltakoznak a szálak, de kíváncsiak egy olyan világra amit és cselekménysorozatra amivel még biztos nem találkoztak!

Értékelés: 4 csillag