Hullámsír (Balatoni krimik 2.): Szlavicsek Judit

 

Leírás (forrás: moly.hu) magyar kiadásról:

„Kardos Júlia, a keszthelyi rendőrség nyomozója éppen túl van élete ügyén. Boldognak és elégedettnek kellene lennie, mégis az egyik gimnáziumi barátjától kölcsönkapott siófoki luxusapartmanban tölti a napjait, és igyekszik számot vetni a múltjával és még inkább a jelenével.

Amikor holttestet találnak a Balatonban, Júlia mindent megtesz, hogy a végére járjon a dolgoknak. Pedig az ügy nem hozzá, hanem egy fiatal rendőrtiszthez kerül, aki először magabiztosan vág bele a nyomozásba, később azonban elbizonytalanodik. Vajon elfogadja Kardos segítségét? Elfogadhatja-e egyáltalán? Mert mi van, ha Júlia esetleg érintett az ügyben? És mi van, ha épp ő a kulcs a megoldáshoz?

Szlavicsek Judit krimijének helyszíne ezúttal is a Balaton. A csendes, a haragvó, a befogadó, a bosszúálló Balaton.”

Vélemény:

Az úgy történt, hogy regisztráltam a voxa-ra (és ez itt nem egy bújtatott reklám), mert a Harry Potter hangoskönyv után elkezdtem gondolkodni, hogyan lehetne magyarul ilyeneket és ez elég szimpatikus oldal volt. Mivel napi 1-1 órát utazok a munkahelyemre (oda-vissza), ezért a napomból éppen az a 2 óra megy el az ablakon való konstans kifelé bámulással, amit ezer másféle hasznos dologra is fordíthatnék, bármennyire is szeretek zenét hallgatni.

Úgyhogy jött az applikáció, majd a hangoskönyv letöltése, hogy mobilnet nélkül is hallgatható legyen, és végül két hét leforgása alatt sikerült úgy végig hallgatnom ezt a regényt, hogy csak a buszon szántam erre időt. (Ez egyszerre szomorú és jó…)

Szóval mielőtt belemennék a könyv történetébe és, hogy mit szóltam gratulálnom kell Bánfalvi Eszter hangjához, mert egyszerűen nekem fantasztikusan passzolt ehhez a könyvhöz, és nagyon szépen beleéléssel olvasott. Na de erről ennyit.

A regény meglepően olyan bele a közepébe módon kezdett, és fokozatosan derült ki benne. A múlt darabkái, az emlékfoszlányok… talán épp emiatt folyamatosan keltette bennem a kíváncsiságot és a feszültséget, hogy csak még még még inkább bele akarom lovallni magam a történetbe, és tudni, mi sül ki ebből az egészből. Határozottan jó, hogy hangoskönyvként hallgattam, mert fizikális példányban tuti a végére lapoztam volna azért, hogy azonnal rájöjjek (egyúttal le is spoilerezzem magamnak) ki áll az ügy hátterében. Örültem annak, hogy egy-egy ponton meg tudtam lepődni. Azért érdekes a buszon ülve kiolvashatatlan arcot vágni, miközben ilyen súlyos dolgok derülnek ki, mint itt ebben a könyvben. Valahogy szerencsére össze tudtam hozni.

A leírások nagyon jók. Annyira képein lett megfogalmazva, hogy szinte néha fel sem fogtam mi zajlik körülöttem, mert lelki szemeim előtt a helyszíneket látta, a szereplőket, a mozdulataikat… És ami már az első részben is tetszett, hogy nagyon, de nagyon MAGYAR lett. Mind a szereplők mentalitásaival, mint a helyszínekkel, amiket szerintem mindenki látott már. Először azt hittem, hogy nem fog annyira lekötni, de végül olyan pozitívan kellett benne csalódnom, hogy az még engem is meglepett.

Ajánlom ezt a könyvet a krimi szerelmesinek (akár az első rész ismerete nélkül is), és azoknak akik egy vérbeli magyar történetre kíváncsiak!

Értékelés: 5 csillag

A hullaházi skandalum (Ambrózy báró esetei 7.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu) magyar kiadásról:

„Az utolsó Ambrózyd

A Monarchia hírneves magánzó detektívje, báró Ambrózy Richárd és ifjú felesége, Mili 1901 júniusában két, már-már megoldhatatlan feladattal szembesül. A friss házasoknak valahogy össze kell boronálniuk az arisztokrata és a polgári lét magukkal hozott, ám egymástól eltérő szokásait, miközben közös háztartást próbálnak teremteni az általuk válogatott, igencsak vegyes és öntörvényű személyzettel. Nem könnyű ez, ha a báró úr kocsisa egykor kasszafúró, az inasa kávéházi fizetőpincér, a mindenese a hírhedt Conti utca bordélyainak lakója volt, ráadásként a báróné őnagysága a börtöncellában ismerte meg a cselédlányát, morózus szakácsnőjének múltjáról semmit nem tud, a komornája pedig még ma is a Tabán legfirkásabb zsebmetszőjének tekinthető.

Az Ambrózy-villában eluralkodó káoszt azonban még lehetne is valahogy kezelni, ha nem éppen ekkor bontakozna ki a fiatal Budapest addigi leghátborzongatóbb és legvéresebb bűnügye.

Ambrózy báró és cserfes neje, Mili most először házaspárként vágnak bele közös életük leggroteszkebb, legfelkavaróbb nyomozásába. A rendőrség tehetetlen, a sajtónál hírzárlatot rendelnek el, a detektívek széttárják a karjukat, miközben szó szerint eluralkodik a teljes fejetlenség!

Kapcsolj ki a fordulatos és bámulatos történettel!

Az Ambrózy báró esetei regényfolyam utolsó kötetét egyik olvasója, Kinczer Kitti ötlete alapján alkotta meg Gyula bátyó.”

Vélemény:

Már ez a kifejezés is… „Az utolsó Ambrózyd”

Ahogy a könyvet olvastam óhatatlan feljöttek az emlékeim, amik a könyv megjelenése előtti időszakot átjárták… Amikor utaztam a buszon, és megtudtam a hírt, ami miatt azonnal patakzani kezdtek a könnyeim, mert számomra Ő volt a legnagyobb író!

Aztán megérkezett ez a regény… az utolsó, én pedig csak faltam és faltam a lapokat, míg véget nem ért a könyv és én megint ott maradtam enélkül a világ nélkül. De most valahogy sikerült lelassítanom. Ebben talán az is közrejátszott, hogy munka mellett kényszerültem olvasni, este mielőtt még kidőltem volna a fáradtságtól.

De, hogy milyen is lett ez a rész?

Rövid és némileg talán picikét különbözött a többitől már a szerkezetében is, de én mégis szerettem. Egyrészt mert még barangolhattam kicsit ebben a csodálatos világban, másrészt mert tényleg egyfajta felüdítő, de mégis lezárást tudtunk kapni. Azt hiszem azt is ki merem jelenteni, hogy talán a Nász és téboly után ez volt nekem az egyik leg horrorisztikusabb rész az összes közül, és ha sorozatként elkészítenék, annak csodájára járna a világ (bár ez az egész könyvsorozatra igaz). Ez a rész nem volt olyan monumentális, de tartalmazott sok-sok izgalmat, viszont itt pontosan emlékeztem mi is történik így, számomra már nem voltak meglepőek a pillanatok… első olvasásra azonban akadnak itt fordulatok bőven.

Ha már valaki idáig eljutott… akkor ajánlom, hogy ezt se hagyja ki!

S hogy mit, hoz a jövő? Azt hiszem sokszor fogok még Böszörményi Gyula könyvek újra és újra olvasni.

Értékelés: 5 csillag

A Barnum-rejtély (Ambrózy báró esetei 6.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„1901. április 3-án hatalmas tömeg gyülekezik a Monarchia ékköveként emlegetett magyar székesfővárosban, Budapesten, a külső Kerepesi úton. A többezres csődületben inasoktól az arisztokratákig mindenféle rendű és rangú ember képviselteti magát. Reggel 6 óra 20 perckor aztán az izgalom a tetőfokára hág. A tömeg felmorajlik, a rendőrök sorfalat állva próbálják az izgága embereket hátrébb szorítani. A cinkotai vasútállomás különvágányára ekkor pöfög be az első hatalmas teherszerelvény, mely Budapestre hozza az amerikai „humbugkirály”, Barnum és Bailey kerekeken gördülő „városát”, a The Greatest Show on Eartht, vagyis A Föld legnagyobb cirkuszi látványosságát.

A tömegben ott van egy fiatal hölgy is, a Marosvásárhelyről származó Hangay Mili, a hírneves magánzó detektív, Ambrózy báró hitvese. És ahol ennyi ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni. Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”, Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd.

Tessék betérni! Jó szórakozást, különleges izgalmakat!”

Vélemény:

A hosszúhétvége miatt elképesztően gyorsan tudtam haladni a könyvvel, ami igazából nem is lehet annyira meglepő, hiszen már észrevettem, hogy ha van időm arra, hogy Böszörményi könyveiben elmerüljek, akkor azzal napok alatt végzek (ha nem csak órák kérdése a dolog).

Ez a kaland már egy egészen különálló esetet dolgozott fel, és az előző után végre lett ideje Milinek és Richrádnak is kicsit szokni azt, hogy egy légtérben kell sok időt tölteniük, mint férj és feleség (már persze úgy, hogy végre a mi kedvenc bárónk is kikerült a kórházból), azonban jött is az újabb kaland. Gyógypedagógia történelmet tanulva kicsit másképp érzek a cirkusz ezen időszaka iránt (mármint a freak showk-kal kapcsolatban), de ahogy azt előre látni lehetett, az író ezt is gyönyörűen megfogta. Az idézet amit választottam talán éppen ennek köszönhető.

Mikor először olvastam, nem sok kapcsolódásom volt a cirkusz világához (khm… elég annyit elmondanom, hogy egy traumatikus gyermekkori esemény hatására sokáig rettegtem a cirkusztól és úgy, hozta a sors, hogy valahogy a mai napig sem sikerült eljutnom egybe sem), viszont időközben elolvastam a Vizet az elefántnak című könyvet is, ami bár később játszódott valahogy ezt is átírta picit a fejemben. A cirkusz a múltban biztosan (talán még ma is) egy igencsak zárt világ, amit a külső szemlélők alapvetően a fényűzéssel, a csillogással és a „varázslattal” azonosítanak. A bent tartózkodóknak azonban egy teljesen más életstílus, egy zárt világ, egy önállóan mozgó kis univerzum. Ez az életérzés is nagyon jó átjön a könyv lapjairól.

Ahogy a kaland is kellően izgalmas lett, és bár egyszer már olvastam, valahogy kiment a fejemből ki és mi is állt a háttérben, így szinte én is folyamatában fogtam fel az egész ügyet, bár azért mindig egy-két lépéssel előbbre jártam, mint a szereplőink.

Természetesen a többi után már ezt a könyvet is egyértelműen: AJÁNLOM!

Értékelés: 5 csillag

Szer’usz világ (Ambrózy báró esetei 5.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„1901. márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.

Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.

A rendkívül népszerű Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.”

Vélemény:

Amire emlékeztem az újraolvasás előtt, hogy ez a kedvenc részem volt valamiért, de már nem igazán tudtam megmondani, ennek mi lehetett az oka. Olvasás közben, szinte azonnal nyilvánvalóvá vált.

Valahogy én már a korábbi részekben is azt szerettem, amikor Mili és a báró, a város mocskába és fertőjébe kénytelenek alámerülni a nyomozás érdekében. Na itt aztán nem volt ebből hiány, ráadásul az egészet Mári szemszögén keresztül lehetett végig követni, aki meg nem is hűlt el annyira a látottaktól, sokkal inkább lubickolt, egykori lakhelyében. De a cselekmény ennél jóval összetettebb.

Mivel Mári és Mili szemszögét és láthattuk (főképp előbbi) így két esetet is sikerült ebben a könyvben felgöngyölíteni, ugyanis Mili, hiába zárták be, ott sem tétlenkedett, és sikerült valaki másnak segítenie, hogy az a személy megszabaduljon a rá váró sorstól. A könyvvel szerintem nagyon jól lehet haladni, hiszen a báró és Mili szála nagyrészt sikeresen le lett zárva a korábbi részekben, így inkább egy új kalandnak ígérkezett a már megismert világban (de azért hozott még itt magával régi szálat is). Úgy érzem ez a rész kicsit kívül esik a többiből, pont Mári szemszöge miatt, de épp így adott is hozzá. Látható, hogy az író nagyszerűen játszott azzal, hogy ki milyen módon gondolkodik és hogyan beszél, így könnyű volt egymástól elkülöníteni a kettőt.

A sorozatból egyik legkedvesebb részem, így természetesen csak ajánlani tudom mind azoknak, akik az eddigiekkel is meg voltak elégedve.

Értékelés: 5 csillag

Fourth Wing (The Empyrean 1.): Rebecca Yarros

 

Leírás (forrás: moly.hu) magyar kiadásról:

„A húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása lesz a feladata az Írnok Kvadránsban az imádott könyvek között.

Azonban az iskola vezénylő tábornoka – aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja – megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez, a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni.

Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól… mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki „törékeny" embereket, hanem felperzselik őket.

Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is.

Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja. Közben az iskola falain túl dúló háború egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget.

Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában mindenkinek határozott tervei vannak, mert ha valaki egyszer bekerül, onnan csak két kiút van: lediplomázni vagy meghalni.”

Vélemény:

Ez a könyv már nagyon régóta incselkedett vele, a könyves boltok polcain, vagy az egyik barátnőm szekrényén (aki még szintén nem olvasta el), egyszer kölcsön is kértem tőle de 1 oldal után visszaadtam neki, mondván ilyen vaskos féltéglára, most nincs időm. Azán elolvastam a Fenevad hajnalát, valamint egy ismerősöm is jókat mondott a történetről, de ezen a ponton már biztos voltam benne, hogy nem fogom magyarul elolvasni. (Legyen elég annyi, hogy belenéztem, és ennyire „magyartalanul” fájdalmasan kiszenvedett mondatokat ritkán látok…)

A következő könyvtárlágotatásomon így velem jött az angol példány. Nem igazán tudom miért haladtam ezzel olyan lassan, de hetekig tartott mire végére értem, és ennek nem kifejezetten csak az angol nyelv lehetett az oka, bár határozottan közrejátszott benne az is, hogy ezt a katonai rendszert valahogy irtó nehezen sikerült átfordítanom az agyamban. Az első 200 oldal így nekem nagyon szenvedős lett. Violet karakterével úgy tudtam részben azonosulni, de a világgal, ahol él, egyáltalán nem. Egyrészt kiakasztott a rohadék anyja (munkámból adódóan sok olyan szülővel találkozom, aki akkor is olyanra akarja kényszeríteni a gyerekét, ami nem megy neki, ha ebbe adott gyerek belepusztul, vagy legalábbis egy életre elegendő pszichés sérülést szerez miatta), másrészt egy idő után Dain állandó „elintézem, hogy leléphess” hozzáállása is felhúzott hisz, ha már Violet három alkalommal elmondta neki, hogy ő bizony marad, akkor negyedikre nem kéne már megint erőltetni.

Na így jutottam el addig, hogy megjelentek benne a sárkányok is és végre fellélegeztem mert számomra a történet innentől kezdett el igazán szólni valamiről. Egyrészt nagyon tetszett benne az a szál amivel az írónő megdobta a kapcsolatot így Violet és Xaden között, másrészt imádtam benne a sárkányokat, kvázi ők lettek a kedvenc karaktereim.

Szóval a teljesség igénye nélkül jöjjön egy kisebb lista, és először a NEGATÍVUMOKKAL kezdeném:

- Dain, Violet és Xaden… egyszerűen csak nem! Annyiszor láthattuk már ezt a fajta szerelmi háromszög dinamikát könyvekben, hogy nekem ez ide egyáltalán nem hiányzott. Nincs bajom magával ezzel a trope-pal, de annyira tipikus „az egyik gyerekkori barátom jaj DEEE a másik” érzést keltett (Twilight, Hunger Games…)

- A biodíszlet mellékszereplők… mert hát ugye, az nem működik, hogy egy ilyen akadémián csak három ember létezik, igaz? A barát jól került be, ahogy az ellenfél is, és főleg Xaden haverjai közül rengeteg fantasztikus karaktert találtam, de rajtuk kívül csak név halmaz volt. Komolyan volt pillanat amikor Violet 5-6 emberrel beszélgetett és nem tudtam hova tenni azt aki éppen megszólal mert úgy éreztem akkor hallok róla életemben először.

- Ez az egész „majd mi kinyírjuk a gyengéket” mentalitás. Könyörgöm, ha háború van, akkor nem minden emberre szükség lenne? Ha más nem akkor őket küldik az első sorban élő pajzsnak, de nem itt sokan úgy érezték, hogy majd ők szépen kiszanálják azt akik szerintük nem illenek a csapatba.

De vannak azért POZITÍVUMOK is:

- XADEN, mert szerintem most először sikerült azt éreznem, hogy egy love interest megfogott engem egy regényben. (Mármint egy ilyen fajta regényben…)

- A sárkányok és a velük való kommunikáció nagyon jó volt.

- A bátorság arra, hogy igen itt bizony halhatnak meg karakterek.

Szóval alapvetően nem volt egy rossz könyv, de nem feltétlen a nyelv és az időhiány miatt nem tudtam vele haladni, úgy érzem. Számomra nem volt annyira letehetetlenül „HŰHA!” élmény, mint ahogy arról sokan már korábban írtak. Mellette legyen szólva, hogy vannak benne sárkányok, ami menő és egy egészen jó fantasy, de nekem most nem ért fel a hype-hoz.

Értékelés: 4,5 csillag

A Fenevad hajnala (Piszkos mágia 1.): Polina Hart

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy Névtelen lány, aki a szívével küzd.

Egy visszatérő álom, ami felébreszti a múltat és megváltoztatja a jövőt.

Elodie Yorros mindig is tudta, hogy a szolgaságnál többre hivatott. Taighduine lélektemetője megfoszthatta a nevétől, az emlékeitől és a szeretettől – de a reményt nem olthatta ki a szívében. Egyetlen cél vezérli: bejutni a híres Rhyfeli Hadi Akadémiára, ahol a Farkasföldi Birodalom katonáit képzik.

Elodie a járt út helyett tiltott ösvényre lép. Egy titokzatos hadnagy segítsége vajon elég lesz a túléléshez? Barátokra és ellenségekre talál, miközben beszippantja a farkaslovasok bátor és féktelen világa.

Egyre közelebb kerül önmaga megismeréséhez – de a veszély árnyékként követi. Mintha a halál istene figyelmeztetni akarná: sosem lett volna szabad a mágia közelébe férkőznie.

Vajon tisztában van vele, mire vállalkozott? Készen áll arra az életre, amit kezd megszeretni?

Egy történet, ahol a legszebb kötelékek is születhetnek fájdalomból.”

Vélemény:

Ez az a könyv, amit sem a vastagsága, sem a leírása miatt nem biztos, hogy a kezembe vettem volna (főleg, hogy nem is hallottam róla sokat), azonban úgy alakult, hogy elmentem egy könyv bemutatóra, ahol az írónő maga beszélt a regényről, és én akkor döntöttem el, hogy adok neki egy esélyt. Számomra mindig szimpatikus, amikor egy író szeretettel, tud beszélni az alkotásáról, de nincs elszállva magától, mert számomra az azt tükrözi, hogy ő valóban egy történetet akart elmesélni, ami a szívében volt, nem csak híres akar lenni.

Itt előre leszögezném, hogy sokan hozzák fel a Fourth Wing és a könyv közötti hasonlóságot (ezt az írónő sem tagadta), ám mivel számomra az a könyv még ismeretlen (jelen vélemény írásakor tartok az angol kiadás 100. oldalán), ezért nekem A Fenevad hajnala maga is egy újszerű élményt adott, és akkor is határoztam el, hogy ha a Fourth Wing is ilyen, akkor adnom kellene annak is egy esélyt.

A regényben farkasokról van szó, tehát én már ezzel is „meg lettem véve” kérem szépen, s bár az, hogy ezek a lényeg óriásiak, és szárnyuk van elsőre talán egy kicsit fura húzásnak tűnt, mintha épp a sárkányok pótlására kellett volna kitalálni valamit, de ahogy előre haladtam a történetben ez a furcsaság teljesen megszűnt létezni. Nekem a regényben nem kifejezetten a világ összetettsége volt az, ami magával ragadt, hiszen nem minden teljesen újszerű, viszont a karakterek annál inkább tettek érte.

Nem fogok nagyokat spoilerezni, ígérem, de ez a könyv elképesztően sokat szól a trauma feldolgozásokról és minden félreértés elkerülése végett: ezek a traumák nem abban csúcsosodnak ki, hogy „jaj engem mindenki csak bántott”. Sokkal komolyabb nagyon kemény, szinte lelkileg megviselő témák kerültek elő benne, már rögtön az elején és ez az, ami engem annyira megfogott.

Hiába hallottam már, hogy a történet mennyire meríthetett innen onnan, szerintem egy fantasztikus eleggyé vált a végére, amit kifejezetten élveztem olvasni, és ha nem egy tavaszi szünet előtte véghajrában (drága pedagógus élet) kap el, biztos pár nap alatt a végére is érek, mert amikor időm engedte akkor már nem tudtam letenni. A cselekmény lassan halad, de mivel itt inkább a világépítésen és a szereplők bemutatásán volt a fókusz, nem is éreztem a túlzott akciók hiányát, mert így több idő lett arra, hogy az ember elmélyedjen a karakterekben. Néha persze óhatatlanul éreztem, hogy egy „első könyv”-ről van szó, mert túl sok minden akart egyszerre történni, és emiatt néha Elodie is viselkedett inkoherensen, de messze nem olyan sokszor, hogy az kifejezetten zavaró legyen, csak úgy feltűnt.

A történet már most annyi kérdést vetett fel és annyi szálat indított el, hogy nagyon kíváncsi leszek a folytatásra, amit biztos el fogok majd olvasni, mert mint A Fenevad hajnala, mind pedig a Megmarva sikeresen kiszakított engem egy különleges olvasói válságból (abból  fajtából amikor nem vagyok hajlandó új könyveket a kezembe venni, csak a régieket olvasni újra és újra), és most ezeknek hála ismét ráébredtem mennyire szép is lehet új világokat, szereplőket és kalandokat megismerni. A Fenevad hajnalának pedig azt is köszönhetem, hogy újra megtanultam értékelni a könyveket és nem akarok „átszaladni” a cselekeményen.

Ajánlom azoknak akik szeretik a fantasyt, és szeretik a lélektani mélységbe hatoló karaktereket és életutakat.

Értékelés: 5 csillag

Megmarva (Bitten 1.): Kelley Armstrong

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Elena Michaelsnek fogalma sincs arról, hogy Clay, a kedvese, vérfarkas, amíg az meg nem marja, és ezzel mindörökre megváltoztatja az életét. Elárulva érzi magát és feldühödik: képtelen tudomásul venni az átalakulását, és nem tervez semmilyen kapcsolatot a Falkájával – karizmatikus vérfarkas társainak csapatával, akik azt állítják, segíteni akarnak.

Amikor azonban a Falkát brutális gyilkosságsorozat fenyegeti, Elena képtelen választásra kényszerül. Sorsára hagyja-e az egyedüli embereket, akik valóban megértik újonnan szerzett természetét, vagy segítsen nekik régi kedvesének a megmentésében, aki nemcsak tönkretette az életét, de még mindig vissza akarja szerezni Elenát, mindenáron”

Vélemény:

Elsőként a sorozattal ismerkedtem meg, mert mindig is nagyon vonzottak a vérfarkas tematikájú történetek, azonban a könyv elolvasására igencsak nehezen vettem rá magam. Többször a kezeim közé került már a könyvtárban, de mindig és mindig visszaraktam a polcra, talán azért, mert féltem a rajta található „ROMANTIKUS” cimkétől.

Aztán egy könyvmoly képzős raktárvásáron megtaláltam (utolsó példányként) és úgy döntöttem velem kell jönnie, mert ez már több, mint sorsszerűnek tűnik.

Határozottan nem erre számítottam. Mivel a sorozatot már elég régen láttam, így nem mindenre emlékeztem (olvasás közben persze bevillant egy-két ismerős pillanat), épp ezért szinte olvastatta magát a könyv. Na persze kell hozzá egy kis képeség arra, hogy az ember át tudja fordítani a fejében a társadalomról alkotott képeit. Azt hittem nem fogom kedvelni Elenát, mert elsőre túl tökéletesnek tűnt, aztán persze kiderült, hogy cseppet sem az.

Ami szerintem a leginkább megfogott a történetben, hogy olyan vérfarkas világot mutatott be, ami túlságosan ritka számomra, ez nem egy ezerszer látott tini románc volt, emberekkel akik néha nagy bolyhos élőlényekké tudnak változni, hanem egy teljesen kívülálló csoport, saját morálokkal és szabályokkal, amiket feltűnés nélkül próbálnak az emberi életükbe integrálni. Még a korcsok is kifejezetten érdekesek lettek számomra, de a cselekmény mindenképp. Sokszor kellő képen véres lett és elborult ahhoz, hogy nagyon tudjam élvezni, mert végre valami újat adott, így azon az apróságon is képes voltam felülemelkedni, hogy már megint egy főhősnőt kaptunk, aki „különleges”. A karakterek nem csak lógtak a levegőben, mindenkiről meg lehetett tudni valamit, ami indokolta vagy éppen ellent mondott a viselkedéseiknek. Aztán amikor becsuktam a könyvet egy ideig keresnem kellett önmagam, mert még szívesen elkóricáltam volna ebben a világban (tudom angolul van több része is, de a leírások alapján az már sokkal „tipikusabban” urban fantasy, én meg itt pont azt szerettem nagyon, hogy csak farkasok voltak).

Kifejezetten érdekelt volna még több dolog Marstenről vagy azokról a dolgokról, amiket korábban Santos csinált és Elena itt-ott épp csak utalt rá a gondolataiban, de egynek ez is nagyon nagyon jó volt. Azt vettem észre magamon, hogy csak hagyom hátra a cimkéket mert újabb és újabb megjelölésre váró jelenetre bukkantam.

És bármennyire furcsának is találtam elsőre Elena és Clay se veled se nélküled kapcsolatát, úgy nyert az egész egy csodálatosan összetett értelmet számomra, ahogy egyre előrébb haladtam a történetben. Ritkaság számba megy nálam, amikor még a romantikus szálat is élvezni tudom, szóval újabb pozitívum. 

Ajánlani azoknak tudom, akik ez urban fantasyban nem a csillogást, hanem a mocskot és sötétséget keresik, és akiket érdeklik a dolgok mögött megbújó pszichológiai vonulatok is

Értékelés: 5 csillag