Megmarva (Bitten 1.): Kelley Armstrong

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Elena Michaelsnek fogalma sincs arról, hogy Clay, a kedvese, vérfarkas, amíg az meg nem marja, és ezzel mindörökre megváltoztatja az életét. Elárulva érzi magát és feldühödik: képtelen tudomásul venni az átalakulását, és nem tervez semmilyen kapcsolatot a Falkájával – karizmatikus vérfarkas társainak csapatával, akik azt állítják, segíteni akarnak.

Amikor azonban a Falkát brutális gyilkosságsorozat fenyegeti, Elena képtelen választásra kényszerül. Sorsára hagyja-e az egyedüli embereket, akik valóban megértik újonnan szerzett természetét, vagy segítsen nekik régi kedvesének a megmentésében, aki nemcsak tönkretette az életét, de még mindig vissza akarja szerezni Elenát, mindenáron”

Vélemény:

Elsőként a sorozattal ismerkedtem meg, mert mindig is nagyon vonzottak a vérfarkas tematikájú történetek, azonban a könyv elolvasására igencsak nehezen vettem rá magam. Többször a kezeim közé került már a könyvtárban, de mindig és mindig visszaraktam a polcra, talán azért, mert féltem a rajta található „ROMANTIKUS” cimkétől.

Aztán egy könyvmoly képzős raktárvásáron megtaláltam (utolsó példányként) és úgy döntöttem velem kell jönnie, mert ez már több, mint sorsszerűnek tűnik.

Határozottan nem erre számítottam. Mivel a sorozatot már elég régen láttam, így nem mindenre emlékeztem (olvasás közben persze bevillant egy-két ismerős pillanat), épp ezért szinte olvastatta magát a könyv. Na persze kell hozzá egy kis képeség arra, hogy az ember át tudja fordítani a fejében a társadalomról alkotott képeit. Azt hittem nem fogom kedvelni Elenát, mert elsőre túl tökéletesnek tűnt, aztán persze kiderült, hogy cseppet sem az.

Ami szerintem a leginkább megfogott a történetben, hogy olyan vérfarkas világot mutatott be, ami túlságosan ritka számomra, ez nem egy ezerszer látott tini románc volt, emberekkel akik néha nagy bolyhos élőlényekké tudnak változni, hanem egy teljesen kívülálló csoport, saját morálokkal és szabályokkal, amiket feltűnés nélkül próbálnak az emberi életükbe integrálni. Még a korcsok is kifejezetten érdekesek lettek számomra, de a cselekmény mindenképp. Sokszor kellő képen véres lett és elborult ahhoz, hogy nagyon tudjam élvezni, mert végre valami újat adott, így azon az apróságon is képes voltam felülemelkedni, hogy már megint egy főhősnőt kaptunk, aki „különleges”. A karakterek nem csak lógtak a levegőben, mindenkiről meg lehetett tudni valamit, ami indokolta vagy éppen ellent mondott a viselkedéseiknek. Aztán amikor becsuktam a könyvet egy ideig keresnem kellett önmagam, mert még szívesen elkóricáltam volna ebben a világban (tudom angolul van több része is, de a leírások alapján az már sokkal „tipikusabban” urban fantasy, én meg itt pont azt szerettem nagyon, hogy csak farkasok voltak).

Kifejezetten érdekelt volna még több dolog Marstenről vagy azokról a dolgokról, amiket korábban Santos csinált és Elena itt-ott épp csak utalt rá a gondolataiban, de egynek ez is nagyon nagyon jó volt. Azt vettem észre magamon, hogy csak hagyom hátra a cimkéket mert újabb és újabb megjelölésre váró jelenetre bukkantam.

És bármennyire furcsának is találtam elsőre Elena és Clay se veled se nélküled kapcsolatát, úgy nyert az egész egy csodálatosan összetett értelmet számomra, ahogy egyre előrébb haladtam a történetben. Ritkaság számba megy nálam, amikor még a romantikus szálat is élvezni tudom, szóval újabb pozitívum. 

Ajánlani azoknak tudom, akik ez urban fantasyban nem a csillogást, hanem a mocskot és sötétséget keresik, és akiket érdeklik a dolgok mögött megbújó pszichológiai vonulatok is

Értékelés: 5 csillag

Nász és téboly (Ambrózy báró esetei 4.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak.

1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel?

Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el.

A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.”

Vélemény:

Tudtam, hogy amikor elsőre olvastam akkor is elképesztően imádtam ezt a részt (mondjuk szerintem nincs olyan könyv ebben a sorozatban, amely ne ezeket az érzéseket keltette volna bennem), ám azt is ki kell jelentenem róla, hogy ez a leg thrilleresebb.

Nagyon-nagyon sötét pillanatok vannak benne, mind a korszak bemutatásában, mind az ügy összetettségét tekintve. Bár ennek nagyrészét azt hiszem anno is éreztem, de most fogtam fel igazán mind azt a pszichológiai megterhelést, amit ebben a részben a bárónak és Milinek ki kellett állnia. Mert hát ki, hogyan élné meg azt, ha egy pszichopata mocskolná be a legszebb álmát? Mili végre hozzámehet a báróhoz azonban kapcsolatukat nem a mély érzelmek lökték ebbe az irányba, hanem egy manipulatív szörnyeteg, aki a bosszúja miatt akár még ölni is képes.

Ebben a részben Mili nagyon megkomolyodott. Persze már korábban is láttuk őt ilyen szerepben, azonban most nem engedhette meg magának azt, hogy meggondolatlanul a veszély karjába ugorjon, mert túl sokak élete múlott azon mennyire jól képes játszani ezt a játékot. A történet egyik gerincét azonban mindenképpen Richárd múltjának darabkái tették ki, mert ebben a részben bizony elég sokat kaptunk a mi drága bárónk életének régebbi pillanataiból. Egészen az önpusztító gyásztól a pusztítót szerelemig.

Szerintem a történet nagyon jól adagolta az információkat, mert épp olyan apró tudásmorzsákat szórt az olvasó elé, hogy Milivel szinte egyszerre jutunk el a felismerésig, hogy ki is áll az események mögött, de ettől nem éreztem úgy, hogy a könyvben ne lett volna meg a csavar. Inkább csak örültem annak, hogy a nyomozó szerepében tündökölhetek. A téboly szócska pedig nem csak feltétlen az események őrült mivoltára utal vagy arra, hogy szinte minden pillanatban történet halami váratlan fordulat. Hanem sok-sok rémisztően tébolyult, őrült szereplőre is.

Tudom, ha valaki már az előző részeket is olvasta akkor biztos nem ott akarja őket abbahagyni, de csak ajánlani, ajánlani, AJÁNLANI tudom ezt a részt is!

Értékelés: 5 csillag

Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei 3.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz.

Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?

A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.”

Vélemény:

Az újraolvasásom valahogy nem úgy haladt 2025-ben ahogy terveztem, de nem adom fel és újult erővel folytatom tovább. Nagyon nagy bajban voltam ezzel a résszel, mert egyszerűen nincsen rá más szó… NAGY. Emiatt elképzelhetetlen volt, hogy táskába vagy egyéb helyekre süllyesztve hordjam magammal, így unalmas óráimat nem tudtam ezzel a fantasztikus világgal kitölteni, szóval kénytelen lettem minden itthon töltött időmben újra és újra elővenni, míg végül el nem határoztam a félnél járva egy szép szombati délelőtt, hogy én ezt a könyvet biz addig nem rakom le, meg ki nem olvastam!

Nehéz dolgom nem igazán volt a fogadalmam megtartásával (maximum az éjszakai alvás) mert elképesztő mód olvastatta magát az egész. Meglepődtem, hogy bár csak pár éve tartottam utoljára a kezeim között, és faltam sorait, mégis mennyi minden elhomályosult már belőle, így akadtak pillanatok, amik szerintem immár második alkalommal is képesek voltak megnevettetni. Mivel pedig azóta sikerült több dolgot megtudnom a könyvben megjelenő hölgyekről is, úgy mint Erdős Renée vagy Pilisy Róza, ki kell emelnem mennyire tisztelem Böszörményi Gyulát azért, mert alakjaikban igazán fantasztikus hölgyeket mutatott be, megtisztelve ezzel emlékeiket. Nagyon nehéz egy regényben összetett karaktereket írni, de még nehezebb akkor, ha az ember próbál történelmileg hiteles lenni, mégis fittyet hányni a kor rossz nyelvű pletykáira.

Ez a rész sokkal összetettebb lett, mint az előző kettő, mert bár eddig is Mili és Emma szála külön futott, de most jött el az ideje annak, hogy végre valahol összeérhessenek és talán ez is volt az oka annak, hogy ha elővettem a könyvet, akkor nem tudtam letenni. Mert olyan sokáig lettek elhúzva itt a dolgok, kérem szépen, hogy már néha dühített, hogy épp csak egy hajszálon múlt, hogy a cselekmény összeérjen, de valahogy mégsem úgy alakult.

Amit szerintem az író itt (is) jól csinált, az, hogy nem éreztem ezeket a pillanatokat beleszólásnak az író által, hanem tényleg úgy jött át, hogy a karakterek tettei, döntései vezettek el egy-egy ponthoz vagy épp akadályoztak meg egy nagy találkozást. Márpedig nagyon nehéz úgy írni, hogy a szereplőknek önálló gondolatai és cselekedetei vannak, és ne érződjön úgy, hogy az író néha próbálja őket beleerőltetni egy olyan helyzetbe, amihez semmi kedvük nincs.

Milit még mindig imádom, ahogy a bárót is. Bár ezen a ponton nem igen tudnék kiemelni olyan karaktert, akit nem szeretek a történetben, mert még a legkevésbé kedvesek is olyan személyiséggel rendelkeznek ami, ha nem is szeretet vált ki, de mégis jó olvasni őket. Olyan szinten, hogy már egészen fizikai fájdalmat váltott ki, hogy munkába kellett mennem és nem maradhattam velük.

Ajánlani, sorozat lévén csak annak tudom, aki a korábbi részeket is olvasta, de azoknak nagyon, és határozottan ki merem jelenteni, hogy ezután a lezárás után úgy kapkodnak majd a következő részért (akár még a rövid kiegészítő kötetet is átugorva), hogy minden kiesik a kezeik közül.

Értékelés: 5 csillag

Figyelek rád: Darvas Petra

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„ALVIN FIGYELEMZAVAROS ÉS UTÁLJA A MATEKOT.

Végzős egy budapesti gimiben, egy zűrös osztályban. Szeptemberben új matektanár érkezik hozzájuk Sólyom Szabolcs személyében. A kapcsolatuk Alvinnal nem indul zökkenőmentesen.

LEXI MATEKTAGOZATOS ÉS FIGYELEMRE VÁGYIK.

Ő a matektanár lánya. Tizenegyedikbe jár két legjobb barátnőjével, de egy új osztálytárs befurakodik közéjük, így a lányok barátsága veszélybe kerül.

És akkor még a családja is bonyolult. Lexi egyik kisöccse ADHD-s, és dobolni tanul. Mivel gyerekkorában Alvin is dobolt, Sólyom tanár úr felkéri őt, hogy gyakoroljon a kisfiával. A család gyorsan megkedveli a vadóc külsejű, ám barátságos srácot.

AZONBAN LEXINEK NEM TETSZIK, HOGY A FURA ALVIN MOST KI-BE JÁRKÁL NÁLUK.

Ráadásul a céltudatos lánynak mostanában semmi nem jön össze. Amikor a várva várt fellépése a táncos eseményen meghiúsul, Alvin vigasztalja meg. Ekkor a fiú fejében már óriási a káosz, mert Lexi tölti ki a gondolatait, és minden mást hanyagol.

A lány mégis attól fél, hogy az ADHD-ja miatt Alvin lelkesedése hamar elmúlik. Szép szavakra vágyik, a fiúnak viszont ez az egyik legnagyobb nehézsége.

ALVIN ALKALMATLANNAK ÉRZI MAGÁT A SZERELEMRE – ÉS ÚGY ÁLTALÁBAN AZ ÉLETRE.

Lexi meg akarja őt érteni, de ezúttal nem engedhet a vágyaiból.

Lehetséges, hogy valójában ugyanarra van szükségük?”

Vélemény:

Na ha valaki kíváncsi arra, amint én csak és kizárólag szuperlatívuszokban kezdek beszélni (írni) egy könyvről, akkor csak olvasson tovább bizalommal. Bevallom először kicsit tartottam ettől a könyvtől, méghozzá két okból is egyrészt mert gyógypedagógusként féltem attól, hogy az ADHD egy olyan megközelítésével fogok találkozni, amivel majd nem értek egyet. Másrészt már nem épp az a korosztály vagyok, akinek ez a regény szól, de hát a Szent Johanna gimit is felnőttfejjel vettem először kézbe, szóval úgy éreztem adok neki egy esélyt.

Nagyon de nagyon lelőttem a poént az első mondatommal, viszont azt hiszem, már nincs mit tenni ebben az esetben. Ki kell jelentenem, hogy én egyszerűen imádtam ezt a könyvet. Persze nem mondom, hogy ez a világ legizgalmasabb regénye, de hát nem is annak készült, viszont rengeteg elképesztően menő értéke van, és ezeket csak felsorolásokkal tudom érthetőbbé tenni.

1) A tinédzserek. Valódi tinik, valódi problémákkal és stílusokkal. Na ez az, amit, ha a kezükbe adnék nem éreznék azt tőle, hogy egy felnőtt írt a korosztályukról úgy, hogy már elfelejtette milyen gyereknek lenni, hanem valóban át tudnák élni a karakterek helyzeteit. A válságokat, amiket megélni természetes velejárója a tiniknek. Amire felnőttfejjel talán legyinteni szokás, de egy serdülőnek ezek valódi, igazi problémákat jelentenek.

2) Az iskola szerepe. Nagyon örülök, hogy a könyv nem olyan tanárokat mutat be, akik egytől egyig elfordulnak a problémáktól, és rá sem hederítenek a balhésabb tanulókra. Volt itt néhány olyan megmozdulás vagy mondat egy-egy tanártól, amit akár én vagy bármelyik kollégám is mondhatott volna azok közül, akik nem az iskola legjobbjaival foglalkoznak.

És…

3) Az ADHD!

Először is a következővel kezdeném:

Tanító (miután megtudja, hogy az egyik szakom a pszichopedagógia): Na például egy ADHD-s gyerekkel mit lehet csinálni órán? 
Én (magabiztossággal, amit fősulin Reményi Tamástól(!) tanultam): Igazából meg lehet oldani azt, hogy kicsit mozoghasson, ha esetleg már sok neki az egyhelyben ülés. Lehet kérni, hogy ő vizezze be a szivacsot, de azt is lehet mondani, hogy nyugodtan sétálhasson 1-2 kört a teremben, ha meg esetleg túl sok lenne neki az inger akkor…
Tanító: Jaj ez nagyon szép és jó. De akkor mit fog szólni a többi gyerek, hogy neki ez meg van engedve nekik meg nem?
(Történet megesett munkába állásom első hetén, cirka négy évvel ezelőtt.)

Azt hiszem elmondhatom, hogy a munkámból is következően szívügyemet képezik azok a gyerekek, akik nem olyanok, mint a többiek. Na persze minden gyerek különböző, de hát akadnak, akiket kevésbé lehet „formára vágni”. A történetben Alvin is épp ilyen, és én nem is kifejezetten azért szerettem őt, mert megmutatta azt, hogy milyen ADHD-val élni, hanem azt, hogy rajta keresztül belátást lehet nyerni abba, milyen hatással is van egy ilyen állapot az emberre és szűk környezetére. Mit élnek meg a barátok, a szülők, a személy maga… Főleg az ADHD esetében (de én a diszeket is például ide sorolnám, vagy az autizmus spektrum zavart)… nagyon sok esetben az a gond, hogy az emberek nem értik, nem fogják fel, hogy az érintett személy miért nem tud bizonyos dolgokat megcsinálni. Hiszen egyértelmű, hogy aki kerekesszékben ül az nem fogja nekik lefutni a maratont, de ha valaki tegyük fel diszkalkuliás, akkor felmerülhet a kérdés, hogy „Jó, de mi lenne, ha kicsit többet tanulnál?” Na az ADHD esetében pontosan ugyanígy az emberek sokszor azt érzik, hogy az egész csak döntés kérdése, holott ez ennél sokkal bonyolultabb. Szóval KÖSZÖNÖM ennek a könyvnek és az írónőnek, hogy ilyen szépen bemutatta miről is van szó, miközben nem esett túlzásokba ami szintén nagyon nagy szó!

Egyszerűen nem is tudom mit mondhatnék még…

Ajánlom ezt a könyvet a tiniknek (akár küzdenek ADHD-val, akár nem), a felnőtteknek, akiknek érintett gyermekük van, vagy velük foglalkoznak, de nem tanultak erről az állapotról… meg úgy nagyjából mindenkinek!

(Akadtak benne pillanatok, amiket már csak szakmailag és emberileg is megkönnyeztem mert túl sok gondolatatot hozott fel bennem, vagy a saját életemről, vagy azokról a gyerekekről akikkel napi rendszerességgel foglalkozom… De ez már egy másik történet.)

Értékelés: 5 csillag

Házirend: Jodi Picoult

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire.

Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással…

Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt?

Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből megtudjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak a családoknak, akik autista gyermekeket nevelnek – és közben éles kritikát kapunk az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről és a szenzációhajhász, megbélyegző kisvárosi társadalomról is.

A Házirend azonban krimiként is megállja a helyét, hiszen az első oldaltól az utolsóig végig kísérti az olvasót a kérdés: bűnös-e Jacob Hunt?”

Vélemény:

Gyógypedagógusként bevallom egy kicsit féltem ettől a könyvtől, bár a Tizenkilenc perc alatt már rájöhettem arra, hogy az irónő mennyire szépen is kezeli a pszichológiai és a jogi kérdéseket, azért picit tartottam az autizmus ábrázolásától, ami alapvetően is egy igencsak nagy falat. Ma már nem is igen használják az autizmust, mint átfogó gyűjtő fogalom (és a könyvben még szereplő Asperger-szindróma nevét is próbálják kivonni a használatból), helyettük az autizmus spektrumzavar inkább a használatos, ez a név pedig tökéletesen leírja miért is olyan nehéz megalkotni egy ilyen karaktert. Az autizmus spektrumzavaros személyre nem lehet azt mondani, hogy „Ő ilyen, ezek a jellemzői” mert ahányan, annyi félék vannak. Akadnak közöttük, akiknek a furcsaságaik a különös témaválasztásban merülnek ki, vagy abban, hogy az idősebb korosztállyal jobban megtalálják a közös hangot, míg mások tényleg mindenen kiborulnak, akár felnőttként is megmarad bár gyermekkorban bevett rossz szokás, esetleg még a kommunikációjukra is rányomja a bélyegét.

Jacob ilyen szempontból tényleg mondhatni egy „állatorvosi ló lett”, mert Aspergeresnek mondják ugyan, de mégis mutat néha olyan tüneteket, ami már egy kicsit nem erre utal. Viszont, ha spektrumként kezeljük, akkor szerintem tök rendben van, hogy amúgy intelligens és okos, aki nem mindig érti azt, ha az ember átvitt értelemben beszélnek. De emellett belefért az is, hogy néha nagyon súlyos „tüneteket” mutasson.

A regény több szemszögön keresztül mutatja be a történetet. Először ott van Emma, az édesanya, akiről azért is volt nehéz olvasnom, mert bár saját gyermekem nincs, viszont gyógypedagógusként gyakran találkozom olyan szülőkkel akik hasonlóan kétségbe vannak esve, mint ahogy azt néha nála is látni lehetett. Azokat a szülőket reprezentálja akik mellett nincs állandó segítség, mert az autizmus (ahogy például az ADHD vagy a diszlexia, diszgráfia stb. sem egy olyan tünetileg akár jól kezelhető dolog, mint például egy laktózérzékenység) nincsenek rá jól bevált 100%-os módszerek, hogy „Ezt csináld, mert biztos használni fog.” Hanem mindenki maga tapasztalja meg a dolgokat.

Mellette ott van még Oliver a fiatal ügyvéd és Rich a nyomozó is, akik pedig saját oldalukról közelítik meg az eseményeket. Igazából mind a ketten a munkájukat végzik…

Viszont nekem a történet legkiemelkedőbb pontja Theo lett (Jacob öccse), akin keresztül az írónő azt is megmutatta, milyen egy ilyen testvér mellett felnőni. Milyen az, amikor valaki olyan nehézséget kap a nyakába egy életre, amit ő soha nem kívánt. Volt egy egész részlet Theo szemszögéből, ami olvasás után is bennem maradt ezekkel a kérdésekkel együtt, és egy kicsit én is átértékeltem a saját munkám. Mert mi lesz az ilyen gyerekekkel, amikor felnőnek? Az autizmust nem fogja kinőni… max javulni tud egy kicsit, de ehhez sokat kell tenni.

A történet másik legjobb szála szerintem itt is a tárgyalótermi jelenetekhez kapcsolódik, amit Jacob speciális igényeinek figyelembevételével (ezt kifejezetten imádtam), egy kicsit át is alakítottak. Valamint az, hogy ezt leszámítva viszont mennyire nem voltak elnézőek, sem a bíró, sem pedig az ügyész azzal kapcsolatban, hogy Jacob igenis más, mint a többi ember.

Szóval nem is tudom mit mondjak… Ajánlom azoknak, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek már a speciális szükségletű személyekkel, meg azoknak is, akik még nem. Nem mondom, hogy krimiként hejj de nagy fordulatokat hoz magával, de szerintem lelkileg egy igencsak jó kis menet ez a regény.

Értékelés: 5 csillag

The Familiar – A bizalmas: Leigh Bardugo

 

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„A ​lehetetlennek is vannak határai.

Az új főváros, Madrid egy rozzant utcájában, egy rozzant házban Luzia Cotado apró varázslatokat használ, hogy átvészelje a végtelenül fáradságos napokat. Ám amikor ravasz úrnője felfedezi, hogy a konyhában dolgozó cselédlány tehetséget rejteget, kiköveteli, hogy Luzia használja fel a kis milagritóit a család társadalmi helyzetének javítására.

Ami az unatkozó nemesek egyszerű szórakozásaként kezdődik, veszélyes fordulatot vesz, amikor Luziára felfigyel Antonio Pérez, II. Fülöp spanyol király kegyvesztett titkára. A korona hajóflottája súlyos vereséget szenvedett, és a király kétségbeesetten próbál bármilyen előnyre szert tenni az Anglia eretnek királynője elleni háborúban, Pérez pedig semmitől sem riad vissza, hogy visszaszerezze a király kegyeit.

Luzia megragadja a kínálkozó esélyt, hátha szerencsés fordulatot vesz az élete, és beleveti magát a látnokok, alkimisták, szent emberek és szélhámosok világába, ahol a mágia, a tudomány és a csalás közti határvonal soha nem állandó.

Ám ahogy a hírneve egyre nagyobb lesz, úgy nő a veszélye is annak, hogy zsidó vére miatt az inkvizíció kegyetlen karmaiba kerül. Minden furfangját be kell vetnie a túléléshez, még akkor is, ha ehhez Guillén Santángel segítségét kell igénybe vennie. Csak azzal nem számol, hogy a megkeseredett halhatatlan férfi titkai mindkettejük számára halálosak lehetnek…

Add át magad a sodrásának!”

Vélemény:

El kell fogadnom, hogy Bardugo nem tud olyan történetet írni, amit én nem imádnék, miközben olvasom! Ha valaki látta molyon, mennyi időmbe telt elolvasni ezt a könyvet, az lehet, hogy kicsit csodálkozik ezen a pozitív nyitáson, azonban a könyv olvasásának elnyújtása sokkal inkább logisztikai kérdés volt, mintsem tetszésé. (Túl sok könyvtári könyvet kellen kiolvasnom, és visszavinnem a könyvtárba szeptemberen, ez meg e-könyvként elfért olvasatlanul, de utazás közben könnyebb volt ezzel haladni.)

Na de térjünk is rá a lényegre. Sok véleménybe futottam bele, ahol elmondják mennyire nem tipikusan Bardugos ez a könyv, ami igencsak meglepő a számomra, mert ennél inkább már nem is követhette volna a stílusát. Az ő stílusa pedig az, hogy nem egysíkú, hanem nagyon összetett karaktereket ír, az utolsó mellékszereplő sem csak helykitöltő funkciót lát el, és a karakterek úgy beszélnek egymással, hogy az nem tűnik mesterkéltnek egy cseppet sem.

A történet azonban most nem egy fantasy világban, vagy a jelenünkben játszódott, hanem a múlt egy olyan szegletén és helyén, ahol ritka a fantasy történet behozatala. (Mert általában Anglia vagy Amerika szokott lenni.) Először is ki kell emelnem, hogy mennyire fantasztikusan alapos utánajárás látható abban, ahogy a korszakot, az ott élt embereket, meg úgy alapvetően a helyszíneket és a társadalmi rendszert bemutatja. Látszik, hogy nem hasraütés szerűen akart írni egy regényt.

Pozitívum nekem még a lassabb, kimértebb tempó. Egy kicsit talán kontroverzális lesz, amit mondani fogok, de szerintem a mai „Booktoker” társadalmunk nem tud könyvet olvasni és/vagy nem a könyv olvasás szeretetéért teszi ezt, hanem a likeokért, a követőkért, a nézettségért. Az ingyen könyvekért, a kiadók általi felkeresésekért. Ehhez a felpörgött fogyasztás és termék generálta világhoz pedig nem illik az, hogy valaki időt és oldalakat szánjon a világépítésre, a karakterek közti dinamika bemutatására, arra, hogy IGEN, ha kell még az utolsó cselédlány kiskutyájának a napi rutinját is ismerjük, amennyiben az szükséges a történethez. Nem sokaknak ma az kell, hogy legyen sötét, kemény de azért az 50. oldalon történjen már meg az első sz*x jelenet, mert anélkül semmit sem ér.

Most pedig el is érkeztem ahhoz, hogy miért fakadtam ki korábban erre nagyon. Mert jön Santángel meg Luzia kapcsolata és én igenis kimondom, hogy hosszú ideje számomra ez volt az, ami a) a legjobban bemutatta egy kapcsolat alakulását (ahol két megtört ember próbál kapcsolódni, és mind a kettejüknek megvannak a maga sötét titkai és bajai és NEM ezt egyetlen dark romance hülyeség sem tudta nekem megadni soha) és b) messzemenőleg a leg érzékibb, leg magával ragadóbb OLYAN jeleneteket láttam náluk anélkül, hogy oldalakon keresztül részletezte volna a testnedveket és a pozíciókat.

Emellett számomra a történet tudott meglepő fordulatokkal, és kemény pillanatokkal szolgálni. Határozottan ha nem kell a könyvtári könyvekkel haladnom, biztos 1 nap alatt végzek vele, mert a második felétől konkrétan alig bírtam letenni, és esküszöm izgultam mi lesz a végkifejlet.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik Bardugo eddigi munkásságait (mindent kb), és akik kíváncsiak egy olyan történetre, ami nem kapkod, nem ingereket keres, hanem szépen finoman építi fel a cselekményt és a karaktereit. Persze nem biztos, hogy mindenkiből ezt váltja ki, mint belőlem, de azon kevés könyvek egyike volt ez mostanában, ahol nem kellett ráerőszakolnom magam, hogy a tekintetem ne ugráljon át sorokat. Egyszerűen csak sodródtam a történettel és nem akartam elkapkodni.

Értékelés: 5 csillag

Hell Bent – Tűzön-vízen át (Alex Stern 2.): Leigh Bardugo

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Alex ​Stern visszatért, és az Ivy League egyenesen a pokolba tart.

Találd meg az alvilág kapuját! Ments ki egy lelket a pokolból! Egyszerű terv, csakhogy onnan ritkán térnek vissza emberek. De Galaxy „Alex” Stern elhatározza, hogy kiszabadítja Darlingtont a purgatóriumból – még akkor is, ha ez a Léthe és a Yale jövőjébe kerül.

Mivel a mentési kísérlet tiltott, Alex és Dawes nem kérhetik a kilencedik ház segítségét – ezért egy kétes szövetségesekből álló csapatot hoznak össze, hogy megmentsék a Léthe gentlemanjét. Ötüknek együtt kell eligazodniuk a titkos szövegek és bizarr ereklyék útvesztőjében, hogy felfedjék a társaságok legjobban őrzött titkait. Eközben pedig minden elképzelhető szabályt megszegnek.

Ám amikor a tanszékeken furcsa halálesetek történnek, Alex tudja, hogy ez nem csak a véletlen műve. Valami végzetes erő munkálkodik New Havenben, és ha túl akarják élni, Alexnek számolnia kell a múltja szörnyeivel és az egyetem falai között ólálkodó sötétséggel is.

A tökéletes dark academia regény a #1 NYT bestsellerszerző Leigh Bardugo jellegzetes és utánozhatatlan stíluselemeivel és fordulataival! A kilencedik ház-sorozat hevesen várt új kötete.

Fedezd fel szörnyekkel teli, intrikus világát!”

Vélemény:

Először elképesztően egyszerűen szeretném kezdeni. Örülök, hogy a könyv egy másik borítóval is kiadásra került, mert bár értem a létjogosultságát az eredeti nyulas verziónak (főleg így a történet szempontjából), megértem, hogy nagyon sokakat elriasztana. Én azért a másik verzióval olvastam mert csak azt találtam meg a könyvtárban, igazából én sosem voltam híve annak, hogy az ember a borítója alapján ítélje meg a könyvet, főleg manapság amikor lenyűgöző borítós, több száz oldalas élfestett köteteket is ki tudnak tölteni a nagy büdös semmivel.

Az biztos, hogy nagy elvárásaim voltak a regénnyel kapcsolatban, mert az első részt, ahogy az írónő többi munkásságát is, egyszerűen csak imádni tudtam. Szerintem Bardugo még nem tudott olyat kihozni, amit ne szerettem volna, és mivel az előző lezárása után tudtam, hogy jön majd a következő így akkor azonnal bele akartam kezdeni, majd valahogy teljesen ki is ment a fejemből, míg szembe nem jött velem a könyvtárban. Éreztem, hogy velem kell jönnie a nyárra.

Bár a munka még tart, mégis találtam lehetőséget arra, hogy mindennap tudjak belőle olvasni, és bár mindig beosztottam mennyit szeretnék (hogy azért a napom nagy részét ne vigye el teljesen), ezt a számot rendre megugrottam és úgy kellett rávennem magam arra, hogy letegyem a kezeim közül.

Itt éreztem leginkább azt, hogy Dawes mennyire is a kedvenc szereplőim egyikévé vált, és Alexet is annyira de annyira tudtam kedvelni. Ebben a részben már érzetre nem kapott helyet számomra annyira az egyetemi életérzés, mint a koribábban, egy kalandosabb, akciódúsabb második rész lett ez, ahol a cselekmény vitte el teljesen a történet egészét, a környezet eseményeire már annyira nem maradt idő. (Hogy kicsit érthetőbb legyen, míg az előző részben többet láttunk a különböző házak működéséből, az egyetemi bulikból addig itt inkább a kaland, és a szereplőink célja volt fókuszban. Ez persze semmivel sem teszi egyik részt sem kevesebbé a másiknál.)

A történet eleinte megint sok szálat markolt fel, amiket a végére sikerült egy közös fonatba rendezni, és mindennek meglett a maga helye, amiben a szereplőink megfelelően lavíroztak, mindenkinek megvolt a maga szerepe, személyisége és épp annyi titok, vagy meglepő fordulat, amit még izgalmasabbá tette ezt a regényt is.

Érezhetően ez a rész már nem a bemutatásokról szólt, de szerencsére itt is kaptunk egykét momentumot a karakterek múltbeli életéből (engem mindig valahogy megborzongat amikor Alex és Len kapcsolata kerül szóba, mert ez annyira valós élethelyzet sokaknak, hogy még talán a démonoknál, vámpíroknál is sokkal ijesztőbb).

Aki az első részt szerette, szerintem az ebben sem fog csalódni, mert bár nem teljesen azt a hangulatot hordozza magában, mint az első kötet, de mégis pont a legjobb dolgok maradtak meg belőle. A szereplők, az akció, és a mágia sötét mivolta.

Értékelés: 5 csillag

Tizenkilenc perc: Jodi Picoult

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát…

Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla.”

Vélemény:

Gyógypedagógusként (pszichopedagógusként) mindig érdekeltek ezek a témák, és talán a fiatalkorú bűnözők lélektana az, ami miatt életem egy pontján elgondolkodtam már azon, hogy pszichológus szeretnék lenni. Az iskolai lövöldözések témája nagyjából azóta érdekelt engem, hogy a főiskola alatt egy kurzusomra ebből a témából írtam beadandót (pontosabban az iskolai lövöldözések és a bullying kapcsolatáról).

Magamtól lehet, hogy nem találkoztam volna a könyvvel, bár Jodi Picoult neve már nem egyszer felmerült amikor ismerőseimmel beszélgettem, többen ajánlatták, azonban amikor megtudtam, hogy miről szól a könyv, úgy döntöttem el kell olvasnom. (Sajnálatos, hogy pont amikor ide eljutottam, akkor túlságosan aktuálissá vált itt Európa közepén is…)

A könyv nem egy embert mutat be, nem is egyetlen eseményt, hanem események egész láncolatát, mely egy bizonyos pillanati sodort egy fiatalt, viszont a cselekmény itt még nem áll meg, így tanúi lehetünk az utóhatásainak is. Pszichológiai és jogi szempontból nekem ez a könyv egy aranybánya volt, már amit laikusként megállapíthatok róla, valószínű jogi szakemberként, kicsit más lehetne róla a véleményem. Egyértelmű, hogy az írónő mélyen beleásta magát a témába és nem csak az elkövető, hanem az áldozatok és a családok szempontjából is. Mert vannak itt anyák, apák, gyermekek, ügyvédek és bírák… és mindenki kicsit másképp élte meg a látottakat, a megtörtént eseményeket. Eleinte nehezen tudtam követni, hogy épp kinél is járunk a történetben, de 1-2 sor után hamar belerázódik az ember és a könyv felénél ezeket, már nem is éreztem.

Talán az első legnagyobb ilyen eset, mely megrázta a világot nem más volt, mint Columbine (ha valakit érdekel a téma, sok videó és leírás található az esetről interneten), mely 1999. április 20-án történt. Jodi Picoult könyve 2007-ben jelent meg, és azóta már évek, évtizedek is elteltek, mégis a mai napig előfordulnak iskolai lövöldözések, vagy öngyilkosságok melyeknek a hátterében gyakran fel nem ismert durva iskolai bántalmazás áll. A tizenkilenc perc emellett morális kérdéseket is feszeget azzal kapcsolatban, hogy mennyire érthető, indokolható meg az elkövető tette annak fényében, hogy neki miket kellett átvészelnie a korábbiakban. Egyik oldalról egy fiú aki megölte az iskolatársait, másik oldalról egy fiú akinek a lelkét az évek kegyetlenkedése millió darabra törte. Nehéz igazságot tenni igaz

Inkább nem kellene hagyni, hogy ilyenek megtörténjenek!

A könyvet tudom ajánlani! Csak így egyszerűen. Mondanám, hogy mindenkinek de azt is, hogy sokak irtóznak az ilyen erős témáktól, amik így hatnak az ember lelkére, de aki nem fél az igenis adjon neki egy esélyt. Szereplők szempontjából talán egyszerűnek mondható, de itt a folyamaton van a hangsúly és a kérdéseken, melyek biztosan megfogalmazódnak az olvasóban, olvasás során.

(Főleg akkor ha belegondol, hogy a világon vannak szülők és gyermekek akik számára ez a könyv nem fikció, hanem a valóélet, amellyel meg kell küzdeniük.)

Értékelés: 5 csillag

A könyvek városa (Írósuli 1.): Aux Eliza

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Dixy ​a fura nevű, zárkózott lány a suliban. Mióta elvesztette az apját, nem akar mást, csak túlélni a gimit a testvéreivel. Még akkor is, ha Era és Lia néha levakarhatatlanok. Hiszen ő csak egy átlagos kamasz.

Vagy mégsem?

A nyári szünet végén egy váratlan látogató érkezése mindent megváltoztat. A rejtélyes férfi kora hajnalban kopogtat be a külvárosi ház ajtaján. Egy titokról beszél, amit többé nem lehet elhallgatni Dixyék előtt. De Krúda, a lányok anyja hajthatatlan, nem engedi a férfit a testvérek közelébe.

Dixy, Era és Lia közös nyomozásba fognak, hogy kiderítsék, mi történt az apjukkal és mi az, amit a szüleik már a kezdetektől eltitkoltak előlük. A rejtély szálai egy eltitkolt világba vezetik őket, ahol minden az írás körül forog. A szavak varázserővel bírnak, a pennák repülni tudnak, és a fantázia a legnagyobb kincs. De mindezek ellenére a srácok itt is beképzeltek, a lányok pedig ugyanolyan kirekesztőek tudnak lenni, mint a budapesti gimiben. Az írósuli tanárairól nem is beszélve…

„Aux Eliza regénye az írók és a könyvek varázslatos világába kalauzol el, egy olyan világba, ahol én is szívesen élnék.” – Csoma-Lőrincz Tamara író”

Vélemény:

Életem első könyvbemutatójának eredménye és a második regény, amit sikerült aláíratnom egy írónővel! Azt hiszem ez is közrejátszott abban, hogy miután hazafelé jöttem a találkozóról, minden erőfeszítésemre szükség volt ahhoz, hogy ne kezdjem el olvasni ott a buszon a könyvet. (Azért is ne, mert épp kettő másik várt engem itthon félig olvasott állapotban.)

A moly csalóka lehet. ránézésre ugyanis úgy tűnne, hogy május 4 és 10 között kereken hat napot vett igénybe számomra az, hogy a könyvet befejezzem, azonban a valóság az, hogy a munka és az egyetem mellett jelenleg néha levegőt venni is alig jut időm, nem hogy olvasni. Így az első napokban szinte csak 1-2 oldalakat sikerült haladnom (khm… majdnem lekéstem a buszt) vagy az online előadások kissé unalmasabb pillanataiban bizsergett a kezem, hogy belelapozzak (khm… a bizsergés győzött, így 10 percek néha kiestek az előadásokból). Úgyhogy a könyv kb hetven százalékát szerintem egy nap leforgása alatt sikerült elolvasnom, ami már önmagában is jelzésértékű, de azt hiszem innentől jobban bele is megyek a témába.

Először a könyv hangulatával kezdenék, életem egyik leg maghatározóbb könyvsorozata számomra a Harry Potter, azt hiszem több okból is, valamint ez a tulajdonságom az, amivel talán sokan tudnak még kapcsolódni. Valamint Böszörményi Gyula munkássága, aki egyszerűen nem tudott olyat írni, amit én ne imádtam volna. Na, A könyvek városa, nekem pont azt az érzést adta, mintha ezt a kettőt vegyítettem volna. Bátor, és édes kreativitás, ami Böszörményinél is tetszett, és egy színes, szagos eleven varázsvilág, ami mégis millió szálon kapcsolódik a miénkhez, épp mint a Roxfort…

Ami számomra az olvasásélményeknél egy másik sarkalatos pont, az pedig nem más, mint a karakterek, itt viszont elmondhatom, hogy mindenkiről élveztem olvasni. Még az általában „kibírhatatlan” személyiségek itt valahogy épp annyira lettek összetettek, hogy nem lehetett őket (legalábbis én nem tudtam) szívből gyűlölni. A kaland pedig nagyon izgalmas volt! Azt hiszem ezért is nem tudtam egy idő után letenni, mert mindig amikor be akartam csukni, nagyjából öt perc múlva újra felkaptam, mert kíváncsi voltam a folytatásra. Akadtak csavarok, amikre lehet, hogy túl hamar ráéreztem, de szerintem sokaknak még azok is meglepőek lennének, valószínűleg az lehet a háttérben, hogy én már néha kicsit más szemüvegen keresztül vizsgálom a könyveket (erről később), de akadt olyan, ami tényleg megdöbbentett. Na meg aztán ritkán érzek olyat, hogy ennyire nagyon, de nagyon akarjam a folytatást! Le is töltöttem a novellát, hogy ha rövid időre is de betöltse a regény után maradt űrt (Mikor is jön az a folytatás?). A novelláról röviden annyit, hogy ingyenesen elérhető a kiadó oldalán, és szerintem ha valaki elolvassa a könyvet annak ezt is KÖTELEZŐ, mert még inkább belátást lehet nyerni egy roppant izgalmas karakter szálába is!

Ami pedig azt a másik szemüveget illeti… Én, aki kacérkodom az írással (és nem csak vélemény, hanem történetírással) olyan pillanatokat éltem meg ebben a regényben, amik a szívemhez szóltak. Mintha a lelkemből szólaltak volna meg a szereplők, mintha szócsövet adtak volna a gondolataimnak. Ezt a könyvet ajánlom „olvasóknak” akik újabb varázslatokat keresnek, valamint „íróknak” mert ez a történet végre róluk is szól egy kicsit. 

Értékelés: 5 csillag

Állatfarm: George Orwell

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ? UGYAN MÁR. VANNAK KÖZTÜK EGYENLŐBBEK IS.

Orwell 1943-44-ben írott műve minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol major a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát. A maguk igazgatta farmon élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak az eszméi. A Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A szerző a „Tündérmese” alcímet adta regényének, mely eredetileg a sztálini korszak szatírája volt, de az emberek és az állatok minden diktátor alatt ugyanolyanok.”

Vélemény:

A könyv amit nem mar írtak, de elolvasása után csak egy kérdés fogalmazódott meg bennem. „Miért tarthat ott a világunk még most is ahol?” Hiszen ha ilyen regények születtek már évtizedekkel korábban is akkor miért nem vagyunk képesek észrevenni azt amikor a diktatúra első alapköveit kezdik lerakni az orrunk előtt?

Bár a történet állatokról szól, mégis minden egyes szó és leírás olyan amit nem csak történelmi eseményekre (kommunizmus?) tudunk ráhúzni de egy jó adag aktuálpolitikát is éreztem benne. Mert a politikusok a köznéppel ellentétben tanultak a történtelemből és képesek ugyanazokat az egyszer már jól bevált módszereket alkalmazni:

- Kell egy jó szlogen

- Kell egy karizmatikusnak tűnő vezető

- Kell egy dolog amitől félhet a nép amitől ez a vezető „meg tudja őket védeni”

- Kellenek a hatalom kiszolgáló „kutyái”

- Kell az aki fenntartja a propagandát

…

és aztán egy idő után már Nem Kell arra sem figyelni, hogy önmagunknak ellentmondunk mert a nép úgyis bekajálja minden szavunkat, és elhitetjük, hogy ők emlékeznek rosszul a dolgokra és a mi szavunk szent.

Ez az alkotás tanít, szemet felnyit, és sajnos elborzaszt azzal, hogy mennyire aktuális tud lenni még mindig. Mindenkinek, de őszintén mindenkinek csak és kizárólag ajánlani tudom. Bármit írnék le róla az hatalmas spoiler lenne, hiszen a regény annyira nem vaskos, ezt mindenkinek saját magának kell megtapasztalnia… és bár a kép mellé nem a legikonikusabb mondat került fel, de itt had zárjam azzal.

„Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”

Értékelés: 5 csillag

Ninth House – A kilencedik ház (Alex Stern 1.): Leigh Bardugo

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Miért épp ő? Mi a csapda?

Galaxy „Alex” Stern a Yale Egyetem legfurcsább elsőévese. Hippi anyja nevelte fel Los Angelesben, a középiskolát sem fejezte be, drogdíler haverok között és alkalmi munkákból élt, húszévesen pedig egy rejtélyes gyilkossági ügy egyetlen túlélője lett. A kórházi ágyán kínálják fel neki a második esélyt, a felvételt a világ egyik legrangosabb egyetemére. De miért neki? És ki mozgatja a szálakat?

Alex hamarosan különleges képessége miatt és a titokzatos jótevői megbízásából a Yale titkos társaságainak okkult tevékenységét felügyeli. A tiltott mágia alkalmazása viszont baljósabb és veszélyesebb, mint ahogy azt akár a legparanoiásabb elme is elképzelheti.

FELÉLESZTIK A HOLTAKAT, ÉS NÉHA AZ ÉLŐK A PRÉDÁK…”

Vélemény:

Mikor láttam, hogy az egyik kedvenc írónőm kihozott egy könyvet, amiről mindenhol csak azt hallottam mennyire „elmebeteg” és „kemény” vagy éppenséggel azt, hogy „undorító”, akkor tudtam, hogy nekem ezt mindenképp el kell olvasnom. (Na hát, mégis mit mondjak? Van egy elborult fajta ízlésem.)

Az írónő már a Grisaverzum megalkotásakor is egy örök szerelmet adott nekem, a kialakított világgal és szereplőivel kapcsolatban, de eddig nem volt alkalmam egy másik kalandba belekóstolni, így kíváncsian vettem kezeim közé a könyvet. Eleinte kicsit féltem, hogy kimaradt valami előzmény kötet, mely választ adhatna az első pár fejezetben felmerült kérdésekre, de egy idő után sikerült rájönnöm, hogy ennek a regénynek a cselekménye is úgy épül fel, mint a Hat varjúé. Előbb adott a kaland és belecsöppenés érzés, aztán természetesen jöhetnek a magyarázatok. Abban a regényben talán segítségemre volt a sorozat ismerete, így azért nem teljesen voltak ismeretlenek számomra a szereplők, itt azonban nem volt ekkora szerencsém, bár…

Nincs is szükség itt szerencsére. A regény tényleg kellően groteszk és erős ahhoz, hogy fenntartsa az olvasó érdeklődését. Ritkán találkozom olyan történetekkel, ahol ennyire kendőzetlenül mondanak ki dolgokat a szereplők, vagy kapok ennyire valóságos leírásokat egy-egy esetről. Erőszak, drogok, mágia (de nem a kedves fajta, nyulat húzok elő a kalapból, és nem is lehet elintézni mindent egy Stuporral). Mind felett pedig ott állnak a szereplők, mind egyéniség, saját múlttal, saját jelennel és saját véleményekkel valamint személyiségjegyekkel. Alex nem egy tökéletes ember, de talán ez teszi őt azonosulhatóvá, miközben mégsem válik egy szemét ribivé. Épp akkor mocskos a szája amikor azt a helyzet megköveteli, de van hogy ő a szerető barát, aki mindenben támogat. Na és Darlington? Istenem! Mintha csak egy még felnőttebb és kicsit sötétebb hangvételű Gansyt kaptam volna (Hollófiúk ismerői előnyben).

A kaland, a nyomozás is izgalmas volt, miközben a párbeszédek is úgy pörögtek, hogy tényleg el tudtam képzelni, hogy ezeket a szavakat valakik így a megadott kontextusban kimondják egymásnak. Mondhatni több kis regényre való eseményt kaptam meg egyben, és sok olyan téma került elő, ami engem alapból is mindig nagyon érdekelt.

A könyv határozottan nem való mindenkinek! Ezt előre le kell szögeznem, de aki szerette a Hat varjút (nem zavarta az időben visszaugrálás), és nem riad meg a sötétebb hangvételű regényektől, annak csak és kizárólag ajánlani tudom.

Értékelés: 5 csillag

The Menendez Murders: Robert Rand

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Discover ​the definitive book on the Menendez case—and the primary source material for NBC's Law and Order True Crime: The Menendez Murders.

A successful entertainment executive making $2 million a year. His former beauty queen wife. Their two sons on the fast track to success. But it was all a façade.

The Menendez saga has captivated the American public since 1989. The killing of José and Kitty Menendez on a quiet Sunday evening in Beverly Hills didn't make the cover of People magazine until the arrest of their sons seven months later, and the case developed an intense cult following. When the first Menendez trial began in July 1993, the public was convinced that Lyle and Erik were a pair of greedy rich kids who had killed loving, devoted parents.

But the real story remained buried beneath years of dark secrets. Until now.

Journalist Robert Rand, who originally reported on the case for the Miami Herald and Playboy, has followed the Menendez murders from the beginning and has continued investigating and interviewing key sources for 28 years. Rand is the only reporter who covered the original investigation as well as both trials. With unparalleled access to the Menendez family and their history, including interviews with both brothers before and after their arrest, Rand has uncovered extraordinary details that certainly would have changed the fate of the brothers' first-degree murder conviction and sentencing to life without parole.

In The Menendez Murders: The Shocking Untold Story of the Menedez Family and the Killings That Stunned the Nation, Rand shares these intimate, never-before-revealed findings, including a deeply disturbing history of child abuse and sexual molestation in the Menendez family going back generations, and the shocking admission O.J. Simpson made to one of the Menendez brothers when they were inmates at the L.A. County Men's Central Jail.”

Vélemény:

Baromi kontroverzális téma és olvasásélmény, ami sok szempontból első volt számomra.

1) Angol nyelvű olvasmány:

Persze nem ez volt az első ilyen, de most először fordult elő, hogy rögtön angolul olvastam valamit, nem pedig a magyar verzió után került kezeim közé eredeti nyelven.

2) True crime:

Amit néhányan elítélnek, mások valamiért kifejezetten imádnak, és én büszkén vállalom, hogy az utóbbiak táborát erősítem, abban az esetben ha a valós bűncselekményt bemutató történet írásakor a teljességre és a hitelességre törekedtek. Jelen helyzetben Robert Rand könyve, mind a kettőt megadta számomra, de ezt majd később.

3) A Menendez testvérek:

Akiknek a bűncselekménye és a tárgyalása még a mai napig ellentétes érzéseket vált ki mindenkiből. Szociopaták akik a pénz miatt ölték meg a szüleiket? Bántalmazott fiatalok, akik már nem láttak más kiutat? Rettegő emberek, akik tényleg azt hitték, hogy ha nem ők lőnek, akkor a szüleik végeznek majd velük? Bár augusztusban lesz 36 éve Jose és Kitty Menendez meggyilkolásának évfordulója, mégis a mai napig vita tárgyát képezi az, hogy megfelelő büntetést kaptak-e a fiúk.

Azt hiszem én azok táborát erősítem, akik ki merik jelenteni, hogy NEM! Eddig csak az érzés volt meg bennem, egy-egy tárgyalásról készült videót látva, ahol egész bensőmmel éreztem azt a fájdalmat, amit nem lehetett egyszerűen ilyen mértékig megjátszani. Bár a Netflix-en futó Szörnyetegek 2. szezonja (amely az ő történetüket mutatja be), nem a legtökéletesebb adaptáció, sőt néha egy-egy jelenettel több kárt okoz, mint hasznot, de egyvalamire szerintem tökéletes volt. Arra, hogy az emberek láthatták, hogy még tehetséges színészek sem tudják eljátszani úgy ezeket az érzelmeket a sorozatban, mint ahogy, azok valóban megtörténtek.

De térjünk is át Rand könyvére, ami a kezdetektől, egészen Jose Menendez Államokba érkezésétől mesél a család történetéről, és részletekbe menően mutatja be a tárgyalás eseményeit is. A könyv felépítése szerintem emiatt fantasztikus lett, mert nagyon jól elkülönülnek a helyszínek, az események és minden alaposan körbe lett járva. Meglepett az, hogy az író maga is milyen nagy szerepet kapott néhány pillanatban de számomra ez tette még hitelesebbé a narrációját.

Mivel az oldalam nem egy True crime blog, így nem fogom kifejteni évekre és hónapokra pontosan mikor mi történt, de annyit elárulhatok, hogy a tárgyalás tele volt igazságtalanságokkal. Még az első rendben volt, ám ott is akadtak, akik hamisan tanúskodtak (Donovan Goodreau például Robert Rand-nak elmondta, hogy Lyle már jóval a gyilkosság előtt mesélt neki a bántalmazásokról, azonban a tárgyaláson tagadta, hogy ilyen történt, hiába készült róla korábban hangfelvétel). Voltak akiket belső célok hajtottak afelé, hogy befogják a fülüket a bántalmazást hallva (Pamela Bozanich, akinek a családjában szinten volt gyermekbántalmazás (mondjuk ott nem szexuális), és emiatt úgy gondolta, hogy ha az apja annak idején ebből meg tudott szökni és rendes ember vált belőle, akkor ezt a fivérek is megléphették volna). Emellett a közvélemény, a média, amely folyamatosan lejárató kampányokat indított ellenük, poénosnak szánta, mára már szerintem undorító felvételek, amiket a mai napig is őriz az internet.

A második tárgyaláson pedig a 70%-a nem hangzott el annak, amelyet az elsőn végighallgatott az esküdtszék, ez a döntéseiket is nagyban befolyásolta. Viszont még mindig jobb, hogy az életfogytiglani mellett döntöttek, mintsem a halálbüntetés mellett (sajnos csak ez a két opció volt), hiszen így ha végre felszínre bukkan az igazság, még van esély, hogy kikerülhessenek a börtönből. (A halálbüntetés túlságosan végleges, azért valljuk be.) Ugyanis…

A könyv rávilágított arra, hogy 2018-ban, olyan levelezésre bukkantak Erik és az unokatestvére Andy között, mely egyértelműen bizonyítja azt, hogy a szexuális abúzus valóban megtörtént, és Erik már jóval régebben, évekkel korábban is mesélt róla. Vagy éppen Roy Roselló, aki 2023-ban szólalt fel azügyben, hogy milyen visszaélések történtek a Menudo bandában éneklő fiúkkal, és hogy őt is bántalmazta Jose Menendez.

Ez a történet még nem zárult le teljesen. Robert Rand helyesen írt, amikor úgy fogalmazott, hogy ma már egészen más megítélése lenne egy ilyen esetnek, mint a 90-es években. Remélem tényleg lesz lehetőség jó irányba változtatni az ítéleten. Több mint 30 év rácsok mögött már így is épp elég volt… (És attól, hogy őket bezárták, a világ tényleg nem lesz biztonságosabb hely.)

Ha valakit érdekel a téma, akkor javasolni tudom a Netflixen a dokumentumfilmet, amit az üggyel kapcsolatban készítettek, (a Szörnyetegek sorozatot csak szódával és némi kételkedéssel fogadva), és Robert Rand könyvét, ha az ember tud angolul, mert tényleg nagyon nagyon sok információval lehet gazdagabb általa. A könyv mellé néha megkerestem az idevágó tárgyalási jeleneteket is, amelyek mind megtalálhatók a youtube felületén.

Értékelés: 5 csillag