The Familiar – A bizalmas: Leigh Bardugo

 

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„A ​lehetetlennek is vannak határai.

Az új főváros, Madrid egy rozzant utcájában, egy rozzant házban Luzia Cotado apró varázslatokat használ, hogy átvészelje a végtelenül fáradságos napokat. Ám amikor ravasz úrnője felfedezi, hogy a konyhában dolgozó cselédlány tehetséget rejteget, kiköveteli, hogy Luzia használja fel a kis milagritóit a család társadalmi helyzetének javítására.

Ami az unatkozó nemesek egyszerű szórakozásaként kezdődik, veszélyes fordulatot vesz, amikor Luziára felfigyel Antonio Pérez, II. Fülöp spanyol király kegyvesztett titkára. A korona hajóflottája súlyos vereséget szenvedett, és a király kétségbeesetten próbál bármilyen előnyre szert tenni az Anglia eretnek királynője elleni háborúban, Pérez pedig semmitől sem riad vissza, hogy visszaszerezze a király kegyeit.

Luzia megragadja a kínálkozó esélyt, hátha szerencsés fordulatot vesz az élete, és beleveti magát a látnokok, alkimisták, szent emberek és szélhámosok világába, ahol a mágia, a tudomány és a csalás közti határvonal soha nem állandó.

Ám ahogy a hírneve egyre nagyobb lesz, úgy nő a veszélye is annak, hogy zsidó vére miatt az inkvizíció kegyetlen karmaiba kerül. Minden furfangját be kell vetnie a túléléshez, még akkor is, ha ehhez Guillén Santángel segítségét kell igénybe vennie. Csak azzal nem számol, hogy a megkeseredett halhatatlan férfi titkai mindkettejük számára halálosak lehetnek…

Add át magad a sodrásának!”

Vélemény:

El kell fogadnom, hogy Bardugo nem tud olyan történetet írni, amit én nem imádnék, miközben olvasom! Ha valaki látta molyon, mennyi időmbe telt elolvasni ezt a könyvet, az lehet, hogy kicsit csodálkozik ezen a pozitív nyitáson, azonban a könyv olvasásának elnyújtása sokkal inkább logisztikai kérdés volt, mintsem tetszésé. (Túl sok könyvtári könyvet kellen kiolvasnom, és visszavinnem a könyvtárba szeptemberen, ez meg e-könyvként elfért olvasatlanul, de utazás közben könnyebb volt ezzel haladni.)

Na de térjünk is rá a lényegre. Sok véleménybe futottam bele, ahol elmondják mennyire nem tipikusan Bardugos ez a könyv, ami igencsak meglepő a számomra, mert ennél inkább már nem is követhette volna a stílusát. Az ő stílusa pedig az, hogy nem egysíkú, hanem nagyon összetett karaktereket ír, az utolsó mellékszereplő sem csak helykitöltő funkciót lát el, és a karakterek úgy beszélnek egymással, hogy az nem tűnik mesterkéltnek egy cseppet sem.

A történet azonban most nem egy fantasy világban, vagy a jelenünkben játszódott, hanem a múlt egy olyan szegletén és helyén, ahol ritka a fantasy történet behozatala. (Mert általában Anglia vagy Amerika szokott lenni.) Először is ki kell emelnem, hogy mennyire fantasztikusan alapos utánajárás látható abban, ahogy a korszakot, az ott élt embereket, meg úgy alapvetően a helyszíneket és a társadalmi rendszert bemutatja. Látszik, hogy nem hasraütés szerűen akart írni egy regényt.

Pozitívum nekem még a lassabb, kimértebb tempó. Egy kicsit talán kontroverzális lesz, amit mondani fogok, de szerintem a mai „Booktoker” társadalmunk nem tud könyvet olvasni és/vagy nem a könyv olvasás szeretetéért teszi ezt, hanem a likeokért, a követőkért, a nézettségért. Az ingyen könyvekért, a kiadók általi felkeresésekért. Ehhez a felpörgött fogyasztás és termék generálta világhoz pedig nem illik az, hogy valaki időt és oldalakat szánjon a világépítésre, a karakterek közti dinamika bemutatására, arra, hogy IGEN, ha kell még az utolsó cselédlány kiskutyájának a napi rutinját is ismerjük, amennyiben az szükséges a történethez. Nem sokaknak ma az kell, hogy legyen sötét, kemény de azért az 50. oldalon történjen már meg az első sz*x jelenet, mert anélkül semmit sem ér.

Most pedig el is érkeztem ahhoz, hogy miért fakadtam ki korábban erre nagyon. Mert jön Santángel meg Luzia kapcsolata és én igenis kimondom, hogy hosszú ideje számomra ez volt az, ami a) a legjobban bemutatta egy kapcsolat alakulását (ahol két megtört ember próbál kapcsolódni, és mind a kettejüknek megvannak a maga sötét titkai és bajai és NEM ezt egyetlen dark romance hülyeség sem tudta nekem megadni soha) és b) messzemenőleg a leg érzékibb, leg magával ragadóbb OLYAN jeleneteket láttam náluk anélkül, hogy oldalakon keresztül részletezte volna a testnedveket és a pozíciókat.

Emellett számomra a történet tudott meglepő fordulatokkal, és kemény pillanatokkal szolgálni. Határozottan ha nem kell a könyvtári könyvekkel haladnom, biztos 1 nap alatt végzek vele, mert a második felétől konkrétan alig bírtam letenni, és esküszöm izgultam mi lesz a végkifejlet.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik Bardugo eddigi munkásságait (mindent kb), és akik kíváncsiak egy olyan történetre, ami nem kapkod, nem ingereket keres, hanem szépen finoman építi fel a cselekményt és a karaktereit. Persze nem biztos, hogy mindenkiből ezt váltja ki, mint belőlem, de azon kevés könyvek egyike volt ez mostanában, ahol nem kellett ráerőszakolnom magam, hogy a tekintetem ne ugráljon át sorokat. Egyszerűen csak sodródtam a történettel és nem akartam elkapkodni.

Értékelés: 5 csillag