Leírás (forrás: moly.hu):
„Cora rabszolga egy georgiai ültetvényen, élete maga a pokol – a környezetében talán senki sem szenved annyira, mint ő. Anyja magára hagyta, barátai sincsenek, hiszen a rabszolgákat nem csupán az ültetvényesek sanyargatják, ők maguk is gyötrik társaikat, kegyetlenül, brutálisan. Cora úgy látja, nincs más lehetősége, mint a szökés. Amikor először hall a föld alatti vasútról, a rabszolgákat északra menekítő titkos szervezetről, elhatározza, bármi történjék is, útnak indul. Nem is sejti, milyen hosszú és gyötrelmes út vár rá…
Colson Whitehead fordulatos, megindító regénye, A föld alatti vasút (The Underground Railroad) az 1800-as évek Amerikájába repíti az olvasót, ahol rabszolgatartók és abolicionisták feszülnek egymásnak, s ahol a szökött rabszolgák és segítőik büntetése kínhalál. A kötet az elmúlt év talán legnagyobb irodalmi szenzációja és egyik leghangosabb könyvsikere. A hírek szerint az Oscar-díjas Holdfény című film rendezője, Barry Jenkins készül sorozatot forgatni.”
Vélemény:
Szörnyen nehezen tudom szavakba önteni, hogy mit éreztem a regény olvasása közben. Ennek talán az lehet a hátterében, hogy míg mi itt Európa közepén sajnos első kézből tapasztaltuk, vagy legalábbis értesültünk a holokausztról vagy esetleg a szovjet gulagokról, addig megfoghatatlan távolságban áll tőlünk az Egyesült Államok és a rabszolgatártás kapcsolata. Fekete emberekkel még ma sem találkozunk napi szinten, még ha a rasszizmust mégis mindannyian ismerjük, de az, amit manapság rasszizmusnak tekintünk néha (bizonyos kivételektől eltekintve) meg sem közelíti azokat a borzalmakat, melyeket bizonyos közösségeknek adott történelmi korokban át kellett élniük.
Eddigi ismereteimet a témával kapcsolatban általában olyan filmek és sorozatok adták, amik próbálták bemutatni ezt a korszakot (legyen az akció film, mint a Django elszabadul, vagy történelmi filmdráma, mint a 12 év rabszolgaság). Könyvben talán ez volt az első ami ennyire erősen és keményen mutatta be számomra akkor a feketék helyzetét.
A történet szereplőkön és helyszíneken keresztül mutatta be inkább a korszakot, de ennek a középpontjába egy rabszolgaságból menekült lány, Cora története vitte a főszálat. Középeurópaiként a második világháború borzalmai és az ezekben az időkben tevékenykedő embermentők munkái sokkal ismeretesebek számomra és valahol a Föld alatti vasút szervezete ugyanezt az érzést keltette bennem. Nagyon együtt éreztem azokkal az emberekkel, akik tényleg szívvel lélekkel próbáltak segíteni azokon, akik el akartak menekülni egy ilyen szörnyű életből, de borzasztóan fájt, amikor néhányan, akik addig megmentőnek tűntek, a butaságukkal újabb és újabb problémát szültek.
Cora mellett talán a másik fontos szereplő a történetben Ridgeway volt, a rabszolgavadász, akinek szinte már egyfajta mániába csapott át a munkája és az, hogy Corát biztosan vissza szállítsa a „gazdájának”. Ettől függetlenül az ő karaktere is érdekesen összetettre sikeredett, tetszett, hogy bár tudtuk, hogy gonosz, kifejezetten Cora ellen nem tett olyan nagy szörnyűséget, mint akár mások is. A munkáját akarta végezni, de azt effektíven és ez tette őt igazán rémisztővé.
A történet néha nagyon erős helyzeteket és kép világot, valamint szavakat használt utóbbiak többségével a történet végére sem tudtam megbarátkozni. (Nőstény? Kan? a francba is emberekről beszélünk!) De ezt valószínűleg az mondatta velem, hogy mélyen megvetem, ha az emberek ilyen módon bánnak vagy egyáltalán beszélnek egymással.
Amiért mégsem tudom teljesen 100%-ra értékelni ezt a könyvet az inkább csak egy sajátos vélemény, méghozzá azzal kapcsolatban, hogy sokszor nem igazán tudtam értelmezni minden eseményt. Mert a karakterek olyan szavakat használtak, vagy úgy nyilatkoztak dolgokról, amik számukra amerikaiként teljesen egyértelműek, én viszont sem átérezni nem tudom, de még ismerni sem.
Ajánlom a könyvet azoknak, akiket érdekel a rabszolgaság témája, és szeretnének valami tényleg húsba vágóan fájdalmasan valós bemutatást látni róla.
Értékelés: 4 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése