Micsoda „szajhák” voltak: Budai Lotti és Zubor Rozi

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Micsoda ​szajha, cafka, céda…

Az ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel rendre bélyegeznek meg nőket. Boleyn Anna, a Nagy Szajha; Kleopátra, a Szajhakirálynő; Marie Antoinette, az Osztrák Szajha; I. Erzsébet, az Angol Szajha. Hogy csak néhány ismert asszonyt említsünk; uralkodókat, művészeket, mecénásokat, szellemi vezetőket találhatunk a soraikban…

Ezekben a nőkben két dolog közös. Egyrészt, nem engedték, hogy mások uralkodjanak testük és életük fölött, másrészt pedig nemet mondtak a nemüknek szánt sorsra. Nem hagyták, hogy a férfitársadalom azokra a szerepekre korlátozza őket, melyek a nők számára hagyományosan nyitva álltak: az anya és a feleség szerepére. Ők a maguk idejében és módján fenyegetést jelentettek a patriarchális társadalom működésére, ezért koruk vagy épp a történetírás, „leszajházta” őket.

Annak, hogy egyes nőket évezredek óta gyaláznak a szexualitásukon keresztül – és nemcsak férfiak, de gyakran nők is –, mélyen gyökerező, pszichológiai és kultúrtörténeti okai vannak, melyeket e kötetben ugyancsak igyekszünk bemutatni. Egy azonban leszögezhető: ez a fajta becsmérlés sosem a szexualitásról vagy épp az adott társadalom által preferált erkölcsök megszegéséről szól – hiszen a könyvben szüzekkel és hűséges feleségekkel egyaránt találkozhatunk –, sokkal inkább a hatalomról. Arról a hatalomról, amely a saját teste és élete felett kontrollt gyakorló nőt megszégyeníteni, a többi nőt pedig elrettenteni próbálja. A szerzők ezen női sorsok bemutatásával is azt kívánják bizonyítani, hogy eme törekvések a múltban sosem vezettek sikerre, és azok kudarcra lesznek ítélve a jövőben is.

A gazdagon illusztrált kötet Budai Lotti és Zubor Rozi – Magyarország egyik legnépszerűbb podcastsorozatának, a Micsoda nők voltak!-nak a megalkotói – Micsoda történetek!-sorozatának második része. A nagy sikerű Micsoda anyák voltak után a szerzők ezúttal olyan rendkívüli nők életét tárják az olvasó elé, akikkel koruk vagy a történetírás méltatlanul bánt.”

Vélemény:

A könyv nem egy regény, de attól független, hogy történelmi tényeket és eseményeket próbál átadni annyira olvasmányos megfogalmazással rendelkezik, hogy szinte alig bírtam letenni a kezeim közül. Faltam az oldalakat és észre sem vettem, miközben gyakran ledöbbentem mennyi mindent nem tudtam még egy-két híres nőről a történelemben.

Sokaknak közülük, csak a nevét ismertem, másokról hallottam már egy-két mondatot (ironikus módon épp azon tulajdonságaikról, amik miatt ebbe a könyvbe is bele kerültek), de egészen más érzést keltett ilyen új színezetben látni őket. Főleg a magyar személyekről hallottam igazán keveset, de ha a könyv minden értékét szeretném felsorolni, akkor szinte mindenkit, aki helyet kapott benne, fel kellene sorolnom. Így inkább csak kiemelek pár számomra nagyon kedves, és érdekes személyt.

- Karády Katalin
- Madame Pompadour
- Marie Antoinette
- Erdős Renée
- Szendrey Júlia
- Éva és Lilith

És ez csak a töredéke azon nőknek, akikről ez a könyv szól, ráadásul legszívesebben mindenkit felsoroltam volna, de azért maradjon néhány meglepetés. Rengeteg értékes gondolattal találkoztam, ráadásul olyan életutakat láttam, amik maguk is regényért, sorozatért vagy filmért kiáltanak (bár sokakról készültek alkotások, azért ezek többsége nem fedi a valóságot, bár a hölgyek útja ezen, ferdítések nélkül is kiemelkedő lehetne).

Emellett a könyv kiemelkedő tulajdonsága az az írónők fogalmazásmódja. Ami miatt egyáltalán nem éreztem úgy, mintha történelmi tényeken kellene átrágnom magam, hanem, mint egy jó regényénél szinte láttam magam előtt, mindent amit olvastam. És nagyon kíváncsi voltam, igazából csak akkor tudtam letenni mikor épp egy-egy aktuális személyt végigolvastam. Elő sem fordulhatott olyan, valahol félbehagyjam.

Értékelés: 5 csillag

Scar (Szivárgó sötétség 1.): On Sai

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Scar ​körül sok a titok.

Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.

Artúr körül sok a halál.

Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.

Don körül nagy a csend.

A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.

Lucy körül nagy a rend.

Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.

Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.
Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében?
Létezik egyáltalán szabad akarat?
A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban?
Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa.
A regény a Szivárgó sötétség sorozat első kötete.”

Vélemény:

Két okom is volt elolvasni ezt a könyvet. Egyrészt mert On Sai másik sorozatát, a Vágymágusokat egy idő után nagyon megkedveltem, ezáltal az írónő stílusát is. Másrészt láttam, hogy Böszörményi Gyula írt a molyon értékelést, ahol egész jókat nyilatkozott róla. Ezek után persze, hogy kíváncsisággal töltött el.

A helyzet az, hogy számomra a könyv elképesztően lassan indult. Szerintem a báli jelenet jelentette nekem a fordulópontot amikor Scar találkozott Chesterrel. Ott kezdtem el sokkal jobban élvezni. Szerintem a problémát számomra az jelentette, hogy a Mentálokat még az én elvetemült fantáziámmal is szörnyen nehezen képzeltem el, és számomra túl bonyolultak voltak. Minél emberibb egy karakter annál inkább tudom kedvelni legyen akár jó akár rossz, de ők annyira távolinak tűntek. Kivéve Don, őt azonnal megszerettem.

Nekem egyszerre valahogy nagyon sok volt az információ és hirtelen, ami nem is lett volna gond, lévén egy bevezető részről volt szó, de ehhez képest ez sikerült a sorozatból a leghosszabbra is. Annyira sok volt a mellékszereplő akik nem jutottak szóhoz, csak jelen voltak a jelenetekben, hogy néha azt sem tudtam kit látok épp.

A vallás és a sci-fi keveredése először egy pszichedelikus álommá kezdte varázsolni az egészet, de végül is azt mondom minden (számomra) érthetetlensége ellenére a történetet a szereplők vitték el a hátukon és az érdekes világ. Na persze ezt éreztem úgymond egyfajta gyengeségének is, ugyanis néha olyan érzést keltett bennem, mintha minden pillanatot szívesebben látnék, mint ahol éppen járunk. Főleg a kalózok érdekeltek nagyon nagyon nagyon, a mentálok már kevésbé… Szóval úgymond érdekes volt, de nekem hirtelen túl sok információt tartalmazott.

Azonban a végére annyira jól bepörögtek az események, hogy tudtam, nekem olvasnom kell a folytatásokat is.

Értékelés: 4 csillag

 

Rose von Jericho: Bihary Péter

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Megbocsájtható ​a megbocsájthatatlan?

Fehér Dávid egy egyszerű, hétköznapi ember, aki nem is sejti, hogy a véletlenek összjátékának köszönhetően egy több mint fél évszázados összeesküvésbe csöppen. Az évtizedeken át bujkáló háborús bűnösök, a Moszad nácivadász akciói ismeretlenek a félénk ápoló számára. Sára, a nagymamája, aki igen közel állt hozzá, sokat mesélt a koncentrációs táborban töltött időről, amely sok kérdést fogalmazott meg benne és komoly indulatokat váltott ki belőle.

Dávidot az új munkahelyén, Mannheim egy luxusidősotthonában önismeretből és emberségből is komoly vizsga elé állítja az élet. Valamint oly sok kérdésére is választ kap. A pokol és a saját lelke legmélyebb bugyrait fürkészve kell rájönnie arra, mi a jó és mi a rossz, és hogy néha milyen hajszálvékony a határ e két fogalom között. Az életét addig beárnyékoló válása eltörpül az új impulzusok mellett, és helyet ad valami újnak, valami csodálatosnak.

A regényből kiderül, hogy a múlt traumája hogyan adhatja át a helyét egy boldog jövőnek. Bihary Péter könyve egy idősíkokon átívelő történet. Érzékenységgel és hittel megírt mű, amely garantáltan eléri az olvasók szívét.”

Vélemény:

Most először olvastam az író egyik könyvét, bár egy barátnőm már régóta ajánlotta, valahogy sosem éreztem magam olyan állapotban, hogy azt mondjam nekem most ezekre lenne szükségem. (Azért van egy-kettő amire kíváncsi lennék.) Viszont meglátva a borítót, a címet és a leírást, tudtam hogy nekem ezt el kell olvasnom. Alapvetően érdekelnek a II. világháborús tematikájú könyvek (főleg akkor ha azok nem merülnek ki a harcok leírásában, vagy nem a századik szerelmes regényt akarják lenyomni a torkomon) így mindenképp úgy éreztem nekem adnom kell ennek egy esélyt.

A könyv pozitívumai között sorolnám, hogy elképesztően olvastatta magát, főleg az elején. Szépek voltak a leírások, és érdekes maga a helyzet is, de örültem, hogy nem időzött sokat fölösleges apróságokkal. Lehet őrült, de nekem tetszett a nyers brutalitás ábrázolása is a múltban, mert elképesztően sokat hozzáadott a hangulathoz, bár azt is tudom, hogy sokakat ez már az elején elveszített volna. Na… nem vagyunk egyformák. Dávid alapvetően egy érdekes karakternek ígérkezett a családi emlékeivel, a hajlamaival és a generációs traumával, amit hordozott magában, és amiről igazából nem is tudhatta mennyire erős.

A történet nyomozás része nagyon egyben volt, bár kicsit sorszerűnek tűnt ez a számítógépes pillanat, de igazából el tudtam vonatkoztatni tőle, mert Dávid nagyon profi módon kezelte a helyzetet ezt követően. Mind a segítségkérés, mind a kihallgatások (igazából beszélgetések) kapcsán. Az idősotthonban lakókat nagyon átadta a történet, szinte életre keltek a papíron. Itt azonban elérkezett egy belassulás a történetben, mégpedig a szerelmi szál megjelenésével. Na nekem ezek a részek nem igazán adtak hozzá semmit, sőt értékes időt vettek el (amikor esetleg a múltat láttam volna még szívesebben).

A végére a történet újra érdekes lett, visszahozta magát és tudott nagyon nagyokat is ütni a maga módján. Kicsit elsietettnek éreztem (amit a kiadónál nem is tartok meglepőnek), emiatt maradhattak benne olyan hibák, amik egyszerűen megengedhetetlenek lettek volna. Ez nem is igazán az írón múlik, hisz ha jön az ihlet akkor jön és nem mindenki szereti, szokta 120 alkalommal is végigolvasni a művét, de hol voltak az előolvasók? A lektor?...

A párbeszédek, a szereplők és a dolog nyomozás része, valamint a múlt nagyon ütött és emiatt élveztem olvasni. Némi hiányérzet néha maradt bennem, de nem annyira számottevően.

Értékelés: 4,5 csillag