Life and Death – Egy életem, egy halálom: Stephenie Meyer

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Minden éremnek két oldala van…

Bellát és Edwardot is már ismered. Most találkozhatsz Beau-val és Edythe-tel!

Amikor Beaufort Swan a borús kisvárosba, Forksba költözik, és megismerkedik a vonzóan rejtélyes Edythe Cullennel, az élete izgalmas, de ijesztő fordulatot vesz. A titokzatos Edythe-t porcelánfehér bőre, aranyszínű szeme, igéző hangja és természetfeletti képességei ellenállhatatlanná teszik. Csakhogy Beau-nak fogalma sincs róla, hogy minél közelebb kerül a lányhoz, annál nagyobb veszélybe sodorja saját magát és a szeretteit. És lehet, hogy túl késő lesz visszafordulni…

A kultikus szerelmes regény lebilincselő újragondolása minden Alkonyat rajongónak kötelező olvasmány! A történetet a szerző, Stephenie Meyer bevezetője és utószava egészíti ki.

Az Alkonyat/Twilight első megjelenése, 2005 óta modern klasszikussá válva olvasók millióit varázsolta el.

Az Alkonyat sorozat világszerte csaknem 155 millió példányban kelt el.”

Vélemény:

Mikor 2021 végén elkezdtem a nagy Alkonyat újraolvasást (a kritikák megtalálhatók a blogon), akkor eldöntöttem, hogy ezt a könyvet nem fogom a többi mellé tenni, mert annyira nem érdekel. Viszont nézelődtem molyon és úgy ítéltem meg, csak szép lenne a Twilight-ot a befejezett sorozatok között látni, így végül belekezdtem.

Huh…

Hiba volt?

Azt hiszem a könyv nagyjából 2/3-áig merem állítani, hogy igen, és ha nem lett volna bennem ennyire az, hogy végezni akarjak vele, akkor biztos ennyi volt vele az ismertségem. Alapvetően én azon emberek közé tartozok, aki nagyjából szereti az Alkonyat „univerzumát”, de Bellát képes lennék addig verni amíg jobb ember nem lesz belőle.

Na itt nem volt Bella, helyette megkaptuk Beau-t akit nem vagyok hajlandó teljes értékű tinédzser srácként kezelni. Egyszerűen nem tudtam túltenni magam azon, hogy én ezt a történetet már láttam és amikor kicsit elfeledkeztem magamról, akkor hirtelen megint ugyanúgy Bellát és Edwardot láttam magam előtt, és néha fogtam is a fejem, hogy öhm… most Bella miért egy lánnyal beszélget, hiszen… Ááááá! Tényleg ő most fiú.

Nekem ez nagyon nem működött. Mert ami megy férfi vámpírral és ember lánnyal az fordítva nevetségessé válik, és ezt most nem szemétségből mondom. Amikor Beau elkezdett azon panaszkodni, hogy hát, nos Edythe felkaphatja őt a hátára, de le fog érni a lába, akkor már úgy éreztem magam, mint aki az Alkonyat paródiáját olvassa. Ami egy tinilánynál is néha nevetséges az egy tinisrácnál egyenesen röhejes tud lenni. A könyv végét figyelembe véve pedig nem értem miért nem tudott még bátrabb húzásokat belevinni az írónő. Például lehetett volna több pillanat ahol Beau próbál az apjával kapcsolódni. Mondjuk milyen szép lett volna, ha közösen raknak láncot a kocsi kerekére? Hisz az, hogy ezt Belláért az apja megtette egyértelmű, de itt lehetett volna némi apa-fia pillanat.

A könyvet számomra a legvége mentette meg ezért is adom rá a 3 csillagot ahol Meyer, mert nagyon erősen belenyúlni az alaptörténetbe és ez sokkal érdekesebbé tette az egészet. Talán csúnya, hogy ezt mondom, de szerintem nem érte meg annyira megírni… egynek elment, viszont nem hagyott bennem olyan kellemes érzéseket, mint az eredeti sorozat. Maximum az utolsó 2-3 fejezetért olvasnám újra.

Értékelés: 3 csillag

Midnight Sun – Éjféli nap: Stephenie Meyer

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Twilight forever!

Megérkezett! Stephenie Meyer diadalmasan visszatért a Twilight Saga világába ezzel a várva várt kötettel. Íme Edward és Bella ikonikus szerelmi története a vámpír szemszögéből.

A feledhetetlen történet Edward élményein keresztül friss, de tagadhatatlanul sötét csavart kap. Találkozása a gyönyörű és rejtélyes Bellával hosszú vámpíréletének legmeglepőbb, ugyanakkor leggyötrőbb élménye is. Miközben megismerjük Edward múltjának magával ragadó részleteit és belső életének összetettségét, megértjük azt is, hogy miért ez a találkozás lett élete legmeghatározóbb küzdelme. Mégis, hogyan követhetné a szívét, ha ezzel veszélybe sodorja szerelme életét?

Az új kötet oldalain Stephenie Meyer visszarepít bennünket abba a világba, ami világszerte olvasók millióit ejtette rabul. Hádész és Perszephoné mítoszából merítve pedig egy epikus regényt tár az olvasók elé a halhatatlan szerelem mély örömeiről és letaglózó következményeiről.

Teljes az élmény!”

Vélemény:

Amikor a kezembe vettem a könyvet bevallom megrémisztett a hossza, hisz nem tudtam mit lehet írni ennyi oldalon keresztül, mikor épp csak Edward szemszögéből láthatjuk ugyan azt a történetet, amit már egyszer Bellánál is. De azért volt bennem egy nagy adag kíváncsiság.

Lehet azért, mert nemrég olvastam újra az első részt, nekem ez most kifejezetten tetszett. Újfent meg kellett állapítanom, hogy Meyer nagyon jól ért ahhoz, hogy különböző szemszögekből meséljen el egy történetet, mert Bella, Bree, Jacob és Edward szemszögei is mind merőben mások voltak. Szinte érezni lehetett a karakterek jellemez közötti különbséget, és nem csak nemek alapján, hiszen Jacob és Edward szemszöge köszönőviszonyban sem volt egymással. Na persze nem is éppen ugyan azt az időszakot dolgozta fel de ez nem is lényeges.

A pozitívumok között fontos meg megemlítenem, hogy mennyire örültem annak, hogy Cullen családot még inkább meg lehetett itt ismerni, ahogy Edward is számomra sokkal szimpatikusabbá vált. Voltak részei ahol komolyan menőn karakternek éreztem és ami a legfurcsább Belláról is sokkal de sokkal több információt tudtunk meg, annak ellenére is, hogy nem látott bele a gondolataiba. Ami az első részben Bella szemszögén keresztül le lett tudva annyival, hogy „egész nap Edward kérdéseire válaszoltam” itt valóban a szemünk előtt lezajló párbeszédként elevenedett meg. Mivel Edward számára fontosak voltak Bella válaszai, például a „Mi a kedvenc könyved?” kérdésre, így számunkra is végre kiderült. Bella személyiséget kapott, saját érdeklődési körrel, saját világnézetekkel.

Jó volt még emellett, hogy a könyv választ adott néhány olyan apróságra, amelyek bár nem foglalkoztattak túlzottan az Alkonyat idején, remekül kiegészítették az üres helyeket. Mint az, mi is történt azzal a fickóval, aki Port Angelsben zaklatni kezdte Bellát. Edward gondolatolvasása pedig remek színezetet adott a történetnek, mikor egy-egy karakter gondolatait lehetett olvasni, vagy épp az volt megfogalmazva mekkora különbség lehet ember és ember között. Például az, hogy Charlie gondolai mennyire halkak és megfontoltak voltak, míg Jessica szinte „üvöltött”.

Na már most a negatívum… A könyv túúúúúl hosszú volt! Sajnos pedig ezt a hosszt nem minden esetben tartalmas jelenetekkel sikerült kitölteni, például a harmadik leírásnál, hogy Edward nézi, ahogy Bella alszik már kedvem támadt volna a falat kaparni. Maradtak benne üresjáratok sajnos, de Edward visszaemlékezései néha fantasztikusan kárpótoltak.

Szóval igazából nagyon örülök, hogy elolvashattam és Edward szemszögét sokkal de sokkal jobban tudtam élvezni, mint Belláét és még az önmarcangolása sem zavart, ami fura mert azt hittem idegesíteni fog. Egyszerűen csak a felesleges túlírásokból volt sok. Ami lehet Edward művészi lelkétől annyira nem áll messze, de így egyben picit töménynek tűnt. 

Értékelés: 5 csillag

Breaking Dawn – Hajnalhasadás: Stephenie Meyer

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Bellának döntenie kellett: a halhatatlanok sötét, de csábító világát választja-e, vagy a teljes emberi életet? Márpedig ez a döntés lesz az a hajszál, amelyen két törzs élete is múlik.
Most, hogy Bella meghozta a döntést, megdöbbentő, váratlan események sorát indítja el vele, amelyeknek felmérhetetlen, megsemmisítő következményei is lehetnek.

A Twilight saga legújabb döbbenetes, türelmetlenül várt kötetében, a Hajnalhasadásban végre fény derül ennek a lenyűgöző romantikus történetnek minden titkára és rejtélyére.”

Vélemény:

Az „újraolvasás” első olyan könyve, amit még sosem vettem a kezeim közé. Vagyis ez kamu. Emlékszem, hogy a Napfogyatkozással együtt vettem ki a könyvtárból, de mivel azt félbehagytam így ehhez már hozzá sem kezdtem. Fogalmam sem volt milyen érzéseket tápláltam volna a könyv iránt akkor, de a mostani énem kifejezetten élvezte. Sőt! Megkockáztatnám, hogy ha a Bree Tanner könyvet nem veszem figyelme a sorozatból ez lett a kedvenc részem. És kifejezetten örülök, hogy már érettebb, komolyabb korban talált rám.

A történet három részből áll. Az első Bella szemszöge, ami az esküvő, és a nászút körül forog. Ez az egész annyira nem ragadott magával, de valahol aranyos volt azt olvasni, ahogy végre egymásra találtak. Edward is ki tudott kapcsolni, rájöttem, hogy a könyvekben nagyon szeretem ezt az énjét. Mikor nem feszeng és idegeskedik állandóan. Aztán jött az a bizonyos pillanat és…

Jacob szemszöge. Hogy nekem mennyire ez volt az egész könyvsorozat fénypontja, azt szavakkal nem tudom kifejezni. Jó volt az ő szemszögén keresztül látni az eseményeket. Egyrészt mert ritka fordulat volt, másrészt mert kiderült az írónő ügyesen játszok a különböző szemszögekkel bár ezt már Bree esetén is tapasztaltam. Jacob egyáltalán nem volt Bellás. A gondolatai, a szóhasználata és minden egyéni döntése önálló entitásként működött, így valóban azt éreztem egy teljesen más karakter fejében járhatok. Tetszett a falkadinamika, meg úgy az egész amit a vérfarkasokból itt… bocsánat, alakváltókból kihoztak. Jacobot vezetői szerepben látni szerintem remek húzás volt, főleg belegondolva abba, hogy honnan is indult ez a szereplő, és tetszett az a kapcsolat, ami közte és Edward között kezdett kialakulni, ami már majdnem tényleg egyfajta barátságba hajlott. Mikor a Jacob és falkája összedolgozott a vámpírokkal az kimondhatatlanul szép volt szerintem, főleg a gondoskodás miatt, amit például Carlisle és Esme az irányukba tanúsított.

Ennek végeztével újra Bella fejébe láthattunk bele, aki próbálta megszokni milyen is a vámpírlét és újdonsült családja… Mintha azzal hogy Bella átváltozott az idegesítő személyiségét is maga mögött hagyta volna. Komolyan tudtam őt kedvelni, mert végre nem csak ő maga állt a saját élete középpontjában, hanem képes volt másokkal is törődni. Ahogy ekkor ismerkedhettünk meg a többi vámpírral is, ami megint tovább színesítette a világot. Kicsit el is gondolkodtam rajta, hogy miért csak jóformán az utolsó részre kellett ilyen érdekes karaktereket behozni, de végül is elengedtem a dolgot. Örülök, hogy megismerhettem őket.

Értékelés: 5 csillag

Spoiler:

Mondjuk szerintem nincs ember, aki ne tudná, hogy Bella és Edward ebben a könyvben szülők lesznek. Ráadásul a jó öreg természetes úton és úgy vettem észre ez az, ami mindig kiveri az embereknél a biztosítékot. Mert bele lehet kötni, hogy de hát, ha halott és jéghideg meg nincs vérkeringése, akkor hogy?... Mintha abba kötnénk bele, hogy Frankenstein, hogy tudott holtakból életet teremteni. Vagy abba, hogy öregedhetett Dorian Gray helyett a portréja. Híres irodalmi művek ugye? De mégsem lovagol senki ezeken az apró részleteken, pedig ott is max annyira voltak alátámasztva, mint itt.

Nem az volt szerintem a lényeg, hogyan is fogant a gyerek (bár amúgy tök jó magyarázattal szolgáltak), hanem az milyen történetet indított el, és mit váltott ki a szereplőkből. Bella végre nem volt önző, Jacob megtalálta a társát (ez a másik amit gyakran nehezményeznek de szerintem a bevésődés egy annyira gyönyörű dolog a történetben… és sokkal tisztább és mélyebb és érdekes mód erre is kitér a könyv, hogy senki ne akarjon rosszra gondolni), és végül is Renesmee születése és életet alakította a könyvet. Szerintem nagyon kellett ide, és továbbra is tartom a kedvencem lett ez a rész. 

Bree Tanner rövid második élete: Stephenie Meyer

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Bree Tanner alig emlékszik előző életére, mielőtt érzékei csalhatatlanok, reflexei emberfelettiek és fizikai ereje megállíthatatlan lett volna. A szűnni nem akaró szomjúság előtti életére… az életére, amikor még nem volt vámpír.
Csupán annyit tud, hogy újszülött társaival élni kevesebb betartandó szabályt és még kevesebb elkerülhetetlen következményt jelent: figyelj a hátad mögé, ne vond magadra a figyelmet, és mindenekfelett érj haza napfelkelte előtt, vagy meghalsz. Amit nem tud: halhatatlan életéből már nem sok van hátra.
Aztán Bree váratlanul barátra lel, egy újszülött vámpír személyében. Diego hozzá hasonlóan kíváncsi teremtőjükre, akinek még a nevét sem tudják. Amikor felismerik, hogy az újszülöttek csupán sakkfigurák egy elképzelhetetlenül hatalmas játékban, Bree-nek és Diegónak el kell döntenie, hogy melyik oldalra áll, és kiben bízik meg. De ha minden, amit a vámpírokról tudsz, hazugságon alapul, hogyan derítheted ki az igazságot?”

Vélemény:

A legrövidebb (csak 150 oldal :O ) és eddig számomra mégis a legjobb könyv. Hivatalosan a Napfogyatkozás történetét kapjuk egy másik elbeszélésben, vagyis annak inkább egy részletét.

Bree személyisége engem nagyon megfogott. Mindössze 15-16 éves, aki ráadásul emberként sem élt fényűző életet, és vámpírként sem egy palotába került ahol luxus kocsikkal furikáznak és szigeteken nyaralnak. Neki a vámpírlét tényleg a túlélésről szólt, ez pedig minden gondolatában visszatükröződött. Számomra sokkal jobb mesélő volt, mint Bella valaha is, mert nem ringatta magát álmokban. A Diegoval való kapcsolata kissé talán túl gyorsan alakult de ez a könyv terjedelmének tudható be, és annak, hogy pontosan tudni lehetett mi is lesz ennek a vége…

A könyvben Riley egy erősebb vezéregyéniségnek tűnt, aki még így is igazából csak azt adta tovább, amit korábban parancsba kapott. Akadtak itt meglepetések is azért, amik rendesen felbolygatták a Napfogyatkozás alatt tapasztaltakat. És előkerült egy karakter Fred, aki a képessége miatt és a maga nemében is fantasztikus volt.

A könyv számomra azért annyira erős, mert tényleg vámpírokat kapunk… okés hagyjuk a csillogás részt. De ezek a vámpírok meggondolatlanok, hadakoznak egymással, tombolnak és kezelhetetlenek és minden szinten Cullenék ellentétei. Valódi vámpírok valódi érzésekkel és néha egészen hátborzongató volt olvasni egy-két jelentet, és néha hajlamos voltam elfelejteni, hogy bizony ezt is az írta, aki a ki… ott Bella Swan-t.

Jasper is több szerepet kapott, újra lehetett egy kicsit az a személy, akinek igenis van tapasztalata az újszülött vámpírok kezelésében, és katona és harcos (és ha már Jasper nálam ő mindig plusz pont)… és mindenki kicsit másabb személynek érződött Bree szemén keresztül. Tetszett ez a megközelítés.

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc jeleneteim:

„– Riley-nak olyanokat kellene keresnie, amilyen te vagy. Okosakat, nem csak az idióta bagázst, amit Raoul hoz. Fogadjunk, hogy amikor még ember voltál, nem voltál valami kokós prosti!
Ez kínosan érintett. Türelmesen várta a választ, mintha semmi furát nem mondott volna. Nagy levegőt vettem, és visszagondoltam.
– Elég közel jártam hozzá – ismertem be, miután kitartóan figyelt. – Még nem jutottam el odáig, de talán néhány hét… – Vállat vontam. – Tudod, nem sok mindenre emlékszem, de arra igen, hogy azt gondoltam, nincs semmi erősebb ezen a Földön, mint a jó öreg éhség. Erre kiderül, hogy a szomjúság rosszabb.”

"– Kérem! – ismételtem, hátha gyorsabban túl leszek rajta. – Nem akarok harcolni.
Bár még mindig ugrásra kész volt, az arca megváltozott. Nem egészen értettem a pillantását. Arcán értelem, tapasztalat és még valami tükröződött. Együttérzés? Vagy minimum sajnálat.
– Én sem gyermekem – mondta nyugodt, jóságos hangon. – Csak védekezünk.”

 

Eclipse – Napfogyatkozás: Stephenie Meyer

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Miközben Seattle-t rejtélyes gyilkosságsorozat tartja rettegésben, és egy gonosz vámpír még mindig nem adta föl, hogy bosszút álljon rajta, Bellát továbbra is minden oldalról veszély környékezi. És mintha ez nem lenne elég, kénytelen választani Edward iránt érzett szerelme és Jacobbal való barátsága között – és közben tudja, ennek a döntésnek az lehet a következménye, hogy újra lángra lobban az ősi ellenségeskedés a vámpírok és a vérfarkasok között. Miközben vészesen közeledik az érettségi időpontja, Bellára még egy további döntés is vár: választania kell élet és halál között. De vajon melyik melyik?

Azok az olvasók, akiket rabul ejtett az Alkonyat és az Újhold, ugyanilyen mohón falják majd Stephenie Meyer magával ragadó vámpír-történetének rég várt harmadik kötetét, a Napfogyatkozást is.”

Vélemény:

Féltem ettől a könyvtől, hisz emlékszem annak idején a Twilight saga elolvasására tett kísérletem emiatt fulladt kudarcba. Tizennégy évesen az egyetlen gondom a könyvvel az volt, hogy Bella szemszögét látva mást sem kaptam csak Edward utáni nyáladzást. De mi a véleményem így röpke 11 év (te jó ég!) távlatából?

Az, hogy nem is éppen az Edward iránti érzései bosszantottak Bellában igazán, hanem konkrétan az egész személyisége úgy, ahogy van. Gyűlöltem a gondolatait olvasni. Mert önző, aki nem gondol sem a barátaira, sem a szüleire. Hisz vámpír akar lenni és még ha át is fut az agyán, hogy akkor örökre elveszíti őket, az Edward iránti vágyódása ennél erősebb. Nem akarja elveszíteni Jacobot sem mert baromira makacs, és amire ő egyszer rátette a kezét az már az övé. Jacob ennél ezerszer jobbat érdemelne és már kezdtem azt érezni, hogy Edward is. Egy biztos… Bella egyetlen szerencséje tényleg az volt, hogy Edward nem tudta kiolvasni a gondolatait, máskülönben úgy dobta volna, hogy nyekken.

De mi mentette meg számomra mégis ezt a könyvet így felnőtt fejjel, sokkal érettebben? És mi az ami miatt 3-4 nap alatt ledaráltam…

Egyértelműen minden, ami nem Bella.

Először is kezdem azzal, ami az egész könyvön átível. Bella, Edward és Jacob hármasa nem egy egyszerű szerelmi háromszög. Konkrétan nem két férfi között kell választani hanem két életút, két világ között. Az egyikben ember maradhat, a másikban vámpír, és viselnie kell az ezzel járó minden következményt. Nem kis kérdés, bár számomra Jacob magasan verte ezt a vitát. Talán mert nekem a közvetlen stílusa sokkal inkább bejött, mint Edward kimértsége, és mert mellette Bella nem kellett volna, hogy lemondjon olyan sok mindenről… Meg hát továbbra is imádtam a farkasokat és a köztük lévő dinamikát.

Ha már farkasok… Itt jött a másik pozitívum az a fejezet, melyben a törzs legendáit ismerhettem meg sokkal közelebbről. Annyira meseszerű volt az egész, annyira lélekből szóló és szép, hogy már csak a vérfarkasok eredettörténetéért érdemes lett volna elolvasnom ezt a könyvet. Itt jegyezném meg a film ezt cseppet sem adja át annyira, nem is lep meg, hogy aki csak azt látta, vagy puszta jeleneteket belőle nevetségesnek találja őket. A könyvben sokkal inkább lelki ez a kapcsolat.

Még két pont, melyeket muszáj, vagyok összevonni Rosalie és Jasper élettörténetei, és az, hogyan lettek belőlük vámpírok. Mint már említettem, Jasper kifejezetten közel áll a szívemhez, és ráadásul élete egy olyan aspektusáról mesél, mely egy számomra mindig is érdekes időszakban, az Amerikai Polgárháború idején játszódott. Talán ebben a könyvben bontakozhatott ki eddig leginkább úgy, mint az egykor élt katona. Rosalie története pedig egyszerűen szívszorító volt. Már csak az ő meséik külön történeteket érdemeltek volna, és biztos vagyok, mind a kettő élvezetesebb lenne, mint Bella karaktere. 

Szóval így jelen állás szerint a véleményem az lenne, hogy Bella a legrosszabb ember valaha... viszont minden más szereplő, és történeteik miatt érdemes volt elolvasnom ezt a részt is újra, és megkockáztatom, jelenleg ez tetszett a legjobban. 

Értékelés: 4,5 csillag

Kedvenc jelenetem:

"– Ő már ott volt, és rám várt. Természetesen. – Jasper halkan felnevetett. – A pult mellett ült. Amint beléptem leszökkent a bárszékről, és egyenesen felém indult. Megdöbbentem. Azt hittem, talán meg akar támadni. A múltbéli tapasztalataim alapján csakis így tudtam értelmezni a viselkedését. „Nagyon megvárakoztattál!”, ezt mondta.

Észre se vettem, hogy közben Alice odajött mellém, és most ott állt mögöttem.

– Te pedig meghajtottad a fejed, mint afféle jól nevelt déli úriember, és azt mondtad: „Sajnálom, hölgyem!”. – Alice az emlék hatására felnevetett.

Jasper rámosolygott.

– Te pedig odanyújtottad a kezed, és én megfogtam, anélkül, hogy belegondoltam volna, mit is csinálok. Száz év után először éledt bennem remény… – mondta és megfogta Alice kezét."

New Moon – Újhold: Stephenie Meyer

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Bella mer szeretni. Az élete árán is. Edward Cullen titkokkal terhes hosszú élete során először igazán boldog végre. És ekkor kezdődnek csak az igazi bajok. Egyetlen ostoba pillanat végzetes következményekkel jár. Edward maga mögött hagy mindent, Bella pedig majdnem belehal a veszteségbe. S miközben hátborzongató halálesetek tartják izgalomban Forks városát, különös árnyak kószálnak a rezervátum körüli erdőkben, Bellát pedig egy furcsa hang bűvöli egyre hajmeresztőbb őrültségekbe. A földgolyó túloldalán Edward végzetes lépésre készül, de ezzel csak még nagyobb veszélybe sodorja valamennyiüket… Hát mégis rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a Hold?”

Vélemény:

Emlékszem, hogy ez volt az első könyv a sorozatból, melyet elolvastam és akkor 13 évesen nagyjából, teljesen lenyűgözött. Imádtam, szerettem a karaktereket és el tudtam vonatkoztatni Bella személyiségétől – vagy legalábbis akkor kevésbé tűnt fel számomra.

De mi a véleményem róla most?

Nos, először továbbra is tartom azt, hogy ez a sorozat cseppet sem olyan pusztulatosan rossz, mint ahogy a közmegegyezés ítélte. A könyv igazán érdekes témával indult, méghozzá az öregedés problémájával, ami ha a párod örökre fiatal marad, egy elég sarkalatos pont lehet. Őszintén ebből a szempontból meg tudtam érteni Bella problémáját, hisz a legutóbbi születésnapomat már én is inkább keserédesen éltem meg, mintsem vidáman, hisz ahelyett, hogy örültem volna mennyi mindent megéltem már, azt éreztem, hogy egyre idősebb leszek, az életem pedig még a kanyarban sem tart. Persze neki nem ez okozta a fő feszültséget, de az, hogy nem volt vidám, teljesen elfogadható.

A könyv legnagyobb részében Cullenék nélkül kell megtapasztalnunk a forksi mindennapokat, amik eleinte Bellának is kínzóak voltak, de szerintem az olvasónak még inkább. Minden ember tapasztalta már azt, milyen kikerülni egy egetrengetően hatalmas és lelkesítő szerelemből, és mindenki túlélte. Itt sem az bosszantott, hogy Bella nehezen kezelte a helyzetet hanem az, hogy senki másra nem volt figyelemmel. Komolyan néha már elképesztően sajnáltam szegény apját, hogy egy ilyen lány jutott neki, akitől szinte semmi szeretet nem tud kapni, csak folyamatosan a problémázás megy. Big respect for Charlie! Szóval a könyv azért volt sokkal rosszabb, mint az előző, mert míg ott Bellában lehetett találni olyan pontokat amiért kedveltem, itt szinte teljesen kivetkőzve magából, egy önző, makacs liba módjára állt hozzá mindenhez. Az embereket (+ vérfarkasokat és vámpírokat) akik körülvették mind olyan szempontból használta, hogy az neki az előnyére váljon, ami szerintem undorító, néha legszívesebben felképeltem volna.

Na és akkor ami megmentette számomra a könyvet a vérfarkasok és a Volturi. Utóbbi mindössze azért, mert felüdítő volt igazi vámpírokat látni a könyvben akik bár – lévén tiniknek írt könyvről van szó – nem vérengzenek nyíltan, de azért olvasva a sorok között az ember látja benne a komor jeleneteket. De a fontosabb a könyvben a vérfarkasok szerepe volt. Egyszerűen imádom, hogy a farkas legendákat az írónő az őslakos amerikai legendákkal mosta össze. A srácok nagyon lazák voltak, ellensúlyozva a vámpírok nyújtotta eddigi kimértséget. Ugratások, fogadások, baráti szócsaták és kissé komolyabb összezörrenések. Imádtam a párbeszédeiket és a jeleneteiket, számomra ez mentette meg az egész könyvet. Meg úgy alapjáraton azt, hogy a vérfarkasok több szempontból is a vámpírok ellentéteivé váltak.

Ha pedig vérfarkasok. Kissé fáj a szívem azért, mert Sam és Emily jeleneteiből nem kaphattunk többet, számomra igazán érdekes páros voltak, fantasztikus érzelmekkel. A második részre is igaz az ami az elsőre, néha a mellékszereplőink érdekesebb élettel bírtak, mint a főszereplők, de legalább hallunk felőlük.

 

Értékelés: 4 csillag

Twilight – Alkonyat: Stephenie Meyer

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Mersz szeretni? Az életed árán is? Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a „mindennapi” csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő… Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik…”

Vélemény:

Az első találkozásom a könyvsorozattal eléggé feledhetőnek bizonyult… Okés, miért kamuzok? 13-14 éves lányként természetesen én is oda meg vissza voltam ezért a történetért. Fanfiction próbálkozások, zenés videók képekből, meg ami még a csövön kifér, bár már akkoriban is kicsit kilógtam a tömegből. Az örökös Jacob vagy Edward vitáknál én a harmadik frakcióban helyezkedtem el, hiszen engem a könyvekben és a filmekben is inkább Jasper Hale fogott meg. (Hogy ezt az érdekes karakterének, vagy Jackson Rathbone személyének köszönhettem, az számomra is kérdéses.)

A falum könyvtárából először a második részt kölcsönöztem ki, hiszen csak az volt elérhető (de mivel már láttam filmen az első részt, így ez a tény nem zavart), majd ezt követte az első könyv, az olvasmányaimat pedig a harmadik felénél hagytam abba. A könyvekről emlékeim eléggé homályosakká váltak az évek során, így beállva a tömegbe többször is kijelentettem az Alkonyat története valójában mennyire gáz.

Évek múltán felülkerekedett rajtam a kíváncsiság. Rég láttam már a filmeket, rég olvastam a könyveket és elhatároztam, hogy adok nekik még egy esélyt. Azt kell mondjam, az első rész elolvasása után, hogy egyáltalán nem bántam meg.

Persze észlelhető, hogy a könyv cseppet sem hibátlan. Akadtak benne nagyon gyerekes, és eléggé idióta jelenetek, Bella személyétől pedig néha képes lettem volna a falra mászni, de végiggondoltam a célközönséget és a kort, amelyben ez a könyv még kijött (2005! azért ne feledjük, hogy a tinédzserek azóta, rengeteget változtak. Akkor még teljesen elképzelhető volt, hogy egy 17 éves lány nem váltogatta hetente a pasijait, akkor sem, ha jól nézett ki.)

Viszont volt itt annyi jó pillanat, amikre őszintén már alig emlékeztem. Szerintem Edward például egy sokkal lazább és menőbb pasi, mint amit a filmben kihoztak belőle. A mondatai néha engem is megnevettettek és megmosolyogtattak, szinte élni kezdett előttem. A családtagjai pedig úgyszintén. Mindenki elképesztően érdekes volt, és a vámpírok előzménytörténetei is nagyon szépen lettek tálalva, így sokkal közelebb hozva őket az olvasóhoz.

A könyv emellett még tartalmaz egy rakás szépen megírt párbeszédet, érdekes pillanatokat és Bella is valahogy sokkal árnyaltabb, mint arra emlékeztem. Mikor régen olvastam csak egy ügyetlen libának gondoltam, akinek minden gondolata Edward körül forog, de most azt hiszem átéreztem a problémáit, a gondolatait és úgy őt magát is, bár nem minden esetben. Eleinte az apjával szembeni gondolatai kifejezetten taszítottak, bár mivel én nem éltem át hasonló helyzetet, így nem tudhatom.

A kaland bár mondhatni elég későn érkezett a végére, de szerintem az is szépen kiforrott karaktereket szolgáltatott. James szövegelése a telefonon keresztül, vetekedett velem néhány ijesztő akció és thriller történettel, ahogy az is, amikor a könyvben kiderült Carlisle, Esme és bizony Alice emberi élete és az, miképp is változtak át.

Most az Alkonyatot újra olvasva, kicsit túlzónak találom a történet folyamatos ekézését (bár a filmben tényleg voltak elképesztően gagyi és gyenge húzások), de maga a történet nem érdemli meg azt az utálatot, amit néhányaktól kap, szerintem. Az írónő kicsit másképp nyúlt hozzá a vámpírmítoszhoz, amihez mindenkinek joga van, és szerintem egy-két alapvető különbséget leszámítva, elég jól tette azt.

Értékelés: 4,5 csillag