Eclipse – Napfogyatkozás: Stephenie Meyer

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Miközben Seattle-t rejtélyes gyilkosságsorozat tartja rettegésben, és egy gonosz vámpír még mindig nem adta föl, hogy bosszút álljon rajta, Bellát továbbra is minden oldalról veszély környékezi. És mintha ez nem lenne elég, kénytelen választani Edward iránt érzett szerelme és Jacobbal való barátsága között – és közben tudja, ennek a döntésnek az lehet a következménye, hogy újra lángra lobban az ősi ellenségeskedés a vámpírok és a vérfarkasok között. Miközben vészesen közeledik az érettségi időpontja, Bellára még egy további döntés is vár: választania kell élet és halál között. De vajon melyik melyik?

Azok az olvasók, akiket rabul ejtett az Alkonyat és az Újhold, ugyanilyen mohón falják majd Stephenie Meyer magával ragadó vámpír-történetének rég várt harmadik kötetét, a Napfogyatkozást is.”

Vélemény:

Féltem ettől a könyvtől, hisz emlékszem annak idején a Twilight saga elolvasására tett kísérletem emiatt fulladt kudarcba. Tizennégy évesen az egyetlen gondom a könyvvel az volt, hogy Bella szemszögét látva mást sem kaptam csak Edward utáni nyáladzást. De mi a véleményem így röpke 11 év (te jó ég!) távlatából?

Az, hogy nem is éppen az Edward iránti érzései bosszantottak Bellában igazán, hanem konkrétan az egész személyisége úgy, ahogy van. Gyűlöltem a gondolatait olvasni. Mert önző, aki nem gondol sem a barátaira, sem a szüleire. Hisz vámpír akar lenni és még ha át is fut az agyán, hogy akkor örökre elveszíti őket, az Edward iránti vágyódása ennél erősebb. Nem akarja elveszíteni Jacobot sem mert baromira makacs, és amire ő egyszer rátette a kezét az már az övé. Jacob ennél ezerszer jobbat érdemelne és már kezdtem azt érezni, hogy Edward is. Egy biztos… Bella egyetlen szerencséje tényleg az volt, hogy Edward nem tudta kiolvasni a gondolatait, máskülönben úgy dobta volna, hogy nyekken.

De mi mentette meg számomra mégis ezt a könyvet így felnőtt fejjel, sokkal érettebben? És mi az ami miatt 3-4 nap alatt ledaráltam…

Egyértelműen minden, ami nem Bella.

Először is kezdem azzal, ami az egész könyvön átível. Bella, Edward és Jacob hármasa nem egy egyszerű szerelmi háromszög. Konkrétan nem két férfi között kell választani hanem két életút, két világ között. Az egyikben ember maradhat, a másikban vámpír, és viselnie kell az ezzel járó minden következményt. Nem kis kérdés, bár számomra Jacob magasan verte ezt a vitát. Talán mert nekem a közvetlen stílusa sokkal inkább bejött, mint Edward kimértsége, és mert mellette Bella nem kellett volna, hogy lemondjon olyan sok mindenről… Meg hát továbbra is imádtam a farkasokat és a köztük lévő dinamikát.

Ha már farkasok… Itt jött a másik pozitívum az a fejezet, melyben a törzs legendáit ismerhettem meg sokkal közelebbről. Annyira meseszerű volt az egész, annyira lélekből szóló és szép, hogy már csak a vérfarkasok eredettörténetéért érdemes lett volna elolvasnom ezt a könyvet. Itt jegyezném meg a film ezt cseppet sem adja át annyira, nem is lep meg, hogy aki csak azt látta, vagy puszta jeleneteket belőle nevetségesnek találja őket. A könyvben sokkal inkább lelki ez a kapcsolat.

Még két pont, melyeket muszáj, vagyok összevonni Rosalie és Jasper élettörténetei, és az, hogyan lettek belőlük vámpírok. Mint már említettem, Jasper kifejezetten közel áll a szívemhez, és ráadásul élete egy olyan aspektusáról mesél, mely egy számomra mindig is érdekes időszakban, az Amerikai Polgárháború idején játszódott. Talán ebben a könyvben bontakozhatott ki eddig leginkább úgy, mint az egykor élt katona. Rosalie története pedig egyszerűen szívszorító volt. Már csak az ő meséik külön történeteket érdemeltek volna, és biztos vagyok, mind a kettő élvezetesebb lenne, mint Bella karaktere. 

Szóval így jelen állás szerint a véleményem az lenne, hogy Bella a legrosszabb ember valaha... viszont minden más szereplő, és történeteik miatt érdemes volt elolvasnom ezt a részt is újra, és megkockáztatom, jelenleg ez tetszett a legjobban. 

Értékelés: 4,5 csillag

Kedvenc jelenetem:

"– Ő már ott volt, és rám várt. Természetesen. – Jasper halkan felnevetett. – A pult mellett ült. Amint beléptem leszökkent a bárszékről, és egyenesen felém indult. Megdöbbentem. Azt hittem, talán meg akar támadni. A múltbéli tapasztalataim alapján csakis így tudtam értelmezni a viselkedését. „Nagyon megvárakoztattál!”, ezt mondta.

Észre se vettem, hogy közben Alice odajött mellém, és most ott állt mögöttem.

– Te pedig meghajtottad a fejed, mint afféle jól nevelt déli úriember, és azt mondtad: „Sajnálom, hölgyem!”. – Alice az emlék hatására felnevetett.

Jasper rámosolygott.

– Te pedig odanyújtottad a kezed, és én megfogtam, anélkül, hogy belegondoltam volna, mit is csinálok. Száz év után először éledt bennem remény… – mondta és megfogta Alice kezét."