Leírás (forrás: moly.hu):
„A Blackheath-ház szabályai: Evelyn Hardcastle-t este tizenegykor meg fogják ölni. Nyolc nap alatt nyolc különböző szemtanú bőrébe bújhatsz. Csak akkor engedünk szabadon, ha elárulod nekünk a gyilkos nevét. Érthető? Akkor kezdjük!
Evelyn Hardcastle meg fog halni. És minden egyes nap meg fog halni, amíg Aiden Bishop nem nevezi meg a gyilkosát, és nem töri meg az átkot. Ám valahányszor új nap kezdődik, Aiden egy másik szemtanú testében ébred. A gazdatestek között pedig lesznek segítőkészek, és olyanok is, akik csak annyit segítenek, amennyit feltétlenül szükséges. Az év legeredetibb bemutatkozó regénye kivételes fantáziával fűzi össze a történetszálakat, és az olvasót egészen az utolsó oldalakig bizonytalanságban tartja.
Stuart Turton Evelyn Hardcastle hét halála című könyve megkapta a 2018-as Costa-díjat a legjobb brit bemutatkozó regény kategóriában, a Books Are My Bag a legjobb bemutatkozó regénynek, míg a NetGalley UK 2018 legjobb regényének választotta, valamint felkerült a Specsavers Nemzeti Könyvdíj legjobb új szerzőinek rövidlistájára. A Waterstones 2018 októberében a hónap legjobb könyvének választotta.”
Vélemény:
Sosem éreztem még késztetést arra, hogy egy vélemény elején ennyire kimondjam a következő sorok teljesen szubjektívak lesznek!
A könyvet nagyon, de nagyon nehezen kezdtem el. Hiába olvastam a fülszöveget, hiába tudtam, hogy miről lesz majd benne szó, valahogy nem erre számítottam. A leírás alapján azt hittem, hogy legalább a főszereplőnk tisztában lesz majd azzal mi is zajlik körülötte, de az első fejezet után kiderült számomra, hogy ez nem így lesz.
Teljesen egyéni probléma, de én mindig sokkal jobban szerettem azokat a könyveket, amik képesek voltak beszippantani. Ahol már az első oldalaknál felleltem egy szereplőt, akinek a gondolatai magával ragadtak, akivel lehet azonosulni, vagy akiért csak izgulhatok egy kicsit (legyen ez egy alapjaiból felépített fantasy világ, vagy csak egy szimpla krimi). Jelen esetben azonban pont ez nem adatott meg számomra. Tudtam, hogy oda kellene figyelnem minden apróságra, de a könyv írásmódja miatt csak kapkodtam a fejem és egy pillanatra sem tudtam megnyugodni és azt mondani, hogy értem. Mivel minden apróság rengeteg idő után derült ki, nagyjából a könyv végére kezdtem el beleélni magam az olvasásba, ami nem éppen pozitívum a számomra, mert közben nem volt bennem semmi hajtóerő csak az, hogy ezt is a befejezett könyvek közé tehessem. Szinte magam elé sem tudtam képzelni az egész helyzetet, nem láttam a szereplőket, nem láttam a helyszínt. Számomra nagyon fontos a karakterek jelleme és mivel itt a könyv legfőbb vonala miatt senkit nem ismerhettünk meg úgy igazából, hisz minden karaktert Aiden és önmaga egyfajta groteszk egyvelegét alkotta, senkit nem tudtam közel engedni magamhoz. A „pestisdoktor” felbukkanása néha szinte már komikusan kiugrasztott engem az amúgy sem teljesen rendes olvasási élményből.
A könyv elején azt éreztem, hogy ez számomra mindössze 3 csillagot fog érni. Azonban szerencsére, ahogy a könyv felétől végre valahára minden kezdett értelmet nyerni úgy éreztem egyre én is inkább azt, hogy az eddigi „szenvedések” a sok összeszedetlen jelenetből megérték a várakozást. A könyv egyik nagy csavarja számomra elég hamar kirajzolódott, méghozzá az, hogyan is került Aiden ebben a helyzetbe, azonban a krimi része szinte egyáltalán nem tudott lekötni. Evelyn gyilkosával kapcsolatban a végső csavar bár kikövetkeztethető volt és így nem lepett meg annyira, nekem egyáltalán nem tetszett mert valahogy már túlságosan sok volt.
A konklúzióm az, hogy nem volt egy rossz olvasás, de ezt a történetet egyszerűen nem nekem találták ki. A 4 csillag éppen ezért inkább az amúgy elgondolásában jó ötletnek és néhány fordulatnak szól. A megfogalmazással és a felvezetéssel nem békültem ki.
Értékelés: 4 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése