Leírás (forrás: moly.hu):
„Bree Tanner alig emlékszik előző
életére, mielőtt érzékei csalhatatlanok, reflexei emberfelettiek és fizikai
ereje megállíthatatlan lett volna. A szűnni nem akaró szomjúság előtti életére…
az életére, amikor még nem volt vámpír.
Csupán annyit tud, hogy újszülött
társaival élni kevesebb betartandó szabályt és még kevesebb elkerülhetetlen
következményt jelent: figyelj a hátad mögé, ne vond magadra a figyelmet, és
mindenekfelett érj haza napfelkelte előtt, vagy meghalsz. Amit nem tud:
halhatatlan életéből már nem sok van hátra.
Aztán Bree váratlanul barátra
lel, egy újszülött vámpír személyében. Diego hozzá hasonlóan kíváncsi
teremtőjükre, akinek még a nevét sem tudják. Amikor felismerik, hogy az
újszülöttek csupán sakkfigurák egy elképzelhetetlenül hatalmas játékban,
Bree-nek és Diegónak el kell döntenie, hogy melyik oldalra áll, és kiben bízik
meg. De ha minden, amit a vámpírokról tudsz, hazugságon alapul, hogyan
derítheted ki az igazságot?”
Vélemény:
A legrövidebb (csak 150 oldal :O ) és eddig számomra mégis a legjobb könyv. Hivatalosan a Napfogyatkozás történetét kapjuk egy másik elbeszélésben, vagyis annak inkább egy részletét.
Bree személyisége engem nagyon megfogott. Mindössze 15-16 éves, aki ráadásul emberként sem élt fényűző életet, és vámpírként sem egy palotába került ahol luxus kocsikkal furikáznak és szigeteken nyaralnak. Neki a vámpírlét tényleg a túlélésről szólt, ez pedig minden gondolatában visszatükröződött. Számomra sokkal jobb mesélő volt, mint Bella valaha is, mert nem ringatta magát álmokban. A Diegoval való kapcsolata kissé talán túl gyorsan alakult de ez a könyv terjedelmének tudható be, és annak, hogy pontosan tudni lehetett mi is lesz ennek a vége…
A könyvben Riley egy erősebb vezéregyéniségnek tűnt, aki még így is igazából csak azt adta tovább, amit korábban parancsba kapott. Akadtak itt meglepetések is azért, amik rendesen felbolygatták a Napfogyatkozás alatt tapasztaltakat. És előkerült egy karakter Fred, aki a képessége miatt és a maga nemében is fantasztikus volt.
A könyv számomra azért annyira erős, mert tényleg vámpírokat kapunk… okés hagyjuk a csillogás részt. De ezek a vámpírok meggondolatlanok, hadakoznak egymással, tombolnak és kezelhetetlenek és minden szinten Cullenék ellentétei. Valódi vámpírok valódi érzésekkel és néha egészen hátborzongató volt olvasni egy-két jelentet, és néha hajlamos voltam elfelejteni, hogy bizony ezt is az írta, aki a ki… ott Bella Swan-t.
Jasper is több szerepet kapott, újra lehetett egy kicsit az a személy, akinek igenis van tapasztalata az újszülött vámpírok kezelésében, és katona és harcos (és ha már Jasper nálam ő mindig plusz pont)… és mindenki kicsit másabb személynek érződött Bree szemén keresztül. Tetszett ez a megközelítés.
Értékelés: 5 csillag
Kedvenc jeleneteim:
„– Riley-nak olyanokat kellene
keresnie, amilyen te vagy. Okosakat, nem csak az idióta bagázst, amit Raoul
hoz. Fogadjunk, hogy amikor még ember voltál, nem voltál valami kokós prosti!
Ez kínosan érintett. Türelmesen várta
a választ, mintha semmi furát nem mondott volna. Nagy levegőt vettem, és
visszagondoltam.
– Elég közel jártam hozzá –
ismertem be, miután kitartóan figyelt. – Még nem jutottam el odáig, de talán
néhány hét… – Vállat vontam. – Tudod, nem sok mindenre emlékszem, de arra igen,
hogy azt gondoltam, nincs semmi erősebb ezen a Földön, mint a jó öreg éhség.
Erre kiderül, hogy a szomjúság rosszabb.”
"– Kérem! – ismételtem, hátha
gyorsabban túl leszek rajta. – Nem akarok harcolni.
Bár még mindig ugrásra kész volt,
az arca megváltozott. Nem egészen értettem a pillantását. Arcán értelem,
tapasztalat és még valami tükröződött. Együttérzés? Vagy minimum sajnálat.
– Én sem gyermekem – mondta
nyugodt, jóságos hangon. – Csak védekezünk.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése