A festőművész (Öt érzék 2.): Budai Lotti

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Színes ​karakterek, ragyogó tájak és izgalmas kalandok: egy festőnő története a reneszánsz Firenzéből

Bianca Gorini egyszerre mondhatja magát kivételesen szerencsés és szerencsétlen fiatal lánynak. Szerencsés, mivel Guliano de Medici törvénytelen lányaként és Lorenzo, a Magnifico unokahúgaként olyan tudáshoz juthat hozzá, amihez a kor ifjú hölgyei közül kevesen. Sőt, nagybátyja nagylelkűségének hála – aki korán felfedezi a lányban a tehetséges festőt –, a korszak legnagyobb mestereitől tanulhat. Természetesen titokban…

De Bianca szerencsétlen is, mert a Pazzi-összeesküvés során nemcsak apját veszíti el, de a felfordulást kihasználva anyjával is végez annak régi szerelme, aki sosem heverte ki a visszautasítást, amiben része volt. Felserdülve pedig kénytelen végignézni, amint imádott városának lakóit – akik nem sokkal korábban még az öröm, a szépség és a művészetek iránti rajongásnak éltek – megbabonázza a különc szerzetes, Girolamo Savonarola, aki hadat üzen nemcsak a Medicieknek, de a művészeteknek és a művészeknek is. És így magának Gorini kisasszonynak is, akinek menekülnie kell a nemrég virágzó nagyvárosból.

Budai Lotti nagy sikerű Öt érzék-sorozatának második kötete ismét az érzékek és érzékszervek világába csábít minket, a történelem egyik legmeghatározóbb időszakába. A színeken, a látáson és a festészeten keresztül a 15. századi Itália titkai tárulnak fel az olvasók lelki szemeit előtt.”

Vélemény:

Sok-sok-sok… véleménnyel vagyok elmaradva, de egyszerűen nem bírom ki, mert ez itt és most ide kívánkozik belőlem. Először is le kell szögeznem, hogy túlságosan elfogult vagyok a reneszánsz Itáliát illetően, és bármit, de szinte majdnem bármit képes lennék elolvasni ami ebben az időben játszódik, és ha a történet maga nem is, a kor hangulata már elegendő lenne nekem ahhoz, hogy magával ragadjon (na persze csak akkor, ha az írás ezt jól adja át).

Márpedig az írónő ismét megmutatta azt, hogy milyen odafigyeléssel képes megmutatni az általa feltárni kívánt történelmi kort, ebben most sem kellett csalódnom. Az oldalakon haladva, akadt nem egy olyan párbeszéd, vagy leírás, ami teljesen magával ragadott, beszippantott és nem engedett újra meg újra vissza kellett térnem hozzá, míg rá nem vettem magam, hogy tovább haladjak.

Bianca személyisége fantasztikus volt, bár azt már megszokhattam Budai Lottinál, hogy a női karakterei az esetek túlnyomó részében, talpraesettek, kitartóak és ami a leginkább tetszik, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem szűnnek meg nőnek maradni mind emellett. Keménységük és magabiztos kiállásuk nem abban ölt testet, hogy minden férfit ledegradálnak, a kapanyél kilóg a szájukból és fűvel-fával kikezdenek. Nem! Bianca, mint a többi az írónő által már írt regények főszereplői, mindössze csak tudják, hogy mit szeretnének elérni az életben. Van egy céljuk, egy álmuk amiért képesek bármit megtenni, gyakran a társadalom szabta korlátokat áthidalva. Jelenlegi főszereplőnk számára ez a festés.

Örültem, hogy Bianca a Medici család tagjaként szerepelt a történetben, a könyv elején nagyon kedveltem Lorenzot (meg amúgy is, bárhol láttam eddig róla történeteket, legyen sorozat vagy könyv, mindenhol úgy éreztem, hibái ellenére egy olyan férfi aki meghaladta korát). Inkább már csak a saját hiperfókuszom lehet az oka annak, hogy nagyon sok történelmi eseményt azonnal értettem, átláttam, bár sokaknak biztos ezek közül is rengeteg tartogatna meglepetéseket.

A cselekményt nem csak Savonarola mozgatta vagy Bianca vágyai, hanem egy izgalmas nyomozási történet is, ami egész sokáig végig ívelt a történeten. A könyv szerencsére meglepetésekkel is tudott szolgálni, így valójában csak jókat tudok róla elmondani. Kedvenc is lett belőle, sokat cetliztem az általam imádott jeleneteket megjelölve (ebből nem minden könyvnek szokott kijutni osztályrészül)… És szívvel ajánlanám mindenkinek…

DE…

Határozottan jó lenne, ha a kiadó(!) mert, ez már rég nem az írónő hibája, valójában figyelmet fordítana arra, mi kerül ki a nevük alól. Egy író minden esetben élvezettel ír, viszik a billentyűk és a saját néha erősen harsogó gondolatai, és hiába nézi át saját művét akár sok alkalommal is, bizonyos elírások maradnak benne. Mert amit az ember ismer, már természetesen nem olyan figyelemmel fogja végig követni, mintha először tenné. Fáj a szívem, amiért egy ilyen szépen kitalált cselekmény és ennyi kutató munka sínyli meg azt, hogy a kiadónál nem figyeltek a hibákra, azokat nem javították pedig gyakran egyszerű elgépelésekről volt szó!

Ettől független én imádom a könyvet és túl tudok lépni a hibákon, de könyörgöm az olvasók és főleg az ÍRÓK érdekében, ezekre jobban oda kellene figyelni.

Értékelés: 5 csillag