Leírás (forrás: moly.hu)
„Szerelem a századelőn...
1910, Fiume – A Magyar Királyság egyetlen kikötője.
Az Adriai-tenger partján virágzik a kereskedelem, ezért a híres pesti cukrász, Gerbeaud Emil megvásárolja a fiumei csokoládégyárat, és üzletet nyit az abbáziai luxusvillák és fényűző szállodák szomszédságában. Így kerül a fiumei gyorsvonattal a belvárosi cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka kisasszony egyenesen a híres tengerparti sétaútra – a kalapos kisasszonyok és sétapálcás urak legelőkelőbb üdülőhelyének szívébe.
A Gerbeaud-kisasszony útjába egy tengerészt sodor a bóra nevű szél, akivel csupán abban egyeznek, hogy mindkettőjüknek igen határozott víziója van arról, hogyan is képzelik el a jövőt.
Az emberek csupán véletlenül találkoznak életük során, vagy a sors rendeli így?
Vajon a szerelem fordít a sorsunkon vagy éppen beleteljesíti azt?
Karády Anna, a nagysikerű A füredi lány-trilógia írója különleges csemegét kínál a történelmi regények kedvelőinek: új, romantikus története az Osztrák-Magyar Monarchia idejébe, az „aranykor" éveibe repíti vissza az olvasókat – emlékeztetve az elfeledett magyar haditengerészeti évekre, amikor az Adria még magyar tenger is volt.”
Vélemény:
Bevallom, úgy kezdtem a könyv olvasásába, hogy egyáltalán nem támasztottam vele szemben nagy elvárásokat. Sőt kifejezetten most úgy éreztem olyat szeretnék ahol nem a történet vonalán, sokkal inkább helyszíneken van a hangsúly ((Ketterdam mocska után kellett valami, ami illik picit a nyári pihenéshez)). A könyvvel nagyon sokat szemeztem, de végül az döntött, amikor megláttam a második rész beharangozását, ami már leírásában is (remélem) érinti az I. világháborút, és felkészítve magam erre a részre, gondoltam itt az ideje elolvasni az elsőt is.
Az írónő korábbi könyveiről a véleményeim itt találhatók: A füredi lány; A füredi földesúr.
Most is, épp úgy mint az előző sorozat kapcsán észrevettem azt, hogy az írónő mennyire szépen tudja bemutatni az adott korszakot. Szinte láttam magam előtt a pillanatokat, a helyszíneket, az öltözékeket, és ezekhez kapcsolódóan a korabeli gondolkodásmód is nagyon megfogott.
Blanka nem volt olyan kiforrott személyiség, de úgy éreztem minden bizonytalansága és féleleme a neveltetéséből fakadt inkább, nem pedig abból, mert ő maga nem lenne képes döntésekre jutni. Ármin azonban jellemében már egy kicsit inkább Mihályra emlékeztetett, nem sok különbséget tudtam volna felhozni a két karakter között, ha csak azt nem, hogy jelen könyvben a férfiú egy kissé csapodárabb jellemnek bizonyul (bár ebből sem sokat lehetett látni).
A helyszín gyönyörű volt, a pillanatok kellően romantikusak, de úgy éreztem ebben a könyven sem találtam meg a számomra legkedvezőbb arányt. A regény nagy részében felépült a cselekmény, kialakult a szerelem, minden tökéletes és szép volt – egy két Blanka által mondvacsinált vitát leszámítva – és nagyjából itt merült fel bennem, hogy vajon mi férhet még a könyv második felébe?
És ekkor jött a konfliktus, ami természetesen megbolygatta főszereplőink szerelmi életét, és egészen izgalmas pillanatokat is szült, de ahogy fogytak a lapok, egyre inkább úgy éreztem, hogy ez a helyzet nem oldódhat meg a regény végére, hisz túl bonyolult ahhoz, hogy könnyen túljussanak rajta. Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy maradt két fejezet, és probléma volt nincs… Kicsit úgy érzem hogy a felmerülő legnagyobb nehézség megint túl hamar lett kiküszöbölve, míg a regény eleje elvitte az időt a kisebb vitákkal és egymás kerülgetésével. Vagy több oldal kellett volna, vagy az elejére egy picit gyorsabb ütem, nem is tudom, de nekem így a vége egy picit összecsapottnak érződött…
Ettől független a könyvnek voltak kifejezetten jó, megmosolyogtató pillanatai is és Blankát még néhány butasága ellenére is meg tudtam kedvelni Annával ellentétben (aki a második részre nagyon unszimpatikussá vált számomra). Kíváncsian várom a második részt!
Értékelés: 4 csillag
