Figyelek rád: Darvas Petra

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„ALVIN FIGYELEMZAVAROS ÉS UTÁLJA A MATEKOT.

Végzős egy budapesti gimiben, egy zűrös osztályban. Szeptemberben új matektanár érkezik hozzájuk Sólyom Szabolcs személyében. A kapcsolatuk Alvinnal nem indul zökkenőmentesen.

LEXI MATEKTAGOZATOS ÉS FIGYELEMRE VÁGYIK.

Ő a matektanár lánya. Tizenegyedikbe jár két legjobb barátnőjével, de egy új osztálytárs befurakodik közéjük, így a lányok barátsága veszélybe kerül.

És akkor még a családja is bonyolult. Lexi egyik kisöccse ADHD-s, és dobolni tanul. Mivel gyerekkorában Alvin is dobolt, Sólyom tanár úr felkéri őt, hogy gyakoroljon a kisfiával. A család gyorsan megkedveli a vadóc külsejű, ám barátságos srácot.

AZONBAN LEXINEK NEM TETSZIK, HOGY A FURA ALVIN MOST KI-BE JÁRKÁL NÁLUK.

Ráadásul a céltudatos lánynak mostanában semmi nem jön össze. Amikor a várva várt fellépése a táncos eseményen meghiúsul, Alvin vigasztalja meg. Ekkor a fiú fejében már óriási a káosz, mert Lexi tölti ki a gondolatait, és minden mást hanyagol.

A lány mégis attól fél, hogy az ADHD-ja miatt Alvin lelkesedése hamar elmúlik. Szép szavakra vágyik, a fiúnak viszont ez az egyik legnagyobb nehézsége.

ALVIN ALKALMATLANNAK ÉRZI MAGÁT A SZERELEMRE – ÉS ÚGY ÁLTALÁBAN AZ ÉLETRE.

Lexi meg akarja őt érteni, de ezúttal nem engedhet a vágyaiból.

Lehetséges, hogy valójában ugyanarra van szükségük?”

Vélemény:

Na ha valaki kíváncsi arra, amint én csak és kizárólag szuperlatívuszokban kezdek beszélni (írni) egy könyvről, akkor csak olvasson tovább bizalommal. Bevallom először kicsit tartottam ettől a könyvtől, méghozzá két okból is egyrészt mert gyógypedagógusként féltem attól, hogy az ADHD egy olyan megközelítésével fogok találkozni, amivel majd nem értek egyet. Másrészt már nem épp az a korosztály vagyok, akinek ez a regény szól, de hát a Szent Johanna gimit is felnőttfejjel vettem először kézbe, szóval úgy éreztem adok neki egy esélyt.

Nagyon de nagyon lelőttem a poént az első mondatommal, viszont azt hiszem, már nincs mit tenni ebben az esetben. Ki kell jelentenem, hogy én egyszerűen imádtam ezt a könyvet. Persze nem mondom, hogy ez a világ legizgalmasabb regénye, de hát nem is annak készült, viszont rengeteg elképesztően menő értéke van, és ezeket csak felsorolásokkal tudom érthetőbbé tenni.

1) A tinédzserek. Valódi tinik, valódi problémákkal és stílusokkal. Na ez az, amit, ha a kezükbe adnék nem éreznék azt tőle, hogy egy felnőtt írt a korosztályukról úgy, hogy már elfelejtette milyen gyereknek lenni, hanem valóban át tudnák élni a karakterek helyzeteit. A válságokat, amiket megélni természetes velejárója a tiniknek. Amire felnőttfejjel talán legyinteni szokás, de egy serdülőnek ezek valódi, igazi problémákat jelentenek.

2) Az iskola szerepe. Nagyon örülök, hogy a könyv nem olyan tanárokat mutat be, akik egytől egyig elfordulnak a problémáktól, és rá sem hederítenek a balhésabb tanulókra. Volt itt néhány olyan megmozdulás vagy mondat egy-egy tanártól, amit akár én vagy bármelyik kollégám is mondhatott volna azok közül, akik nem az iskola legjobbjaival foglalkoznak.

És…

3) Az ADHD!

Először is a következővel kezdeném:

Tanító (miután megtudja, hogy az egyik szakom a pszichopedagógia): Na például egy ADHD-s gyerekkel mit lehet csinálni órán? 
Én (magabiztossággal, amit fősulin Reményi Tamástól(!) tanultam): Igazából meg lehet oldani azt, hogy kicsit mozoghasson, ha esetleg már sok neki az egyhelyben ülés. Lehet kérni, hogy ő vizezze be a szivacsot, de azt is lehet mondani, hogy nyugodtan sétálhasson 1-2 kört a teremben, ha meg esetleg túl sok lenne neki az inger akkor…
Tanító: Jaj ez nagyon szép és jó. De akkor mit fog szólni a többi gyerek, hogy neki ez meg van engedve nekik meg nem?
(Történet megesett munkába állásom első hetén, cirka négy évvel ezelőtt.)

Azt hiszem elmondhatom, hogy a munkámból is következően szívügyemet képezik azok a gyerekek, akik nem olyanok, mint a többiek. Na persze minden gyerek különböző, de hát akadnak, akiket kevésbé lehet „formára vágni”. A történetben Alvin is épp ilyen, és én nem is kifejezetten azért szerettem őt, mert megmutatta azt, hogy milyen ADHD-val élni, hanem azt, hogy rajta keresztül belátást lehet nyerni abba, milyen hatással is van egy ilyen állapot az emberre és szűk környezetére. Mit élnek meg a barátok, a szülők, a személy maga… Főleg az ADHD esetében (de én a diszeket is például ide sorolnám, vagy az autizmus spektrum zavart)… nagyon sok esetben az a gond, hogy az emberek nem értik, nem fogják fel, hogy az érintett személy miért nem tud bizonyos dolgokat megcsinálni. Hiszen egyértelmű, hogy aki kerekesszékben ül az nem fogja nekik lefutni a maratont, de ha valaki tegyük fel diszkalkuliás, akkor felmerülhet a kérdés, hogy „Jó, de mi lenne, ha kicsit többet tanulnál?” Na az ADHD esetében pontosan ugyanígy az emberek sokszor azt érzik, hogy az egész csak döntés kérdése, holott ez ennél sokkal bonyolultabb. Szóval KÖSZÖNÖM ennek a könyvnek és az írónőnek, hogy ilyen szépen bemutatta miről is van szó, miközben nem esett túlzásokba ami szintén nagyon nagy szó!

Egyszerűen nem is tudom mit mondhatnék még…

Ajánlom ezt a könyvet a tiniknek (akár küzdenek ADHD-val, akár nem), a felnőtteknek, akiknek érintett gyermekük van, vagy velük foglalkoznak, de nem tanultak erről az állapotról… meg úgy nagyjából mindenkinek!

(Akadtak benne pillanatok, amiket már csak szakmailag és emberileg is megkönnyeztem mert túl sok gondolatatot hozott fel bennem, vagy a saját életemről, vagy azokról a gyerekekről akikkel napi rendszerességgel foglalkozom… De ez már egy másik történet.)

Értékelés: 5 csillag