A Szent Johanna gimi 3.-4. (Egyedül; Barátok): Leiner Laura

 

Leírás (forrás: moly.hu):

Egyedül:
„Részlet a könyvből:
Cortez kikerült minket, lesétált a lépcsőn, miközben a lány már megindult felé. Tudtam, hogy rá vár, tudtam, hogy ő csak Viki lehet, de a következő jelenetet még én sem tudtam előre. A lány vigyorogva átölelte Cortezt, majd hosszú csókkal köszöntötte. Nem, ez nem olyan volt, mint kilencedikben, a díjugrató napján. Most jól láttam. Mindannyian jól láttuk. Lemerevedtem, nem akartam odanézni, de nem tudtam levenni a szemem róluk. A látvány sokkolt, minden energiámmal azon voltam, hogy akkor fulladjak meg, miután elmentek.
– Sziasztok – köszönt hátra Cortez nekünk, aztán megfogta Viki kezét (összekulcsolt ujjakkal), és elindultak."

Barátok:
„ Részlet a könyvből:
– Reni? – kérdezte.
– Igen? – kérdeztem vissza döbbenten.
– Jössz velem?
– Nem! – szólt vissza Arnold helyettem, mire mindenki kérdőn felé fordult.
– Neményi, majd szólok, ha hozzád beszélek – mondta Cortez, és újra rám nézett.
– Kezdődik az olvasókör… – hebegtem, de ez nem tűnt túl népszerű válasznak, egy csomóan »húúú«-zni kezdtek.
– Oké – tette fel a kezét Cortez, és röhögve odafordult egy csoport végzőshöz.
– Jó – mondtam hirtelen, mire Arnold megpördült a tengelye körül, és visszanézett rám.
– Reni, ne menj el! Kardos vár. Fogalmad sincs, hogy tud-e egyáltalán vezetni. Veszélyes!
– Csak egy sulikör! – indultam le a lépcsőn, és közben kivettem Ricsi kezéből Virág sisakját, amit direkt nekem nyújtott oda.
– Reni! – kiáltott rám Arnold újra.
– Mindjárt jövök – közöltem egyszerűen, feltettem a sisakot, aztán felültem Cortez mögé. Átöleltem a derekát, amitől a régi ismerőseim (pillangó barátaim) mind feléledtek a gyomromban, és elindultunk."

Vélemény:

Újra felmerült bennem az a pillanat, amikor először vettem kezeim közé az első részt, majd nagyjából 20 oldal tömény „Jézusom ez mégis mi a f…” után letettem. Azért, hogy egy rosszabb pillanatomban újra esélyt adjak neki.

Nos… ha az első és második rész során voltak is fenntartásaim is mind a harmadik, mind a negyedik rész során már ezeket is kivágtam az ablakon és úgy éreztem csak élvezni szeretném az olvasást. Na és mennyire élveztem! Számomra Reni tizedikes tanéve sokkal izgalmasabb volt, mint az előző, bár ő maga továbbra sem tartozik a kedvenc karaktereim közé, de most már elkezdtem érezni mennyi mindenben hasonlít hozzá, gimnáziumi énem.

De haladjunk sorban…

Egyedül (3. rész):

A beszélő cím már elég sokat elmondott arról, mit is fog megélni Reni ebben az időszakban, bár azt hozzá szeretném tennie gyakran úgy éreztem, hogy magának generálta ezeket a helyzeteket. Hiszen ha alaposabban megnézem bármikor dönthetett volna úgy, hogy a milliomodik könyv elolvasása helyett inkább megnéz egy sorozat epizódot, akár egyedül is. (Ha az Odaátra pl. volt ideje nem értem miért mondja még mindig, hogy semmit nem néz… hogy őt idézzem „no comment”). Emellett pedig, „Néma gyereknek anyja sem érti a szavát” úgyhogy, ha valami nem tetszik neki, nem érti, furcsa számára nyugodtan rá szabad kérdeznie.

De persze ebben az évben mindenki pasizott és csajozott, és bár Virágot meg tudtam volna gyilkolni a viselkedése miatt ebben a részben, sajnos túlságosan érthető volt. Nekem is akadt már olyan élethelyzetem, amikor majd minden barátom az aktuális párja kötötte le én meg szinte teljesen egyedül maradtam, de mindig nyugtatott a tudat, hogy végül is, ha véletlen szakítás lesz a vége, úgyis tudom kire lesz szükségük megint. Mégis Virág és Dorián kapcsolata volt az ami a leginkább vitte nekem előre az eseményeket. Főleg azon a bizonyos Szilveszter éjszakán.

Ricsi még mindig baromi pozitív karakter volt, és ebben a könyvben végre Cortez is kapott egy személyiséget, amit külön díjaztam, főleg amikor Arnolddal néha egymás ellen feszültek.

A jeleneteket továbbra is nagyon jól el tudtam képzelni. De akiken nem tudtam túllendülni sehogyan sem, azok a szülők. Még Reni apja nem is akkora gond de az anyja… fuh… csoda, hogy Reni meg ő még nem vesztek össze olyan szinten, hogy ajtót csapkodjanak, esetleg tárgyakat hajigáljanak egymásnak (örülnék ha egyszer láthatnám ezt, mert akkor végre anyuci is rájönne, milyen is egy igazán balhés kamasz)… Könyveket olvas a kamaszok problémáiról? Tényleg?! Aha, de közben meg azért mert történik valami baj (Szilveszteri koncert) ami igazából nem is Reni hibája volt, elveszi az összes elektronikai kütyüjét és kvázi elcs*szi vele a gyereke esélyeit bármire. Egész eddig azért volt baja a lányomnak mert egyedül van? Áh, franc egye szakítsuk el még jobban mindenkitől…

Barátok (4. rész):

Muszáj voltam azonnal folytatni a sorozatot, amint az előző résznek a végére értem. Folytatódott benne az a nagyon jó kalandos életérzés, ami a korábbiban kezdetét vette, és bár éreztem benne néha üresjáratokat (hatszázadik alkalommal is problémák vannak a 10/b osztállyal…), de szerencsére nem annyira sokat mint eddig.

Kicsit azért nevetséges, hogy bár Reni szemszögéből íródik a történet, szerintem mindenkinek hamarabb esik le, mint neki, hogy egyszerre hány fiú is van oda érte, valamint az, hogy néha egy-egy mondata, viselkedése milyennek tűnhet a kívülállók szemszögéből.

A történet fénypontja volt az osztálykirándulás, amit elejétől a végéig imádtam és az én szívem is megdobbant amikor Cortez megfogta Reni kezét, de kicsit azt érzem, hogy a mi drága főszereplőnk egy kicsit butácska az érzelmek terén. Millió pillanata lett volna arra, hogy ne vágja be a durcát, hanem igenis rákérdezzen erre a csók és Viki témára, ami az egész könyvön át a fejében volt, de neeeem. Ő inkább csak szenved magában. (A szülőkről már ott tartok, hogy jót vagy semmit, szóval…)

Kinga az egyik kedvenc karakterem ever! De most komolyan. Annyira menő egy egyéniség, kicsit ilyen Szívek szállodája Paris jellege van, de ezért annyira szuper. Virág stílusváltása nagyon kellett, mert így végre ez a bohókás kinézet is passzol az amúgy eléggé kis naiv és butácska jelleméhez, de művészlélek és végre boldog is, az pedig, hogy ő és Ricsi… na… Nekem ez volt a könyv egyik legjobb húzása. Mert Ricsit még mindig imádom, és szerintem ez ígyis marad, hiszen rengeteg színt ad a helyzetekbe.

Szóval életem első SzJG olvasása robog majd tovább, és még mindig nem hiszem el, hogy ennyire magával tudott ragadni ez a sorozat. Bármilyen naiv és gyerekes is néha, inkább milliószor ez, mint a ma olya divatos amcsi tini sorozatok, ahol a csajok fele 16 évesen már egy drogos prosti… címet direkt nem mondok.

Értékelés: Egyedül – 5 csillag; Barátok – 5 csillag

Kedvenc jelenet:
„– Szép ez a hely – mondtam halkan.
– Régen sokat jártam ide egyedül, esténként, tudod, átgondolni a dolgokat – mondta komolyan.
– Tényleg? – fordítottam felé a fejem.
– Nem – közölte, aztán elröhögte magát. – Igazából fogalmam sincs, hol vagyunk – tette hozzá, mire kitört belőlem a nevetés. – Komolyan. Azt hiszem, életemben először játok erre.”

„– Nyugi, a tiéd lehet. Amúgy… – igazította meg a szemébe lógó haját – van egy rágóm is. Ha kiköptem, szólok, úgy tűnik, szereted a megunt dolgaimat…
Aúúú, ez engem is szíven ütött. Virág leszegte a fejét, és nagyon a sírás határán volt, Ricsi pedig kiszabadított a karjait, és idegesen röhögve körbenézett.
– Ez jó volt – bólogatott elismerően, aztán széttárta a karját. Szinte éreztem, hogy mi következik, azért is indultam meg Cortezzel együtt, de már késő volt. Ricsi egy iszonyat gyors mozdulattal az emós fiú előtt termett, megragadta a tarkóját, és teljes erőből lefejelte.”

 

Együtt (A Szent Johanna gimi 2.): Leiner Laura

Leírás (forrás: moly.hu):

„Részlet a könyvből:

„Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam.

– Green Day szól a zsebedben – mondta.

Zavartan előkerestem a mobilom, és közben azon tanakodtam, hogy ki állíthatta be a telóm a Basket Case-re, és egyáltalán ki csörög arra, mert csak egy embert ismerek, aki szereti…

A kijelzőn Cortez neve villogott, alatta egy menő deszkás képpel.

– Cortez – suttogtam, és megtorpantam az úton.

– Vedd fel! És lélegezz. De előbb vedd fel. Vagy ne! Előbb lélegezz – ugrált körülöttem Virág.

– Mit mondjak? – kapkodtam a levegőt.

– Elsősorban ne mondj semmit, várd meg, hogy mit akar. De ha beszélni akarsz vele, javaslom, hogy vedd fel – tanácsolta Arnold."

Vélemény:

Na… Vagy kidobtam az agyam az ablakon, vagy én tényleg nem tudom mi ütött belém. A könyv továbbra sem tökéletes. Akadnak még itt mindig szép számban életszerűtlen karakterek, nevetséges szituációk, és idióta döntések.

Elsőként azt kell mondjam, számomra Reni szülei teljesen érthetetlenek. Az apa lóg a levegőben. Az anya pedig egyszerűen borzasztóan kezeli a gyereknevelést. Minden szakkönyvet elolvasott, de ettől független folyamatosan hibázik. Ha ötöst kap a gyerek az semmi, az teljesen elvárható, de egy rajz egyes már a világvége. Igen a bukást baromi rossz szituáció, de ha az én gyerekemről lenne szó, én érezném, hogy itt valamivel többről lehet szó és nem hordanám le csak ezért az egy tárgyért. (Tudom, hogy fura, de miért nem lehet ebbe beavatni az igazgatót, mert amit Vladár művel az már baromi megalázó és egy tanár így nem viselkedhet, és jól elővehetnék főleg ha tanúk is vannak rá.) Arnold szerintem egy pszichopata, vagy ha nem is akarok ennyire erősen belemenni, de fogalmazzunk úgy elég durván „antiszociális jegyeket mutat”. Viszont erről a viselkedéséről én simán el tudnám képzelni hogy, mondjuk 10 évvel később hozhatna egy Patrick Batemant. Virágot minden butasága ellenére kedvelem. Ricsi pedig bár kevés szerep jut neki a kedvenc szereplőm. Cortezről továbbra sem tudok nyilatkozni. Ami fura, hogy valahol még Kingát is teljesen meg tudtam kedvelni ebben a részben.

De, hogy muzsikál főszereplőnk? Őszintén? Rosszul. Én is könyvmoly voltam, vagyok, leszek, de tudom, hogy a könyveken kívül is van élet. Nézek sorozatokat, feltudnék sorolni kismilliót, amit már láttam akár végig, akár csak részleteiben, és zenekarokból sem csak kettő. Ez kilencedikben sem volt másképp. Kilencedikben Rontásűzőket olvastam, Ki vagy dokit néztem (meg még ki tudja akkoriban épp miket, de ez nagyon megmaradt), zenéből pedig mindenevő voltam, nem ragadtam le egyetlen bandánál. A Mizut épp olyan beleéléssel énekeltem, mint bármelyik Green day dalt. Reni ellenben állandóan panaszolja mennyire gáz, hogy ő egy sorozatot, vagy zenekart nem ismer azok közül, amiket az osztálytársai hallgatnak, mégsem képes egyszer leülni a net elé és rákeresni bármire is. Rockból nem csak a hörgős létezik ám!

Miért olvastam ki mégis 3 nap alatt? Azért mert baromira beszippantott. Nem agyaltam túl (talán épp ez segített), csak hagytam hadd sodorjanak az események így néha együtt örültem Renivel, vagy együtt szomorodtam el. Az első részénél engem ez sokkal inkább bevonzott, talán mert már egy összeszokott közösséget láthattam

Értékelés: 4,5 csillag

De, hogy hű maradhassak az alapanyaghoz:

Reni: 5/3 – lenne még mit alakulni.

Cortez: 5/? – azon kívül, hogy egy tipikus „laza vagyok, majd szét esek” karakter, még nem igazán tudom.

Történet, ha alaposan bele akarnék kötni mindenben: 5/2 – inkább bele sem megyek.

Történet, ha nem gondolom túl: 5/4 – dinamikus.

Mellesleg:

A tervem az, hogy mostantól két részt együtt fogok hozni hisz két könyv ad ki úgyis egy évet. Meglátom majd, hogy alakul. 

 

Kezdet (A Szent Johanna gimi 1.): Leiner Laura

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Részlet a könyvből:

„– Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket – sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját.

Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor… És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem, és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam. Deszkás cipőt, farmert, és bő fazonú fehér pólót viselt, fél vállán hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét, egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett, aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták. Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egy-egy pillanatra.

 – Nézd, megjött Cortez! – jelentette be Virág.

Mintha magamtól nem vettem volna észre."

Vélemény:

Soha de tényleg soha nem hittem volna, hogy ezt a könyvet egyszer a kezeim közé fogom venni. Főleg nem huszonöt évesen, mikor az iskolát már nem diák, hanem tanár szemszögéből láthatom. Azonban a sors úgy alakította, hogy mégis elővettem, és belemerültem az olvasásba. Utólag azt kell mondjam, jobb, hogy ez a könyv most ért engem, mert gimiben vagy általánosban (főleg) sokkal kevésbé tudtam volna értékelni, mind a kidolgozatlansága, mind a főszereplő lány miatt.

A könyv nem tökéletes, és ezt kár vitatni. Kismillió hibát fel tudnék hozni, ami miatt könnyen elvérezhetett volna, ide tartozik a tanmenet teljes figyelmen kívül hagyása, hiszen még ha egy burzsuj magánsuliról is beszélünk, egy épeszű irodalom tanár sem a Rómeó és Júliával kezdi kilencedik első hetét. Azért mert se nem logikus, se nem tantárgyilag megalapozott ez a döntés. Ezt körülbelül úgy tudnom érzékeltetni mintha egy kilencedikes osztálynak a töri tanár a második világháborút kezdené tanítani már rögtön szeptemberben.

A karakterek is hagytak némi igencsak erős kívánnivalót maguk után. Egyrészt nem értem Virág mit keres egy gimnáziumban (nem hiszem, hogy egy alapítványi iskolán csak a pénz számít, de mivel én állami sulis voltam, lehet tévedek), és nem csak azért mert a tantárgyi tudása körülbelül semmi, de azért is mert még csak a mindennapi életben is baromi naiv. Mellesleg léteznek, művészeti sulik ahol lehet jobban érezte volna magát. Reni szülei pedig mintha csak egy amerikai sitcomból léptek volna ki. Akik persze rendesen tájékozottak a gyermekek lélektanában, hisz mindent elolvastak ezzel kapcsolatban, de azt nem veszik észre, hogy édes kislányuk valószínűleg nem egyik napról a másikra lépett ki a rózsaszín hercegnős korszakából. Ezerszer látott klisé. Az iskola vezetőségét és tanárait már inkább nem is mondanám. Cortez pedig az álompasi annyira megfoghatatlan személyiség, hogy konkrétan nincs is neki. Gördeszkázik, nem jó irodalomból és néha kedves… Kb. ennyi.

Aztán Arnold… hogy az a gyerek engem néha mennyire felcs*szett, de neki legalább volt egy erős személyisége, ami miatt még akkor is bírtam, ha megjelenik, ha tudtam ettől a vérnyomásom az egekben lesz. Na, aztán Reni a mi főszereplőnk. Én is könyvmoly vagyok, de visszaemlékezve kilencedikben én nem igazán klasszikus irodalmat olvastam. (egy tucat vörös pöttyös könyv, Harry Potter, fantasyk, az Interjú a vámpírralt is tizedikben olvastam más – jó itt egy pont Arnoldnak) Szóval igazából nem tudom elképzelni, hogy egy vele egykorú lány csak és kizárólag klasszikusokat olvasna de úgy, hogy közben az akkori dolgokról meg fogalma sincs. Mert okés én is sokat olvastam de azért fel tudok sorolni nem egy sorozatot amit szintén abban az időben láttam, például a Merlin és a Tudorok is… aha asszem volt egy típusom.

Most, hogy sok ponton meggyaláztam a könyvet, azt kell mondjam, hogy… (dobpergést) ÉLVEZETEM OLVASNI! Tessék, kimondtam. Mert minden hibája ellenére valahol volt benne egyfajta báj, amit részemről szerintem a nosztalgiafaktor adott. Úgy értem, hogy SP a rádióban, délutánonkénti MSN, a kor sorozatai, az akkori menőbb divatok… emo, deszkázás… Egyszóval kicsikét visszarepített engem akkorra, amikor még én voltam nagyjából ennyi idős, hogy én pont 2011-ben kezdtem a gimnáziumot.

Emellett néha csak konkrétan élveztem olvasni a karakterek történeteit meg beszélgetéseit. Ricsi kedvenc lett, amit nem is hittem volna. Emiatt, bár a könyvnek voltak érezhető hibái (nem is kicsik), de valahogy túl tudtam magam tenni rajtuk, és azon kaptam magam, hogy érdekel mi lesz, még ha Reni néha kicsit idegesített is.

Értékelés: 4 csillag