Leírás (forrás: moly.hu):
„Részlet a könyvből:
„– Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket – sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját.
Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor… És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem, és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam. Deszkás cipőt, farmert, és bő fazonú fehér pólót viselt, fél vállán hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét, egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett, aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták. Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egy-egy pillanatra.
– Nézd, megjött Cortez! – jelentette be Virág.
Mintha magamtól nem vettem volna észre."
Vélemény:
Soha de tényleg soha nem hittem volna, hogy ezt a könyvet egyszer a kezeim közé fogom venni. Főleg nem huszonöt évesen, mikor az iskolát már nem diák, hanem tanár szemszögéből láthatom. Azonban a sors úgy alakította, hogy mégis elővettem, és belemerültem az olvasásba. Utólag azt kell mondjam, jobb, hogy ez a könyv most ért engem, mert gimiben vagy általánosban (főleg) sokkal kevésbé tudtam volna értékelni, mind a kidolgozatlansága, mind a főszereplő lány miatt.
A könyv nem tökéletes, és ezt kár vitatni. Kismillió hibát fel tudnék hozni, ami miatt könnyen elvérezhetett volna, ide tartozik a tanmenet teljes figyelmen kívül hagyása, hiszen még ha egy burzsuj magánsuliról is beszélünk, egy épeszű irodalom tanár sem a Rómeó és Júliával kezdi kilencedik első hetét. Azért mert se nem logikus, se nem tantárgyilag megalapozott ez a döntés. Ezt körülbelül úgy tudnom érzékeltetni mintha egy kilencedikes osztálynak a töri tanár a második világháborút kezdené tanítani már rögtön szeptemberben.
A karakterek is hagytak némi igencsak erős kívánnivalót maguk után. Egyrészt nem értem Virág mit keres egy gimnáziumban (nem hiszem, hogy egy alapítványi iskolán csak a pénz számít, de mivel én állami sulis voltam, lehet tévedek), és nem csak azért mert a tantárgyi tudása körülbelül semmi, de azért is mert még csak a mindennapi életben is baromi naiv. Mellesleg léteznek, művészeti sulik ahol lehet jobban érezte volna magát. Reni szülei pedig mintha csak egy amerikai sitcomból léptek volna ki. Akik persze rendesen tájékozottak a gyermekek lélektanában, hisz mindent elolvastak ezzel kapcsolatban, de azt nem veszik észre, hogy édes kislányuk valószínűleg nem egyik napról a másikra lépett ki a rózsaszín hercegnős korszakából. Ezerszer látott klisé. Az iskola vezetőségét és tanárait már inkább nem is mondanám. Cortez pedig az álompasi annyira megfoghatatlan személyiség, hogy konkrétan nincs is neki. Gördeszkázik, nem jó irodalomból és néha kedves… Kb. ennyi.
Aztán Arnold… hogy az a gyerek engem néha mennyire felcs*szett, de neki legalább volt egy erős személyisége, ami miatt még akkor is bírtam, ha megjelenik, ha tudtam ettől a vérnyomásom az egekben lesz. Na, aztán Reni a mi főszereplőnk. Én is könyvmoly vagyok, de visszaemlékezve kilencedikben én nem igazán klasszikus irodalmat olvastam. (egy tucat vörös pöttyös könyv, Harry Potter, fantasyk, az Interjú a vámpírralt is tizedikben olvastam más – jó itt egy pont Arnoldnak) Szóval igazából nem tudom elképzelni, hogy egy vele egykorú lány csak és kizárólag klasszikusokat olvasna de úgy, hogy közben az akkori dolgokról meg fogalma sincs. Mert okés én is sokat olvastam de azért fel tudok sorolni nem egy sorozatot amit szintén abban az időben láttam, például a Merlin és a Tudorok is… aha asszem volt egy típusom.
Most, hogy sok ponton meggyaláztam a könyvet, azt kell mondjam, hogy… (dobpergést) ÉLVEZETEM OLVASNI! Tessék, kimondtam. Mert minden hibája ellenére valahol volt benne egyfajta báj, amit részemről szerintem a nosztalgiafaktor adott. Úgy értem, hogy SP a rádióban, délutánonkénti MSN, a kor sorozatai, az akkori menőbb divatok… emo, deszkázás… Egyszóval kicsikét visszarepített engem akkorra, amikor még én voltam nagyjából ennyi idős, hogy én pont 2011-ben kezdtem a gimnáziumot.
Emellett néha csak konkrétan élveztem olvasni a karakterek történeteit meg beszélgetéseit. Ricsi kedvenc lett, amit nem is hittem volna. Emiatt, bár a könyvnek voltak érezhető hibái (nem is kicsik), de valahogy túl tudtam magam tenni rajtuk, és azon kaptam magam, hogy érdekel mi lesz, még ha Reni néha kicsit idegesített is.
Értékelés: 4 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése