Szulejmán és a magyar udvarhölgy (Szulejmán és a magyar udvarhölgy 1.): R. Kelényi Angelika

Leírás (forrás: moly.hu)

„Izgalom ​és romantika Szulejmán udvarában.

Szulejmán 1541. augusztus 29-én elfoglalja Buda várát. Ezen a napon nemcsak a magyar történelem, hanem egy fiatal lány élete is hatalmas fordulatot vesz, amikor uralkodói utasítására ő kíséri a gyermek János Zsigmond királyt a szultán táborába. A húszéves Illésházy Anna csak külsőleg tűnik egyszerű nemes lánynak, valójában egy különleges udvarhölgy, rendkívüli tudással és kemény feladattal, mellyel Izabella királyné és a király gyámja, a furfangos diplomáciai zseni, Fráter György bízta meg. Mindent megtesz, hogy maradéktalanul teljesítse a megbízatását, ezért kalandos úton beépül a szultán háremébe.

A bátor magyar lányt nap mint nap új feladatok elé állítja a sors, és döntenie kell, hogy a rá rótt kötelesség, vagy az igazság és a szerelme fontosabb-e számára.

A Szulejmán és a magyar udvarhölgy R. Kelényi Angelika első történelmi eseményeken alapuló romantikus kalandregénye. Hazugság, gyilkosságok, nőrablás, intrika és halálos szerelem a török félhold árnyékában, a magyar történelem vérzivataros időszakában.”

Vélemény:

A történet már nagyon régóta várt rám, de valahogy mindig amikor elkezdtem olvasni, az első fejezet után feladatam, mert azt éreztem láttam én már Annát máshol is… (Blanca a Mennyei bűnökből, bár az ő kiképzése előttük zajlott, vagy Flóra A grófnő árnyékában című regényből, annak ellenére, hogy ott a főszereplő nem állt nagy harcos hírében). Mégis mindről elmondta, hogy lenyűgözőek, és legalább millió pontban többek egy „átlagos” nőnél. Tudom, hogy néha ez a cél, es szerencsére volt, hogy egy-egy hibát is képesek voltak elkövetni, ettől független nem tudtam teljesen új élményként tekinteni a regényre.

Most viszont eljött az ideje, hogy összeszedjem magam, és leküzdjem ezt az akadályt (főképp azért, mert egy címkéje illett egy kihíváshoz). Nagyon nehezen szippantott be a regény cselekménye, ahogy az fentebbi gondolataimból is látható, viszont nem mondanám, hogy innentől kezdve csupa lejtmenet vagy éppen meglepetés írt. A regény egy hullámvasúttá vált a számomra. Volt, hogy elkezdett izgalmassá válni és nagyon tetszeni az ahová épp tartunk, majd egy meglepő kanyar után ismét a mély felé vetettük magunkat, ahol csak szenvedni tudtam olvasás közben.

Pozitívum volt a történelmi szereplők megjelenítése, és az, hogy elég sok ismeretet adott a korszakról. Valamint az a szál, ahogy Anna a törökök közé keveredett bár ez kissé spoileres, azért az Értékelés után leírnám az egyik kedvenc párbeszédemet, mely nagyon jól filmesre sikerült, és igazán hallottam a fejemben a szavakat. Valamint a történetben leírt gondolatokat, amik Angelikának mindig nagyon jól mentek, amikor át akart adni egy-egy érzelmet, vagy épp világról szóló „bölcsességet”. Mert ezek tényleg újszerűek vagy ha mégsem, akkor is különleges módon tudta őket tálalni. Ez itt sem volt másképp. Valamint imádtam benne a keményebb pillanatokat!

Negatívumként Anna karaktere nekem túlságosan Mary Sue volt (az, hogy szerelembe esett és ez nem tetszik a feletteseinek szerintem nem tekinthető igazi hibának…), de lehet, hogy csak én olvastam nem megfelelő időpontban ezt a könyvet. Vagy csak egyáltalán nem tudtam vele azonosulni. Valamint ami még nem annyira jött be, az, hogy a könyvben nem ötvöződött szépen a kaland és a romantika. Amikor épp szerelmes jelenetek jöttek, szinte elfelejtettem miről is van szó, és a párbeszédek is túl csöpögősre, hiteltelenre sikerültek ilyenkor.

Nem is igazán tudom, hogy a fejezetek közötti helyszín és szereplő váltás tetszett-e. Eleinte nagyon jó volt, Izabella királyné még jobban is érdekelt, mint Anna aztán ez egy idő után megváltozott. Mikor már bált készült szervezni nem is láttam értelmét miért van még szükség az ő szálára. Jobbára ekkora már csak a helyet foglalta (ez az írásban is érződött, mert a királyné fejezeti szinte csak falatnyira sikerült Annáéhoz képest).

Számomra érződött a könyvön, hogy Angelika itt még bontogatta szárnyait és ezt követően találta meg igazán az ő írói hangját, és mert tökéletlen szereplőkről írni. Ettől független nem volt egy rossz regény, de nem is marad meg bennem annyira mélyen a jövőben.

Értékelés: 3,5 csillag

Részlet:

"– Szegény Dobrosewszki és Garlinszki grófnők még mindig nem tértek magukhoz. Az egyik csak néz a vakvilágba, de semmire nem mozdul, a másik meg alszik. Kész csoda, hogy élnek egyáltalán. Úgy meg voltak gyötörve, hogy nagyságod ilyet még nem látott. Amikor a katonák összeszedték őket, annyira kapálóztak, hogy alig tudták megtartani őket. Azóta meg hallgatnak, mint a sír. Szegényeknek jobb lett volna meghalni. Így is, úgy is végük van – motyogta mély részvéttel a hangjában, aztán a pap hallgatását megelégelve felcsattant: – Hallja, nagyságod, amit mondok?

– Hallom, felség, és egyetértek. Baraczy uram a saját bőrét mentette, a hölgyek meg más sosem lesznek a régiek – szólalt meg végre a püspök, aztán a homokát ráncolva ránézett a királynéra. – Azon gondolkodtam, hogy (…)"

Képtelen Kréta (Caroline Wood 9.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A szépség ára a halál…

Caroline Wood és szerelme, Ádám párterápiás célzattal Krétára repül nyaralni. A lány reméli, hogy a kettesben töltött néhány nap ismét fellobbantja az épp csak pislákoló lángot közöttük, ezért megpróbálja minden figyelmét a párjára fordítani.

Néhány meghitten unalmas nap után az egyedi hangulatú, romantikus kis szállodába egy nyolcfős amatőr alkotócsapat érkezik, hogy a táj és egy Eloise nevű, különösen bájos lány szépségét vászonra vigye. Eloise egy bormámoros, vidám estén lezuhan egy szikláról, és szörnyethal. A rendőrség balesetet állapít meg, Caroline azonban gyilkosságra gyanakszik, nem minden alap nélkül, hiszen a csoport szinte valamennyi tagjának lett volna oka meglökni Eloise-t. Bár Caro nem akar zűrbe keveredni, azt teszi, amit mindig: beszélget, kérdez, hallgatózik, kutakodik.

Szerelmi háromszög, zsarolás, vágyakozás, csalás, megcsalás…

Caroline feltevéseit mindaddig senki sem nem veszi komolyan, amíg fel nem bukkan egy újabb hulla. Olyan gyorsan fogy a festőkör létszáma, hogy a lány tudja, tennie kell valamit, különösen, hogy egy levélke szerint ő lesz a következő, ha nem hagyja abba a szaglászást.

R. Kelényi Angelika legújabb Caroline Wood-regénye a festői Krétára repíti az olvasókat, ahol kiderül, hogy a szerelem néha gyilkos indulatokat szül, a szív és az ész a legritkább esetben találja a közös hangot, az pedig, ha beleavatkozol mások dolgába, bizonyos helyzetekben halálos veszéllyel jár.”

Vélemény:

Emlékszem, hogy a Barcelona,Barcelona olvasásakor nem tudtam megérteni, hogy egy ilyen sorozatnak, hogy lehet ekkora rajongótábora. Azonban a részek előre haladtával egyre inkább szippantott be a történet, és egyre sodortak magukkal az események. Talán egyedül a Veszélyes Vadvirág volt az, ahol megakadni láttam a felfelé ívelő tendenciát, azonban akadtak olyan gyöngyszemek is, mint az Édes Flores vagy a Mesés Marrákes, mely kettő közül nem biztos, hogy tudnék dönteni melyik is tetszett jobban.

Próbáltam lassan haladni ezzel a kötettel, mert tudtam, hogy immár nem vár rám újabb rész a polcon, Caro kalandjait nem olvashatom tovább, azonban annyira érdekelt maga az akció része a dolgoknak, hogy egy nap alatt rágtam át magam az egészen. Eleinte az hajtott, hogy végre nem a szerelmi civódást lássam, majd amikor bejött a kaland akkor már csak kíváncsi voltam rá mi is derül ki itt, mi zajlott a háttérben. Némely korábbi résszel ellentétben én itt most azt éreztem, hogy (1-2 pillanatot leszámítva) Caroline tudott felnőttként viselkedni, és a könyv egy olyan dologra világított rám, amivel a könnyed romantikus regények kapcsán (még ha azt fűszerezik is izgalmasabbnál izgalmasabb eseményekkel), nem szokott túl sok szó esni. Ez pedig egy igencsak egyszerű kérdés. Mi van akkor, ha két ember nem illik össze?

A legtöbb regény elképesztően könnyen bánik ezzel a témával. Az egyik felet, általában a férfit, borzasztó tulajdonságokkal szereli fel, melyek tényleg arra ösztökélik az ember lányát, hogy azonnal meneküljön egy ilyen kapcsolatból. Azonban Ádám nem ilyen karakter volt. Nem volt rossz, egyszerűen csak túl „magyar” volt a felfogása Caro számára. Ahogy azt nagyon szépen meg is fogalmazta: „Nem haladunk semerre, de ez a kisebb probléma. A nagyobb gond, hogy mást akarunk. Más irányba akarunk menni.” Szerintem fontos, hogy ilyenekről szó essen. Kifejezetten áldásosnak éltem meg azt, hogy a Halálos Hollywood-tól kezdődően nem a szerelem és a romantika, hanem a kalandok adták a történet gerincét, melyen igazából csak végigfutott egy-két szerelmi szál, bonyodalom, egyéb életben felmerülő problémák. (Kicsit úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy bár a Doktor House főszálát minden esetben a betegségek feltárása és azok meggyógyítása adta, végig ott volt House és Wilson batári kapcsolata, vagy a hosszú ideig elhúzódó szerelmi szál alakulás (vagy valami olyasmi) Cuddy és House között.)

Na de a kitérő után. Milyen is volt számomra ez a rész?

Az elején féltem attól, hogy az egész kötetet végigkíséri majd Ádám és Caro állandó vitája, de egy ügyes húzással ezt sikerült megakadályozni. A rész leggyengébb pontjának, amúgy a nudista strandos jelenetet éreztem, az valahogy nagyon kivett az élményből. Ezen kívül egész szépen alakult minden. A nyomozás izgalmas volt, mindenkire lehetett gyanakodni, és most vettem észre igazán, hogy egy pár rész óta már Duvalt sem szerettem volna következetesen kinyírni…

Mérhetetlenül sajnálom, hogy a történet befejezetlen maradt (ahogy Angelika halálát is, mert valóban tehetséges író volt, értékes belső világgal és gondolatokkal). Mégis azt kell mondanom örülök, hogy Caroline eljutott valahová. Ha a szerelmi szál nem lett lezárva, ha nem is látjuk őt még több izgalmasabbnál izgalmasabb környezetben, ő akkor is kinőtte magát és egy nárcisztikus libából, sikerült az emberi érzelmekre, és eseményekre fogékony alakká formálódnia. Persze fejlődhetett volna még, de nem Ádám mellett, és ez így is van rendjén.

Határozottan kevesebb lennék a regénysorozat nélkül és ezt nem hittem volna, hogy valaha leírom.

Értékelés: 5 csillag

Mesés Marrákes (Caroline Wood 8.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„„Ez ​a történet éppoly szövevényes, izgalmas és pezsgő, mint Marrákes tarka sikátorai.” – Budai Lotti, író

Fűszeres éjszakák, kalandos nappalok

Caroline Wood, a folyton bajba keveredő újságíró nem tud ellenállni egy marokkói utazásnak, pedig tisztában van vele, milyen veszélyekkel járhat egy ilyen kaland. Francia főnöke, a jóképű és szívtelennek tűnő Pierre Duval egy ékszertolvaj nyomába küldi a lányt, aki örömmel vállalja a megbízatást, hisz már hiányzott neki az izgalom. Kivételesen egy segítőtársat is kap, a CBM Magazin egyik új munkatársát, a kicsit fura, de néha hasznos DG-t.

Caro és DG a fenséges Marrákesbe repülnek, hogy kinyomozzák, ki fosztogatja a gazdag turistákat, sőt, időnként a helyi elit tagjait is. Az elkövető olyan ügyes, hogy a rendőrök tehetetlenek, semmiféle nyomot nem találnak, így Miss Woodra vár a feladat, hogy csapdát állítson neki. Megismeri Marrákes pazar pompáját és Medina nyomorúságos szegénységét. A kérdés már csak az, melyik az ijesztőbb, veszélyesebb terep a számára. És ki az a különös férfi, akinek az arcát soha nem látja…”

Vélemény:

Sokkal jobban bejött, mint az előző rész, és nekem hangulatában és dinamikájában is inkább az Édes Florest juttatta eszembe, ami már egy hatalmas jó pont, hiszen az volt az egyik kedvencem. Határozottan jót tett neki, hogy bár Ádám gondolata néha felmerült Caro fejében, de nem kellett két oldalanként az ő szerelmi vagy milyen civódásukat hallgatni (általában drága főszereplőnk kezdeményezésével).

A könyvben Marokkó és Marrákes bemutatása is lenyűgöző lett, nem csak a kalandból de a kultúrából is kaptam egy szép nagy adaggal, számomra ez pedig mindig plusz pont, és a könyv tempója is nekem kellően jól haladt. Nem voltak benne feleslegesen elnyújtott üresjáratok, és nem az utolsó két oldalon zavarta le a kalandot sem. Igazán akciódús és izgalmas volt, bár azért az, hogy kiknek és mi köze lehet a rablásokhoz nekem eléggé egyértelmű lett, egy spoileres részben le is kell majd írnom valamit.

DG karaktere szerintem jól működött, a nevének az eredetén jót mosolyogtam (mondjuk ha valaki látta a karakter névrokonáról készült 2009-es filmet Ben Barnes szereplésével, szerintem nőként határozottan odalenne egy ilyen névért… hmmm). Néha talán picit idegesített mennyit töketlenkedett bizonyos helyzetekben, de azért neki is megvolt a maga szerepe és a nehézségeit én mindenképp fiatal korának és kevés élettapasztalatának tudnám be. Attól független milyen negatív gondolatai voltak bizonyos témákkal kapcsolatban, szerintem karakterként nagyon szépen fel lett építve ahhoz, hogy a mélységeibe lássunk, vele kapcsolatban Angelika mindent nagyon szépen adagolt.

Azt vettem észre, hogy egyszerűen csak pörögtek és fogytak a lapok, és nem bírtam vele megállni, főként a könyv második felétől elképesztően haladtam, mert kíváncsi lettem mi is derül még ki belőle. Szerintem akció és megírás szempontjából is remek kalandregény. Emlékszem hogy még Riónál azt éreztem egy jó kis könnyed nyári szórakozás Flores és ez is megállná a helyét a valódi kalandos sztorik között.

Duval személyisége is szépen került bemutatásra már az eddigi részek alatt is. Kicsit félek az utolsó kötettől, mert tudom, hogy a sorozat befejezetlen maradt (sajnos, és ezt még mindig nehéz feldolgozni). Viszont ahhoz képest mennyire meg tudtam volna folytani Caroline Wood-ot egy kanálnyi vízben az első rész alatt, most annyira… nehéz lesz kimondani, de… Megkedveltem?

Jó persze, most is látom a hibáit, amelyeket könyvek alatt sem képes levetkőzni, viszont vannak pontok ahol kifejezetten fejlődött, és… egyszerűen csak nehéz lesz elengedni. Most így látom.

Értékelés: 5 csillag

 

Lehet, hogy csak nekem volt furcsa, de Caro nagyon kis idiótán kezelt egy infót. Szóval, amikor DG még azt hitte hogy Olivier a bűnöző, mert igen volt egy ilyen pont! Akkor figyelmeztette hősnőnket erre, aki a rózsaszín ködben úszva szinte azonnal elhessegette ezt az ötletet.

Majd később amikor Caro számára lett gyanús a fickó, akkor már DG gyanakodott inkább a személyzetre, ez eddig rendben is van. Viszont ettől a ponttól kezdve Caroline úgy viselkedett, mintha a másiknak eszébe sem jutott volna Oliviert gyanúsítani soha, és nekem ez nagyon nem volt szimpatikus. (Bár DG sem nagyon szólalt fel az ügy ellen.)

Veszélyes Vadvirág (Caroline Wood 7.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Gyilkosság, ​szerelem, Balaton

Caroline Wood boldogan vezeti a Balaton-parti Vadvirág Panziót, úgy hiszi, békére lelt, és fel sem merül benne, hogy a festői kis faluban bármi történhet, ami kizökkenti nyugalmából. Egészen addig, míg fel nem fedezi egy sokak által utált vendég hulláját a ragyogó „Türkiz" fantázianevet viselő kétágyas szobában. Az elhunyt Berisha úr miatt nem sokan ejtenek könnyet a panzió lakói közül, de egyikük sem tűnik hidegvérű gyilkosnak… Caroline a nem túl lelkes hatóság tudtával nyomoz, és olyan titkokra lel, melyekért Pierre Duval is megnyalná mind a tíz ujját. Mire épp kiderülne, ki és miért tette el láb alól Berisha urat, újabb holttest bukkan fel a Vadvirág környékén… Ez már túl sok a helyi körzeti megbízottnak, így megérkezik a fővárosi szuperzsaru, hogy felderítse az egyre szövevényesebb ügyet…”

Vélemény:

Flores után ez a rész enyhén kétes érzéseket váltott ki belőlem. Hol imádtam az eseményeket, hol legszívesebben falhoz vágtam volna az e-olvasómat. Caroline is hasonló érzelmeket váltott ki belőlem.

Először is. Azt kell mondanom az akció, pont mint az előző részben, itt is sokkal jobban szét lett oszlatva a regény során és ez nagyon jót tett neki. A nyomozás szál is elképesztően érdekes volt, bár azt nem mondom, hogy amint szóba került mivel is foglalkozott az első áldozat, nem tettem össze a kettőt meg a kettőt… szóval egészen hamar sikerült kiderítenem ki a gyilkos, így emiatt nem igazán izgultam már.

A történetnek Caroline és Ádám vitái nem tettek jót, és pont azért mert mindig utóbbinak kellett igazat adnom. Egyszerűen Caroline olyan, mintha az egész világnak körülötte kellene forognia, miközben ő a legokosabb, a legtökéletesebb, és a legcsalhatatlanabb. Rajta kívül mindenki dilettáns, hűtlen és természetesen senkinek nincs igaza. Legalábbis az ő fejében mindenképp egy ilyen világkép rajzolódik ki, ami nem is lenne gond akkor ha nem az ő gondolatait kellene olvasni, mert így 5 oldalanként érik neki egy nagy büdös pofon.

Közben nem tanul, nincs benne semmi hosszabban tartó önkritika, mert bár rájön az egyik oldalon, hogy a kettős mérce nem megoldás, a következő fejezetben képes ugyan azt a vitát lejátszani. Ahogy szerintem minden részben elhangzott legalább egyszer a fejében az a mondat, hogy nem szép dolog az előítélet, mert már többször bebizonyosodott, hogy nem igaz. De itt is rengeteg ilyen volt a fejében.

Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy Caroline akkor tud funkcionálni, ha épp, nincsen pasi az életében.

Nekem tetszik, hogy a sorozat most már végképp áttért a nyomozásra és a kalandokra de az azért eléggé bánt hogy Caroline jelleme úgy fejlődik, hogy két lépést tesz előre, majd egyet vissza.

Értékelés: 4,5 csillag

Édes Flores (Caroline Wood 6.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Veszélyes ​kávé a virágok szigetén

Caroline Wood, aki immár az újságírás mellett egy panziót is vezet, nem tud ülni a fenekén, ha kalandot szimatol. Amikor úgy hiszi, szerelme veszélybe került Indonéziában, Flores szigetén, egy percig sem tétovázik, repülőre száll és elindul, hogy megmentse a férfit, aki mindenkinél fontosabb a számára. Bár nehezére esik, segítséget kér Pierre Duvaltól, a kőgazdag francia médiamogultól, aki úgy tűnik, még mindig gyengéd érzelmeket táplál iránta.

Az apró szigeten működő kávémaffia nem nézi jó szemmel a minden lében kanál szőkeséget. Minden lépését figyelik, útját titkok és furcsa balesetek szegélyezik, de Caroline-t már nemcsak a szerelem hajtja, hanem a rejtély felderítése is. A maffiának fogalma sincs, kivel áll szemben, de sajnos Caro sem tudja, kikkel packázik… A baljós előjelek ellenére beleveti magát a nyomozásba, és csak remélheti, hogy élve kikeveredik belőle…”

Vélemény:

Határozottan ki merem jelenteni, hogy számomra eddig ez volt az összes rész közül a „LEG!”. Egyszerűen képtelen voltam letenni. Izgalmas különleges hely (a gasztro élmény a kávéban testesült meg, de igazából én azokat a részeket eddig is untam, a kávét viszont imádom szóval +pont). De ami végül is feltette a pontot az i-re az maga a kaland szál. Alapvetően nem a Caroline Wood sorozattól vártam, hogy ennyire sötéten és keményen mutatja be a maffia világát, ezzel pedig lekörözve jó pár romantikus regényt, amelyeknek az alapkonfliktusa maga a maffia.

A rossz fiú itt tényleg elképesztően gonosz volt. Éreztem a feszültséget a pillanatoknál, amikor jelen volt, és tetszett, hogy hatalmát nem azzal nyerte el, hogy csúnyán nézett másokra. Jenny szála emiatt számomra még erősebb lett. Valahol azt is érzem, hogy bár már Hollywood óta időről időre felmerülnek a keményebb témák, az itt most tetőzött.  

Szóval emlékezzünk vissza, a randizásokkal kezdtük és hogy milyenek a társkereső oldalak, most meg egy maffiózó üldözött a dzsungelen keresztül.

Az új szereplőket (Rose és Liliom) nagyon nagyon megkedveltem, főleg előbbit, mert friss és üde hatást keltett, hogy egy újonnan bemutatott férfi, nem Caro potenciális párjává vált a történet folyamán és én szeretném úgy kezelni, hogy a köztük felvetett szexuális és/vagy romantikus jellegű civódások nem többek baráti poénkodásnál. Mert kicsit már zavar hogy akinek férfi nemiszerve van, az mind rá akar mászni Caro-ra… (ennyire azért tuti nem jó nő).

Egy ponton éreztem (sajnos… szerencsére?) hogy ez még mindig az a sorozat, aminek az első részét max asztal lába alá tenném, hogy ne billegjen, pontosabban azt, hogy a főszereplőnk hiába fejlődött, még mindig Caroline Wood. Amikor egy olyan helyzetben kezdett féltékenykedni ahol annak aztán rohadtul nem lett volna semmi helye! Élet és halál között voltak, egyetlen rossz lépés és mindennek vége, de ő persze talált arra lehetőséget, hogy még oda is benyögje mennyire nem bízik a férfiakban. Na mindegy, legalább már nem sírja el magát pitiáner szerelmi ügyek miatt.

Jó az utóbbi problémát leszámítva tényleg nagyszerű történet lett belőle. Engem is meglepett, amit ezután tettem, mert sosem hittem volna, hogy ennek a sorozatnak egyetlen részét is, kedvencnek jelölöm. Most viszont ez is megtörtént.

Értékelés: 5 csillag

Szédítő Balaton (Caroline Wood 5.): R. Kelényi Angelika

Leírás (forrás: moly.hu)

„Caroline ​Wood sosem gondolta volna, hogy egyszer ékes magyar nyelven súgja majd valaki fülébe: Szeretlek! Sármos, mindazonáltal nagyképű főnöke ez alkalommal egy családias panzióba küldi, amely a Balaton partjára vonzza a külföldieket messze földön híres konyhájával. Éppen ez utóbbi szúr szemet a helyi luxusszálloda hírhedt tulajdonosának, aki még a gyilkosságtól sem riadna vissza, hogy megszerezze a kis panzió séfjének titkos receptjeit. Carónak leleplező anyagot kell írnia az aljas módszerekkel dolgozó szállodásról, aki bárkit félreállít, ha az érdeke úgy diktálja…

A baj csak az, hogy a lány ugyan enni szeret, de nem egy konyhatündér, mégis profi szakácsként kell bizonyítania. A séfnek azonban más irányú elvárásai is vannak… A lány hamar nyomra bukkan, és szokása szerint a legnagyobb veszélybe sodorja magát… Mit főz ki Caroline ezúttal, hogy ép bőrrel megússza a magyar gasztro-kalandot?”

Vélemény:

Végre egy kicsit ismerősebb helyszínen követhetjük nyomon Caroline kalandjait. Viszont sokat elvett a varázsából, hogy újra nagyon elkezdett idegesíteni, főleg a történet elején. Kikérte magának, ha angol libának nézik, de közben épp már csak gágoni nem kezdett el… Na mindegy is.

A cselekmény szempontjából az tetszett igazán, ahogy az írónő megfogta a Balaton mentén elhelyezkedő talapülések hangulatát. Bevallom amúgy csak a Déli parton jártam addig nem igazán tudtam mit esznek az emberek ezen a tavon, de amikor életemben először eljutottam Füredre, ott engem is magával sodort a hely szellemisége. Hiába egy turistacsapda lassan az egész, és hiába vásárolják fel a környékét (na nem német hanem sokkal inkább magyar oligarchák…) attól függetlenül nem tagadhatom, hogy nekem is sikerült beleszeretnem.

Ezt a „szerelmet” remekül aknázta ki a regény. Valamint az új férfi szereplő is friss felüdülést jelentett az eddigiek után, azonban néha fel-fel villanni látom közte és az eddigiek között megismert hasonlóságokat. Maga a nyomozási szál érdekelt benne a leginkább, ezért az elején szívesen átugrottam volna a féltékenységi jeleneteket és a többször olvasott épp ugyan úgy elhangzó beszélgetéseket. („Ő nem féltékeny!” „Minden nő féltékeny.”)

Azonban ismételten a cselekmény hibáját abban láttam hogy a főszálat sikerült elkapkodni. Egy fél könyv ment el sehová nem vezető romantikus beszélgetésekre (vagyis nem, mert hát nem csöpögtek hanem féltékenykedtek és szidták egymást), majd kis beépülés és nézelődés a rosszfiúknál. Végül megint a maradék 50 oldalban Caro bajba kerül, a problémát megoldják.

Nekem személy szerint az előző rész (na nem a novellácska) jobban tetszett viszont ezt sem tudom 5 csillagnál kevesebbre értékelni most mert volt benne úgy 3 oldal ami egy olyan történetszálat mutatott be (nem Caro kapcsán) ami annyira elgondolkodtatott hogy lehet önálló sztoriként is olvastam volna. Persze az sokkal sötétebb lenne, de hát igazából ismerem magam annyira, hogy tudjam az az én világom.

Bár én ősszel olvastam mert a lelkemnek kellett a pihenés a hétvégéken, de nyáron tökéletes lehet bárkinek, főleg a Balaton mellett.

Értékelés: 5 csillag

Rejtélyes Rio (Caroline Wood 4.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Caroline ​jóképű és rátarti főnöke ezúttal nem kevesebbet vár el a bloggerből lett nyomozótól, mint hogy találja meg a legrövidebb utat a mennyországba… persze anélkül, hogy elhalálozna. A gazdag francia és brit turisták csinos kis összegeket hajlandók áldozni Brazília legnépszerűbb gurujának, akitől testben és lélekben is megfiatalodva térnek haza, de egyre furcsábban viselkednek, mintha agymosáson estek volna át. Persze akad olyan is, akinek a megváltó szeánsz az egzotikus dzsungelben nemcsak a vagyonába, de az életébe is kerül…

Carót is elküldi a főnöke, hogy egy ütős riporttal buktassa le a szélhámos gurut, mire a fekete mágus sötéten villogó tekintete megakad a csinos lányon, aki, ha nem vigyáz, hamar a hetedik mennyországban találja magát.”

Vélemény:

Határozottan megérkezett a történet egy olyan pontba, ami már engem is elkezdett érdekelni. A Halálos Hollywood után pontosan ebben az irányban reménykedtem, és valahogy nagyon örültem neki, hogy ebben a részben inkább a kaland és az akció került előtérbe, mintsem Caro lelkivilága.

Itt most tényleg Caro szemén láthattunk egy tök ismeretlen országot és kultúrát, hosszan kifejtve, nem pedig könnyek között átrohanva (az első részekkel ellentétben), és nem foglalkoztatta őt a pasi probléma, ez pedig úgy kellett számomra, mint a friss levegő. Azt hiszem ebben a részben éreztem igazán, hogy a történetnek ez áll jól. Különleges helyeken még különlegesebb kalandok, és bár akadhat egy két átívelő történetszál de inkább úgymond „epizódikus” sztorikat jó olvasni. Caronak pedig a szingliség áll jól, mert pasi mellett nem tud megfelelően funkciónálni az agya, meg mert az ember alapból nem ülhet meg két lovat egyszerre.

A kaland is egészen jól működött, bár észrevettem, hogy a regény felépítése nem volt teljesen arányaiban felosztva. Franciaországban lébecolni, jógát tanulni és megismerni Riót majdnem annyit tett ki (kb a könyv felét), mint a tényleges akció a központ falain belül.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy Caro igazán benne csücsül a szószban, de meglepetten konstatáltam, hogy már csak oldalak vannak hátra ebből a részből, mégis hogyan lehetne kikászálódni belőle? Majd egy Deus Ex Machina húzás írói részről és hirtelen vége felirat minden megoldódott a rosszak bűnhődhetnek stb. Ezek miatt azt mondanám, hogy bár a főszál határozottan érdekesebbé vált, mint mondjuk az első rész esetében, de igazi kriminek és nyomozásnak annyira nem nevezném. Továbbra is light, pihi kis könyvnek és sorozatnak tekintem, ami jó akkor ha az ember ki akar kapcsolódni de nem ettől fogja elkapni az a bizonyos „Hűha!” élmény.

Értékelés: 5 csillag

Halálos Hollywood (Caroline Wood 3.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A ​híres brit színésznő titokzatos fenyegető üzeneteket kap egy idegentől, aki látszólag mindent tud róla; mikor, hol, kivel, mit csinál. Emily Montgomery már fényes nappal sincs biztonságban, ezért felfogadja Beverly Hills legvonzóbb magánnyomozóját… de hogy a fényűző partikról se maradjon le a zaklató miatt, szüksége van egy „barátnőre”, akinek egyéni a stílusa, rajong a celebekért és jártas a harcművészetekben. Caroline Woodra esik a választása, aki valójában azért utazik a sztárok városába, hogy világraszóló cikket írjon a lapba Hollywood hírességeinek viselt dolgairól.

Caro első feladata nem éppen testhezálló, de hogy a veszélyesen sármos új főnökét lenyűgözze, a lány még arra is hajlandó, hogy karateedzésre járjon, kihallgassa a celebek féltve őrzött titkait, és tűsarkúban is képes legyen mosolyogni három órán át.

R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő új regényfolyamában a Caroline Wood-sorozatban a nagy sikerű Barcelona, Barcelona és folytatása, a Róma, Róma regényekből megismert lány krimibe illő, de a romantikát sem nélkülöző kalandjait olvashatjuk. Caro újságíróként ered a rejtélyek nyomába, de gyakran a bűntényeknél is nagyobb veszély leselkedik rá: a szerelem.”

Vélemény:

Sokszor ismételt fárzis, hogy borítója alapján ne ítéljünk könyveket! Az első két rész alapján se egy könyvsorozatot? 

Na ez a rész határozottan, fényévekkel jobban tetszik, mint az első, és egy-két hülyeségét leszámítva Caroline is sokkal érdekesebb, mint a másodikban. Jó a szereplők ormótlan hülye testképzavaráról inkább nem tennék említést, mert a falat kapartam, amikor valaki 5 kilókon lovagolt… Talán épp ezért jelentett számomra az új férfi karakter, Wilson, egy egész kellemes meglepetést, de ha van szereplő, akkor őt nagyon tudnám szeretni a Caro életében eddig feltűnt férfiak közül.

A szokásos pasiért nyígás egy idegen országban továbbra sem maradhatott el, de igazából úgy kezelem, mintha ez a történet egy belső poénja lenne, és már direkt kerül bele minden egyes részbe.

Viszont ebben a részben már annyira, de annyira erős lett a cselekmény, hogy a regény egyszerűen csak olvastatta magát! Kalandos volt, érdekes, tele valódi tényleges csavarokkal és olyan társadalomkritikával, hogy a fal adja a másikat. Nem mondom, hogy csupa új gondolattal machinált, amit még sehol nem láthattunk soha, hiszen manapság, amikor már a nők mernek beszélni a rendszerszintű visszaélésekről, ezek az infók nem csapnak minket annyira arcon, de jó volt, hogy a könyv belátást engedett Hollywood sötét oldalába. Ez a rész már inkább egy krimi és akcióregény volt, és te jóságos ég, hogy ez mennyire jól állt neki! Wilson kompetens férfiként, és nyomozóként helyt állt, és tetszett az is, hogy a romantika ellenére sem felejtette el, milyen szerepet is kapott a könyvben, vagyis nem állt le a nyomozással, csak azért mert Caro rámosolygott.

Főszereplőnknek is jólállt egy karakánabb kiállás és az, hogy találkozhatott valakivel aki nála sokkal rosszabb így egyféle jellemfejlődést is láttam nála. Emily Montgomery pedig már az első jelenetével kiidegelt és legszívesebben rajta gyakoroltam volna azokat az önvédelmi fogásokat.

Határozottan megérte olvasni, és így már tényleg kíváncsi leszek a folytatásokra. Bár lehet arra megint várok egy évet, most érzésre picit telítődtem Caro kalandjaival.

Értékelés: 4,5 csillag

Róma, Róma (Caroline Wood 2.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„LA ​CASA DELL'AMORE

Caroline Wood a neves londoni magazin rovatvezetőjeként folyton keresi az izgalmas történeteket. Egy nap hírt kap egy legendás római házról, melyet a helyiek csak így emlegetnek: La casa dell'amore, a Szerelemház. Azt beszélik, aki beköltözik ebbe az épületbe, arra varázslatos módon rátalál a szerelem…

Caro úgy dönt, hogy egy ilyen fantasztikus sztorit nem hagyhat ki a rovatából, ezért Rómába utazik, bár a kedvese egyáltalán nem örül ennek… A különös kalandokba keveredő újságírónő lelkesen kutat a romantikus, rejtélyes legenda után, aztán egyik pillanatról a másikra egy cseppet sem veszélytelen nyomozás kellős közepén találja magát.

Mindeközben felfedezi az örök várost, megismer egy határozottan vonzó olaszt, aki miatt felteszi magának a kérdést, vajon elég erősek-e az érzelmei Barcelonában élő szerelme iránt. Meddig tarthat egy kapcsolat, ha havonta csupán pár napot tölthetnek együtt?”

Vélemény:

Amikor elolvastam az első részt, akkor úgy éreztem én Caroline Wood-ot legközelebb a rémálmaimban (sem) szeretném viszont látni. Viszont néha nagyon idióta mód tudok választani és annyira sokan szeretik ezt a sorozatot, hogy úgy voltam vele folytatni szeretném. Hátha fejlődő képes ez a karakter…

A rövid válasz az, hogy nem! Caro 36 évesen is gyakran úgy gondolkodik az életről, mint egy 15 éves éretlen tini, a legjobb példa erre az, amikor a regényben MÁR MEGINT! egy gyönyörű helyen van és ahelyett, hogy megpróbálná élvezni a függetlenséget (amihez sok éve volt hozzászokni) ahelyett Tom miatt sír. Könyörgöm, az első oldaltól azért drukkoltam, hogy felejtsük már el Tomot meg az egész Barcelonai kiruccanást is, mind a kettőnk érdekében.

Akkor ott van Julia a jóbarátnő, a maga 21 évével… mármint jaj dehogy már ő is elmúlt 30, milyen kis buta vagyok. Eleinte nagyon tetszett nekem, tudtam azonosulni az izgalmával, és nagyon szimpatikus volt amikor Néró császárról beszélt. (Igen fura vagyok…) Viszont a könyv egy pontján ő is megcsillogtatta „tudását”.

„– Egy nő mindig sokkal törékenyebb magas sarkú szandálban, mint sportcipőben. Egy randin nem az a lényeg, hogy kényelmesen tudj járni, hanem az, hogy a pasi meg akarjon óvni, felkeltsd a védelmezőösztönét, és egy tűsarkakon tipegő nő pont ezt a hatást éri el.”

Engem határozottan nem érdekel, ha egy barátnő hozza az egysíkú női karaktert, aki csak a külsőségekre ad, de jó lenne, ha egy ponton később a könyv visszautalna arra is, hogy érezheti valaki magát „törékeny nőnek” sportcipőben és farmerban is. Akár egy felismerésként Julia szájából… Vagy ehhez határozottan sípcsont és boka törést kell produkálni? Bár most, hogy végig gondolom Bella Swan is milyen aranyos volt, amikor rögzítős lábbal táncikált Edwarddal… Szóval a könyv számomra továbbra is hemzsegett az ilyen és ehhez hasonló negatív „tanításoktól”, amelyeket valahogy illendő lenne már kitörölni az emberek fejéből. Vagy ha bele is kerülnek, ez akár vitát is indíthatna… Na, mindegy engedjük el a számomra idióta női karaktereket.

Nicola karaktere azonban akkora kedvencem lett, hogy hihetetlen. Rendes, izgalmas, kompetens férfi. Amilyen Tom az előző részben soha nem tudott lenni. Viszont a regényt nem egyedül az ő sárma mentette meg egy újabb teljes lehúzástól, hanem a cselekmény. Az, hogy kilépve az első rész zárt kis világából (randiguru meg egyebek), egy annál jóval izgalmasabb, tényleg kalandos eseményt mutatott be. Nyomozással, titkokkal és sok sok veszélyes helyzettel. Nem mondom, hogy minden fordulat meglepett, de határozottan elkezdett érdekelni a szituáció, és Caro meg Julia karakterének is jót tett, hogy már végre nem a pasik körül forgott a világ. Ezek után az mondom, hogy kíváncsi vagyok a folytatásra és ha hasonlóan izgalmas kalandok ígérkeznek és elengedjük a szerelem-mindenhol életérzést, akkor a főszereplő személyisége ellenére is tudom majd értékelni.

Összességében, sokkal jobban bejött, mint az első rész. Ha nem veszem túl komolyan a szereplőket és bizonyos gondolataikat, a kaland része ugyanis isteni!

Értékelés: 4 csillag

Barcelona, Barcelona (Caroline Wood 1.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Barcelona ​és a szerelem íze…

Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense.

Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét.

Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja.

Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért.

Úgy dönt, hogy karrierjét és szerelmi életét egyetlen zseniális húzással pörgeti fel, ezért gondol egy merészet, és egy nyaralással egybekötött szakmai útra szánja el magát.

Egyedül.

Barátai féltik a magányos utazástól, de Caroline biztos benne, hogy Barcelonában rengeteget tanulhat önmagáról, és az új, életre szóló élmények mellett olyan blogot írhat utazásról, szerelemről, gasztronómiáról, mely végre felnyitja a főszerkesztő szemét is.

Egyedül azonban még enni is unalmas, így egy szerinte korszakalkotó ötlettől vezérelve egy társkereső oldalon spanyol randipartnereket választ magának.

Mindennapra egyet, így rögtön két legyet üt egy csapásra…

Erősen hisz benne, hogy ez az utazás meghozza számára az áttörést, a cikkírói álomállást, és talán egy jóképű, szenvedélyes férfit is…

R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal napjaink Barcelonájába ruccan ki, és egy humoros, vérbeli romantikus történettel örvendezteti meg olvasóit.”

Vélemény:

Az írónőnek korábbi könyveivel már találkoztam. Volt ahol a történet nagyon megfogott, más helyeken a környezet, amiben játszódott, és úgy éreztem nyár van, itt az ideje belekezdeni valami kis könnyedbe. Lehetőleg szép tájakon, különleges helyeken…

Na a könyv mindent adott csak épp ezt nem.

Caroline ritka irritáló karakter volt, és ezt már az első pár oldalban sikerült bőven megalapozni. Egészen addig a pillanatig még szimpatikusnak is találtam, amíg nem kezdett el gondolatban azon nyavalyogni, hogy ha leszokik a cigiről akkor elhízik… (Meg az édes f*szom…)

35 éves, de nincs felelősségtudata, nincs benne tartás és azt kell mondjam sok józan ész se. Kiharcolja magának állítólag álmai melóját, de amikor végre ott kell lennie is csinálnia kéne, akkor még ő van kiakadva azon hogy a főnöke rászól az időben való leadás miatt. Nagyon megérdemelte volna, hogy kirúgják!

A történet alapötlete amúgy érdekes lett volna, de akadtak benne olyan pillanatok amiket nem kellett volna túlerőltetni. Például amikor Tom furcsállta, hogy egy csinos nő miért regisztrál társkeresőre… mintha ahhoz 50 éves nőnek kéne lenni de komolyan… nagyon sok huszon éves talált igaz szerelmet társkeresőn (persze vannak rémsztorik is) de a kettő arányai nagyjából hasonlóan vannak. Épp annyian házasodnak társkeresőről, mint ahányakat sorozatgyilkosok hálóznak be… sőt szerintem az előbbi magasabb szám. De, hogy alá legyen támasztva ez az elő pár megismert katalán férfi maga volt a földre szalajtott pokol. Én már komolyan csak a fejemet fogtam, hogy egy magyar írónő hogy lehet ilyen rossz véleménnyel mindenkiről aki nem angol és nem úriember.

Emellett pedig elegem van abból, hogy a könyvekben a női főszereplők ha két pasi közül kell hogy válasszanak vagy az egyiket el kell hogy hagyják, akkor mindig full egyértelmű ki lesz az, mert az egyik a Sátán a másik meg a herceg fehér lovon… Könyörgöm erősebb lenne ha két jó karakterek közül kellene választani mert erősebb lenne a döntés.

Amit nagyon hiányoltam az Barcelona megismerése. Bár itt rá kellett jönnöm, hogy engem a külföldön játszódó történetekben valahogy mindig jobban érdekelnek a látványosságok és a különleges pillanatok, mint az ételek. Nem nekem való a gasztro regény…

Eleinte 2 csillagot akartam adni erre a könyvre (mert szerintem akad benne egy-két kifejezetten káros gondolat), de végül Caro utolsó randija miatt megkapta a hármat, ott tényleg fontos és érdekes témák merültek fel és ezt muszáj vagyok pozitívan értékelni. Mert ha ő egy elviselhetetlen nőszemély is szerintem, legalább akadt egy-két igencsak érdekes mellékszereplő.

Értékelés: 3 csillag

A grófnő árnyékában (Az ártatlan 1.): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„1609 októberében Fabricius Flóra, a pozsonyi orvos lánya Báthory Erzsébet udvarába érkezik, hogy megkeresse eltűnt nővérét. Ha tudta volna, mi vár rá, talán útnak sem indul.

Ám hamarosan megtanulja, semmi sem az, aminek látszik, és semmi sem biztos, csak a halál. Ki mozgatja vajon a szálakat? Ki az, aki befolyásolja az eseményeket, és a gyilkolástól sem riad vissza?

Minden erejére szüksége van, hogy legyőzze az akadályokat és kibogozza a sötét titkot, melyet a csejtei vár falai rejtenek.

Egyetlen emberre számíthat csupán, az Itáliából érkezett, kétes jellemű, mégis rendkívül vonzó férfira, akiről azt sem tudja pontosan, hogy kicsoda, és azt sem, miért segít neki.”

Vélemény:

A könyvvel szemben voltak bizonyos elvárásaim, és ezt már előre le kell szögeznem. Egyrészt mert egy olyan történelmi korszak és személy körül (és mellett) játszódnak az események, akire mindig kíváncsi voltam, nagyjából azóta, hogy egy komolyabb összefoglaló videót hallhattam az életéről. Bár a korszak rémtörténeteit, úgy mint a vámpírmítoszokat, a boszorkányokat, mindig is kedveltem Báthory Erzsébet karakterére én mindig inkább szerettem úgy tekinteni, mint a korában meg nem értett és sokak által legyőzni kívánt nő, mintsem egy szadista gyilkos. Ennek ellenére tudtam, hogy számomra a könyvnek csak akkor lesz ereje, és csak akkor lesz képes engem valójában megfogni, ha vagy valójában egy gyilkosként ábrázolja (bár azért ennek kevésbé örültem volna), vagy valójában egy erős kiállású nőként, akit a kora nem ért, épp emiatt fél tőle, mások pedig ezt a félelmet használják ki.

Másrészt elvárásaimat a korábban, az írónőtől olvasott könyvekre alapoztam. Főleg a legutoljára kezemben tartott sorozatra, a Riva nővérekre, amit kifejezetten kedveltem. ((A korábbi véleményeim itt érhetők el: Heaven, Átkozottak, Mennyei bűnök 1., Mennyei bűnök2., A lánynevelde 1.-2. + Doria)).

Harmadrészt ott voltak a mások által megfogalmazott vélemények, melyek többsége egész pozitívan jellemezte ezt a könyvet, és talán más esetben én is így látom… Ezzel pedig valahol le is lőttem a saját értelésem, szóval kezdjünk is bele.

A könyv nekem már rögtön azzal furcsán indított, hogy oldalakon keresztül ismertük meg Flóra életét, ami persze szükséges ahhoz, hogy egy szereplőt meg tudjunk érteni, ahogy azt is, hogy jutott oda, de egyszerre túl sok információ érkezett, ráadásul mivel ez E/1-ben íródott, kicsit monológ jellege lett a dolognak. De ahogy ezen túljutottunk nagyjából elkezdtek zajlani az események, bár Flóra karakterével egyáltalán nem tudtam megbarátkozni. Nem utáltam a személyiségét, nem szerettem, vagyis egyszerűen csak ne fűztek hozzá érzelmek, ami tekintetbe véve, hogy az ő elbeszélésén át kapcsolódtunk a történethez, nem éppen jó érzés.

De mi történt miután megérkeztünk Csejtére? Egyrészt bár a történet címe A grófnő árnyékában, mégis úgy éreztem inkább maga Erzsébet került árnyékba, mert bár nem lett belőle sem egy szörnyeteg, sem egy gyenge kisasszony (na ez utóbbin nagyon kiakadtam volna), de jelleme még így is messze állt a sokat megélt és tapasztalt nemes asszonytól. De mit ítéltem meg a többi szereplővel kapcsolatban? Lehet a Mennyei bűnök után ez a történet azért is lett kissé „gyenge” az én szememben, mert Flóra egy jóval súlytalanabb Blanca, de jellemeikben rengeteg hasonlóságot véltem fölfedezni, mintha ugyan azok a karakterek lennének az egyik talán kissé kidolgozatlanabbul. Lorenzo azonban egy az egyben Marco volt a szememben. Bár mivel az ő karakterét kedveltem így ezzel a fickóval is igen csak megbékéltem, kár hogy kevesebbet láttunk belőle és azt is Flóra szemszögén keresztül.

Mind ezek ellenére a korhangulat miatt továbbra is tudtam élvezni a történetet. Szerettem benne a babonákat, a hideg, régi környezetet és úgy összességében hangulatfestésnek nagyon nagyon jó volt a könyv. Ami pedig rávett engem, hogy olvassam tovább és tovább és ne is akarjam letenni az maga a bűntény volt, a halálesetek megoldása.

…

Na és itt jön az a pont, ami miatt ez a könyv több mint valószínű nem lesz a kedvenceim között, és igazából késztetést sem érzek arra, hogy a folytatások érdekeljenek. Amikor a történetbe bekerültek a rokoni kapcsolatok, meg kiderült mi is történt valójában én csak a fejem tudtam fogni erre a húzásra. Nagyon nem éreztem a történetben a felismerés ívét és a probléma ott kezdődött, hogy én egy pillanatra sem hittem el, hogy valójában Erzsébet lenne a gyilkos, ebben az esetben talán meglepődök de így csak felbosszantott. A pasi karaktere meg valahol túlságosan az őrület és a józan ész határán vergődött ahhoz, hogy megfelelően tartani lehessen tőle, szóval…

Egyszerűen ez a könyv most nem nekem szólt.

Ajánlom ezt a történetet azoknak: Akiket az egyház miatt nem fog meg a Mennyei bűnök története és inkább egy „világi” nyomozásba ásnák bele magukat, hasonló szereplőkkel. Valamint azoknak akiknek semmi tudása és ismerete nincs Báthory Erzsébet személyéről, mert ebben az esetben a könyv tud érdekes információkkal szolgálni. Ja és a romantika szerelmeseinek mert abból is jut azért.

Értékelés: 4 csillag

A lánynevelde 1.-2.; Doria (Riva nővérek): R. Kelényi Angelika

 

Leírás (forrás: moly.hu)

A lánynevelde 1.

„Szövevényes ​bűntény Róma fényűző poklában…

Öt évvel a Sant'Ambrogio zárdában történtek után…

Schillingfürst hercegnő támogatásával Blanca Riva, azaz új nevén Christina Rivera a húgaival együtt egy lányiskolát hoz létre. A Sorores nevet viselő iskola árvák, meggyalázottak, kitaszítottak menedéke lesz.

Marco Fiore magánnyomozó irodát nyit, és az évek során egyre több sikeres bűnügyet old meg. Egy nap bekopogtat hozzá egy kétségbeesett nő, és a segítségét kéri eltűnt férje ügyében. A szálak egy hírhedt báróhoz és egy úri szajhához vezetnek… Ugyanebben az időben az egyik, Christina által megmentett gyermek apját brutálisan meggyilkolják.

Vajon mi köze az eltűnt férj és a meggyilkolt apa esetének egymáshoz?

Marco és Christina újra együtt nyomoz. Lehetséges, hogy nem csak a két bűntény szálai fonódnak össze?”

Leírás (forrás: libri.hu)

A lánynevelde 2.

„Christina húgai, Nella és Leona is megváltoztak az évek során. Nella huszonkét éves felnőtt nő lett, és komoly munkát kap a Sorores Lányneveldében, de öt év elteltével már szeretne kiszabadulni az Intézet szigorú falai közül. Ezért magára vállal egy veszélyes feladatot. Elfogadja Fiore ajánlatát, és belép az előkelő kaszinóba szórakoztató hölgynek, hogy magába bolondítsa Marcetti bárót, aki az egész ügy kulcsa lehet.

Christina félti ugyan, de beleegyezik húga vállalkozásába, hisz Nella tökéletesen alkalmas erre a szerepre, ráadásul az eltelt öt évben megtanulta, hogyan használja a szépségét és az eszét.

A titokzatos mulatóban eleinte könnyedén veszi az akadályokat, és hamar a báró és úri körének kedvencévé válik, csakhogy a szerelem utoléri, ezzel nemcsak az életét, hanem a feladatát, mi több, Christinát is veszélybe sodorja...

Christina és Marco mindent megtesz, hogy kiderítse, hová tűnt Aldioni, és egyre több furcsa, rejtélyes dologra jönnek rá.

Közös nyomozásuk során egymás iránti érzelmeik is komoly próbát állnak ki, kemény harcot vívnak azért, hogy ne csak Nellát, hanem szerelmüket is megmentsék.

Képes lesz-e Nella felülemelkedni múltbéli sérelmein és hidegvérrel véghezvinni a feladatát?”

Vélemény:

A kérdés, hogy miért írok egyben véleményt erről a két könyvről? A válasz pedig az, hogy egyszerűen kiegészítik egymást. Képtelen lennék a történetről és a szereplőkről véleményt alkotni csak az egy, vagy csak a másik említésével.

Ami mind a kettőről elmondható, hogy nekem Sant'Ambrogio zárdában történtek sokkal érdekesebbek voltak, mint ez a mondhatni második rész. (Igen 4 könyv, de igazából két történet szóval két résznek kezelem.) Kezdeném a szereplőkkel.

Marco számomra ezekben a könyvekben nem volt sem annyira erős, sem annyira okos, mint a Mennyi bűnökben. Igazából a nyomozási szál nekem itt kissé gyenge lett, ám ezt majd kicsit később. Christina (egykor Blanca) sem állt közel annyira hozzám, mint a története szerint 5 évvel korábban, valahogy kevesebb azonosulási felületet adott kevésbé volt számomra életre való. A lánynevelde célját éretettem, és valahol tetszik is a gondolat, hogy nehéz sorsú fiatalok lányokat fogadnak be és megtanítják őket. Nekem az önvédelem is nagyon tetszett, viszont sem az éjszakai látogatásaik (bármennyire megalapozottak is voltak), sem Christina tervei nem nyerték el a tetszésemet.

Hatalmas pozitívumként azonban képtelen vagyok nem kiemelni Nella karakterét, aki óriásit nőtt a szememben. Egyszerűen fantasztikus volt és nagyon tetszett, mert azt adta a könyveknek, ami Blanca volt a Mennyei bűnökben. Egy nő, aki okosan nőies praktikákkal viszi előre a nyomozást és a történetet! Valamint… most őszintén... Lelkem azon része, mely teljesen bele tudta magát élni a történetbe, egy kicsit bele is szeretett Marcetti báróba. Nagyon jó karaktert volt a maga stílusával és imádtam a Nella és közte kibontakozó jeleneteket. Mindig megmosolyogtattak, megmelengették a szívem.

Örültem neki, hogy újabb karakter is bemutatásra került Luisa személyében, akit sikerült megkedvelnem és az ő történetét baromi erős volt olvasni. De az is nagyon jó érzés, hogy előkerültek régi kedves ismerősök is. Rizzonak minden pillanata és jelenete aranyat ért.

Szóval a karakterek jók voltak, a történet olvastatta magát, mind a két könyv esetén és szerintem nagyon jól lett megoldva a csavar az első rész végén, hogy az ember szinte várja a folytatást. Azonban most a nyomozás részt egy kicsit gyengének éreztem. Több érdekes tény is felmerült itt, melyekre választ kellett volna találni azonban, valahogy mindegyik elég kevésnek tűnt.

- Ki ölte meg azokat a férfiakat?

… Erre a választ majd SPOILERESEN írom meg… egyelőre legyen elég annyi, hogy szinte az első pillanattól pontosan tudtam a kilétét.

- Mi a helyzet signor Aldionival?

A könyv elején azt éreztem, hogy pffff fogalmam sincs róla. Majd lassan elkezdett körvonalazódni, ahogy Marco nyomozott majd zsákutca. Ajjajj… Aztán én rájöttem valamire amire Marco nem, de persze Christina igen és itt felmerült bennem egy apró kérdés, hogy értem én a veszekedést, de ezeket miért nem tudták megbeszélni egymás között? Konkrétan a kettejük között létrejövő kommunikáció lett volna az ügy megoldásának kulcsa! Na mindegy… a megoldást természetesen egy teljesen váratlan személy szolgáltatta, aki felvázolta a történteket Ádámtól és Évától kezdve. Igen ez erősen hangzik de nekem ez ide tényleg kevés volt.

Ettől független nagyon szerettem a könyveket, épp csak nem érték el a Mennyei bűnök szintjét, de tudom ajánlani, mert amúgy egy kifejezetten érdekes történet ez is. Pontosabban a Lánynevelde 1. és 2. (mert így kerek egész).

Nekem még a mai napig nagyon furcsa amikor ilyen falatnyi kis novellákat látok a könyvek mellett, de van valami aranyos ebben a kis füzetnyi elrendezésben. Röviden… nagyon tetszett, hogy kicsit többet is megtudhattam Marcetti báróról és Doriáról is, viszont egy valamit ért el ez a kis történet, hogy várjam a beígért folytatást!

Értékelés

A lánynevelde 1: 4,5 csillag

A lánynevelde 2: 4,5 csillag

Doria: 5 csillag

SPOLIER a Lányneveldéhez:

Most őszintén! Én már a Mennyei bűnökben is éreztem, hogy Leonával valami nagyon nincs rendben, szóval, amikor kiderült ki gyilkolta meg azokat a férfiakat akkor próbáltam meglepett fejet vágni, de nem ment. Az első megjelenésétől kezdve a Lányneveldében éreztem, hogy vele még lesznek komoly problémák. De minden tiszteletem az írónőé, mert ritkán mutatnak be ilyen könyvekben szociopata nőket!