A nemszületett (Avalantia 3.): Stian Skald

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Maugis a világokat összekötő átjárón keresztül visszatér otthonába, ám nyughatatlan lelke továbbra sem lel békére. Az átélt kalandok nyomot hagytak benne és olyan tudás birtokába jutott, melyet nem oszthat meg senkivel, mégis súlyos árat kell fizetnie érte.

A fortélyos varázslótanonc hamarosan újra útra kel, hogy sötét titkokról rántsa le a leplet, és a rá leselkedő veszedelmek miatt arra kényszerül, hogy szövetséget kössön legádázabb ellenségével. Idővel azonban szembe kell néznie tettei következményeivel.”

Vélemény:

Meg voltam róla győződve, hogy a sorozat befejező kötetét tartom a kezemben (ez mostanában gyakran előfordult velem), azonban az utolsó fejezet lezárásából nagyon érződik, hogy Maugis kalandjai itt még nem értek teljesen véget. Elöljáróban elmondhatom, hogy kíváncsi leszek minden további kalandjára.

Ez a rész több szempontból meglepett, és nem kicsit el is gondolkodtatott a cselekmény kapcsán. Az előző két része épp arra volt tökéletes, hogy megszokjam és megszeressem főszereplőnk utazótársait, a kalandokat, amelyekben folyamatosan részük volt. Talán épp ezért is működött olyan jól ez a kezdés. Hozzá hasonlóan én is hiányolni kezdtem az útitársakat (barátokat), mintha csak végig a helyemet próbáltam volna megtalálni ebben az egész világban.

Tökéletes folytatást kaptam, mégis egy önállóan érthető, teljesen kerek, egész történetet, ami némileg másabb az eddigi kalandoknál. Nehéz róla SPOILER mentesen beszélni. Lehet a későbbiekben ezt kifejtem a figyelmeztetés alatt, ha esetleg akadnak olyan emberek, akiket nem zavar, ha egy két dolgot előre tudnak (már ha épp nem a történet legnagyobb csavarát árulom el vele ;) ). 

A világ egy új szegletét sikerült megismerni, méghozzá azt a részt amely bár főszereplőnknek teljesen megszokott és mindennapos volt, számunkra épp a kalandok után mutatja meg igazi arcát. Hiszen, mint az első fejezet címe is elárulja, főhősünk Hazatért. Nekünk olvasóknak azonban talán épp ez a „haza” lehet igazán érdekes, mert rögtön első találkozásunkkor már úton volt és inkább ezeket a pillanatokat láttuk. A sorozat egyik nagy értéke szerintem abban rejlik, hogy adott volt egy kaland, és egy társaság, amely bár a szemünk láttára vette kezdetét és alakult meg, mégis mi olvasóként épp csak belecsöppenünk, így van lehetőség arra, hogy a regényekkel együtt haladva fokozatosan ismerjük meg a világot és a szereplőket is. Így bár Maugis a főhősünk immár harmadik könyv óta, a múltja, a gyermekkora, személyes története csak lassan mostanra és mondhatni még most sem teljesen derül ki az olvasó számára.

Azt hiszem, ezért lehet úgy haladni vele, hogy szinte észre sem veszi az ember. Nekem legalábbis meglepően gyorsan fogytak az oldalok és észbe sem kaptam. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen kalandok rejtőzhetnek még ebben a világban.

Értékelés: 5 csillag

SPOILER!!!

Az, hogy Maugisba belekerült a szörnyeteg, nem volt teljesen meglepő fordulat a számomra, viszont mégis minden pillanatát imádtam. Főleg azt, hogy minden ellentét és ellenérzés mellett is sikerült szinte csapatként együtt dolgozniuk. Nekem ez a momentum adta meg a rész legjobb pillanatait és emiatt élveztem annyira. 

A lelkek kútja (Avalantia 2.): Stian Skald

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Fortélyos Maugis és társai a mágikus kapun átkelve egy idegen földrészen találják magukat. Ez Zengoraz, a hét sziget világa, mely mintha csupán kifordított mása lenne otthonuknak. Dacolva a rájuk törő veszedelmekkel, a csapat akaratlanul is belekeveredik a szigetlakók közt dúló különös háborúba.

Maugis hamarosan ráébred, hogy az Aranyváros utáni kutatásuk immár többről szól egyszerű kincsvadászatnál, és döntéseik két világ sorsára lehetnek kihatással. De mit is tehetne egy varázslótanonc, aki még nem teljesen ura saját hatalmának?”

Vélemény:

Amikor az első részt befejeztem, akkor már tudtam, hogy azonnal szeretném elkezdeni a folytatást. (Aminek még itt az elején kiemelném, hogy egyszerűen imádtam a borítóját!) Ezzel is nagyon gyorsan sikerült haladnom. Nem csupán a könyv terjedelme miatt, de azért is, mert a történet hamar beszippantott és nem eresztett engem. Főszereplőink kalandjai onnan folytatódtak, ahol az előző rész véget ért, viszont itt is megannyi fordulatos kaland várt rájuk.

Már az első rész során is éreztem, hogy bár minden szereplő a szívemhez nőtt, valamiért különleges helyet mégis Seldoran kapott benne (egyszerűen csak szeretem a hozzá hasonló karaktereket), és személye itt, ebben a részben is sok szerephez jutott, aminek én kifejezetten örültem. (Na persze ízlések és pofonok.)

Úgy éreztem a részben már sokkal több különlegességet láthattam, olyan eseményeket és lényeket, amik, és akik nem túl gyakoriak a fantasy világban.  Pontosabban jóval ritkábban fordulnak elő.

A harci jelenetek nagyon életszerűen lettek ábrázolva, szó szerint el tudtam képzelni az összes ilyen pillanatot, és az éppen adott ellenfél is kellően ijesztőre sikeredett. A történet emellett sok olyan csavart is tartalmazott, amiket én például nem láttam előre, így képes volt néha egy-egy jelenet ténylegesen meglepni, ami arra vitt engem, hogy tovább és tovább olvassam. A fejezetek mindig érdekesen zárulnak.

Bár az előző résznél nem emeltem ki, de itt már muszáj megjegyeznem mennyire gyönyörűek lettek a sorelválasztók és milyen jól kiegészítik a történetet, mintha ezek által az olvasó maga is részesévé válhatna az épp aktuális kalandnak, amelyet már maga az olvasásélmény is megad, de így még életközelibbé teszi azt.

Több részes történeteknél néha érezhető az, hogy az író egy átfogó kalandot próbál szemléltetni, miközben elfelejti azt, hogy a regénynek önállóan is adnia kell valamit az olvasó számára. (Ez a sorozatoknál, trilógiák második részénél nagyon érezhető, ezért is fontos az, hogy a történetek mind önmagukban is elég kalandosak legyenek, ne csak átvezetőként szolgáljanak két esemény között.) A lelkek kútja ezt tökéletesen magadta. Folytatott egy elkezdett cselekményszálat, vitte tovább a sztorit, de bővelkedett egy őnálló kalandban is, amely a regény elején kezdődött és a végére lezárult, még ha a teljes nagy egész mégis további izgalmakkal kecsegtet.

Értékelés: 5 csillag

Az elveszett aranyváros keresése (Avalantia 1.): Stian Skald

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Üdvözöllek, messzi égtáj hírnöke!

A világ, melynek kapuját most kitárom előtted más, mint amiben eddig éltél. Olyan teremtmények lakják e földet, amelyeket a legtöbben csak a mesék és babonák világából ismernek. Itt viszont eme történetek is valóságosak, a bennük lévő mágia pedig nem csupán szemfényvesztés, hanem a tudományok és művészetek legmagasabbika. Forrása a körülöttünk örvénylő arkán, mely egykor e földrész hegyeit és tájait megformálta. Lépj hát be e csodákkal teli világba és fedezd fel annak legrejtettebb zugait is!

De figyelmeztetlek! Aki egyszer a vándorok útjára lép és megízleli az igazi szabadságot, akár örökké a rabjává válhat ennek az életnek. Vezessen térkép vagy a vakszerencse, többé nem lesz maradásod. Bármerre is indulj, kalandok várnak rád és olykor a veszély is útitársként szegődik majd hozzád. Dönts hát szándékod szerint, s ha végül nem fordulsz vissza, úgy üdvözöllek Avalantiában!”

Vélemény:

Egy könyv, ami pozitív módon képes meglepni az embert!

Őszintén bevallom ambivalens érzéseim voltak, amikor megpillantottam a regényt, de ez inkább abból eredhet, hogy nálam a könyvek általában olyan 300 oldal környékén kezdődnek. Így a terjedelme elsőre nagyon megdöbbentett és nem tudtam mire számíthatok, majd ha már a sorokat bújom. A fantasy téma nem áll tőlem túlságosan messze, sorozatok, filmek tekintetében szinte mindenevő vagyok (könyvben azért Tolkien világa még kifogott rajtam), és nagyon csodálom a fantasy szerepjátékokat, legyen szó akár online, vagy D&D szerű asztal mellett körbe ülős társásól szó. Könyvekkel eddig azonban, olyanokkal amik ezt a témát járják körbe nem igen ismerkedtem.

Az első pár oldal azért egy kissé megrémisztett. Belecsöppenni egy világba, amit nem ismerek, teljesen vadidegen szereplők közé… Azonban az első fejezet végére… na jó szerintem ne innen kezdjük. (Elég annyi, hogy ott már a történet rabja lettem...)

Rájöttem valamire a könyv méretével kapcsolatban. Tökéletes utazóregény! Már nem az a fajta, amit elpostázunk és valaki más utánunk olvashatja, majd továbbküldheti. Nem! Az a típusú könyv, amit simán el lehet tenni a táskába, nem törik le az ember keze, ha valamely tömegközlekedési eszköz használata során szeretné az idejét hasznosan tölteni, meg úgy igazából bárhol elő lehet kapni, ha az embernek, van egy kis ideje az olvasásra. (Hihetetlen, hogy manapság már egyre ritkábban látni ilyen méretű regényeket, míg régen azért sokkal gyakoribbak voltak…)

A történet? Megfelelően pörgött, bár így is maradt idő arra, hogy a különböző személyeket, csoportokat és területeket elképzelhetően átadja és bemutassa, hála az égnek nem volt benne elnyújtott rész. Igazából minden fejezet, és minden részlet pont addig tartott ameddig szükség volt rá a történet elmeséléséhez. A szereplők bár nem lettek olyan részletesen bemutatva (legalábbis eleinte, spoilereket pedig kerülni szeretnék) mégis mind a szívemhez nőttek a maguk különös, különleges módján. Majd hirtelen csak azon kaptam magam, hogy még! Még! Még többet szeretnék belőlük látni!

A könyv bővelkedik mind abban az élményben, amit egy fantasy témájú (utazást, kalandot bemutató) regénytől elvár az ember. A csavarok is ahhoz hasonlóak, így ha valaki sok ilyet látott, olvasott, lehet nem éri akkora meglepetésként, de… Azt hiszem valahol ez volt számomra az, amit a könyv a leginkább át tudott adni és egy nagyon jó érzést nyújtott számomra. A megszokottat, az ismerőst, azt az érzést, amit egy felnőtt, akinek a lelkében még mindig ott van az a gyermek, aki egykor volt, aki a barátokkal játék közben sárkányok ellen harcolt, és ismeretlen tájakat fedezett fel, kereshet a rohanó, egy kaptafára készülő világunkban. Ezzel pedig nem azt mondom, hogy a könyv gyerekeknek szólna, hisz akadnak itt kemény pillanatok bőven! Az írásmódnak hála pedig mindent tökéletesen láttam is magam előtt.

Eszméletlenül kíváncsi vagyok a folytatásra! (khm… már bele is kezdtem)

Röviden: A regény ütős, kalandos, érdekes és közben mégis visszaad egy olyan nosztalgikus érzést, ami manapság valahogy (nekem legalábbis) nagyon hiányzik. Tényleg csak ajánlani tudom!

Értékelés: 5 csillag