Leírás (forrás: moly.hu)
„Fortélyos Maugis és társai a mágikus kapun átkelve egy idegen földrészen találják magukat. Ez Zengoraz, a hét sziget világa, mely mintha csupán kifordított mása lenne otthonuknak. Dacolva a rájuk törő veszedelmekkel, a csapat akaratlanul is belekeveredik a szigetlakók közt dúló különös háborúba.
Maugis hamarosan ráébred, hogy az Aranyváros utáni kutatásuk immár többről szól egyszerű kincsvadászatnál, és döntéseik két világ sorsára lehetnek kihatással. De mit is tehetne egy varázslótanonc, aki még nem teljesen ura saját hatalmának?”
Vélemény:
Amikor az első részt befejeztem, akkor már tudtam, hogy azonnal szeretném elkezdeni a folytatást. (Aminek még itt az elején kiemelném, hogy egyszerűen imádtam a borítóját!) Ezzel is nagyon gyorsan sikerült haladnom. Nem csupán a könyv terjedelme miatt, de azért is, mert a történet hamar beszippantott és nem eresztett engem. Főszereplőink kalandjai onnan folytatódtak, ahol az előző rész véget ért, viszont itt is megannyi fordulatos kaland várt rájuk.
Már az első rész során is éreztem, hogy bár minden szereplő a szívemhez nőtt, valamiért különleges helyet mégis Seldoran kapott benne (egyszerűen csak szeretem a hozzá hasonló karaktereket), és személye itt, ebben a részben is sok szerephez jutott, aminek én kifejezetten örültem. (Na persze ízlések és pofonok.)
Úgy éreztem a részben már sokkal több különlegességet láthattam, olyan eseményeket és lényeket, amik, és akik nem túl gyakoriak a fantasy világban. Pontosabban jóval ritkábban fordulnak elő.
A harci jelenetek nagyon életszerűen lettek ábrázolva, szó szerint el tudtam képzelni az összes ilyen pillanatot, és az éppen adott ellenfél is kellően ijesztőre sikeredett. A történet emellett sok olyan csavart is tartalmazott, amiket én például nem láttam előre, így képes volt néha egy-egy jelenet ténylegesen meglepni, ami arra vitt engem, hogy tovább és tovább olvassam. A fejezetek mindig érdekesen zárulnak.
Bár az előző résznél nem emeltem ki, de itt már muszáj megjegyeznem mennyire gyönyörűek lettek a sorelválasztók és milyen jól kiegészítik a történetet, mintha ezek által az olvasó maga is részesévé válhatna az épp aktuális kalandnak, amelyet már maga az olvasásélmény is megad, de így még életközelibbé teszi azt.
Több részes történeteknél néha érezhető az, hogy az író egy átfogó kalandot próbál szemléltetni, miközben elfelejti azt, hogy a regénynek önállóan is adnia kell valamit az olvasó számára. (Ez a sorozatoknál, trilógiák második részénél nagyon érezhető, ezért is fontos az, hogy a történetek mind önmagukban is elég kalandosak legyenek, ne csak átvezetőként szolgáljanak két esemény között.) A lelkek kútja ezt tökéletesen magadta. Folytatott egy elkezdett cselekményszálat, vitte tovább a sztorit, de bővelkedett egy őnálló kalandban is, amely a regény elején kezdődött és a végére lezárult, még ha a teljes nagy egész mégis további izgalmakkal kecsegtet.
Értékelés: 5 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése