Trónok harca (A tűz és jég dala 1.): George R. R. Martin

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.

Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.

Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.”

Vélemény:

Emlékszem arra, amikor először láttam a sorozatot. Mindenki oda és vissza volt érte, de engem valahogy sosem vonzott.

2013. október 23-a volt. Az iskolában tanítási nélküli nap, ám mivel szerdára esett így ez az alkalom nem járt hosszúhétvégével. Mi, akik kollégisták voltunk nem mentünk haza egyetlen szabadnap kedvéért, helyette a városban sétálgattunk. Jól emlékszem arra, hogy meleg őszi idő volt és a legjobb barátnőm épp a Trónok harca történetéről mesélt nekem. Kíváncsivá tett így amint visszaértünk, meg kellett néznünk. Attól a pillanattól kezdve a történet magával rántott. Ledaráltuk a már kijött évadokat aztán az elkövetkezendő években folyamatosan becsatlakoztunk, amikor egy újabb és újabb jött ki.

A sorozat után természetesen el szerettem volna olvasni a könyveket, így 2014-ben kezeim közé kaptam az első részt. Az oldalszámok, a regén vastagsága egy kissé megrémített, de akkor is belevetettem magam. Sajnos abban az időben talán a folyamatos tanulás, az iskolai elfoglaltságok miatt sokkal kevesebb időm volt, így a 2. rész után abbahagytam… (aztán a sorozat évadainak számomra érezhető hanyatlása sem sokat segített).

Most azonban úgy döntöttem itt az ideje újra elővenni. Hogy a Sárkányok háza elindulása miatt, vagy pusztán csak a régi emlékek okán szerettem volna újra belevetnem magam Westeros történeteibe, azt nem tudom. A lényeg, hogy újra itt vagyok.

A könyvnek rengeteg értéke van. Először is kiemelném a szereplők összetett jellemeit és azt, hogy ettől független nem mindenki szürke. Lehet valaki tiszta és jó amellett, hogy jelleme apró darabkákból tevődik össze, de a gonoszok sem szimplán gonoszok, ettől független lehet őket teljes beleéléssel nem szeretni.

A legnagyobb különbség a sorozat és a könyv között (már ha valaki az összehasonlítást akarja) a korokban keresendő. Ned Stark valahol 30 és 40 éves kor között lehet. A legidősebb fia Robb, mindössze 15 amikor csatába vezeti a seregét, Daenerys pedig csupán 13 éves, amikor feleségül meg Drogohoz.

A történet több szálon fut, ezek többségét szereplőkön keresztül láthatjuk. E/3-ban íródva de mégis az ő gondolataikat hallva és azt látva ami körülveszi őket. Így néha könnyen megeshet, hogy mi olvasók tudunk egy-két dolgot, amit a szereplők nem. Például amikor Arya kihallgat egy beszélgetést az olvasó pontosan tudja minek a szemtanúja, a kislány viszont még nem érti, így egyértelműen fals és hiányos információkat ad át apja számára. A helyszínek leginkább Deres, a Fal, Királyvár, a tengeren túl… és a folyóvidék meg a völgy, attól függően a szereplők épp merre járnak. A szálak gyakran kapcsolódnak egymással, vagy éppen külön utakra terelődnek, egyelőre Daenerys szála volt az egyetlen amit elejétől végéig csak az ő szemszögén át látunk.

A történet szakít a közvélemény által fantasynak titulált műfajjal. Itt nincsenek törpök, tündék és varázslók. Vannak azonban egy mágiával bíró lények és személyek, akiknek a tulajdonságai sokkal kézzelfoghatóbbak néha. Az emberek nem menekülnek meg lehetetlen helyzetekből és sajnos jó karaktereket is elérhet a halál, de épp így lesz a történet sokkal életszerűbb, átélhetőbb.

Értékelés: 5 csillag

Gergő és a bűbájketrec (Gergő-regények 2.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: libri.hu)

„A Gergő és az álomfogók után azt gondoltuk, hogy ennél már nem lehet jobb. A Gergőnél csak Gergő lehet jobb. És az elsőnél csak a második. Az álomfogók után most itt folytatódnak Gergő kalandjai, nálunk, a Bűbájketrecben. Ismét mesés tájakra révül Gergő, a farkas-sámán, és Zsófi, a Vajákos Lányképző tanulója.”

Vélemény:

Ha fogalmazhatok így, számomra ez a második rész még az elsőnél is nagyobbat szólt. Az első pillanatától kezdve magával ragadott és itt végre kezdtem érezni azt, ami miatt lehet, hogy nem is olyan hátrány, hogy most került a kezembe a regény.

Gyermeki fejjel is szép lehet a története, de felnőttként annyival többet ad, hogy valami hihetetlen. Olyan mélységeket boncolgat, amiket általában az ifjúsági regények meg sem közelítenek, vagy legalábbis nagyon keresni kell őket. Ezt Spoiler alatt ki is fejtem.

A szereplők továbbra is nagyon élethűek és végre kezdtem felfedezni Böszörményi gyakran használt karakterit. Itt van például Monyákos Tuba, aki az egyik kedvenc szereplőmmé nevezte ki saját magát – nem sok beleszólásom volt az ügybe – és szinte éreztem, hogy jelleme, az író más könyveiben mely szereplőknél bukkan fel hasonló módon. Tetszett az ő kis története is, mely ettől független nagyszerűen beépület a regény fősodrába.

Főszereplőket tekintve pedig továbbra is kedveltem mind Zsófi, mind pedig Gergő jellemét, utóbbi azonban hatalmasat nőtt a szememben. A regény vége felé történik egy jelenet (ez lesz majd a Spoiler után) mely annyira magával ragadott, hogy képtelen voltam elszakadni az ötlettől. Mert igen… mi van akkor ha nem az a gonosz akire a történet végéig gondoltunk volna, hanem a gonoszság valójában egy gondolat. Az ember egy apró, ám annál sötétebb vágya?

Mivel a regény során rengeteg csavar és meglepetés található, így nagyon nehéz anélkül beszélni róla, hogy az ember óhatatlanul is információkat csepegtessen. Röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy a felvázolt világ a varázslattal, az álomvilággal, a Világfával mind nagyszerű ötlet. A regény pedig bővelkedik a fantasztikus karakterekkel, és ezzel a lenyűgöző világépítéssel.

Értékelés: 5 csillag

SPOILER:

Nekem az első pillanattól egyértelmű volt a könyvben, hogy Zsófi nem kéne, hogy lebecsülje a pszichiátert így az, hogy a végén róla derült ki, hogy mindent ő alakított addig a pillanatig, cseppet sem lepett meg.

Viszont az a beszélgetés ott az agyamba fúrta magát és nem engedett. Az, hogy majdnem Gergőből alkotta meg az általa vágyott gonosz főnöket – mert kiderült ám, hogy nem ő volt a főgonosz, ő csak csatlós akart lenni – Gergő pedig ebbe majdnem belement, egy nagyon erős jelenet volt. Ifjúsági regényekben pedig kifejezetten ritka. 

Gergő és az álomfogók (Gergő-regények 1.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu)

 „Ki ne vágyna rá, hogy esténként, mikor elalszik, egy beszélő farkaskölyök szegődjön mellé álmában, és elkísérje kalandozásaiban? Az Álomfogó hőse, Gergő viszont egyáltalán nem kívánja a farkaskölyök társaságát, mint ahogy azt se, hogy az általa csak Bolhásnak becézett segítőjével együtt vágjon keresztül az álmok néha mulatságos, máskor fenyegető erdején. Gergő családja váratlanul meghívót kap a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozójára. Az Álomfogó színes, kavargó világba repíti olvasóját, de hétköznapi gondjainkra ad választ.”

Vélemény:

Éveken keresztül bárki megkérdezte ki a kedvenc íróm azt feleltem rá Böszörményi Gyula. Azt hittem azért mert ritkán olvasok magyar könyveket de végül rájöttem, hogy valahol tényleg igaz hisz ha minden írót figyelembe veszek ő volt az akinek valaha a legtöbb könyvét olvastam.

Elsőként a Rontásűzők sorozattal kezdtem (túl rég volt már, tervben az újra olvasás). Majd a Rémálom könyvek és évekkel később az Ambrózy sorozat… Gergő világa valahogy teljes egészében kimaradt nekem, mert mikor édesanyám először olvasta én a Harry Potter időszakom éltem ráadásul a könyv vaskos méretei el is tántorítottak. Most évekkel később végre eljutottam odáig, hogy a kezembe vehessem a sorozatot és nekiálltam az olvasásnak.

A könyv elején úgy éreztem még érzékelhető volt a kezdeti hangkeresés. Már éreztem azt a tipikus Böszörményi féle stílust, amiért imádom a történeteit, de még kicsit pórbált rátalálni a saját hangjára, szavaira és mondataira. A történet számomra kissé nehezen indult, sok volt a számomra akkor még sehová sem vezető mellékszál, és nem minden esetben értettem a karakterek motivációját.

A könyv előrehaladtával azonban minden körvonalazódott előttem, a szereplőket megszerettem és a cselekmény is magával szippantott. Éreztem a Harry Potter hatását, de közben mégis annyira magyar és annyira ősi lélekhez szóló volt, amit előtte csak a Rontásűzők váltott ki belőlem.

Gergő tipikusan az a fajta hős, aki nem szeretne hős lenni. Ismerjük ezt már régóta Harry a kiválaszott, Katniss az akaratán kívüli forradalmár és még sorolhatnám. Mégis Gergő karaktere valahogy adott egy kis pluszt ehhez az érzéshez. Ő nem pusztán el akarta kerülni a kis kiválasztott szerepet, de el sem tudta képzelni, hogy valaha annak a bizonyos világnak a részesévé váljon. Mégis amikor már ott volt és cselekednie kellett, meglepően gyorsan és könnyedén adaptálódott a környezethez és vette át a szokott normákat.

Mint Böszörményi más könyvei esetén, itt is a karakterek sokszínűségét és a mögöttük álló sorsokat szerettem a leginkább. A szereplők viszik előre a történetet. Senki nem éreztem fölöslegesnek, mindenki kapott saját hangot és egyszer sem éreztem, hogy két szereplő (még a legkisebb mellékszereplők is) felcserélhetőek lennének egymással. Hogy a hetek jurtájának vezetőit említsem csak, akiknek az élete és jelleme mind nagyon érdekes és egyszerre szomorú is volt.

Az ellenfél személyét az első pillanattól kezdve tudtam de a motivációi így is érdekessé tették a történet végét.

Nagyon jó volt elmerülni ebben a világban és alig vártam, hogy folytathassam a következő résszel. A könyv egy kissé csalóka, mert abban az időszakban adták ki amikor még vastagabb papírra nagyobb sorközökkel készültek a kiadványok, a méretei épp emiatt megtévesztőek. Szívesen ajánlanám akár az iskolákban is ajánlott olvasmány gyanánt hisz szerencsére egyre több területen kezdik lecserélni a régi szépirodalmakat és keresnek új, a gyerekek számára élvezhetőbb történeteket.

Értékelés: 5 csillag