Ezüst lángok udvara (Tüskék és rózsák udvara 4.): Sarah J. Maas

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Nesta Archeron mindig is ingerlékeny és büszke volt, hirtelen gerjed haragra, és lassan bocsát meg. Mióta az Üstbe kényszerítették, és akarata ellenére főtündérré vált, nehezen találja a helyét a különös, veszedelmes világban, ahol él. Úgy tűnik, képtelen túllépni a Hybern elleni háború rémségein és mindazon, amit ott elveszített.

És van valaki, aki mindenki másnál könnyebben feldühíti: Cassian, a sok csatát megjárt harcos, aki a Rhysand és Feyre uralta Éjszaka udvarában betöltött pozíciója miatt folyamatosan Nesta útjába keveredik. De Cassian nem csak a haragját szítja fel. Le sem tagadhatnák a kettejük közötti szikrákat – és a szenvedélyük fellángol, amikor kénytelenek egy fedél alá költözni.

Mindeközben az áruló emberkirálynők, akik az előző háború során visszatértek a kontinensre, veszélyes új szövetséget kötnek, és a vidék törékeny békéjét fenyegetik. A megállításuk kulcsa pedig azon múlik, képes-e Cassian és Nesta szembenézni az őket kísértő múlttal.

Ők ketten belső és külső rémekkel küzdenek a bizonytalansággal teli világban, miközben elfogadást – és gyógyulást – keresnek egymás karjában.

Sarah J. Maas gazdagon megálmodott, szenvedélyes sorozata Feyre tüzes nővérével, Nestával folytatódik.

Kövesd a sorsát!”

Vélemény:

Bevallom, hogy nagyon, de nagyon rettegtem ettől a könyvtől, épp azért mert tudtam, hogy Nestáról fog szólni. Arról a Nestáról, akit az előző részek mindegyikében képes lettem volna addig ütni, amíg mozog. Amikor megtudtam, hogy ez az rész az ő története lesz, egy időre félretettem és úgy döntöttem más könyveket keresek, mert nem mertem belekezdni. Az első pár oldalon félelmeim kezdtek beigazolódni. Bár éreztem, hogy mi lehetett Nesta problémája, ami ennyire mélyre lökte őt az önpusztításban, de nem tudtam ettől őt szeretni.

Az, hogy az ember megérti egy karakter lelkivilágot, még nem egyenlő azzal, hogy tud vele azonosulni a későbbiekben.

Ami meglepett, hogy itt valahogy egy idő után mégis sikerült. A könyv a maga nemében elképesztően terjedelmesre sikerült és számomra ennek csak kis részét tette ki a fő cselekményszál, de annak nagyon örültem, hogy végül minden, de minden összeért. Cassian karaktere nagyon tetszett nekem, örültem, hogy ő az elejétől a végéig hű maradt önmagához.

Külön ki kell emelnem, hogy amikor az első rész a kezeim közé került, nem igazán értettem mi ez a nagy felhajtás a 18+ leírások és jelenetek körül, viszont EGEK ez a rész minden eddigi várakozásomat felülmúlta. Egyszerűen nem tudom szebben kifejezni, de még engem is megfogtak a leírások és változatosak voltak, közben megfelelően erotikusak és… nem az a sablon hülyeség amit általában a romantikus-erotikus történetek szoktak kitolni magukból.

A cselekmény tehát vitt, számomra már érdekesebb lett, mint mondjuk az előző átkötő rész volt, és örülök, hogy ritkábban került bele üresjárat (bár azért bánom, hogy nem tudunk leszokni arról, hogy a női beszélgetések nagyrésze egymás között rövid időn belül a pasi témába csap át…). A szereplők egy kicsit azonban már hagytak némi kívánnivalót maguk után. Bár a fiúkat továbbra is kedveltem valahogy a három „testvér” kivételével mindenki szerepe egy kicsit csökkent, Cassian pedig lehetne egy Rhysand 2.0 is, mert gyakran olyan volt, mint az előző egy jobb kiadása. (Mondjuk én megértettem Rhys miért viselkedett úgy ebben a részben, ahogy…)

A történet vége pedig annyira felpörgött, hogy egyszerűen képtelen voltam letenni a kezeim közül. A lényeg, hogy az írónőnek sikerült elérnie azt nálam, hogy a végére Nestát is megkedveltem, és még ha nem is nevezném életem legjobb olvasásának, de a sorozatból szerintem eddig ez lett az egyik kedvenc részem. (Új kedvenc szereplővel, akit magam sem hittem volna korábban… bővebben nem fejteném ki, de Eris… hát nem hittem volna, hogy ennyire bírni fogom még.)

SPOILER… és…

Én nagyon nem szeretném ha Azriel és Elain összejönnének. Mert nekem az túlságosan egyszerű és olyan népmese szerű lenne ha a három nővér és a három „fivér” lenne egymás társa… Valószínűleg ezzel egyedül vagyok, de most ehhez nem találnék olyan megoldást ahol tényleg jól érzeném magam. Tekintve, hogy Lucien bár egy nagyon nagy kedvencem lett, ebben a részben baromi kevés szerepet kapott.

Értékelés: 5 csillag

Fagy és csillagfény udvara (Tüskék és rózsák udvara 3,1.): Sarah J. Maas

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A ​remény még a legfagyosabb éjszakán is melegséget nyújt.

A téli napforduló egy hét múlva lesz. Még mindig újnak éreztem királynői szerepemet, és csak halvány elképzelésem volt hivatalos teendőimről.

Egy éve. Te jó isten! Rhys közel egy éve hajtotta be rajtam a megállapodásunkat, mert mielőbb ki akart engem szabadítani a mérgező Tavasz udvarából, és ezáltal megmenteni az összeomlástól kétségbeeséstől. Ha csak egy percet késik, csak a Jó Anya tudja, mi történt volna, és hol lennék most.

Eszembe jutott a párom, aki oly' keményen és önzetlenül küzdött, pedig semmi reménye nem volt arra, hogy mi együtt leszünk.

Mind a ketten megküzdöttünk a szerelmünkért, a vérünket adtuk érte. Rhys meg is halt érte.

A Hybern elleni háború nem múlt el nyomtalanul Feyre, Rhys és barátaik életéből, mégis mindent megtesznek, hogy újjáépítsék az Éjszaka udvarát. A küszöbön álló téli napforduló kiváló alkalmat kínálna arra, hogy végre egy kicsit kikapcsolódjanak. Ám az ünnepi hangulat sem tudja visszatartani a múlt árnyékait. Miközben Feyre az Éjszaka úrnőjeként próbál helytállni, szembesülnie kell vele, hogy barátai sebei mélyebbek, mint hitte, és az udvar jövőjét is tönkre tehetik.”

Vélemény:

Kiegészítő kötet annak minden pozitívumával és negatívumával. Bár rövidke, elkerülhetetlen, hogy itt is szót ejtsek majd spoilerekről de azt majd később…

A borító a méret és a leírás alapján azt hittem, hogy ez tényleg meghozza majd azt az érzést, amit néhány sorozat special epizódjai szoktak (pl.: karácsony, újév stb.) de ahhoz valahogy egyszerre volt túl kevés és túl sok. Reméltem, hogy több karakter fejébe beleláthatok, viszont legnagyobb részt itt is Feyre szerepelt, rajta kívül pedig Rhysand volt még E/1-ben megírva, míg a többiek E/3-ban szerepeltek emiatt még így is távolabb kerültek tőlünk, mint a korábbi főszereplők.

Kicsit untatott Feyre szála bár tudtam, hogy ez amolyan átvezetés lezárás akart lenni, és amikor megláttam a nevét akkor már sóhajtottam, hogy túl akarok esni rajta, mert mindenki érdekesebb volt, mint ő.

Alapvetően én nagyon kis gyengének éreztem ezt a részt, de azért nem volt olyan borzalmas, hogy annyira alul értékeljem…

Most pedig spoiler helyett jöjjön egy valószínűleg nem túl népszerű vélemény…

Esküszöm sajnáltam benne Tamlint b*ssza meg. Még akkor is ha tudom, hogy miket tett, de azért belegondolva elkövetett ő olyan dolgokat is, amik az én szememben valahogy felülírták volna a hibáit. De nem ehelyett Feyre aki állítólag a pozitív szereplő akar lenni úgy bánik vele, mint a sárral a cipője talpán, ráadásul tudomást sem akar róla venni. Rhys itt is sokkal emberibbnek mutatkozott bár azért neki is vannak gonosz viselt dolgai.

Valamint Nestát továbbra is a hátam közepére kívánom hiába akarja őt bármilyen módon megmagyarázni az írónő… Emiatt szerintem kicsit várok még a 4. résszel.

Értékelés: 4 csillag

Szárnyak és pusztulás udvara (Tüskék és rózsák udvara 3.): Sarah J. Maas

 

Eredeti címe: A Court of Wings and Ruin

Leírás (forrás: moly.hu)

„A festményem hazugság volt.

Még nem álltam készen.

Feyre visszatért a tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására törő Hybern királyáról. Veszélyes kettős játékot játszik, és egyetlen apró hiba végzetesen megpecsételheti nemcsak az ő, de az egész világ sorsát.

A háború közeledtével pedig el kell döntenie, hogy kiben bízik meg a lenyűgöző, ámde veszedelmes főurak közül, és a legváratlanabb helyeken muszáj szövetségest találnia.

A Földet vörösre festi a rengeteg kiontott vér, miközben gigászi hadseregek küzdenek valamiért, ami az egész világ pusztulását hozhatja.”

Vélemény:

Az előző részben voltak fenntartásiam, de ez valahogy visszahozta számomra a történetet. Tudom, hogy sokan úgy voltak vele, hogy inkább a 2. rész volt a jobb, de nekem ez kellett ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön. Nestát továbbra is utáltam és hiába lesz belőle lassacskán egy elviselhető személy annyira sikerült meggyűlölnöm az első pár részben, hogy itt sem éreztem semmi szimpátiát vagy empátiát irányába.

Ezzel a könnyvel is vannak azért apróbb gondjaim például az, hogy a kedvenc karaktereim szívták meg a leginkább de kvázi állandóan. Lucien többek között, szerintem egy igencsak érdekes személy lenne, de hát mindenki úgy áll hozzá, hogy „De hát ő Tamlin-nel volt.” Na és? Rhysand meg évtizedeken át tologatta Amaranthát mégis amikor kiderül hogy csak megjátszotta magát mindenki vállat vont, hogy „ja az úgy más”. A történetben bevallom őszintén az nem tetszett, hogy mindenki engesztelhetetlen. Ha valaki egyszer csúnyán nézett rá azt már a sírig magával viszi…

A cselekmény maga kalandos volt, a történet akció része nagyon működött, és örültem hogy még többet megtudhattam a kedvenc szereplőimről, és nagyobb szerepet is kaptak. Negatívumként viszont kiemelném, hogy kicsit fárasztott amikor a háború közepette mindenkit az érdekel igazából ki kivel van együtt, meg Feyrenek a tervezések alatt még arra is volt ideje, hogy kitalálja kinek kivel kéne összejönnie. Viszont összességében tetszett és jobb volt mint az előző rész.

Értékelés: 5 csillag

 

 

Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.): Sarah J. Maas

 

Eredeti címe: A Court os Mist and Fury

Leírás (forrás: moly.hu)

„Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.

Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.

Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.”

Vélemény:

Az első rész után igazából nem tudtam mit lehetne ebből a történetből még kihozni, bár az biztos, hogy maradtak kérdések. Amikor a könyv méretét megláttam akkor pedig azt éreztem, hogy egy igencsak tartalmas, kalandos olvasmányt kaptam a kezeim közé. Feyre az elején nagyon szimpatikus volt azzal a hozzáállásával, hogy nem találja a helyét új környezetében, és valahogy képtelen az életét ott látni. Ekkor már éreztem mi adja majd az egyik konfliktust. (A karakterekről majd újra spoileresen később.)

Rhysand egy egészen új oldalát mutatta meg, itt már sokkal kedvesebb volt a megjátszott szemétkedés a részéről, bár bevallom a szívem néha hevesebben vert amikor eljátszotta a gonosz főurat, de ez már az én hülyeségem lehet talán.

A könyv legnagyobb hibája részemről a tempója volt. Tudom, hogy ha egy írónak a fejében vannak a jelenetek akkor nagyon nehéz néhányról lemondani, de itt tényleg az az érzésem volt, hogy sokszor olyan pillanatok kerültek bele, amik nem vitték annyira előre a történetet. Míg akadtak jelenetek, amikről szívesen olvastam volna többet. Kicsit túl nagy volt nekem az információhalmaz, gyakran egyszerre annyi tényt kaptam, hogy fel sem tudtam őket dolgozni, és ezek legtöbbjét leírásokban, mintha egy unalmasabban megfogalmazott történelemkönyvet lapozgatnék. Viszont voltak olyanok is amikor egy-egy általam nem ismert infót már Feyre is tényként kezelt, amit meg nem értettem, hogy ő már tudott róla, de ha igen az érdekes mert az ő szemszögén keresztül lehetett látni a jelenetet.

Az új szereplők legfőképp Cassian és Azriel nagyon a szívemhez nőttek, valamint Amrent is sikerült nagyon megkedvelnem (Mor egy kicsit érdekes volt addig amíg meg nem tudtam az előéletét.) Azt viszont itt kifejezetten tetszett, hogy Tamlin az elején nem egy erőszakos állat lett, csupán olyan módon akarta szeretni Feyret ami a lány számára nem volt megfelelő szeretetkifejezési forma. (Spoiler alatt bővebben). Rhys viszont nagyon hamar egy tökéletes pasivá lépett elő bár azt meg kell hagyni itt is akadtak még bőven titkok.

Összességében ezzel a könyvvel sem volt bajom és még mondanám is, hogy tetszett, de az én kedvemhez túlságosan kitöltő részt töltött be a felvezetés és a nagy akció között, ehhez viszont egy kissé túl hosszúra sikerült.

Most pedig Spoileresen egy kis kiakadás. Tényleg a könyv egy nagy pozitívumaként éltem meg azt, hogy a főszereplő egy szerelmi háromszög esetén nem a jó és a rossz között örlődik. Szóval nem az van, hogy van a tökéletes férfi és a másik, akiről mindenki tudja, hogy borzasztó választás lenne. Tamlin is jó volt a maga módján csak épp nem Feyre számára és örültem, hogy emiatt a mi drága főszereplőnk is megélt egy kis belső konfliktust.

A végén viszont a csavar engem totál padlóra küldött. Örültem volna ha Tamlin nem változik egy görccsé, hanem felnőtt tündér módjára tudja kezelni a dolgokat és hajlandó meghallgatni Feyre véleményét az üggyel kapcsolatban. De nem ehelyett előtört belőle a toxikus „én mindent jobban tudok” énje és ezzel szépen bajba is kevert mindenkit. A másik amin nem tudtam túljutni bár ez inkább a folytatás szempontjából volt nekem nagyon sok, hogy Nesta továbbra is egy bocsánat a kifejezésért idióta p­*csa módjára viselkedett, akit nem is értettem hogy Feyre miért nem pofozott már fel rég. Úgy de úgy megérdemelné, de nem mindenki úgy védi őt, mintha porcelánból lenne.

Értékelés: 4,5 csillag

 

Tüskék és rózsák udvara (Tüskék és rózsák udvara 1.): Sarah J. Maas

 

Eredeti címe: A Court of Throns and Roses

Leírás (forrás: moly.hu)

„A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.”

Vélemény:

Sosem hittem volna, hogy ezt a történetet valamikor el szeretném majd olvasni. Egyrészt számomra túl nagy volt körülötte a hype, másrészt a rubin pöttyös könyvekkel eddig jobbára befürdötem és tudtam, hogy a Zafír pötty az csak annyiban különbözik tőle, hogy ez fantasy világban játszódik. Felszínes lehetek, de nem akartam oldalakon keresztül indokolatlan mennyiségű pornót olvasni ahol tökéletes nők szexelnek tökéletes férfiakkal, még tökéletesebb módokon.

Azonban valahogy felmerült bennem (hála néked TikTok), hogy adok neki egy esélyt, mert egy olyan könyv amit néha férfiak is szívesen promóznak nem lehet annyira gáz, mint félek tőle. Elkezdtem olvasni és az elején nem értettem mibe keveredtem. Egyszerűen teljesen értelmezhetetlenné vált számomra mit is látok. Tamlin teljesen tudathasadásos módon hol szemétláda volt, hol a legfigyelmesebb pasi valaha. Nestát legszívesebben addig rugdostam volna amíg mozog többi karakter pedig talán Lucien kivételével nem mozgatott meg igazán (igen még Feyre sem). Az egésznek egy Szépség és Szörnyeteg hatása volt számomra. Aztán eljutottam nagyjából a könyv feléig, de erről majd később.

A lényeg, amit kiemelnék, hogy a cselekmény sokkal több, mint amit eleve hittem róla. Olyan szinten, hogy konkrétan már azért faltam az oldalakat, hogy végre eljussak valami kicsit tüzesebb jelenetig, hiszen ezzel harangozták be, én meg nem tudtam mikor jutok végre el odáig. Viszont így legalább olvastatta magát a regény és ennek hála jutottam el a második feléhez, ami maga volt a fantasztikum. Amarantha megfelelően kegyetlenre sikeredett és bár itt Rhysand erősen kimutatta a rosszabbik oldalát odáig voltam érte az első pillanattól kezdve (ezt majd a későbbi részeknél kifejtem bővebben).

Viszont az a helyzet, hogy Spoiler mentesen nagyon nagyon nehéz a regény jó dolgait kiemelni, így ha valaki tervezi, hogy elolvassa de tart tőle, annak azt üzenem ne tegye és nyugodtan kezdjen bele, és ne rémissze el a könyv nagyjából első fele mert utána úgy pörögnek be az események hogy ihajj.

Most pedig…

Számomra a könyv nagyon klassz része onnan indult el, hogy Feyre megtudta a Tamlint és udvarát sújtó átok valódi természetét, és elment, hogy megtörje azt. Amarantha számomra nagyban felpörgette az eseményeket, de mégis Rhysand volt aki a tetteivel arra ösztönzött engem, hogy még többet és még többet akarjak olvasni róla. Elég furcsa személyiég vagyok, de egyszerűen imádom a szemétládákat a történetekben és bár sejtettem, hogy Rhys nem olyan rossz, mint ahogy mutatja, mégis jól esett őt elképzelni az esti mulatozások alkalmával, ahogy Feyret az ölébe ülteti és egyebek.

Az is nagyon tetszett, hogy itt végre választ kaptunk az addigi kérdésekre. Ami a könyv elejétől idegesített engem márgpedig a kérdés, hogy Tamlin miért olyan kedves fajtája gyilkosával, végre megválaszolást nyert, ráadásul egy egész szép összetett magyarázattal. És az is nagyon jó, hogy emiatt mindegyik másik főúr is támogatta őt, szóval azt is előre szépen felépítette az írónő, hogy miért hozzák vissza az életbe. Hálából. 

A könyvben még azt is nagyon szerettem, hogy Feyrenek is voltak hibái, nem is kevés és ezeknek ő is mindvégig a tudatában volt.

 

 

Értékelés: 5 csillag