Leírás (forrás: moly.hu)
„LA CASA DELL'AMORE
Caroline Wood a neves londoni magazin rovatvezetőjeként folyton keresi az izgalmas történeteket. Egy nap hírt kap egy legendás római házról, melyet a helyiek csak így emlegetnek: La casa dell'amore, a Szerelemház. Azt beszélik, aki beköltözik ebbe az épületbe, arra varázslatos módon rátalál a szerelem…
Caro úgy dönt, hogy egy ilyen fantasztikus sztorit nem hagyhat ki a rovatából, ezért Rómába utazik, bár a kedvese egyáltalán nem örül ennek… A különös kalandokba keveredő újságírónő lelkesen kutat a romantikus, rejtélyes legenda után, aztán egyik pillanatról a másikra egy cseppet sem veszélytelen nyomozás kellős közepén találja magát.
Mindeközben felfedezi az örök várost, megismer egy határozottan vonzó olaszt, aki miatt felteszi magának a kérdést, vajon elég erősek-e az érzelmei Barcelonában élő szerelme iránt. Meddig tarthat egy kapcsolat, ha havonta csupán pár napot tölthetnek együtt?”
Vélemény:
Amikor elolvastam az első részt, akkor úgy éreztem én Caroline Wood-ot legközelebb a rémálmaimban (sem) szeretném viszont látni. Viszont néha nagyon idióta mód tudok választani és annyira sokan szeretik ezt a sorozatot, hogy úgy voltam vele folytatni szeretném. Hátha fejlődő képes ez a karakter…
A rövid válasz az, hogy nem! Caro 36 évesen is gyakran úgy gondolkodik az életről, mint egy 15 éves éretlen tini, a legjobb példa erre az, amikor a regényben MÁR MEGINT! egy gyönyörű helyen van és ahelyett, hogy megpróbálná élvezni a függetlenséget (amihez sok éve volt hozzászokni) ahelyett Tom miatt sír. Könyörgöm, az első oldaltól azért drukkoltam, hogy felejtsük már el Tomot meg az egész Barcelonai kiruccanást is, mind a kettőnk érdekében.
Akkor ott van Julia a jóbarátnő, a maga 21 évével… mármint jaj dehogy már ő is elmúlt 30, milyen kis buta vagyok. Eleinte nagyon tetszett nekem, tudtam azonosulni az izgalmával, és nagyon szimpatikus volt amikor Néró császárról beszélt. (Igen fura vagyok…) Viszont a könyv egy pontján ő is megcsillogtatta „tudását”.
„– Egy nő mindig sokkal törékenyebb magas sarkú szandálban, mint sportcipőben. Egy randin nem az a lényeg, hogy kényelmesen tudj járni, hanem az, hogy a pasi meg akarjon óvni, felkeltsd a védelmezőösztönét, és egy tűsarkakon tipegő nő pont ezt a hatást éri el.”
Engem határozottan nem érdekel, ha egy barátnő hozza az egysíkú női karaktert, aki csak a külsőségekre ad, de jó lenne, ha egy ponton később a könyv visszautalna arra is, hogy érezheti valaki magát „törékeny nőnek” sportcipőben és farmerban is. Akár egy felismerésként Julia szájából… Vagy ehhez határozottan sípcsont és boka törést kell produkálni? Bár most, hogy végig gondolom Bella Swan is milyen aranyos volt, amikor rögzítős lábbal táncikált Edwarddal… Szóval a könyv számomra továbbra is hemzsegett az ilyen és ehhez hasonló negatív „tanításoktól”, amelyeket valahogy illendő lenne már kitörölni az emberek fejéből. Vagy ha bele is kerülnek, ez akár vitát is indíthatna… Na, mindegy engedjük el a számomra idióta női karaktereket.
Nicola karaktere azonban akkora kedvencem lett, hogy hihetetlen. Rendes, izgalmas, kompetens férfi. Amilyen Tom az előző részben soha nem tudott lenni. Viszont a regényt nem egyedül az ő sárma mentette meg egy újabb teljes lehúzástól, hanem a cselekmény. Az, hogy kilépve az első rész zárt kis világából (randiguru meg egyebek), egy annál jóval izgalmasabb, tényleg kalandos eseményt mutatott be. Nyomozással, titkokkal és sok sok veszélyes helyzettel. Nem mondom, hogy minden fordulat meglepett, de határozottan elkezdett érdekelni a szituáció, és Caro meg Julia karakterének is jót tett, hogy már végre nem a pasik körül forgott a világ. Ezek után az mondom, hogy kíváncsi vagyok a folytatásra és ha hasonlóan izgalmas kalandok ígérkeznek és elengedjük a szerelem-mindenhol életérzést, akkor a főszereplő személyisége ellenére is tudom majd értékelni.
Összességében, sokkal jobban bejött, mint az első rész. Ha nem veszem túl komolyan a szereplőket és bizonyos gondolataikat, a kaland része ugyanis isteni!
Értékelés: 4 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése