King of Scars – A sebhelyes cár (A sebhelyes cár 1.): Leigh Bardugo

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„Nézz szembe a démonoddal – vagy etesd rendesen!

Nyikolaj Lancovnak mindig is volt tehetsége a lehetetlenhez. Senki sem tudja, mit élt át hazája véres polgárháborújában – és jobb is, ha ez így marad. Most, amikor ellenségek gyülekeznek az ország meggyengült határainál, a fiatal cárnak meg kell találnia a módját, hogy feltöltse Ravka kincstárát, új szövetségeket kössön, és felszámolja az egykor nagyszerű grisahadseregre leselkedő fenyegetést.

Ám minden egyes nappal erősebbé válik benne a sötét varázslat, ami azzal fenyeget, hogy elpusztítja mindazt, amit felépített. Egy fiatal szerzetes és egy legendás grisa szélhívó segítségével Nyikolaj elutazik Ravka azon helyeire, ahol a legerősebb mágia él, hogy legyőzze a benne rejlő szörnyű örökséget. Mindent kockára tesz, hogy megmentse az országát és önmagát. Akadnak azonban olyan titkok, amelyeket nem szabad eltemetni – és olyan sebek, amelyeket nem szabad begyógyítani.”

Vélemény:

Amikor a tavalyi évemben a sors összehozott engem a Grisaverzummal, még nem tudtam milyen utazás előtt állok. Bár az Árnyék és csont trilógia is nagyon tetszett, a pontot az i-re egyértelműen a Hat varjú tette föl. Ritkán érzek sorozat iránt akkora csodálatot, mint azt ezeknél az alkotásoknál tapasztaltam. Nincsennek irritáló (miért kerültek ezek bele?) karakterek, sem pedig oda nem illő pillanatok. A jellemek összetettségét az írónő patikamérlegen mérte, és a szereplői mind annyira mélyen érző, rengeteg múltat és élettörténetet magukban hordozó szereplők… Igen, egyértelműen csak szuperlatívuszokban tudok róla mesélni. Még ha az első trilógia nem is volt a legtökéletesebb, azért már ott is bontogatta a szárnyait.

Már akkor tudtam, hogy tovább kell kalandoznom ebben a végtelenül összetett és lenyűgözően megalkotott világban, azonban a Bűnös birodalom végén történt egy olyan esemény, ami miatt úgy éreztem jelen körülmények között képtelen leszek folytatni a sorozatot. Egy évembe tellett, hogy úgy döntsek, ideje megpróbálkoznom A sebhelyes cárral is, mert a könyvtár polcán szinte csalogatóan kacsintgatott felém, mintha csak azt jelezné „Látod, itt vagyok, és csak arra várok, hogy végre engem válassz!” Hát így is tettem.

A könyv eleje nem igazán győzött meg. Lassan indultunk Zója pedig már az eredeti trilógiában sem egy olyan szereplő volt, akivel könnyen lehetne azonosulni, Nyina meg hiába vett részt egy kalandban itt is, valahogy elvesztette régi önmagát (meg is értem…) egyedül Nyikolaj pillanatai fogtak meg úgy ahogy…

Azonban mindössze 100 oldalnak kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek ez a történet is épp annyira izgalmas és összetett, és szereplőközpontú, mint a Hat varjú volt. Ekkor pedig csak a fejemet ráztam ostobaságomért. Hogy is gondolhattam, hogy az az írónő akinek az eddigi grisaverzumos történeteit szerettem, egy unalmas szemetet készítene, méghozzá ilyen érdekes szereplőkről. Előbb utóbb azon kaptam magam, hogy a történet ismét magával ragadott. Már nem volt olyan, hogy kiválasztottam kinek sztoriját várom, mert mind a szívemhez nőtt. A párbeszédek az orrom előtt pörögtek, szinte hallottam a karakterek hangját a fejemben, és az új szereplők is mind, egytől egyig fantasztikusan lettek megalkotva. (Persze azért hiányolom azokat is akik már csak említés szintjén vannak a történetben.) Mégis megint mélységeket kaptunk, rengeteg csavart, feszültséggel teli pillanatokat.

Alapvetően ez a rész már sokkal jobban illeszkedik a világba. Míg a Hat varjú szerintem olvasható önálló duológiaként, addig A sebhelyes cár egyértelműen megköveteli azt, hogy az olvasója ismerje az előzményeket. Ennek hiányában szerintem kevésbé élvezhető.

Értékelés: 5 csillag

Kedvenc jelenet(ek egyike):

"– Nem szívesen ismerem el apám hiábit. Sem az ő apjáét. Vagy annak az apjáét. Voltak jó és rossz Lancov uralkodók. Anasztáz cár utakat épített Ravkában, de közel kétezer embert ítélt halálra eretnekségért. Arany Iván iskolákat és múzeumokat épített, de nem tudta megvédeni a shukat a szikurszkiak támadásától. Az apám... bárcsak büszke lehetnék az apámra! A Lancov-vonal állítólag a tűzmadártól származik, de mi is csak emberek vagyunk, és gyakran nagyon gyenge emberek. Nem változtathatok azon, amit az őseim tettek. Csak remélni tudom, hogy helyrehozhatom a károk egy részét, és más irányba terelhetem az ország sorsát. 
– És mi lesz a fiaival, felség? 
Nyikolaj elvigyorodott.
– Lehet, hogy vad voltam az ifjúkorom, de óvatos is. 
Jurij elpirult. 
– A leendő fiaira és lányaira gondoltam. Annyira biztos benne, hogy alkalmasak lesznek az uralkodásra?"