Szer’usz világ (Ambrózy báró esetei 5.): Böszörményi Gyula

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„1901. márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.

Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.

A rendkívül népszerű Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.”

Vélemény:

Amire emlékeztem az újraolvasás előtt, hogy ez a kedvenc részem volt valamiért, de már nem igazán tudtam megmondani, ennek mi lehetett az oka. Olvasás közben, szinte azonnal nyilvánvalóvá vált.

Valahogy én már a korábbi részekben is azt szerettem, amikor Mili és a báró, a város mocskába és fertőjébe kénytelenek alámerülni a nyomozás érdekében. Na itt aztán nem volt ebből hiány, ráadásul az egészet Mári szemszögén keresztül lehetett végig követni, aki meg nem is hűlt el annyira a látottaktól, sokkal inkább lubickolt, egykori lakhelyében. De a cselekmény ennél jóval összetettebb.

Mivel Mári és Mili szemszögét és láthattuk (főképp előbbi) így két esetet is sikerült ebben a könyvben felgöngyölíteni, ugyanis Mili, hiába zárták be, ott sem tétlenkedett, és sikerült valaki másnak segítenie, hogy az a személy megszabaduljon a rá váró sorstól. A könyvvel szerintem nagyon jól lehet haladni, hiszen a báró és Mili szála nagyrészt sikeresen le lett zárva a korábbi részekben, így inkább egy új kalandnak ígérkezett a már megismert világban (de azért hozott még itt magával régi szálat is). Úgy érzem ez a rész kicsit kívül esik a többiből, pont Mári szemszöge miatt, de épp így adott is hozzá. Látható, hogy az író nagyszerűen játszott azzal, hogy ki milyen módon gondolkodik és hogyan beszél, így könnyű volt egymástól elkülöníteni a kettőt.

A sorozatból egyik legkedvesebb részem, így természetesen csak ajánlani tudom mind azoknak, akik az eddigiekkel is meg voltak elégedve.

Értékelés: 5 csillag

Fourth Wing (The Empyrean 1.): Rebecca Yarros

 

Leírás (forrás: moly.hu) magyar kiadásról:

„A húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása lesz a feladata az Írnok Kvadránsban az imádott könyvek között.

Azonban az iskola vezénylő tábornoka – aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja – megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez, a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni.

Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól… mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki „törékeny" embereket, hanem felperzselik őket.

Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is.

Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja. Közben az iskola falain túl dúló háború egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget.

Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában mindenkinek határozott tervei vannak, mert ha valaki egyszer bekerül, onnan csak két kiút van: lediplomázni vagy meghalni.”

Vélemény:

Ez a könyv már nagyon régóta incselkedett vele, a könyves boltok polcain, vagy az egyik barátnőm szekrényén (aki még szintén nem olvasta el), egyszer kölcsön is kértem tőle de 1 oldal után visszaadtam neki, mondván ilyen vaskos féltéglára, most nincs időm. Azán elolvastam a Fenevad hajnalát, valamint egy ismerősöm is jókat mondott a történetről, de ezen a ponton már biztos voltam benne, hogy nem fogom magyarul elolvasni. (Legyen elég annyi, hogy belenéztem, és ennyire „magyartalanul” fájdalmasan kiszenvedett mondatokat ritkán látok…)

A következő könyvtárlágotatásomon így velem jött az angol példány. Nem igazán tudom miért haladtam ezzel olyan lassan, de hetekig tartott mire végére értem, és ennek nem kifejezetten csak az angol nyelv lehetett az oka, bár határozottan közrejátszott benne az is, hogy ezt a katonai rendszert valahogy irtó nehezen sikerült átfordítanom az agyamban. Az első 200 oldal így nekem nagyon szenvedős lett. Violet karakterével úgy tudtam részben azonosulni, de a világgal, ahol él, egyáltalán nem. Egyrészt kiakasztott a rohadék anyja (munkámból adódóan sok olyan szülővel találkozom, aki akkor is olyanra akarja kényszeríteni a gyerekét, ami nem megy neki, ha ebbe adott gyerek belepusztul, vagy legalábbis egy életre elegendő pszichés sérülést szerez miatta), másrészt egy idő után Dain állandó „elintézem, hogy leléphess” hozzáállása is felhúzott hisz, ha már Violet három alkalommal elmondta neki, hogy ő bizony marad, akkor negyedikre nem kéne már megint erőltetni.

Na így jutottam el addig, hogy megjelentek benne a sárkányok is és végre fellélegeztem mert számomra a történet innentől kezdett el igazán szólni valamiről. Egyrészt nagyon tetszett benne az a szál amivel az írónő megdobta a kapcsolatot így Violet és Xaden között, másrészt imádtam benne a sárkányokat, kvázi ők lettek a kedvenc karaktereim.

Szóval a teljesség igénye nélkül jöjjön egy kisebb lista, és először a NEGATÍVUMOKKAL kezdeném:

- Dain, Violet és Xaden… egyszerűen csak nem! Annyiszor láthattuk már ezt a fajta szerelmi háromszög dinamikát könyvekben, hogy nekem ez ide egyáltalán nem hiányzott. Nincs bajom magával ezzel a trope-pal, de annyira tipikus „az egyik gyerekkori barátom jaj DEEE a másik” érzést keltett (Twilight, Hunger Games…)

- A biodíszlet mellékszereplők… mert hát ugye, az nem működik, hogy egy ilyen akadémián csak három ember létezik, igaz? A barát jól került be, ahogy az ellenfél is, és főleg Xaden haverjai közül rengeteg fantasztikus karaktert találtam, de rajtuk kívül csak név halmaz volt. Komolyan volt pillanat amikor Violet 5-6 emberrel beszélgetett és nem tudtam hova tenni azt aki éppen megszólal mert úgy éreztem akkor hallok róla életemben először.

- Ez az egész „majd mi kinyírjuk a gyengéket” mentalitás. Könyörgöm, ha háború van, akkor nem minden emberre szükség lenne? Ha más nem akkor őket küldik az első sorban élő pajzsnak, de nem itt sokan úgy érezték, hogy majd ők szépen kiszanálják azt akik szerintük nem illenek a csapatba.

De vannak azért POZITÍVUMOK is:

- XADEN, mert szerintem most először sikerült azt éreznem, hogy egy love interest megfogott engem egy regényben. (Mármint egy ilyen fajta regényben…)

- A sárkányok és a velük való kommunikáció nagyon jó volt.

- A bátorság arra, hogy igen itt bizony halhatnak meg karakterek.

Szóval alapvetően nem volt egy rossz könyv, de nem feltétlen a nyelv és az időhiány miatt nem tudtam vele haladni, úgy érzem. Számomra nem volt annyira letehetetlenül „HŰHA!” élmény, mint ahogy arról sokan már korábban írtak. Mellette legyen szólva, hogy vannak benne sárkányok, ami menő és egy egészen jó fantasy, de nekem most nem ért fel a hype-hoz.

Értékelés: 4,5 csillag