Leírás (forrás: moly.hu):
„Bella mer szeretni. Az élete árán is. Edward Cullen titkokkal terhes hosszú élete során először igazán boldog végre. És ekkor kezdődnek csak az igazi bajok. Egyetlen ostoba pillanat végzetes következményekkel jár. Edward maga mögött hagy mindent, Bella pedig majdnem belehal a veszteségbe. S miközben hátborzongató halálesetek tartják izgalomban Forks városát, különös árnyak kószálnak a rezervátum körüli erdőkben, Bellát pedig egy furcsa hang bűvöli egyre hajmeresztőbb őrültségekbe. A földgolyó túloldalán Edward végzetes lépésre készül, de ezzel csak még nagyobb veszélybe sodorja valamennyiüket… Hát mégis rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a Hold?”
Vélemény:
Emlékszem, hogy ez volt az első könyv a sorozatból, melyet elolvastam és akkor 13 évesen nagyjából, teljesen lenyűgözött. Imádtam, szerettem a karaktereket és el tudtam vonatkoztatni Bella személyiségétől – vagy legalábbis akkor kevésbé tűnt fel számomra.
De mi a véleményem róla most?
Nos, először továbbra is tartom azt, hogy ez a sorozat cseppet sem olyan pusztulatosan rossz, mint ahogy a közmegegyezés ítélte. A könyv igazán érdekes témával indult, méghozzá az öregedés problémájával, ami ha a párod örökre fiatal marad, egy elég sarkalatos pont lehet. Őszintén ebből a szempontból meg tudtam érteni Bella problémáját, hisz a legutóbbi születésnapomat már én is inkább keserédesen éltem meg, mintsem vidáman, hisz ahelyett, hogy örültem volna mennyi mindent megéltem már, azt éreztem, hogy egyre idősebb leszek, az életem pedig még a kanyarban sem tart. Persze neki nem ez okozta a fő feszültséget, de az, hogy nem volt vidám, teljesen elfogadható.
A könyv legnagyobb részében Cullenék nélkül kell megtapasztalnunk a forksi mindennapokat, amik eleinte Bellának is kínzóak voltak, de szerintem az olvasónak még inkább. Minden ember tapasztalta már azt, milyen kikerülni egy egetrengetően hatalmas és lelkesítő szerelemből, és mindenki túlélte. Itt sem az bosszantott, hogy Bella nehezen kezelte a helyzetet hanem az, hogy senki másra nem volt figyelemmel. Komolyan néha már elképesztően sajnáltam szegény apját, hogy egy ilyen lány jutott neki, akitől szinte semmi szeretet nem tud kapni, csak folyamatosan a problémázás megy. Big respect for Charlie! Szóval a könyv azért volt sokkal rosszabb, mint az előző, mert míg ott Bellában lehetett találni olyan pontokat amiért kedveltem, itt szinte teljesen kivetkőzve magából, egy önző, makacs liba módjára állt hozzá mindenhez. Az embereket (+ vérfarkasokat és vámpírokat) akik körülvették mind olyan szempontból használta, hogy az neki az előnyére váljon, ami szerintem undorító, néha legszívesebben felképeltem volna.
Na és akkor ami megmentette számomra a könyvet a vérfarkasok és a Volturi. Utóbbi mindössze azért, mert felüdítő volt igazi vámpírokat látni a könyvben akik bár – lévén tiniknek írt könyvről van szó – nem vérengzenek nyíltan, de azért olvasva a sorok között az ember látja benne a komor jeleneteket. De a fontosabb a könyvben a vérfarkasok szerepe volt. Egyszerűen imádom, hogy a farkas legendákat az írónő az őslakos amerikai legendákkal mosta össze. A srácok nagyon lazák voltak, ellensúlyozva a vámpírok nyújtotta eddigi kimértséget. Ugratások, fogadások, baráti szócsaták és kissé komolyabb összezörrenések. Imádtam a párbeszédeiket és a jeleneteiket, számomra ez mentette meg az egész könyvet. Meg úgy alapjáraton azt, hogy a vérfarkasok több szempontból is a vámpírok ellentéteivé váltak.
Ha pedig vérfarkasok. Kissé fáj a szívem azért, mert Sam és Emily jeleneteiből nem kaphattunk többet, számomra igazán érdekes páros voltak, fantasztikus érzelmekkel. A második részre is igaz az ami az elsőre, néha a mellékszereplőink érdekesebb élettel bírtak, mint a főszereplők, de legalább hallunk felőlük.
Értékelés: 4 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése