A Borgia menyasszony: Jeanne Kalogridis

 

Leírás (forrás: moly.hu)

„A temperamentumos Aragóniai Sancha (Mátyás király Beatrixának közeli rokona) ifjú feleségként érkezi Rómába, férje a hírhedt Borgia-dinasztia egyik tagja. Sancha, aki mindenütt fényűzést és romlottságot lát maga körül, barátságot köt elbűvölő és csábító sógornőjével, Lucrezia Borgiával, akinek féltékeny természete éppoly legendás, mint szépsége. Azt beszélik róla, hogy megmérgezte a riválisait, kiváltképp azokat, akiknek jóképű bátyja, Cesare odaadta a szívét. Így amikor a fiatalasszonyt is megigézi az ellenállhatatlan Cesare, el kell rejtenie titkát, különben búcsút mondhat az életének. Sancha minden bátorságát és leleményességét összeszedve száll szembe a Borgiákkal.”

Vélemény:

Szeretem azt feltételezni, hogy a világon nem minden csak fekete és csak fehér, főleg a történelmi szereplők kapcsán. Ahhoz, hogy egy emberről tényeket állapítsunk meg, nem csak a róla hallott dolgokat kell ismerni, de a kortársai véleményét is látni kell, valamint a kort, amiben élt. Például manapság teljesen elfogadhatatlan ha valakit 13-14 évesen házasságra kényszerítenek, régen azonban erre a hatalom megtartása és a nem túl hosszú életnek „köszönhetően” meg kellett tenni.

A Borgia családról nem ez volt az első eset, hogy hallottam… láttam őket sorozatban, utána olvastam különböző történelemmel foglalkozó internetes oldalakon, és olvastam is már róluk egy másik könyvben. A különbség az előző olvasásom, a sorozat és eközött az alkotás között az, hogy nagyjából ilyen sorrendben lehet őket durvaság szempontjából egymás után állítani. Jelen műben az írónő nem finomkodva a Borgia családot övező pletykák legsötétebbjeit ragadta meg, és fogalmazta őket regényformába. Bár a végén le is írja mely „tényeket” vette át a való életből, ezek közül néhányat a mai napra már megcáfoltak.

De, hogy muzsikál történetként ez a könyv? Sancha karakterét az elején nagyon szerettem és elképesztően sajnáltam is az őt ért események miatt. A nászéjszaka jelenetének olvasása közben a hideg futkározott a hátamon, annyira szörnyű volt látni, és sajnáltam is. Azonban a történet előre haladtával Sancha veszített számomra a fényéből és inkább mérhetetlenül el kezdett idegesíteni. Azt hiszem túlságosan jó volt… Persze ő is követett el hibákat, de mik azok a hibák a többi karakter által elkövetett borzalmakhoz képest. Pedig az a korszak, amikor a valódi Aragóniai Sancha élt a megalkuvásokról és cselszövésekről volt híres. Nem hiszem, hogy egy hozzá hasonlóan – leírások alapján – gyönyörű nő sosem ment volna bele ilyen játékokba és a könyv végére már a megváltó angyalként tetszeleghet.

A Borgia család tagjait ellenben mind szörnyetegekként ábrázolták. Helyet kapott a vérfertőzés (ezt a pletykát mellesleg Lucrezia volt férje indította, akivel a házasságát impotencia miatt bontották fel… el lehet képzelni mennyire kedvelte őket a fickó), valamint a testvérgyilkosság is (amit az írónő tényként kezel, és bár igen talán Cesare számára jött a legjobban Juan halála, de erre sosem volt bizonyíték)… És itt a probléma, hogy nem tudtam teljesen elszakadni a vélt és valós információktól olvasás közben. Azt hiszem ez egyike azon regényeknek, amit az ember vagy más egy alapinformációval a fejében kezd el, vagy sosem kerül a kezei közé. Azonban ha már ott az alap akkor bizonyos fenntartásokkal kezeli ezt a fajta látásmódot amit a könyv nyújt. Legalábbis esetemben így volt. Én kissé jobban szeretem azokat az adaptációkat ahol Cesare és a pápa is inkább körmönfont gondolkodó, mint könyörtelen gyilkos (persze az előbbi is halálesetekkel jár, de valamivel okosabban).

Regényként azt mondom, nagyon rendben van. Akadnak benne kifejezetten gyönyörű pillanatok – szerintem szex jelenetet ilyen szépen megírva ritkán látok – de van, ami nagyon el lett kapkodva. Történelmi szempontból egész sokat ad, de ahhoz mégis keveset, hogy ha valaki nincs tisztában ezzel a korszakkal, akkor feltétlen mindent értsen.

Értékelés: 4 csillag