Eragon (Az örökség 1.): Christopher Paolini

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói.

Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel – egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében.”

Vélemény:

A könyv (ahogy a folytatásai is) már nagyon régóta a polcomon pihennek, mert annak idején amikor láttam a filmet, egyszerűen beleszerettem a történetbe és a világba. Abba most nem mennék bele, hogy sokak szerint a film a könyv közelében sincs, de nekem ez volt az első interakcióm Christopher Paolini és megvett magának. Főleg a nem várt fordulatok, meg azt hiszem a színészek, akik számomra vitték a prímet, de ez a vélemény most nem a filmről fog szólni.

A könyvet már többször elkezdtem olvasni és azt hiszem az első pár fejezetet ezen a ponton már fejből tudnám idézni, mert annyiszor láttam és tettem le aztán valami indokkal, egyszer sem jutottam tovább. Most sikerült, de…

Megérte?

Alapvetően egy (valószínűleg nem túl szimpatikus) tény rólam, hogy nem szeretem a Gyűrűk ura történeteket. A filmeket sem bírtam együltő helyemben végig nézni és a könyveket is már hangoskönyvként próbáltam meghallgatni, hátha akkor jobban leköt ha közben tudok valami mást is csinálni. (Mondjuk ez lehet valahol sikeres volt, mert kirakózás és egy figyelem lekötő dolog mellett egész jó volt hallgatni.) De én kifejezetten igénylem azt egy történetben, hogy a világ érdekes és izgalmas karakterekkel legyen feltöltve, akiknek a párbeszédeit érdemes olvasni. Felőlem a főszereplő a sarki kisboltba is leugorhatna egy doboz tejért, ha közben a világ, amiben jár érdekes karakterekkel lenne tele. Na az Eragonban kapunk egy világot, ami hatalmas, egy főgonoszt, akit eddig csak elbeszélések alapján ismerhetünk meg (itt bukik meg a mutasd ne mondd elve, amelyet az írók általában tartanak) a főszereplőnk pedig eléggé egysíkúra sikerült karakterektől övezve csámboroghatja be a földet.

Én nem mondom, hogy a történetnek nincsenek értékei, de minden olyan pillanat, ami egy kicsit megkocogtatta a számomra valóban izgalmas eseményeket, az le lett rendezve egy fél, vagy negyed oldalban (mindenféle magyarázat nélkül jelenleg Murtagh történetére gondolok a szüleiről, vagy arra, hogy Arya mit élt meg a fogsága alatt). Miközben sok olyan részen időztünk el feleslegesen, amik csak az időt húzták, nem sokat adtak hozzá a történethez. Jó, gondolom minden félmondatnak, amit Bronn nem volt hajlandó befejezni, lesz majd kihatása a következő részekre, és ott minden ki is fog derülni (ezért is vagyok kíváncsi). Viszont a könyv szerkezetében volt egy két olyan dolog, amit én lehet nem éppen így terveztem volna.

Még a szerkezethez egy kicsit hozzátenném, hogy nekem nagyon nem tetszett az a megoldás ahogy Eragon és Saphira beszélgettek egymással, mert gyakran emiatt követhetetlen volt, hogy most akkor csak Eragon gondolkodik, vagy éppen üzenni készül, és amúgy is kicsit megakaszották a leírásokat. Kellett volna találni egy megoldást, aminek köszönhetően a sárkányos gondolat-párbeszédek jobban elkülönülnek a hosszú leírásoktól.

Én azt mondom, hogy ez a megírás így nem az én világom volt, de aki szereti a lassabb tempóban folyó tipikus fantasykat, azoknak ez is biztosan tetszeni fog, mert minden megtalálható benne, ami azokban is.

Értékelés: 3,5 csillag

Véres hozomány: S. T. Gibson

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Ez a nagyszerű regény Drakula első feleségének, Constantának a sötét és lebilincselő történetét meséli el.

Ez az utolsó szerelmeslevél, amit neked írok, habár néhányan inkább vallomásnak neveznék…

Miután egy idegen megmenti Constantát a biztos haláltól, egy középkori parasztlányból átváltozik egy halhatatlan királyhoz illő menyasszonnyá. De amikor Drakula becsalogat egy ravasz és bájos arisztokratát és egy éhező színészt a szenvedélyből és megtévesztésből szőtt hálójába, Constanta rájön, hogy az általa szeretett férfi borzalmas dolgokra képes.

Miután menedékre lel a vetélytársai karjában, elhatározza, hogy leleplezi a férjük sötét titkait. Miközben a szerettei élete forog kockán, Constantának választania kell a szabadsága és a férje iránt táplált szerelme között. De a vérrel megpecsélelt köteléket csak a halál tudja elszakítani.”

Vélemény:

Na a helyzet az, hogy saját magam által indított kihívásba akartam keresni egy dark romance történetet és ahogy megláttam ezt a molyon (miután túl jutottam egy rakás Raindy days kiadós könyvön, amit NEM fogok magyarul olvasni soha, valamint sok olyanon, amik nekem semennyire sem darkok…) meglepett, hogy ilyen is létezik, mert korábban nem hallottam róla. Aztán amúgy is jött az október, nekem meg véletlenül a Halloween már szeptember elsején kezdődik amúgy is, szóval a vámpírok megvettek maguknak. Ettől még az sem tántorított el, hogy a történet nem túl magas százalékon áll, és hát inkább többen nem szerették, mint ahányan igen.

A helyzet az, hogy én, aki alapvetően nagyon finnyás vagyok dark romance meg úgy az erotikus regények területén, nagyon jól tudtam vele haladni (már amikor időm engedte), és még magával is tudott sodorni a regény cselekménye. Nem mondom, hogy hibátlan, de azt sem, hogy égetnivalóan borzasztó lenne. Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy akadtak itt elképesztően fantasztikus húzások és jelenetek és végre a vámpírok is túl tudtak benne lépni a szexi félisteneken, akik után nyáladzani lehet. Nagyon sokan nem szeretik a vámpírokat, amit azt hiszem az Alkonyatnak a Vámpír naplóknak és egyéb társaiknak tudhatunk be… na már most bár én kifejezetten az előbbi kettőt is kedveltem, nekem a vámpír Deacon Frost-tal (Penge 1998) kezdődik, és valahol Az elveszett fiúk (1987) vámpírbagázsával ér véget. (Na jó közben helyet adok egy kicsit Drakulának is…) Egyszóval egy vámpír történet legyen sötét, érzéki, és felőlem nyugodtan elrugaszkodhat a sírig tartó heteroszexuális monogámiától.

Na ebben a történetben ezt megkaptam!

Constanta, Magdalena, Alexi és teremtőjük kapcsolata maga volt az erkölcsi megkérdőjelezhetőség, én mégis csak pislogtam az oldalakra (mármint az e-olvasóm kijelzőjére) annyira tetszett, amiket láttam. Sötét, durva, kemény, és közben végletekig érzéki… Ez az! Ja és az sem elhanyagolható, hogy bár nem voltak anatómiailag részletes erotikus jelenetek, de valahogy mégis ami történt az fantasztikusan lett megírva. Senkiből nem lett sem „merev” kőszobor, sem csap… mégis lehetett érezni a fülledtséget közöttük.

Nekem Constanta levélregénye egy kicsit az Interjú a vámpírral hangulatát idézte, ami szintén egy plusz pont volt. Olykor gyönyörű gondolatok hangzottak el tőle.

Amit viszont nem értettem az az elején a figyelmeztetések listája. Hát ahhoz képest a regény eléggé light lett, bár lehet akadnak, akik pont ezek miatt a figyelmeztetések miatt döntöttek úgy, hogy ez nem az ő könyvük, arra viszont szerintem jól jöhet.

A történet számomra két nagy hátránya azonban, hogy néha nem túl logikusan történtek benne dolgok. Spoiler nélkül, az egyik szereplő mond valamit a könyv negyedénél, majd 50 oldallal később merőben ellentmond saját magának, de nem érteni honnan jött a hirtelen váltás (még akkor sem, ha közben évtizedek teltek el). Valamint, persze a történetnek csak így lehetett jó vége ahogy, én viszont picit csalódtam miatta.

Igazából én tudom ajánlani ezt a könyvet azoknak, akik keresnek valami ütősebb vámpírtörténetet, de azért nem akarják unni magukat egy elmélkedősebb társa olvasása közben. (Pl. Drakula, Interjú a vámpírral). Itt azért sokkal több erős esemény történt.

Értékelés: 4 csillag

A viaszszobrász (Öt érzék 3.): Budai Lotti

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Szabadság, egyenlőség, nővériség: egy viaszszobrásznő története a francia forradalom idején.

Az 1780-as években Suzanne de Lormont Párizs egyik leghíresebb viaszszobrásza. Jólétben és elismertségben él férjével és fiával. Legtöbb bosszúságát a város másik híres viaszművészével, Marie Grosholtz-cal való versengése jelenti, valamint házastársa, Benoît kicsinyessége, aki olykor nehezen viseli, hogy felesége tehetségének köszönhetően gyarapszik a család vagyona. A forradalom azonban Suzanne életébe is változásokat hoz, ráadásul gyermekkori szerelme is felbukkan a fővárosban, régi érzelmeket és titkokat kavarva fel.

A főhősnő keze alatt nemcsak a forradalom alakjai formálódnak meg, de a saját élete felett is átveszi az irányítást. Fellázad férje elnyomása ellen, valamint kora legbátrabb asszonyaival karöltve azért harcol, hogy a forradalom vívmányaiból a nők is részesülhessenek. Ám törekvéseit nemcsak férje, de a jakobinusok sem nézik jó szemmel. Mindemellett fia is bajba keveredik, ugyanis nevét összefüggésbe hozzák a Kardinális gyémánt ellopásának ügyével.

Miután Párizson eluralkodik a terror, Suzanne a látását is elveszti, s az orvosok sem tudják megmondani, visszanyeri-e valaha… Vajon az asszony megőrzi a hitét a teljes reménytelenség közepette?

A reneszánsz és a rokokó korszak után Budai Lotti nagy sikerű Öt érzék-sorozata ezúttal a forradalmi Franciaországba, az európai történelem egyik legmeghatározóbb időszakába vezet minket. Fordulatait az érintés érzékén, a formák és a viaszszobrászat érdekfeszítő világán keresztül mutatja be.”

Vélemény:

A könyv elolvasása után kijelenthetem, hogy darabokra törtem, de a könyv érdeme az is, hogy amikor újra sikerült összeraknom magam, akkor a darabokból egy erősebb, komolyabb személyiség állt össze. Talán ez a vélemény túl komolyan kezdődik, de azt hiszem ez a komoly hangvétel illik a regényhez is.

Először ki kell jelentenem, hogy nem lep meg, hogy eddig ez áll a legkevesebb százalékon molyon (talán nem olvasta még elég ember?), és az sem, hogy néhány vélemény nem egészen pozitívan nyilatkozott róla, sokan még azok közül sem, akik kedvelték az előző két részt. Bevallom eleinte engem is nehezen ragadott el a cselekmény, de aztán egyik pillanatról a másikra megával ragadott, és nem engedett, mint ahogy főszereplőnket is magával sodorta a tömeg egy ponton és nem tudott tőlük szabadulni, még akkor sem amikor akart.

De én akartam-e? A kérdés kicsit hosszabb választ igényel.

Először is kijelenthetem, hogy a könyv egyik nagy értéke és újítása az volt, hogy Suzanne szerepében nem egy fiatal lány felnövéstörténetét ismerhettük meg, ahogy próbálta elérni az álmait, hanem egy komoly nő, egy anya karakterét ismerhettük meg, aki már egy kiforrott személyiséggel rendelkezett, mely személyiség nem illeszkedett a kora elvárásaihoz. Suzanne már a történet elejétől kezdve anya, feleség és üzletasszony, így nem kellett egy olyan életutat bemutatni, mint Sophie vagy Bianca esetén. Ez persze nem maradt ki a regényből, viszont nagyobb hangsúly került az itt és most történetére, azaz a forradalomra.

A könyv egyetlen negatív pontja számomra határozottan a francia nevek kiejtése és megjegyzése volt, amiket (mivel nem néztem utána a kiejtésnek) valószínűleg borzasztóan rosszul olvastam, de szerencsére csak a saját fejemben. Ez a regény nem egy romantikus könyvecske (még ha a könyvtári példányon a ROMANTIKUS címszó is szerepel), hanem egy sötét és kemény korrajz egy ehhez hasonlóan sötét és kemény időszakról. Olvasás közben azon is elgondolkodtam, hogy Robespierre vagy Danton neve még történelem órára is ismerős volt, még ha a forradalom eseményei keveredtek is az emlékeimben. (Őszintén én határozottan úgy emlékeztem, hogy a forradalom egyik napról a másikra robbant ki aztán már vége is lett a nemességnek…) De például Olympe de Gouges nevét még sosem hallottam korábban (csak a Micsoda szinglik voltak! könyvben), és valahol ez nagyon fájó. Ahogy annak a felismerése is az volt, hogy egy forradalom, amely állítólag a népért tört ki, nem akarta a nőket is a férfiakhoz hasonlóan egyenlévő tenni. Holott pont az egyenlőséget hirdetve gyűltek össze.

Azt hiszem a Micsoda történetek olvasásai után már nem lepett meg a regény hangvétele, és az, hogy Suzanne még a korábbi történetek főszereplőihez képest is jóval feministább lett. Nekem kifejezetten tetszett ez az erős karakter, bár határozottan elmondhatom, hogy sajnos az őt ért atrocitások is nagyon keményen lettek ábrázolva. (Ezt sem bántam, de nem számítottam erre sem).

Egyszóval engem ez a könyv meglepett, néha már a történelmi leírásokat, a szereplők bemutatásait túlságosan soknak és töménynek éreztem a cselekmény mellett, de mivel a könyvben megjelenő nők élete is igazán érdekes és eseményekkel teli volt, így nem bántam, hogy azok a cselekménybe ékelődtek. Rengeteg kutatómunka állt a regény megírása mögött, ez átjön minden egyes oldalról és…

Igen azt hiszem megválaszolva a kérdést, akartam a történettel sodródni, bár néha féltem megtenni vele a következő lépést.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nem félnek az emberi sorsok sötétjébe látni, de szeretik az erős női karaktereket, akik nem csak magukért, de nőtársaikért is kiállnak. Nem csak a történet főszereplőjére gondolok, hanem mind azon nőkre akik megelevenednek a lapokon, és legalább ha máshogy nem, így előkerülnek a neveik.

Értékelés: 5 csillag

A 33-as beteg (Dávid és Vivien 1.): Farkas Anett

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Rettenetes sorozatgyilkosság sokkolja a Balaton fővárosát. Egy szörnyeteg nőket rabol el és aláz meg.

Pintér Dávid sztárnyomozó és alkalmi társa, Fehér Vivien próbálnak válaszokat találni, és kibogozni azt a csomót, ami egyre nagyobbra duzzad az áldozatok számának gyarapodásával.

Úgy tűnik, a rejtély megoldásához Vivien múltján keresztül vezet az út.

De mi köze mindehhez a zalaegerszegi pszichiátria szomorú sorsú betegének, Rebekának? Vajon az őt kezelő pszichiáternek sikerül áttörést elérnie?

Ki ismerheti a teljes igazságot?

Egy rendőrnő

Egy apa

Egy pszichiáter

Öt barátnő a múltból

A 33-as beteg”

Vélemény:

Már nagyon régóta terveztem elolvasni ezt a könyvet, de eddig valahogy mindig elnapoltam, vagy csak az első pár oldalig jutottam. (Talán azért, mert e-könyv verzióban volt meg.) Most azonban kikölcsönözve a könyvtárból, végre nagyobb kedvvel folytattam, mert kézbe foghattam azt. Inkább vagyok amúgy nyomtatott könyv párti, de sajnos a helyhiány miatt nem tudok annyi könyvet vásárolni, de a lényeg, hogy a könyvtárban megtaláltam.

Nagyon gyorsan lehetett haladni ezzel a könyvvel és amit a legpozitívabbnak érzékeltem, hogy bár megjelent benne a szerelem témaköre, de a főszereplőink mégsem feledkeztek meg arról, hogy ők első sorban egy ügyben nyomoznak. Szóval azt mondom, hogy volt benne egy pár klisé, de ezek szerintem egy kifejezetten jó irányba alakultak így nem zavart.

A nyomozás kellőképpen érdekes volt, és bár végig ott volt a megoldás kulcsa, de nem lehetett azonnal rájönni, így nagyon meg tudott lepni engem is, előtte pedig dolgoztatta kicsit az agyam. Eleinte úgy éreztem, hogy a könyv talán kevés lesz, vagy nem adja majd meg azt a kalandfaktort, amit mondjuk a külföldi krimik szoktak (mert azért nem beszólásból de egy amerikai nagyvárosban nem nehéz bűnözőkről írni, míg például kis hazánkban nem érik sorra egymást a sorozatgyilkosok). Mégis hiába a kisebb, magyarabb környezet mégis tudta azt a hihetetlen izgalmat átadni, amiben reménykedtem. Ahol nem lehet mindenkiről mindent tudni. Érdekes, hogy pont majdnem egy időben olvastam el a Légy/ott könyvvel és amit ott kerestem (hogy ne tudjam ki az elkövető) az itt teljesen megvolt, bár utólag mind a kettőt nagyon élveztem, és úgy érzem fogok még Farkas Anett más könyveit is olvasni, mert már a Ne bánts! is nagyon tetszett. Az ott fellelhető téma azért itt sem maradt még távol, így nem lep meg, hogy később az a könyv is megíródhatott.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a krimiket és szívesen elmerülnek egy magyar helyszínen, magyar emberek között.

Értékelés: 5 csillag

Légy/ott (Balatoni krimik 1.): Szlavicsek Judit

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy feldúlt, fiatal lány indul haza éjjel egyedül egy szórakozóhelyről a kihalt Balaton-parti fasorban. Mikor meglátja a közeledő fényszórókat, először nagyon megörül. De aztán…

Kardos Júlia, az évek óta magányosan élő negyvenes nyomozó képtelen szabadulni múltjától, hiába menekül előle a Balatonhoz, a feldolgozatlan traumák oda is utána jönnek.

Pedig muszáj lesz összeszednie magát. Mert a fagyos februári tó egy fiatal lány testét dobja ki magából. És ez még csak a kezdet.

A szálak egy jómódú családhoz vezetnek, ahol a jólét és a tökéletes család látszata mögött sötét titkok rejtőznek. Egy apa, egy anya, egy fiú. Egy család. De mi tartja egyben? És mi szakítja szét?

És mi van, ha a család csak egy szó?

Egy többszáz lájkot és szívecskét begyűjtő poszt, egy cirádás ezüstkeretbe szuszakolt, mosolyba merevedett pillanat az elektromos kandalló feletti polcon?

És mi van, ha már nincs is.

És mi van, ha soha nem is volt.

A történet West coast címmel korábban folytatásokban jelent meg online és hamarosan ezrek olvasták a péntek esténként megjelenő részeket. A Légy/ott ennek a nagysikerű sorozatnak a kibővített változata.

A szerzőnek ez az első nyomtatásban megjelenő krimije. 2020 nyarán Paranoia című novellájával – több, mint száz pályamű közül – az első helyezést nyerte el a PRAE Kiadó Krimi ma elnevezésű pályázatán.”

Vélemény:

Már nagyon régóta csábított engem ez a regény. Hol internetes könyvoldalak hirdetésében láttam, hogy a könyvesboltok polcairól kacsintott rám. Talán azért, mert megjelenik benne két olyan dolog is, amit egyszerűen imádom.

1) A krimi, ami a fantasy mellett rájöttem, hogy a kedvenc könyves típusaim egyike.

2) A Balaton és ráadásul annak is inkább az Északi partja, ahol sajnos eddig nem sokszor volt lehetőségem időt tölteni, de a szívem egy darabkája mindig oda fog engem húzni.

Az biztos, hogy a könyv elolvasása előtt voltak elvárásaim, hogy mit szeretnék átélni olvasás közben, de az biztos, hogy nem azt kaptam, amire számítottam. Nem csalódtam, ezt le kell szögeznem. Én azonban egy olyan tipikusa krimit vártam ahol, végig követhetjük a nyomozó kalandjait, amint felderít egy ügyet, de amikor még oldalakon keresztül is továbbra az elkövetőkkel, és néha eleinte vadidegennek tűnő emberekkel foglalkoztunk, a nyomozók pedig még mindig nem bukkantak fel igazából, akkor már tudtam, hogy itt más a helyzet.

Ez a krimi mind amellett, hogy egyfajta izgalmat a történet végéig fenntartott, mert azért akadtak itt csavarok és jelenetek, melyekről az ember csak később tudhatta meg, hogy hová is vezetnek majd, inkább lélektani drámaként funkcionált. Azt hiszem ideje bevallanom, hogy ez a zsánert is nagyon imádom, élek, halok a gazdag családok mocskos titkaiért és azok következetes széthullásáért regényekben.

Szóval úgy érzem, hogy minden adott volt ahhoz, hogy én ezt a könyvet imádjam, és látható is, hogy nagyon hamar végeztem vele. (Ez mondjuk betudható annak, hogy hétköznap nincs túl sok időm olvasni szóval hétvégén emiatt bepótolom az elmaradást.) Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy kire milyen sors vár a regény során, mert bár nem mindenkiről lehetett megtudni az fél életét, de valahogy mindenki annyira élő volt, és khm… magyar (ezt nem tudom szebben kifejezni), hogy vitt magával a cselekmény. Nálam az tudja a leginkább elrontani az olvasásélményt ha a szereplők inkoherensek (vagy a világuknak nem felelnek meg, ez általában történelmi regényeknél fordul elő, vagy pedig a regény során váltogatják a személyiségeiket indokolatlanul), valamint az, ha a szereplők nem úgy beszélnek, mint a normális emberek. Mert azért mindenki tegye a szívére a kezét és vallja be, hogy ki hányszor szokott lelki monológokat előadni a szeretteinek (még a legintelligensebb emberek is csak ritkán), és ki az aki néha egy-egy káromkodással toldja meg az érveit. Na ugye! Itt mindenki úgy beszélt, ahogy az elvárható volt. Nem mindenki finomkodott, aki mégis azt okkal tette.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akiket érdekel egy Balaton parton játszódó krimi, de nem vetik meg a jó család-drámákat sem. Nekem kifejezetten bejött, és számomra követhető, sőt felüdítő volt, hogy az írónő néha az írásmódokkal (E/1 vagy E/3) játszott.

Értékelés: 5 csillag

Őrület határán (Őrületben 2.): Diana Hunt

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Összeesküdtek ellened vagy valóban kezded elveszíteni az eszed?

Nathalie maga mögött hagyta a múltat. Egy új kapcsolatnak esélyt adva tiszta lappal indított. A férfi nyugalmat hozott az életébe, ám azt mindenki elől titkolja, hogy az elmegyógyintézet falai közti borzalmak nem múltak el benne nyomtalanul. A paranoia nem hagyja nyugodni, úgy érzi, valaki megint követi őt…

„Hiányoztam? Megígértem, hogy visszatérek.”

A félelme egynap megelevenedik és az élete rémálommá válik. Nincs más választása, a túléléshez el kell merülnie a sötétségben.

Készen állsz a félelemre?

Egy sötét, mindent elpusztító szerelemre?

Készülj fel a valódi őrületre!

Diana Hunt következő regénye, a nagy sikerű sorozat második része egy sötét, romantikus thriller, mely egyszerre szól szenvedélyes szerelemről, és egy nő harcáról, aki érveit eldobva keresi a kiutat az őrületből.”

Vélemény:

Ez az!

Azt hiszem ez volt az a történet, amit már az első részben is kerestem, és a Jack árnyékában is, mert ez illik méltón a Prédák házában már általam megismert és megszeretett stílushoz!

Bevallom, az első rész annyira nem nyerte el a tetszésem és úgy, voltam vele, hogy nem vagyok kíváncsi Nathalie történetére, de egy barátnőm meggyőzött, hogy adjak neki egy esélyt, így végül megtettem. Mennyire jó, hogy hallgattam rá!

A történet tényleg jóval később veszi fel a fonalat. Na jó, azért évtizedeket nem ugrottunk, de általában ahhoz képest, hogy a regények manapság max 1-2 napot ugranak a részek között, ez tényleg nagy váltás volt. Nathalie éli világát, a múltjában történtek árnyékában, míg élete teljesen a fejére nem fordul.

Ez a könyv elképesztően bátor volt!

A döntések, tettek, igenis következményekkel jártak (néha nagyon fájdalmas következményekkel), és minden egyes apró pillanat fontos szerepet játszott a történet további folyamában. Az érzelmek, a romantika nagyon szépen belesimultak a fő cselekményszálba, nem szakították meg azt, van, hogy épp egy-egy lelki felismerés vitte előrébb a sztorit. A testiség pedig bár kevés volt, de az ütött (amúgy a kevesebb, néha több híve vagyok, szóval nekem ez plusz pont). Az írónő nagyon sötét és kemény jeleneteket alkotott meg ebben a könyvben, néha pedig már én sem tudtam mi a valóság és mi az, ami majd az arcomba vág amikor kiderül, hogy nem az.

A regény végig feszes tempóban haladt, nem volt leállás az elejétől a végéig, nekem mégis a könyv második fele volt az, ami igaztán beszippantott (lehet azért, mert azt nyugodtan pillanatomban olvastam, de előfordulhat, hogy azért, mert ott tényleg akadt pár tényleg nagyon durva jelenet). Na ez a regény határozottan megütötte az ingerküszöböm, és alig győzöm kivárni, hogy jöjjön a folytatása (nem hittem, hogy annyira felcsigáz majd, mint a Prédák háza).

Ajánlom azoknak, akik szerették az első részt! Akik pedig azt nem kedvelték annyira, azoknak csak ennyit mondanék: Adjatok neki egy esélyt, mert ez garantáltan megéri!

Értékelés: 5 csillag

Jack árnyékában: Diana Hunt

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„London 1888
Hasfelmetsző Jack.
Egy név, ami félelemben tartja London lakosságát.
Egy kíméletlen gyilkos, aki sorra szedi áldozatait, majd váratlanul eltűnik.

London 1892

A nemesi Gray család legfiatalabb sarja, Katherine élete irigylésre méltó, ám a fényűző bálok korántsem elégítik ki vágyait.
Napjai egyhangúan telnek, egészen addig, amíg a gyilkos vissza nem tér a városba.
Hasfelmetsző még kegyetlenebb, még veszedelmesebb, mint korábban, már senki sincs biztonságban. Katherinet a feltárandó titkok éltetik, még attól sem retten vissza, hogy árnyékként eredjen a gyilkos nyomába.
Nyomozása közben veszélyek sora zúdul rá. Segítségére a jóképű, ám rendkívül öntelt Victor Reed siet. Az érzelmeik megvédik vagy talán még nagyobb veszedelembe sodorják őket?

Ha Jack gondolatai mögé látsz, rájöhetsz, mi vezérli.
A kérdés már csak az, hogy utána el tudsz majd menekülni?”

Vélemény:

Mivel a Prédák háza sorozatot egyszerűen imádom, és jó true crime rajongóként (mármint nem magukért a bűntényekért vagyok oda, csak jó ezekről infókat szerezni), úgy éreztem, hogy ez az én könyvem lesz majd. Viszont az sosem jó, hogy ha így kezdem a véleményezésemet.

Alapvetően nem tehetek róla, hogy nekem nagyon elvitte a történetet az, hogy Katherine elképesztően unszimpatikus volt. Mert nagyon ráment a regény arra, hogy „Jajj én nem vagyok olyan, mint a többi nő” és a rengeteg hisztizésére a leírásos részekben, amikor ki volt akadva arra, hogy őt nőként mennyire erős szabályok kötik és mennyire nem nézik semmibe. De valójában ennek jelét soha nem mutatta a történet. A bátyja néhány megjegyzése volt az egyetlen bizonyítéka annak, hogy ő elnyomva érzi magát, amúgy kísérő nélkül mászkált London utcáin, gyilkossági színhelyekre jutott be egy könnyed hazugsággal, kvázi a két szép szeméért. Kikérték a véleményét ügyekben, lehetőséget kapott arra, hogy válogasson a tehetős férfiak közül, egészen addig míg a bátyja meg nem elégelte a dolgot, és úgy nem döntött, hogy jó most már ő keres neki párt…

Szóval Katherine szenvedése annyira mondvacsináltra sikerült, hogy amikor ezeket a részeket kellett olvasnom, akkor a falat vakartam idegemben. Mert igen történelmileg totál hiteles, hogy a csajszi így érezze magát, de a regény cselekménye nem alapozta meg ezt az életérzést. Cseppet sem zavar volt amúgy, ha láthatóan tényleg nagyon keményen van fogva, nem csak ő beszél róla.

A történet folyamán főleg Jack bejegyzései tetszettek, mert azok megadták az igazi thriller hangulatot, meg nagyjából az utolsó 50 oldal, és emiatt is értékelem végül magasabbra ezt a történetet, mint először éreztem. Azonban a könyv eleje elképesztően döcögős és inkább romantikus, mint kalandos, ahol természetesen mindig a férfiaknak kell a nő s*ggét kihúzni a bajból, miközben a nő mindig azon nyavalyog, hogy ő egyedül is képes bármire. Hát babám, akkor talán ne keverd magad mindig olyan bajba, amiből nem tudsz egyedül kimászni!

A gyilkosságokkal kapcsolatos leírások azonban nagyon pazarul sikerültek és örültem volna annak, ha a férfi karaktereket még jobban megismerhetjük, nem csak a bejegyzések, a levelek vagy Katherine szemszögén keresztül. Talán jót tett volna neki egy E/3, vagy esetleg kicsit több olyan rész, ami a karakterek cselekményekben való bemutatását célozzák meg, és a valódi nyomozást, nem pedig ezt a húzd meg, ereszd meg kapcsolatot Katherine és Victor között.

Alapvetően amúgy tudom ajánlani a regényt. Bár inkább egy kicsit sötétebb romantikus regény, ütős lezárással, mint sem krimi. Legalábbis az én véleményem szerint. (Túl magas az ingerküszöböm.)

Értékelés: 4 csillag