Eragon (Az örökség 1.): Christopher Paolini

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói.

Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel – egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében.”

Vélemény:

A könyv (ahogy a folytatásai is) már nagyon régóta a polcomon pihennek, mert annak idején amikor láttam a filmet, egyszerűen beleszerettem a történetbe és a világba. Abba most nem mennék bele, hogy sokak szerint a film a könyv közelében sincs, de nekem ez volt az első interakcióm Christopher Paolini és megvett magának. Főleg a nem várt fordulatok, meg azt hiszem a színészek, akik számomra vitték a prímet, de ez a vélemény most nem a filmről fog szólni.

A könyvet már többször elkezdtem olvasni és azt hiszem az első pár fejezetet ezen a ponton már fejből tudnám idézni, mert annyiszor láttam és tettem le aztán valami indokkal, egyszer sem jutottam tovább. Most sikerült, de…

Megérte?

Alapvetően egy (valószínűleg nem túl szimpatikus) tény rólam, hogy nem szeretem a Gyűrűk ura történeteket. A filmeket sem bírtam együltő helyemben végig nézni és a könyveket is már hangoskönyvként próbáltam meghallgatni, hátha akkor jobban leköt ha közben tudok valami mást is csinálni. (Mondjuk ez lehet valahol sikeres volt, mert kirakózás és egy figyelem lekötő dolog mellett egész jó volt hallgatni.) De én kifejezetten igénylem azt egy történetben, hogy a világ érdekes és izgalmas karakterekkel legyen feltöltve, akiknek a párbeszédeit érdemes olvasni. Felőlem a főszereplő a sarki kisboltba is leugorhatna egy doboz tejért, ha közben a világ, amiben jár érdekes karakterekkel lenne tele. Na az Eragonban kapunk egy világot, ami hatalmas, egy főgonoszt, akit eddig csak elbeszélések alapján ismerhetünk meg (itt bukik meg a mutasd ne mondd elve, amelyet az írók általában tartanak) a főszereplőnk pedig eléggé egysíkúra sikerült karakterektől övezve csámboroghatja be a földet.

Én nem mondom, hogy a történetnek nincsenek értékei, de minden olyan pillanat, ami egy kicsit megkocogtatta a számomra valóban izgalmas eseményeket, az le lett rendezve egy fél, vagy negyed oldalban (mindenféle magyarázat nélkül jelenleg Murtagh történetére gondolok a szüleiről, vagy arra, hogy Arya mit élt meg a fogsága alatt). Miközben sok olyan részen időztünk el feleslegesen, amik csak az időt húzták, nem sokat adtak hozzá a történethez. Jó, gondolom minden félmondatnak, amit Bronn nem volt hajlandó befejezni, lesz majd kihatása a következő részekre, és ott minden ki is fog derülni (ezért is vagyok kíváncsi). Viszont a könyv szerkezetében volt egy két olyan dolog, amit én lehet nem éppen így terveztem volna.

Még a szerkezethez egy kicsit hozzátenném, hogy nekem nagyon nem tetszett az a megoldás ahogy Eragon és Saphira beszélgettek egymással, mert gyakran emiatt követhetetlen volt, hogy most akkor csak Eragon gondolkodik, vagy éppen üzenni készül, és amúgy is kicsit megakaszották a leírásokat. Kellett volna találni egy megoldást, aminek köszönhetően a sárkányos gondolat-párbeszédek jobban elkülönülnek a hosszú leírásoktól.

Én azt mondom, hogy ez a megírás így nem az én világom volt, de aki szereti a lassabb tempóban folyó tipikus fantasykat, azoknak ez is biztosan tetszeni fog, mert minden megtalálható benne, ami azokban is.

Értékelés: 3,5 csillag

Véres hozomány: S. T. Gibson

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Ez a nagyszerű regény Drakula első feleségének, Constantának a sötét és lebilincselő történetét meséli el.

Ez az utolsó szerelmeslevél, amit neked írok, habár néhányan inkább vallomásnak neveznék…

Miután egy idegen megmenti Constantát a biztos haláltól, egy középkori parasztlányból átváltozik egy halhatatlan királyhoz illő menyasszonnyá. De amikor Drakula becsalogat egy ravasz és bájos arisztokratát és egy éhező színészt a szenvedélyből és megtévesztésből szőtt hálójába, Constanta rájön, hogy az általa szeretett férfi borzalmas dolgokra képes.

Miután menedékre lel a vetélytársai karjában, elhatározza, hogy leleplezi a férjük sötét titkait. Miközben a szerettei élete forog kockán, Constantának választania kell a szabadsága és a férje iránt táplált szerelme között. De a vérrel megpecsélelt köteléket csak a halál tudja elszakítani.”

Vélemény:

Na a helyzet az, hogy saját magam által indított kihívásba akartam keresni egy dark romance történetet és ahogy megláttam ezt a molyon (miután túl jutottam egy rakás Raindy days kiadós könyvön, amit NEM fogok magyarul olvasni soha, valamint sok olyanon, amik nekem semennyire sem darkok…) meglepett, hogy ilyen is létezik, mert korábban nem hallottam róla. Aztán amúgy is jött az október, nekem meg véletlenül a Halloween már szeptember elsején kezdődik amúgy is, szóval a vámpírok megvettek maguknak. Ettől még az sem tántorított el, hogy a történet nem túl magas százalékon áll, és hát inkább többen nem szerették, mint ahányan igen.

A helyzet az, hogy én, aki alapvetően nagyon finnyás vagyok dark romance meg úgy az erotikus regények területén, nagyon jól tudtam vele haladni (már amikor időm engedte), és még magával is tudott sodorni a regény cselekménye. Nem mondom, hogy hibátlan, de azt sem, hogy égetnivalóan borzasztó lenne. Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy akadtak itt elképesztően fantasztikus húzások és jelenetek és végre a vámpírok is túl tudtak benne lépni a szexi félisteneken, akik után nyáladzani lehet. Nagyon sokan nem szeretik a vámpírokat, amit azt hiszem az Alkonyatnak a Vámpír naplóknak és egyéb társaiknak tudhatunk be… na már most bár én kifejezetten az előbbi kettőt is kedveltem, nekem a vámpír Deacon Frost-tal (Penge 1998) kezdődik, és valahol Az elveszett fiúk (1987) vámpírbagázsával ér véget. (Na jó közben helyet adok egy kicsit Drakulának is…) Egyszóval egy vámpír történet legyen sötét, érzéki, és felőlem nyugodtan elrugaszkodhat a sírig tartó heteroszexuális monogámiától.

Na ebben a történetben ezt megkaptam!

Constanta, Magdalena, Alexi és teremtőjük kapcsolata maga volt az erkölcsi megkérdőjelezhetőség, én mégis csak pislogtam az oldalakra (mármint az e-olvasóm kijelzőjére) annyira tetszett, amiket láttam. Sötét, durva, kemény, és közben végletekig érzéki… Ez az! Ja és az sem elhanyagolható, hogy bár nem voltak anatómiailag részletes erotikus jelenetek, de valahogy mégis ami történt az fantasztikusan lett megírva. Senkiből nem lett sem „merev” kőszobor, sem csap… mégis lehetett érezni a fülledtséget közöttük.

Nekem Constanta levélregénye egy kicsit az Interjú a vámpírral hangulatát idézte, ami szintén egy plusz pont volt. Olykor gyönyörű gondolatok hangzottak el tőle.

Amit viszont nem értettem az az elején a figyelmeztetések listája. Hát ahhoz képest a regény eléggé light lett, bár lehet akadnak, akik pont ezek miatt a figyelmeztetések miatt döntöttek úgy, hogy ez nem az ő könyvük, arra viszont szerintem jól jöhet.

A történet számomra két nagy hátránya azonban, hogy néha nem túl logikusan történtek benne dolgok. Spoiler nélkül, az egyik szereplő mond valamit a könyv negyedénél, majd 50 oldallal később merőben ellentmond saját magának, de nem érteni honnan jött a hirtelen váltás (még akkor sem, ha közben évtizedek teltek el). Valamint, persze a történetnek csak így lehetett jó vége ahogy, én viszont picit csalódtam miatta.

Igazából én tudom ajánlani ezt a könyvet azoknak, akik keresnek valami ütősebb vámpírtörténetet, de azért nem akarják unni magukat egy elmélkedősebb társa olvasása közben. (Pl. Drakula, Interjú a vámpírral). Itt azért sokkal több erős esemény történt.

Értékelés: 4 csillag