Leírás (forrás: moly.hu):
„A sebhelyes cár várva várt lezárása megérkezett!
Fjerda hatalmas serege támadásra készül, Nyikolaj Lancov pedig minden leleményét és sármját – sőt, a benne rejlő szörnyeteget is – beveti, hogy megnyerje a háborút. Csakhogy mindeközben egy olyan sötét erő is fenyegeti, amely még az ifjú cár számára is végzetes lehet.
Zója Nazjalenszkaja túl sokat veszített a korábbi háborúban. Végignézte, ahogy a mentora meghal, és a legnagyobb ellensége feltámad, és nem hajlandó eltemetni még egy barátot. A kötelesség most azt követeli tőle, hogy használja a legtitkosabb képességét is, mert az országának minden fegyverre szüksége van. Bármi lesz is az ára.
Nyina Zenyik a lebukást és az életét kockáztatja azzal, hogy kémként beépült Fjerda fővárosi elitjébe. Összetört szíve még nem gyógyult be, és ha nem vigyáz, a bosszúvágya miatt az országa minden esélyét elveszti a háborúban.
A világsikerű sorozat zseniálisan megírt befejező része.”
Vélemény:
Megint úgy jártam, mint eddig az összes többi könyvvel. Elterveztem, hogy olvasni szeretném, aztán valahogy csak nem sikerült rávennem magam, viszont épp úgy, mint a Sebhelyes cár esetén, ezzel is úgy jártam, hogy végül a könyvtárban pillantottam meg, és elhoztam magammal.
Na persze az is sokat dobott a kedvemen, hogy megtudtam az írónő tervez még ebben a világban kalandozni méghozzá a Hat varjú történetét folytatva. (Nagyon kíváncsi leszek.) De alapvetően féltem volna elengedni ezt a történetet úgy, ahogy van. Túlságosan közel nőttek már hozzám a szereplők, viszont előre le kell szögeznem azt is, hogy erről a történetről nem tudok objektív véleményt alkotni, mert bár belefutottam már egy-két negatív véleménybe (és ezeket értem is, meg én is éreztem, hogy itt néhány helyen nagyon kilógott a lóláb) de túlságosan közel áll hozzám az egész világ, meg az írónő stílusa ahhoz, hogy ne szeressem.
Ez a rész mondhatni szíven ütött, több szempontból is. Először is minden tiszteletem azért, hogy ezt a történetet így sikerült lezárni (benne hagyva a folytatás lehetőségét természetesen), de mégis a problémák, amik elkezdődtek a Sebhelyes cárban, azok itt mind szépen ki lett írva, egymás után. Ez manapság azért is egy nagyon értékelendő dolog, mert általában az írók faék egyszerű történeteket adnak ki manapság (pfh néhányukra azért nem is mondom, hogy írók…), hogy igazából 2 mondattal le lehet rendezni a cselekmény konfliktusát, itt azonban az az érzésem támadt, mint anno a Bűnös birodalomban, hogy csak haladtam, haladtam a történettel és fogytak az oldalak és nem tudtam, hogy lehet ezt a regényt egyáltalán lezárni majd valahogy.
A téma volt az talán, ami annyira sötétté és keménnyé tette. A háború, a harcok és a politikai csatározások, melyekben a szereplők próbálták valahogy megtartani önmagukat, de mégis felnőni bizonyos feladataikhoz. Akadtak itt gyönyörű jelenetek, de vicces pillanatok is szép számmal és bár akadt pár pillanat amikor legszívesebben felkiáltottam volna mérgemben vagy fájdalmamban, hogy „Ezt nem hiszem el!”, viszont végezetül mégis hová jutottam a történet végére? Oda, hogy mikor befejeztem az utolsó oldalt (hozzá kell tennem, hogy az utolsó 100 oldalt már nem bírtam letenni annyira oda szögeztek a sorok) fogtam a könyvet és, hogy ne ébresszem fel a családot csak hangtalanul sikítottam egyet.
A könyv képes volt meglepni, rengeteg ponton, és tetszett, hogy a szereplők továbbra is olyan okosak és összetettek voltak, mint eddig, bár azt is hozzá kell tennem, hogy ez a rész már inkább Zójáról szólt, mintsem Nyikolajról, de én ennek is örülök.
Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik már elolvasták a Sebhelyes cárt és épp annyira imádják ezt a világot, mint én magam!
Értékelés: 5 csillag
