A Fenevad hajnala (Piszkos mágia 1.): Polina Hart

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Egy Névtelen lány, aki a szívével küzd.

Egy visszatérő álom, ami felébreszti a múltat és megváltoztatja a jövőt.

Elodie Yorros mindig is tudta, hogy a szolgaságnál többre hivatott. Taighduine lélektemetője megfoszthatta a nevétől, az emlékeitől és a szeretettől – de a reményt nem olthatta ki a szívében. Egyetlen cél vezérli: bejutni a híres Rhyfeli Hadi Akadémiára, ahol a Farkasföldi Birodalom katonáit képzik.

Elodie a járt út helyett tiltott ösvényre lép. Egy titokzatos hadnagy segítsége vajon elég lesz a túléléshez? Barátokra és ellenségekre talál, miközben beszippantja a farkaslovasok bátor és féktelen világa.

Egyre közelebb kerül önmaga megismeréséhez – de a veszély árnyékként követi. Mintha a halál istene figyelmeztetni akarná: sosem lett volna szabad a mágia közelébe férkőznie.

Vajon tisztában van vele, mire vállalkozott? Készen áll arra az életre, amit kezd megszeretni?

Egy történet, ahol a legszebb kötelékek is születhetnek fájdalomból.”

Vélemény:

Ez az a könyv, amit sem a vastagsága, sem a leírása miatt nem biztos, hogy a kezembe vettem volna (főleg, hogy nem is hallottam róla sokat), azonban úgy alakult, hogy elmentem egy könyv bemutatóra, ahol az írónő maga beszélt a regényről, és én akkor döntöttem el, hogy adok neki egy esélyt. Számomra mindig szimpatikus, amikor egy író szeretettel, tud beszélni az alkotásáról, de nincs elszállva magától, mert számomra az azt tükrözi, hogy ő valóban egy történetet akart elmesélni, ami a szívében volt, nem csak híres akar lenni.

Itt előre leszögezném, hogy sokan hozzák fel a Fourth Wing és a könyv közötti hasonlóságot (ezt az írónő sem tagadta), ám mivel számomra az a könyv még ismeretlen (jelen vélemény írásakor tartok az angol kiadás 100. oldalán), ezért nekem A Fenevad hajnala maga is egy újszerű élményt adott, és akkor is határoztam el, hogy ha a Fourth Wing is ilyen, akkor adnom kellene annak is egy esélyt.

A regényben farkasokról van szó, tehát én már ezzel is „meg lettem véve” kérem szépen, s bár az, hogy ezek a lényeg óriásiak, és szárnyuk van elsőre talán egy kicsit fura húzásnak tűnt, mintha épp a sárkányok pótlására kellett volna kitalálni valamit, de ahogy előre haladtam a történetben ez a furcsaság teljesen megszűnt létezni. Nekem a regényben nem kifejezetten a világ összetettsége volt az, ami magával ragadt, hiszen nem minden teljesen újszerű, viszont a karakterek annál inkább tettek érte.

Nem fogok nagyokat spoilerezni, ígérem, de ez a könyv elképesztően sokat szól a trauma feldolgozásokról és minden félreértés elkerülése végett: ezek a traumák nem abban csúcsosodnak ki, hogy „jaj engem mindenki csak bántott”. Sokkal komolyabb nagyon kemény, szinte lelkileg megviselő témák kerültek elő benne, már rögtön az elején és ez az, ami engem annyira megfogott.

Hiába hallottam már, hogy a történet mennyire meríthetett innen onnan, szerintem egy fantasztikus eleggyé vált a végére, amit kifejezetten élveztem olvasni, és ha nem egy tavaszi szünet előtte véghajrában (drága pedagógus élet) kap el, biztos pár nap alatt a végére is érek, mert amikor időm engedte akkor már nem tudtam letenni. A cselekmény lassan halad, de mivel itt inkább a világépítésen és a szereplők bemutatásán volt a fókusz, nem is éreztem a túlzott akciók hiányát, mert így több idő lett arra, hogy az ember elmélyedjen a karakterekben. Néha persze óhatatlanul éreztem, hogy egy „első könyv”-ről van szó, mert túl sok minden akart egyszerre történni, és emiatt néha Elodie is viselkedett inkoherensen, de messze nem olyan sokszor, hogy az kifejezetten zavaró legyen, csak úgy feltűnt.

A történet már most annyi kérdést vetett fel és annyi szálat indított el, hogy nagyon kíváncsi leszek a folytatásra, amit biztos el fogok majd olvasni, mert mint A Fenevad hajnala, mind pedig a Megmarva sikeresen kiszakított engem egy különleges olvasói válságból (abból  fajtából amikor nem vagyok hajlandó új könyveket a kezembe venni, csak a régieket olvasni újra és újra), és most ezeknek hála ismét ráébredtem mennyire szép is lehet új világokat, szereplőket és kalandokat megismerni. A Fenevad hajnalának pedig azt is köszönhetem, hogy újra megtanultam értékelni a könyveket és nem akarok „átszaladni” a cselekeményen.

Ajánlom azoknak akik szeretik a fantasyt, és szeretik a lélektani mélységbe hatoló karaktereket és életutakat.

Értékelés: 5 csillag

Megmarva (Bitten 1.): Kelley Armstrong

 

Leírás (forrás: moly.hu):

„Elena Michaelsnek fogalma sincs arról, hogy Clay, a kedvese, vérfarkas, amíg az meg nem marja, és ezzel mindörökre megváltoztatja az életét. Elárulva érzi magát és feldühödik: képtelen tudomásul venni az átalakulását, és nem tervez semmilyen kapcsolatot a Falkájával – karizmatikus vérfarkas társainak csapatával, akik azt állítják, segíteni akarnak.

Amikor azonban a Falkát brutális gyilkosságsorozat fenyegeti, Elena képtelen választásra kényszerül. Sorsára hagyja-e az egyedüli embereket, akik valóban megértik újonnan szerzett természetét, vagy segítsen nekik régi kedvesének a megmentésében, aki nemcsak tönkretette az életét, de még mindig vissza akarja szerezni Elenát, mindenáron”

Vélemény:

Elsőként a sorozattal ismerkedtem meg, mert mindig is nagyon vonzottak a vérfarkas tematikájú történetek, azonban a könyv elolvasására igencsak nehezen vettem rá magam. Többször a kezeim közé került már a könyvtárban, de mindig és mindig visszaraktam a polcra, talán azért, mert féltem a rajta található „ROMANTIKUS” cimkétől.

Aztán egy könyvmoly képzős raktárvásáron megtaláltam (utolsó példányként) és úgy döntöttem velem kell jönnie, mert ez már több, mint sorsszerűnek tűnik.

Határozottan nem erre számítottam. Mivel a sorozatot már elég régen láttam, így nem mindenre emlékeztem (olvasás közben persze bevillant egy-két ismerős pillanat), épp ezért szinte olvastatta magát a könyv. Na persze kell hozzá egy kis képeség arra, hogy az ember át tudja fordítani a fejében a társadalomról alkotott képeit. Azt hittem nem fogom kedvelni Elenát, mert elsőre túl tökéletesnek tűnt, aztán persze kiderült, hogy cseppet sem az.

Ami szerintem a leginkább megfogott a történetben, hogy olyan vérfarkas világot mutatott be, ami túlságosan ritka számomra, ez nem egy ezerszer látott tini románc volt, emberekkel akik néha nagy bolyhos élőlényekké tudnak változni, hanem egy teljesen kívülálló csoport, saját morálokkal és szabályokkal, amiket feltűnés nélkül próbálnak az emberi életükbe integrálni. Még a korcsok is kifejezetten érdekesek lettek számomra, de a cselekmény mindenképp. Sokszor kellő képen véres lett és elborult ahhoz, hogy nagyon tudjam élvezni, mert végre valami újat adott, így azon az apróságon is képes voltam felülemelkedni, hogy már megint egy főhősnőt kaptunk, aki „különleges”. A karakterek nem csak lógtak a levegőben, mindenkiről meg lehetett tudni valamit, ami indokolta vagy éppen ellent mondott a viselkedéseiknek. Aztán amikor becsuktam a könyvet egy ideig keresnem kellett önmagam, mert még szívesen elkóricáltam volna ebben a világban (tudom angolul van több része is, de a leírások alapján az már sokkal „tipikusabban” urban fantasy, én meg itt pont azt szerettem nagyon, hogy csak farkasok voltak).

Kifejezetten érdekelt volna még több dolog Marstenről vagy azokról a dolgokról, amiket korábban Santos csinált és Elena itt-ott épp csak utalt rá a gondolataiban, de egynek ez is nagyon nagyon jó volt. Azt vettem észre magamon, hogy csak hagyom hátra a cimkéket mert újabb és újabb megjelölésre váró jelenetre bukkantam.

És bármennyire furcsának is találtam elsőre Elena és Clay se veled se nélküled kapcsolatát, úgy nyert az egész egy csodálatosan összetett értelmet számomra, ahogy egyre előrébb haladtam a történetben. Ritkaság számba megy nálam, amikor még a romantikus szálat is élvezni tudom, szóval újabb pozitívum. 

Ajánlani azoknak tudom, akik ez urban fantasyban nem a csillogást, hanem a mocskot és sötétséget keresik, és akiket érdeklik a dolgok mögött megbújó pszichológiai vonulatok is

Értékelés: 5 csillag